13. Fejezet (Jason szemszöge)


Láttam, ahogy szenved. Sajnáltam, emlékeztem nekem mennyire fájt. Ahogy a méreg belülről égetett. Először a csontjaimat, aztán a vért az ereimben és végül mikor eléri a szívet és az többé nem dobog. Nem érez több fájdalmat. De most igen, a szívem majd belehasadt abba, hogy láttam Bellát kínlódni.

Fura gondolat vezérelt, mikor oda ültem az ágyra, megérintve a homlokát, talán ezzel csillapíthatom fájdalmait. Hideg meztelen mellkasomat az övéhez nyomtam. De nem sokat segítettem vele, mert ugyan olyan sikolyok hagyták el az ajkait. Többször kiabálva az Edward nevet.

Na igen szegény Edward soha többé nem láthatja viszont a kis Bellát, de ilyen az élet. Amit Bella felébred újra bevettem a képességemet – hát igen hazudtam Bellának nem csak nyomkövető, vagyok, hanem az érzelmetek is tudom irányítani – és azt a szerelmet, amit Bella érzett Eddyke iránt az irántam, fogja érezni.

Lassan ébredezett a drágám. Milyen szép is lett – eddig se volt csúnya. De most vámpírként még szebb. Jól választottam feleséget. Már nem volt sok vissza ahhoz, hogy a méreg a szívét is elérje… És igen megtörtént teljesen átalakult. Már mindörökre az enyém lesz.

Óvatosan nyitotta ki a szemét. Olyan csodálkozás ült ki az arcán, hogy olyant még nem láttam. Felemelte jobb kezét és szem magasságból nézte azt. De szép, még nem láttam ilyen lényt! Egyszerűen gyönyörű! Lassan elült fekvő helyzetéből, pillantásunk találkozott. Szerelmes pillantás volt, – legalábbis az ő részéről biztos, képességemnek köszönhetően – megfogtam a kezét, letérdeltem elé.

- Leszel a feleségem? – kérdeztem. Nagy csodálkozás ült ki az arcára, talán azt hihette, nem gondolom komolyan, de komolyan gondoltam – én nem szerettem az is igaz, de hát miért ne. Lenne egy társam, aki szeret. A viszont érzés nem számít legalább is az én részemről.

- Biztos ezt akarod? – kérdezte kíváncsian.

- Igen ezt - feleltem álszerelmes hangon. Valahogy csak rá kellett vennem.

- Akkor igen hozzád megyek – nyakamba ugrott és megcsókolt. A csók nagyon édes volt és többet is akartam, mint egy csók. De csak később. Előbb ennünk kell. Így megszakítottam a csókot.

- Mi a baj? – nem értette miért tettem.

De ő miért nem szomjas? Mikor én voltam újszülött azonnal vért akartam. Még az átváltozatómat is megöltem, mert nem engedett ki. Ez nagyon furcsa volt számomra, de ez annál inkább érdekes.

- Nincs semmi baj – vettem nyálasra a figurát – csak te nem vagy szomjas, szívem?

Hirtelen torkához kapott. Morgás hagyta el a száját. Tehát még is az. De akkor hogyhogy az előbb nem? Na de ezzel majd később foglalkozok. Előbb elmegyünk enni.

- Na jó akkor elmegyünk vadászni – mondtam. Már indultam is az ajtó felé, de ő megtorpant. – Valami baj van?

- Jason - nézett végig magán és én követtem tekintetemmel az övét. Már értettem, hát nem volt rajta sok ruha csak egy melltartó és egy bugyi.

- Keresünk neked ruhát a szekrénybe – indultam is el az irányába.

Kinyitottam, igaz nagy rész csak férfiruha volt benne, de volt egy – két nő is – az áldozataimé és persze… Ezt a gondolatot hamar kiráztam a fejemből. Kutakodni kezdtem és meg is találtam a megfelelőt az első vadászatához. Egy kopott farmer nadrág, egy fekete rövid ujjú póló és tornacipő. Odavittem hozzá, pár perc múlva már felöltözve állt előttem. Pont úgy nézett ki, mint ő. Ez lehetetlen, ilyen nincs.

- Nem áll jó? – nézett rám, ezzel kirántva az emlékekből.

- De nagyon is jó áll – mondtam - csak elgondolkodtam.

