1. fejezet: Amikor még minden rendben

(Bella szemszöge)

Az életem végre kezd helyrerázódni. Edward három hónapja megkérte a kezem, és az esküvő a holnapi napon lesz, a születésnapomon. Ennek a nagy döntésnek a hírét nem sokan fogadták jól, többek között Jacob annyira haragszik rám hogy egész nyáron nem vett tudomást a létezésemről. A régi barátaim Jessica és Mike, hát nekik sem tetszett ez az egész, de tudom hogy nem miattam. Ők kezdettől fogva irigykedtek az egész Cullen családra, amiért nekik olyan „tökéletes” az életük (pedig ha tudnák hogy ez mennyire nem igaz). Angela és Ben pedig már elutaztak Londonba és ott járnak egyetemre, felhívtak és gratuláltak, de nem tudnak eljönni. Azért persze nem szomorkodom emiatt, megértem őket, mert végül is elég drágák a repülőjegyek. Viszont voltak, akik nagyon örültek az eljegyzésünknek. A kis Seth Clearwater amint megkapta a meghívónkat rögtön eljött és gratulált nekünk. A fiatal vérfarkas igazán jó barátunk lett, hiszen Edwarddal együtt harcoltak, amikor engem védtek Victoriától. Jacob apja Billy azt ígérte, hogy eljön, de igazából tudom hogy csak azért hogy így mutassa ki Carlisle előtt tiszteletét, nem miattunk. Ami apát és anyát illeti örültek, egy kikötésük volt hogy ne költözzünk messzire szerelmemmel. Ha vége a nászútnak, akkor az Alaszkai Egyetemre fogunk járni mind a hatan. Emmett és Rosalie még nem értek vissza afrikai útjukról de holnap reggel érkeznek haza. Jasper, Alice, Carlisle és Esme pedig éppen Denaliban vannak Tanyaéknál és velük együtt érkeznek reggel. Ők azok a vegetáriánus vámpírok akiket Cullenék szintén a családhoz sorolnak. Öten vannak Tanya, Kate, Irina, Eleazar és Carmen. Így ha visszatekintünk, akkor bizony látszik hogy a vendégek száma húsz körül van. Bizony nem lesz nagy esküvő. Úgy elgondolkoztam reggeli közben hogy egy hangos kopogás zökkent ki, az ajtóhoz sietek de sejtem ki lehet az. Amikor kinyitom nem nagy meglepetés hogy Edwarddal találom szemben magam, kedvenc félmosolyommal az arcán, gyönyörű aranybarna szemeivel ami olyan mint a folyékony arany amikor rámnéz. Magához húz és befúrja arcát a hajamba és mély levegőt vesz.
- Gyönyörű vagy ma reggel - suttogja, aztán megcsókol de, olyan hevesen hogy egy pillanatra kihagy a szívem, majd, mint mindig idő előtt eltol magától.
- Szia, korán jöttél – vigyorgok rá.
- El is mehetek… - mondja úgy, mintha megsértettem volna.
- Na azt már nem! – kapok utána és hevesen behúzom az ajtón, mire ő felnevet.
- Akkor jó, hogy aludtál kicsim?
- Mintha nem tudnád hogy jól, veled mindig jól alszom. – mosolyogtam és bementünk a konyhába.
Ott leült arra a székre, amin apám szokott ülni és én is leültem vele szemben tovább majszolva a müzlimet. Miközben ettem egyfolytában engem nézett, de valami zavarta, ezt láttam rajta. Valamin nagyon gondolkozott, tehát rákérdeztem.
-Edward, mi a baj?
-Tessék? Mi lenne? Semmi baj nincs Bella. Miből gondolod hogy van? – válaszolt. De nekem ez gyanús.
-Hát nem is tudom… mindegy… én csak észrevettem hogy valamin nagyon töröd a fejed.
-Igen, tudod azon gondolkozom hogy hogy mondjam el hogy még két vámpírral több lesz az esküvőn. – mondta, és közben a reakcióimat figyelte. De várjunk csak! Mi az hogy még két vámpír? Kicsodák?
- Nyugodj meg Bella! Nem lesz semmi baj, mindösszesen csak két barátom jön Olaszországból. Tudod ők régen a Volturi klánhoz tartoztak, de az már nagyon régen volt, és otthagyták őket mert nem bírtak többet embert ölni. Ők is vegák mint mi, emiatt nem kell aggódnod. – meséli, de közben olyan gyorsan beszél hogy alig értem amit mond. Ennyire aggódna a reakciómtól? Az ő barátai, ha ő megbízik bennük akkor én is.
-Jól van értem. Én nem aggódom miattuk, ha te bízol bennük akkor én is. Nem lesz semmi baj. – de ezzel magamat is győzködöm, és láthatóan őt nem győztem meg.
-Nem vagy jó színésznő. De ne izgulj tényleg minden rendben lesz. – nyugtatott. Felálltam és a tányérommal együtt a mosogatóhoz mentem hogy elöblítsem, közben nyelvet öltöttem rá mire kinevetett, én pedig elmosolyodtam. Miután elmosogattam megfordultam, hogy kiderítsem a mai programunkat, de ő már ott állt mögöttem és így szembe találtam magam egy arany szempárral, amitől rögtön kihagyott a lélegzetem. Közelebb jött, és éreztem, ahogy a kezei lassan csúsznak le a hátamon egészen a fenekemig, közben megcsókolt de nem éppen azon a szelíd módon, ahogy szokott. Még időm sem maradt a csodálkozásra már felkapott és a konyhapultnak döntött. Vadul csókolóztunk, de hírtelen megcsörrent a telefon, mire észbekapott és eltolt. Aztán kicsit zúgolódva mentem oda a telefonhoz hogy felvegyem, bár biztos voltam benne hogy Charlie lesz az. Csak ő tud ilyen jól időzíteni…
-Haló? – szóltam bele
-Bella? Szia kicsim itt anyu…
-Oh. Szia anyu, mi újság? – csodálkoztam el, és érdeklődtem rögtön mivel úgy volt hogy holnap reggel érkeznek Phillel.
-Jajjj Bella! Annyira sajnálom de nem biztos hogy odaérünk a ceremóniára, mivel éppen egy nagy hurrikán tombol itt. Csak holnap délelőtt indulnak az első járatok, de ígérem hogy az „akaromnál” már ott leszünk. – felnevettem, ahogy ezt mondta, ez annyira anyámra vallana, elkésik a lánya esküvőjéről egy vihar miatt… volt kitől örökölni a balszerencsét. Egyébként nem lepődtem meg annyira, tegnap Alice mondta hogy valaki késni fog… de azt is mondta hogy majd ma megtudom hogy ki, tehát anya.
-Semmi gond anyu, a lényeg hogy jöttök, addig majd csak kibírom valahogy. - nevettem még mindig rajta, hogy is haragudhatnék rá? Mindig is én voltam az érettebb kettőnk között tíz éves korom óta.
- Tényleg nem haragszol kicsim? – kérdezi, és aggodalom színezi meg a hangját.
- Biztos anyu, és ne izgulj emiatt. – nyugtatgattam, bár tudom hogy amíg nem indulnak el, addig ezzel fogja kikészíteni Philt. Szegény Phil.
- Hát jól van szívem. Most mennem kell, mert Phil most ért haza. Szeretlek és vigyázzatok magatokra, ha minden igaz, akkor holnap találkozunk.
-Rendben, szia. – köszöntem el majd leraktam. Egy óriási sóhajjal megfordultam és szembe kerültem Edwarddal.
-Na mit csinálunk ma? – kérdeztem meg végre, de ettől lehervadt a mosoly az arcáról…
-Attól tartok hogy mi ma semmit. Alice, Rosalie és Esme elrabolnak tőlem, és holnapig vissza sem kaplak. – mondta és erre elkapott egy meglepően erős aggodalom hullám mivel ha a Cullen lányok elrabolnak az csak egy dolgot jelenthet: vásárlás!
-Ajajjj! És Alicék mikor érkeznek? – kérdeztem, de felesleges volt mivel ekkor kopogtak az ajtón…
- Úgylátom már itt is vannak! – mosolygott rám Edward. – Gyere Alice! – kiáltott ki, mire nyílt az ajtó és Alice már a nyakamba is ugrott.
- Ó Bella! Olyan izgatott vagyok! Seattlebe megyünk vásárolni! Ne izgulj találunk majd valami csini rucit holnapra a fogadásra! – újságolja hadarva még mielőtt akár bármit is mondhattam volna.
-Hé, hé, hé! Alice csak nyugi! Minden szuper lesz de legalább azt várd meg amíg felöltözöm! – bújok ki nevetve az öleléséből és odalépek szerelmemhez.
-Ne aggódj! Holnap találkozunk az oltárnál, és aztán már senki nem választhat szét minket, soha többé! – mondom én, mire halkan felsóhajt és megpuszilja a homlokom, aztán már el is tűnt.
Gyorsan felszaladtam fogat mosni és öltözni, hogy aztán mehessünk is Seattlebe.
(De még senki sem sejti hogy az elkövetkező 25 évben milyen óriási fájdalmakon kell keresztül mennünk……)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés