31. fejezet – 3.rész

-         Hogy vannak a nyomok? – motyogta másnap késő délelőtt. Nem bírtam elfojtani a nevetésem.

-         Miután alaposan megreggeliztél, de akár ebédnek is számíthat, szívesen állnak a rendelkezésedre – borzoltam össze amúgy is kócos haját.

-         Előtte letusolok… csoda, hogy nem égtem el a tűző Napon… - ásította hasamba.

-         Hol érzel itt te napsütést, édesem? – kuncogtam. Korareggel ugyanis átköltöztettem magunkat egy fa alá. Felnézett, és álmosan pislogott párat, majd visszazuhant a hasamra.

-         Szédülsz? – riadtam meg. Tényleg nem etetem eleget.

-         Talán ha majd eszek – motyogta. Szó nélkül száguldottam a fürdőszobába.

-         Mit ennél szívesen? – leheltem végig nyakán, aminek nyomán libabőrös lett.

-         Van még tojás? – lépett hátra torok köszörülve. És inkább kibámult az ablakon.

-         Mire letusolsz, annyi tojást fogok megsütni, hogy egész nap nem végzel vele - rángattam magamra egy alsót.

Hat tojást sütöttem meg, és ezúttal volt időm a paradicsomokat is felszelni, és nem kifacsarni. A tojások megdermedtek, és kezdtem aggódni Belláért. Húsz perc múlva utána mentem. Annyira bájos volt, ahogy a hatalmas kádban elaludt, hogy nem akartam felébreszteni. Egészen megfeledkeztem hűvösségemről, így mikor ki akartam emelni a kádból, fölriadt.  Már éppen nyitottam a számat, hogy bocsánatot kérjek, mikor hirtelen berántott a kádba. Köpködtem a habot a számból, amin ő remekül szórakozott.

-         Végre, hogy idetaláltál – fújta le rólam a habot. Elképedtem.

-         Szóval ez volt a terved? A kádban…

-         Nem, az ilyet inkább valamelyik estére hagynám – heherészett. – De segíthetnél nekem ebben-abban. Például felébredni, mert még kómás vagyok. Aztán nehezen tudok egyedül szárazzá válni…

-         És mivel tudnálak felébreszteni? – csúsztam hozzá.

-         Eltörheted a kádat – csókolt nyakamba.

-         Nem lehet, még szeretnél valamit az egyik este – emlékeztettem átölelve őt.

-         Igaz – motyogta, s kisértetiesen megismétlődött az első, autóban átélt élményem. Mikor viszonoztam volna a foltot nyakamon – amit egyébként szándékoztam gyógyításra bejelenteni később -, kijelentette, hogy nagyon éhes.

-         De előtte – dobott felém egy törülközőt – nagyon nedves vagyok – mondta, és összehúztam a szemöldököm. Nem pirult el, valószínűleg nem esett le neki a kétértelműsége. Talán meg kellett volna lepődnöm, hogy ennyire vágyódó tud lenni, hogy bármikor kész a tettek mezejére lépni, de mindez csak még jobban elvarázsolt.

-         Sütök neked frisset – mondtam neki pár perccel később a konyhában.

-         Nem kell – rázta meg fejét, és befalta a hideg tojást, meg a paradicsomot.

-         Mi a mai program? – könyököltem az asztalra.

-         Meglátogatom a delfineket – csapta össze tenyerét. Áthajolt az asztalon.

-         Köszönöm, isteni volt – puszilt meg, majd kibújt a rövid selyem trikóból és blúzból. Bikiniben táncolt ki.

Fintorogva mosogattam el, majd visszamentem két kukászsákkal a kezemben, és kihajigáltam a tollakat és a párnahuzatokat. A lepedőt is kidobtam, mert kiderült, hogy az is elszakadt néhány helyen.

Úgy döntöttem, ott maradok kicsit, semmi kedvem nem volt végignézni, ahogy bájolog a rusnya dögökkel. Igazából, gondoltam arra, hogy kiirtom mindet a környéken, de úgy bűzölögtek, mint a rothadó sajtkülönlegességek. Másrészt Bella szerette őket. Sóhajtva dobtam magam el a parton, belebámulva a Napba. Mindenféle színt láttam, és nem mindről tudtam megmondani, hogy vajon azt látja-e emberi szem. Ha már várnom kellett Bella terveire, gondoltam, elmerengek kicsit a tegnap éjjelen, és próbálok rájönni, miért mondta, hogy a terve fele megvalósult. Akárhogy csűrtem-csavartam a gondolataimat, mindig ugyanoda jutottam ki: egyszerűen le akart velem feküdni. Végül azon rágódtam körülbelül egy órát, hogy miért mondta, hogy ma ragyogni fogok. Egész végig –amióta a szigeten voltunk – órákat bámult engem a Napsütésben. Nem tudtam, miért különlegesebb ez a mai.