- Akkor menjünk! – fogta meg a kezem és az ajtó felé kezdett húzni. – Már nagyon szomjas vagyok.

Én elnevettem magam. Gyorsan elhagytunk a házat, ki az utcára értünk. Már sötét volt, de mi látásunk ilyenkor is jó. Megláttunk egy párt, szerelmes párt, pár méterre tőlünk. Bella azonnal rájuk akarta támadni, de még nem lehetett. Megragadtam karját, kérdőn nézett rám.

- Várj! – mutattam oda, a pár egy sikátor felé vette az irány. – na most már lehet.

Elindultunk utánuk, a sikátor sötét volt. Nagy örömünkre még zsákutca is egyben. Így nem menekülhettek el, mondjuk, úgy sincs esélyünk ellenünk. Ránéztem Bellára – szeméből tükröződött a szomjúság, de még nem támadt. Vajon miért nem? Engem figyelt, bólintottam, hogy kezdje csak el. Ekkor villámgyors mozdulatokkal a férfi elé került. Megfogta a nyakát és belemélyesztette éles fogait. Szívni kezdte az éltető nedűt, mintha mindig csak ezt csinálta volna.

Egy segélykérő kiáltásra lettem figyelmes. Az férfi párja volt. El akart menekülni - a kis butus. Nem menekülhettem meg, előtte teremtem és Bella példájára szívni kezdettem a vérét. Édeskés volt, de még is megfelelő. Előbb végeztem áldozatommal, mint leendő feleségem. Mikor végzett odajött hozzám, csak pár méterre volt tőlem, de így is a vámpírgyorsaságát használta. Úgy látszik, nem bírja nélkülem – vagyis Eddyke nélkül.

Elém állt, végignézett véres ruháin – ezért adtam neki szakadt rongyokat. Arcára kezdett rászáradni az alvadt vér, szája körül is ez volt a helyzet. De így is gyönyörű volt. Nem tudta, mint is bámulom ennyire, de én se. Pontosan úgy állt előttem, mint ő – nevét még ma is, nehéz kimondanom még gondolatban is. De ez, hogy lehet?

Elsétáltam mellőle és elültem egy lépcsőre - ami a zsákutca egyik ajtaja előtt volt. Nem tudtam, mi van velem, hiszen ez képtelenség ő meghalt. Ez nekem túl sok volt egy napra. Arcomat kezembe fektettem és vártam. De mire is? A magyarázatra, hogy ez még is mi. De se magyarázat, se csoda – az is jó lett volna – nem jött. Megőrültem, ez az egy lehet csak megfelelő magyarázat. Hát persze elment az eszem.

Ekkor egy kezet éreztem a vállamon. Felnéztem, és tekintetem Bella aggodalmas szemeivel találkozott. Nem tudtam mit is kéne, mondjak, pedig erre mindenképp rá fog kérdez, ahogy addig meg ismertem - jó megfigyelő.

- Mi a gond? – kérdezte félőn, ahogy sejtettem. – Valamit rosszul csináltam?

Jaj de buta, nem vele van gond, csak én őrültem meg!

- Nem mindent jól úgy tettél, ahogy kell – tiltakoztam hevesen, ezen a buta kérdésen.

- Akkor, mi a baj, látom, hogy baj van.

- Csak fura érzésem támadt – félig igazat is mondtam. – De ez nem fontos.

- Ha nem fontos, akkor miért borultál ki ennyire? – kíváncsiskodott tovább. Most mit mondjak neki? El kellett határoznom, hogy igazat mondok vagy hazudok neki. Nem akartam hazudni neki. Elmondtam.

- Nagyon hasonlítasz egy lányra - nem néztem a szemébe. Leült mellém egyik kezével állam alányúlt és felemelte azt, hogy a szemembe nézhessen, másikkal megfogta a kezemet és megszorította.

- Folytasd! – mondta nyugodt hangon.

- Hát jó elmesélem az életem, de eztán te jössz – próbáltam viccelődni, de csak szigorú pillantásokat kaptam. – 1884-ben születtem Londonban. Apám az udvarnál dolgozott, anyám meg ránk, a gyerekekre vigyázott. Iskolába jártam meg hasonlók nem volt semmi izgalmas az életben. Míg egy nap apám hazajött és be nem jelentette, hogy a királlyal együtt a nyári lakba nem vonul és, hogy én is vele megyek. Hát, ahogy el kell, összecsomagoltam és követtem apám. Csak, hogy útközben megtámadtak minek. Egy vámpír csapat. Mivel én a király hintójában utaztam, mert őfelsége megkérdte apámat, hadd tartsak vele. Így azt hitték én, vagyok a fia. Elraboltak, egy barlangba hurcoltak és átváltoztattak. – azt a rész kihagytam, hogy megöltem azt, aki átváltoztatott.

