14. fejezet: Ígéret

Boldog voltam. Mindennél boldogabb.

Visszakaptam Edwardot. És senki nem veheti el tőlem. A Volturi is békén hagy. És nagyon úgy néz ki, hogy most jön az a rész, hogy boldogan éltek, mert soha meg nem haltak… Semmi nem vakarhatta le az arcomról a mosolyomat. Némán követtem Edwardot fel a lépcsőn. És bár rengeteg kérdésem volt hozzá, jól esett a csönd. A tudat, hogy senki nem szakít el tőle.

Amikor beértünk a szobájába nem tudtam hirtelen, hogy a rengeteg kérdésemből melyiket tegyem fel. Mert volt valami, amit el akarok mondani, de nem tudom, hogy hogyan. Mindenre emlékszem. Arra, hogy hogyan veszítettem el az emlékezetem, hogy megvertem sakkban, hogy ígért valamit… És az emberi életem minden egyes részlete is tiszta volt. Hogy hogyan találkoztunk. Emlékszem a réten eltöltött első napunkra, és arra is, hogy elhagyott.

Viszont valamire nem emlékszem. A fájdalomra. Nem mintha mazochista lennék, és vágynék a fájdalomra, de mindenki azt mondta, hogy arra lehet a legtisztábban emlékezni. Én meg mindenre, még az utolsó mondatra is emlékszem, de erre nem. Mi a baj velem? Már megint más vagyok, mint a többiek.

Edward közben mosolyogva megölelt. És megint megindult a bizsergés a gerincem mentén. Mindenemmel rá vágytam. Csak azt akartam, hogy soha ne engedjen el.

- Edward! Beszélnünk kell. – mondtam mosolyogva és kibújtam a karjai közül. Láttam, hogy egy kis fintort enged meg magának. Így még nem láttam. Pont, mint egy gyerek, akit felelni hívnak az iskolában. De a fintor eltűnt és kedvenc féloldalas mosolyával rám nézett.

- Beszéljünk. – mondta és leült a kanapéra, majd az ölébe húzott.  Jó kis beszélgetés lesz, ha állandóan fenntartjuk a testi érintkezést. Megint tüzelt az egész testem, és tudtam, hogy csak egy valami segíthetne rajtam. De fontos dologról van szó.

Mosollyal az arcomon felálltam és a lehető legtávolabb ültem tőle.

- Maradj ott! – mondtam, amikor láttam, hogy közelebb akar jönni. – Beszélnünk kell! És ha közelebb jössz semmi nem lesz belőle.

De ő hatalmas mosollyal az arcán mégis közelebb jött. Nagyon közel. Éreztem, hogy a mellkasa az enyémnek nyomódik. Éreztem, ahogy lélegzik, és az illata elbódított.

Szinte magamon kívül cselekedve felemeltem a kezem és a nyakára tettem.

- Megígértem neked valamit. – mondta, és szorosan átfogta a derekam. – És most betartom az ígéretem.

Egyre gyorsabban vettem a levegőt. Közelebb húztam magamhoz és a szája az enyémhez ért. A szikrák úgy pattogtak, mint egy tűzijáték. Vadul csókoltam, és nem akartam elengedni. Bár tudtam, hogy el kéne engednem, de egyszerűen úgy éreztem, ha most valaki elszakít tőle, akkor vége mindennek. Éreztem, hogy mind a két kezével erősen átfogja a derekam, én meg még jobban préselődtem a mellkasához. Éreztem a tökéletes izmait és mind két kezemet a nyakára fontam, majd egyik kezemmel a hajába túrtam és még közelebb húztam magamhoz.

Bármit is akartam neki mondani semmire nem emlékeztem. Talán még arra se, hogy hogy hívnak. Egyedül azt tudtam, hogy Edward úgy csókol, ahogy talán még soha. Fékeveszetten, szenvedélyesen és vadul. Egyedül csak ő létezett számomra. Mintha a saját kis világom központja lenne. A saját elektromossággal teli világom központja.

Edward keze megindult a gerincem mentén, én meg kedves ismerősként üdvözöltem a bizsegést. De ez most mégis más volt. Sokkal erősebb és intenzívebb volt, mint az eddigiek. Kezemmel végigsimítottam Edward hátán újra kitapogatva az izmokat. Mint a láva úgy égetett a vágy. A sürgető szenvedély.

Nem tudtam betelni vele. Hiába volt itt, nem volt elég. Hirtelen ötlettől vezérelve az ölébe ültem lovagló ülésben. Éreztem, hogy Edward kezei a combomon csúsznak le és fel kínzó lassúsággal. És ő minél lassabban simított végig rajtam én annál hevesebben csókoltam gyorsabb tempóra bátorítva. De nem tett semmit. Talán csak még lassabbra vette a tempót.

A kezemet a pólója alá csúsztattam és a hasát kezdtem el simogatni még lassabban, mint ő. Éreztem, hogy a kezei megindulnak az én felsőm szegélyéhez. Elszakadtam tőle, és hevesen kibújtattam a pólójából, és ő is ugyanezt tette velem. Jobban vágytam rá mint valaha. A bőröm mindenütt égett, ahol hozzám ért, és lángokban álltam. Bár egyikünknek sem volt szüksége levegőre mégis mindketten ziháltunk.

Edward a homlokát az enyémnek támasztotta és a szemembe nézett. Egy végtelen pillanatig a szemembe nézett, és én ugyan azokat az érzelmeket láttam, amiket én éreztem. Erős késztetést éreztem rá, hogy mondjak valamit, de megelőzött.

- Szeretlek. – mondta nemes egyszerűséggel.

- Én is szeretlek. – mondtam és megint az ajka után kaptam.

És megint éreztem a szikrák kirobbanását. De ez más volt. Ez sokkal lassabb. Ez egy szerelem csók volt. Bár ez sem tartott sokáig, mert megint eluralkodott rajtunk a vágy. Ismét vadul téptük egymás ajkait, és fedeztük fel egymás mellkasát.

Bár mind a kettőnknek márványkeménynek kellett volna lenni, én mégse ezt éreztem. Edward sima mellkasa szinte elolvadt a kezem alatt, bár ez velem sem volt másképp. Minden egyes érintésére a szívem mérhetetlen kalapálásba kezdett. Persze csak képletesen. Örültem, hogy nem vagyok ember. Ekkora szenvedély aligha kibírt volna a törékeny emberi testem.

Edward a nyakamat csókolta meg, és én engedtem a késztetésnek és sóhajtottam egyet. Én még mindig ziháltam. Valamikor Edward maga alá fordíthatott, mert azt vettem észre, hogy mind a ketten fekszünk. Edward megtámaszkodott a két oldalamon, de nem szakította félbe a csókot. Én a lábamat a csípője köré fontam és olyan közel húztam, amilyen közel csak lehetett. Éreztem, hogy mennyire kíván, és ez elégedettséggel töltött el.

Edward egyre lejjebb haladt ajkával. Végigpuszilta a melltartóm szegélyét, és a hasamat. Mintha feltett szándéka lett volna, tetőtől-talpig végigpuszilni. Már a csípőmnél járt a farmerom szélénél. Én csukott szemmel, hangosan ziháltam. Megéreztem, hogy elszakadt tőlem, és kinyitottam a szemet. Edward nézett rám mosolyogva és vágyakozva. Én újra birtokba vettem a száját, és közben felültünk, majd újra hátradőltünk. Most én voltam Edward fölött, és én tornyosultam felé, mint egy éhes vad. Ajkaimmal végigcsókoltam a nyakát és a mellkasát. Én is egyre lejjebb haladtam a nadrágja felé, és semmi esetre sem akartam megállni. Az ujjaim a gombja után nyúltak, és szemérmesség nélkül kigomboltam azt. Edward hirtelen megfogta mind a két kezem, és a nyaka köré vonta azokat. Újra megcsókolt. És én megint úgy éreztem, mintha egy tűzijáték robbant volna fel bennem. Közben éreztem, hogy megint ledönt a kanapéra. Éreztem, hogy az ujjai lepkeszárny finoman a csípőmnél időzik, majd megindul a farmerom mentén.

Végtelen öröm töltött el, amikor ő is kigombolta a nadrágom, és finoman lesimította rólam. Egy szál fehérneműben feküdtem alatta, és szégyenlőség nélkül a lábaimat újra a csípője köré fontam. Közben én is megpróbáltam leszedni róla a nadrágját. Nekem nem ment olyan könnyedén, mint neki, de végül én is sikerrel jártam. Újra egymás száját téptük éhesen, és féktelenül. Közben éreztem, hogy a kezei a melltartóm csatja után tapogatózik. Én homorítottam, amennyire csak tudtam, hogy könnyebb dolga legyen. Végül mint minden másban, ebben is sikerrel járt, és boldogan simultam mellkasához.

Éreztem, hogy az ujjai finoman simogatják az előbb feltárt területet, és önkéntelenül belenyögtem a csókunkba. Újra elszakadt az ajkamtól és ajkával egyre lejjebb haladt. Éreztem, hogy a mellemet csókokkal lepi el hihetetlen jóleső érzést kiváltva. Ha lehetett még hangosabban ziháltam. Mégis úgy éreztem, hogy nem elég. Még többet akartam. A kezemet lecsúsztattam a boxeréhez, és lejjebb kezdtem tolni, de nem jártam teljes sikerrel.

Erre ő elért ajkával az én fehérneműm szegélyéhez és a fogával egyre lejjebb kezdte húzkodni. Hihetetlenül jól esett. Végül mind a kettőnken sikerült elérni a célját és teljesen meztelenül simultunk egymáshoz.

Annyira régóta vágytam rá, hogy szinte felrobbantam a boldogságtól. Éreztem, hogy újra a két lábam közé siklik, és én örömmel húztam magamhoz a lehető legközelebb. Edward az ajkaimra hajolt és vadul megcsókolt. Közben éreztem, hogy egyetlen erőteljes lökéssel belém hatol. Fájdalomra számítottam, de szinte semmit nem éreztem. Edward elszakadt tőlem és a fejét a nyakamba temette. Hallottam, hogy felnyög. Edward finoman megcsókolt, és mozdulatlanul a reakciómat figyelte. Én türelmetlenül megmozdultam alatta, és lábammal még közelebb vontam magamhoz. Erre ő lassan mozogni kezdett. Kínzóan lassan. Éreztem, hogy visszafogja magát, és azt nem akartam. Vadul csókoltam meg egyre gyorsabb tempóra ösztönözve.

Végül elérhette a tűrőképessége határát, mert gyorsabban kezdett mozogni. Én minden egyes lökésénél felnyögtem, és hallottam, hogy ő is ezt teszi. És pár pillanat múlva a világ felrobbant, és az idő megállt. Edward újra a nyakamba temette az arcát, és felnyögött én meg kéjesen felsikoltottam. Úgy éreztem, ha most Edward elengedne, darabjaimra hullanék szét. Erősen kapaszkodtam belé, és szorosan magamhoz öleltem. Ő sem engedett el. Jó pár percig csak a zihálásunk törte meg a csendet. Végül Edward mellém gördült és én örömmel hajtottam a fejem a mellkasára. Ő szorosan magához ölelt, és halkan dúdolt magában. Ha most ember lennék, akkor biztos sírnék örömömben. Behunytam a szemem és Edward halk hangját hallgattam.

Kívántam, akartam, szerettem és megkaptam.

Pár perc múlva mégis mosolyogva felültem és az arcára néztem. A szeme csukva volt boldog mosoly játszódott az ajkán. Láttam, hogy amikor felültem, akkor kicsit elfintorodott. Talán hiányolt. Boldogan gyönyörködtem Edward mellkasában, amit semmi nem takart el előlem. Erről eszembe jutott, hogy rajtam sincs semmi, de egy kicsit se zavart, hogy teljesen meztelen vagyok.

- Azért örülök, hogy már nem kell félned, ha hozzám érsz. – mondtam, mert úgy gondoltam így a legkönnyebb tudatni vele, hogy emlékszem. Edward kinyitotta a szemét, és ő is felült. Még mindig mosolygott. És az ő mosolya engem is arra késztetett, hogy mosolyogjak. Ez olyan volt, mint egy álom. És bár tudtam, hogy nem alszom azt akartam, hogy soha ne kelljek fel. Mindig ilyen boldognak lenni maga lesz a mennyország. Az én saját mennyországom.

Edward valószínűleg megértette, hogy mire utalok, de furcsán nézett rám. Végül mégis hatalmas mosolyra húzta a száját.

- Emlékszel? – kérdezte, és közelebb hajolt hozzám.

- Mindenre. – mondtam és engedve a kísértésnek megcsókoltam. Pár perc múlva elhúzódtam tőle. – Beszélnünk kell. – mondtam, de kitört belőlem a nevetés.

Az előbb is beszélni akartam vele, és semmi nem lett belőle. Ha minden beszélgetésünk így fog kinézni az érdekes lesz. Bár egyáltalán nem bánnám, sőt, élvezném.

De ez a beszélgetésünk most nem olyan volt. Edward mindenre válaszolt, amit csak tudni akartam. Hogy miért nem emlékszem a fájdalomra. Hogy miért láttam a jövőbe és hallottam a gondolatait. Hogy Charlie mit tud rólam. És teljesen elégedett voltam. Olyan boldognak éreztem magam, amilyen soha nem voltam.

- Szerintem menjünk le. Megint gyűlést tartunk. – mondta Edward és elfintorodott. Talán ő se akar lemenni. Ő is azt akarja, hogy örökre bezárkózzunk, és soha ne jöjjünk ki? Én benne lennék. Nekem csak ő kell a túléléshez.

Szorosan magához húzott és vadul megcsókolt. És én megint éreztem, hogy fellángol bennem a szenvedély. Megint akartam. Teljesen és még milliószor.

Végül mégis elszakadtunk egymástól. Mind a ketten ziháltunk egy kicsit.

Edward háttal nekem belebújt a boxerébe és én is kelletlenül nyúltam a melltartóm felé. Miután felvettem, a fehérneműm másik részének a keresésére indultam.

- Edward! Nem tartasz véletlenül valahol egy bugyit? – kérdeztem és mosolyogva felé fordultam.

Ő értetlenül fordult felém. Ő már a nadrágját is felvette és a pólója a kezében volt. Hatalmas vigyorral felemeltem a fehérneműm, ami több helyen el volt szakadva egy harapásnyomból kiindulva. Mosolyogva mellém lépett és átölelt.

- Sajnos nem. De rendszeresítünk egyet, jó? – suttogta a fülembe, és én megint éreztem, hogy bizseregni kezdek. Edward a kezével végigsimította a karom, és a derekamat simogatta. És én ha szényen, ha nem, megint zihálni kezdtem. Az ajka felé hajoltam és újra megcsókoltam. És bár mindennél jobban vágytam a folytatásra, tudtam, ha most nem hagyjuk abba, akkor még egy ideig itt maradunk. Sajnálkozva szakadtam el tőle, és kaptam magamra a ruháimat. A bugyim persze használhatatlan volt, ezért anélkül mentünk le a lépcsőn.

Mind a ketten vigyorogtunk, és szorosan fogtuk egymás kezét. A nappaliban már mindenki ott ült. És valami oknál fogva mindenki kerülte a pillantásunkat. De engem most ez se érdekelt. Furcsa beton szagot éreztem, és meglepetten néztem az elkészült falra. Lehetséges, hogy másfél óra alatt rendbe szedjék az egész lakást? Hát úgy tűnik igen. Edward leült a kanapéra engem meg az ölébe húzott.

- Sikerült becsomagolni? – kérdezte Emmett és elmaradhatatlan hatalmas vigyorával rám nézett.

És bár el kellett volna öntenie a bűntudatnak, hogy csomagolni megyünk fel, de semmit nem csinálunk, de mégsem az történt. Helyette erős késztetést éreztem, hogy visszaszóljak neki valami nagyon frappánsat.

- Nem. – mondtam végül egyszerűen, és mosolyogva Edwardra néztem.

- Hát akkor mit csináltatok odafenn? – kérdezte Emmett, és próbálta az ártatlant tettetni. Hát persze, hogy mindenki tudja mi történt, de engem nem érdekelt.

- Teljesen mindegy mi történt! – mondta Alice – De Edward légy szíves legközelebb légy óvatosabb! Az eredeti francia csipke volt! Egy vagyonba került az a kis vacak.

Erre mindenki nevetni kezdett, még a mindig fegyelmezett Carlisle is, sőt még Rosalie is. És én is nevettem. Egyáltalán nem érdekelt, hogy ki mit gondol most rólam. Nekem most csak Edward a fontos.

Edward próbált úgy tenni, mintha nagyon sértené a dolog, de láttam, hogy megrándul a szája sarka.

- Akkor legközelebb ne vegyél méregdrága kis vackokat, aminek semmi értelme! – mondta Edward egyszerűen.

- Semmi értelme??? – kérdezte Emmett, és bőszen Edwardra meredt – Bocsi, de láttád te már ezek mire képesek? Valóságos fegyver! Ezzel kéne támadnia Amerikának, ha háborúra kerül a sor. Tuti, hogy győznénk.

És bár maga a feltételezés is butaság, de mégis elképzeltem, ahogy több ezer nő fehérneműben vonul felfegyverzett férfiak ellen. A férfiak álla leesik, és nyálcsorgatva bámulják a tangákban és melltartókban parádézó hölgyeket.

- Mi most tényleg a fehérneműk fontosságáról beszélünk? – kérdeztem vigyorogva, majd a fejem Edward mellkasára fektettem. Hallgattam, egyenletes lélegzetét, és éreztem, hogy megpuszilja a fejem búbját.

- Igen hugi! – mondta Emmett, és megint rám nézett. – De majd te is rájössz ezekre! De Rose-tól ne kérj kölcsön, ha lehet! Mindegyik darabhoz kellemes emlék fűz.

Újra nevetett mindenki. Annyira könnyű volt. Minden annyira egyszerű lett. Minden tiszta, szabályos és rendes. Mindent tudtam, amit tudnom kellett. A világ legtökéletesebb férfija szeret, és én is szeretem. És ez a férfi örökre velem marad. A családom a világ legszuperebb családja. Az életem végre úgy nézett ki, hogy teljesen tökéletes. És bár még tanulnom kell, Edward mindig itt lesz mellettem. Mert megígérte nekem. És mindig válaszolni fog a kérdéseimre is, mert ő a világ legjobb vámpírja. Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy szerelmes leszek egy vámpírba, és olyan boldog leszek tőle amilyen soha, akkor azt hiszem rövid úton az elmegyógyintézetbe küldöm.

De mégis így alakult. Mindenkit szeretek a családomban. A világ legtökéletesebb családja. És már az én családom is.

Végigjátszottam a fejemben az elmúlt pár nap eseményeit. Emlékeztem az ébredésre. Hogy ő rögtön ott volt. Az Alice-szel közös pizsipartira. Emlékeztem a sakkra is… És emlékeztem, hogy fogadtak Edwardék…

A szó még mindig a fehérneműk körül forgott. Emmett váltig állította, hogy a Victoria’s Secret a világ legjobb dolga, de Alice a francia csodákra fogadott. Még a feltételezés is nevetséges volt, hogy Emmett bugyikról vitázzon Alice-szel, mégis ez történt.

- Edward! Miben is fogadtatok Emmettel? – kérdeztem, erre mindenki elhallgatott, majd újra nevetésben tört ki.

Vége.