Hallottam, hogy kotorászik a szekrényben, majd percek múlva erőteljesen bevágja a bejárati ajtót. Felpattantam, és gondoltam, kilesem őt valamelyik fa lombkoronájából.

Egy, nagy kék lepedőn térdelt és elrendezte a maradék nyolc párnát. A bikininek hűlt helye volt, helyette egy minimális anyagmennyiségből összeállított valamit viselt. Fűző biztosan nem volt, sem hálóing, mert nem láttam, hogy egyáltalán van-e Bellán valami felsőféle, a haja minden bizonnyal eltakarta. A feneke legnagyobb része fedetlen volt, és ahogy egy másik fára ugorva megláttam előröl, letört a kezem alatt lévő fél méter átmérőjű faág. Felkapta a fejét, de tudtam, hogy nem lát engem, ahhoz túl magasan voltam. Ismételten nem tudtam nevet adni a mellére feszülő csipkés anyagnak, amit néhány selyemszál rögzített a pici bugyihoz, de pántrésze nem volt. Összevissza kapkodtam levegő után. „Ne veszítsd el a fejed, Edward. Csak nyolc párna maradt. Esme meg fog ölni. Végül is, Bella biztos örülne, ha Egyiptomba és Indiába kellene utaznunk, hogy pótoljuk a párnákat.”

Késztetést éreztem, hogy a háta mögé térdeljek. Nem értem hozzá, csak a fülébe suttogtam:

-         Ez a kivégzésem?

-         Nem fog fájni, ígérem – dőlt hátra. Átkaroltam hasát.

-         Lenne még egy kérdésem, mielőtt fájdalommentesen elhalálozom…- csókoltam a füle mögötti gödröcskébe.

-         Mégpedig?

-         Elmondanád, pontosan mit tervezel? – téptem el az egyik selyemszálat.

-         Nos, a szabad ég alatt való együttlét már egyszer megvalósult. A párnás ötletedet elloptam. És egyetlen önző célom maradt: szeretnélek közben ragyogni látni – vonaglott feneke ágyékomhoz érve. Eltéptem a maradék négy selyemszálat.

-         Le kell, hogy mondj erről, kedvesem – simítottam végig csupasz mellein.

-         Kárpótlást fogok követelni – túrt bele hajamba, hátranyúlva.

-         Amennyit csak akarsz. Csak tudod, most nem vagyok beszámítható – csókoltam végig hátán, és két gyors harapással megszabadítottam a fehérnemű maradék részétől is.

Magunk mellé húztam a párnákat, és lassan lábai közé térdeltem. Saját magamat kínoztam lassúságommal, hogy biztosan megtarthassam maradék józanságom. Teljesen más élmény volt így szeretkezni, de a kezeim több szabadságot élvezhettek. Az egyik a keblein mozgott, a másik szintén lábai között kalandozott. Erősen markolta a tarkómat, és tökéletesen elfogadta az irányításomat. Az ajkaim leginkább vállára és nyakára tapadtak, már amikor nem éreztem úgy, hogy megfulladok a gyönyörtől. A feje a vállamra bukott, és szabálytalanul lélegzett, elnyíló ajkain keresztül. Nedves csillogásuk elkápráztatott, és muszáj volt megcsókolnom őt.

Most közelebb voltunk a vízhez, mint az erdőhöz, és mielőtt a kisebb tollkupacra zuhantunk volna, az óceán lakói riadtan célozták meg a mélyebb vizeket.

Nem volt időm lecsillapítani az érzéseimet, mert Bella megfordult, és úgy ügyeskedett, hogy mire teljesen szembe feküdt velem, már a lábai lábaimra fonódtak, és a testünket nem hagyta elválasztva.

-         Itt az ideje a kárpótlásnak? – krákogtam az utolsó párnába mélyesztve ujjaimat.

-         Ragyogj – mondta, s a tekintetünk csak akkor szakadt el egymástól, mikor mindketten egyszerre üldöztük el az utolsó élőlényt is a part közeléből…