- Oké addig meg vagyunk, hogy átváltoztál, de kire is hasonlítok? – nézett kíváncsiskodóan. – Mondd el, nem harapok! – ezen, mindketten nevettünk, de még hozzátette. – Nem kell, ha nem akarok, majd akkor elmondod, ha készen állsz.

- Nem elmondom most, 20 évesen változtattak át. Elszöktem azoktól, ki ezt tették velem. Megtanultam, hogy kell élni ezzel az egésszel, aztán elhagytam Angliát és Amerikába mentem. Ott találkoztam Jamesékkel. Velünk voltam pár évig, de nem több. Mikor ott hagytam őket lementem délre. Délen sok időt töltöttem, mivel csak este mutatkoztam. Egyik nap unatkoztam és aznap még estet is, így kimentem. Találkoztam egy emberlánnyal, nagyon megkedveltem. Attól a naptól kezdve minden este találkoztunk. Ez volt a baj is, mert szerelmesek lettünk. Ő pedig rájött mi vagyok. De nem árulta el senkinek. Egyik éjjel eljött hozzám és kérdte, hogy tegyem olyanná, mint én vagyok. Mondtam, hogy most nem lehet, mert, még nem vadásztam, és így nem vállalhatom, hogy meghal. De ő erősködött, én meg ostoba módon belementem. De, már olyan erős volt a szomjam, hogy nem tudtam megállni. És megöltem – újra kezembe temettem az arcom, fáj felidézni a múltat, mert én tényleg szerettem azt a lányt.

Bella most átölelte vállam, olyan jól esett az a gyengédség, hogy nem akartam, megszakítani. Helyettem ő tette ezt. Elhajolt tőlem, de nem túl messze, csak annyira, hogy megtalálhassa az ajkaimat és az övé és az enyém eggyé, forrjanak. Megcsókolt lágyan, én meg viszonoztam azt. Elengedtünk egymás ajkait, és csak néztünk egymás percekig vagy órákig.

- Mi volt a neve? – szakította meg ezt a meghitt pillanatot.

- A nevét az óta nem mondtam ki, még csak gondolatban se, mióta megöltem – mondtam, de ha már mindent tud rólam, akkor ezt is fogja tudni. – Elizabeth, Elizabeth-nek hívták.

- Szereted még? – lehajtott fejét és úgy folytatta. – Nem akarod pótlék lenni, ahhoz már túl sokat szenvedtem. Azt tudom, hogy nagyon szeretted, de most is? Azért mert úgy nézek ki, mint ő tudnom kell engem vagy Elizabeth-et szereted, ha rám nézel.

Most mit mondjak? Nem akarom elveszíteni. Így talán boldog lehetek.

- Segíts, hogy elfelejtsem! – mondtam őszintén. – Szeretek veled lenni és nem csak, azért mert hasonlítasz hozzá.

- Rendben segítek. – mondta. – De ígérj, meg valamit!

- Persze bármit! – vágtam rá gyorsan.

- Te is próbálod elfelejteni Elizabeth-et.

Ekkor ő a levegőbe szimatolt, én követtem a példáját. Két vámpír szagát hozta felénk a szél. Az egyik nagyon büdös volt, biztos mert állat véren él. A másiknak elég elviselhető szaga volt ez legalább értelmes, rendesen vadászik. De mit keres egy vega és egy nem vega vámpír együtt? A büdös vámpír szaga ismerős volt. A szaga nem utalt másra csak… és ekkor a sikátorban megjelent két vámpír. Az egyik magas, szökés hajú, a másik meg úgyszintén magas, kócos, barnásvöröses hajú srác volt. Megfogtam Bella karját, hogy átugorhassam vele a zsákutca falát. De elállták az utamat a többi vámpírok. Bellát a hát mögé szorítottam, és ő pont szem-szembe került…

- Edward – kiáltott mellettem Bella.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés