4. rész

Másnap késő este arra vártam, hogy letusoljon, és azért imádkoztam, hogy legyen túl fáradt. Túrázni mentünk ma, egyszerűen bepánikoltam.

Leültem az ágy szélére, felhúztam a lábaimat. Nem akartam, hogy meglássa az egész napos önmegtartóztatásom csődjét.

Egész nap azon agyaltam, hogy voltam képes elhagyni, és most, hogy már örökre hozzám tartozik, hogy vagyok képes veszélybe sodorni őt a szex miatt. Szenvedtem, mint még soha. Szaggatottan áramlott tüdőmbe a forró levegő, és ringattam magam előre-hátra, a padlót bámulva. „Ha van kedved, fürödhetnél velem” – dobta le ruháit, és a fürdőbe vonult. Egy órával ezelőtt. Ötször utasítottam vissza ma, és mindannyiszor nem kérdezett semmit. Időnként halottam, ahogy a víz megmozdul, sőt egyszer azt is, hogy lefolyik a lefolyón, majd azt, ahogy a hatalmas kád ismét megtelik. De nem jött vissza hozzám. Megaláztam őt azzal, hogy hatodszor is ellenálltam neki. El akartam mondani, hogy ez csak miatta van, mert annyira szeretem, hogy nem akarom őt tönkretenni, azonban a testemnek nem tudok parancsolni. És mi lett volna erre a reakciója? Egyszerűen odaadta volna nekem magát, hogy csináljak vele bármit, mert mindene az enyém. Felnyögtem, mikor elképzeltem, ahogy eldől az ágyon, természetes valóságában, és lehunyt szemekkel vár rám. Összefontam ujjaimat tarkómon, megfeszítve testemet. Hosszasan szívtam magamba a fürdőszobából áramló illatot. Elárasztott, és véreztem a sóvárgástól. Tudtam, hogy nem tehetem, nem szeretkezhetek többé vele, míg ember. A féltés iránta elhatalmasodott rajtam, a többnapos vattacukorfelhőről lezuhanva világosodtam meg. A puha bőre, ami egy másodpercre sem hagyta el testemet – fogta a kezemet, átölelt, megcsókolt, az ölembe ült-, annak hiánya most remegésre késztetett. Az érzés, mikor minden távolság megszűnt közöttünk, minden percben azt akartam érezni.

Talán csak vadásznom kellett volna. Hogy a forró vér lenyugtasson. Ösztönösen ugrottam vadászguggolásba. Lehunytam szemeimet, ahogy halottam, hogy elindul vissza. Térdre estem, és karjaimba hajtottam fejemet.

-         Edward, jól vagy? – kiáltott rám.

Rohanni kezdett, és sikítva bukott fel a küszöbben. Elkaptam, mintha csak egy vadra vadásznék. Elakadt a lélegzete, ahogy karjaimba ütközött, pár centivel a föld fölött tartottam.

Meztelen volt. Mikor fürdeni ment, reménykedett, hogy nem lesz szüksége ma éjjel hálóruhára. Végignéztem hátán, amit haja körbeölelt. Talpra állítottam, így mikor felém fordult, a hasa egy vonalban volt fejemmel. Közelíteni kezdtem felé, de mikor szíve kétszeres ütemre váltott, felugrottam, és a nappaliba rohantam, utána a konyhába. Egy székbe kapaszkodtam végül: minden csábító volt, minden el akart törni: az asztal, a kanapé, a fal, az ablakkeretek, a konyhapult.

-         Mi rosszat tettem? – suttogta, mikor megtalált. – Elég volt ennyi belőlem, igaz? – remegett meg hangja. Rápillantottam, az ingemet viselte, amit az ágyra dobta, mikor hazaértünk.

Elhajítottam a széket, felborítottam az asztalt, és megálltam előtte. Összerezzent, ahogy dühösen ránéztem, majd megragadtam a csuklóját, és a kezét ágyékomhoz nyomtam.

-         Elég? – csattantam fel. Mélyvörössé vált az arca. – Sosem lesz belőled elég. És te ebbe fogsz belehalni. Meg foglak ölni. Pokolian kívánlak, hát nem érted?!

Elengedtem csuklóját, és két kezembe fogtam arcát. A szemembe fúrta tekintetét, és a keze végigsimított ágyékomon. Azonnal elengedtem őt, hátráltam egy lépést. Nem tudtam elrohanni. A tekintete fogva tartott, felém lépett, egyik keze megragadta karomat, másik visszatért ágyékomra. Tolni kezdett hátrafelé, míg a kanapé kartámlájába nem ütközött a lábam. Ott elengedett, és még mindig a szemembe nézve, kigombolta az ingemet, ami eltakarta testét. A kezeim maguktól indultak útnak, s letolták vállairól a vászon anyagot. Gyors mozdulatokkal gombolta ki a nadrágomat.

-         Gyere utánam, ha akarsz engem – mondta, s megfordult. Elindult, s a fürdőszobáig meg sem állt. Végig a nyomában voltam, csak annyira álltam meg, hogy a nadrágom – ami útközben lecsúszott a bokámig -, lekerülhessen rólam.

-         Akarlak téged – csókoltam végig gerincén.

-         Törd szét helyettem a kádat – fogta meg kezeimet, és belépett a langyos vízbe.

Követtem őt, s mikor szembefordult velem, magával húzott a vízbe.

-         Mit szeretnél ma éjjel tőlem? – csókolgatta mellkasom, és a keze ismét az ágyékomon mozgott.

-         Megváltást – hörögtem, s kezeit nyakam köré tettem.

Egy pillanatra kiemelkedtünk a vízből, hogy végre tökéletesen eggyé váljunk. Semmi gyengédség nem volt a részéről, lábai görcsösen ölelték derekamat. A kád szélébe kapaszkodtam, míg másik karommal erősen tartottam őt, vállát átkarolva. Amint összhangba kerültünk, a sóhajaink és a nyögéseink egyre gyorsabbá váltak, a csípőink összedörzsölődtek, ahogy felváltva mozdultak. Én lassú voltam, ő apró és heves mozdulatokat tett. Megrepedt a kád oldala, ahogy nem engedte, hogy újra átvegyem az irányítást. Lábai még jobban eltávolodtak egymástól, ívbe feszült a háta, és én nem tudtam helyesen viselkedni, kitört a kád oldala. Felálltam vele, és széttaposva a kád kitört darabkáit, a mosdó szélére ültettem őt, s gyorsaságomat azzal igyekeztem lecsillapítani, hogy a tükör alatti polcba kapaszkodtam. Mikor az is kettétört, átöleltem őt, a másodperc töredéke alatt beviharozva a szobába. Nekem nem volt elég még mindig, sehogy sem csillapodott a forróság bennem. A hátamra gördültem, s a fejtámla egy újabb darabja morzsolódott szét kezeim alatt. Nem tudom, hogy csinálta, de morgásra késztett, miután azt láttam, hogy egyik keze a karomba mar, a másik eltűnik háta mögött, hogy ne csak csípőjének mozgása nyújtson megváltást.

Mindaddig nem eresztett el, nem hagyott fel mozdulataival, míg a torkom el nem szorult, és hörögve nem feszült meg mindenem. A szemeim felpattantak, és a füleim tompán érzékelték, hogy felüvöltök.

Magamra rántottam őt, teljesen ellazultam, és éreztem, hogy már különvált tőlem. Oldalamhoz bújt, és a nyakamra tette kezét. Ujjai arcomon köröztek.

Ajkai vállamra tapadtak. Tudtam, hogy neki nem volt tökéletes, de mikor ránéztem, és kinyitottam a szám, hogy bocsánatot kérjek, tenyere rásimult számra, s elmosolyodott. Lehunyta szemeit, megrázta a fejét.

-         Szeretlek – suttogta, s keze addig hallgatásra ítélt engem, míg el nem aludt…