6. fejezet: Meglepetések

(Bella szemszöge)


Hát ez csodás! Most még Edwarddal is összevesztem. Bár egy dologban igaza van, és az pedig az, hogy ha bármi gyanús lenne a kiscsajjal, akkor ő azt hallaná a gondolataiban. De mind egy is, mert nem fog egyhamar megváltozni róla a véleményem. Nézzük csak mi bajom van vele.
Az első, hogy nem tetszik a képe. Na jó, ez elég... szánalmas indok. A második, hogy csak úgy idekerül a semmiből, a "kislány aki látja a jövőt". Már nem azért, de ez elég bizarr. Az oké, hogy Alice is látja a dolgokat, de az teljesen szubjektív. Chris látomásai pedig Edward szerint nagyon tiszták. Ami jó, hogy engem nem lát. Ed mondta, hogy valószínű a pajzsom miatt. Sem a "mi" emeletünket, sem engem nem látott Chris. Szóval legalább nem tud rólam mindent. Sőt semmit sem. Na, de térjünk vissza az érveimhez. A harmadik, hogy... izéé... mondjuk például az hogy két nap után elvarázsol mindenkit, és rögtön belefúrja magát a családunkba. Ki ő? Csak egy kívülálló. A negyedik pedig, ő nem is Emmett mellé való. Emnek egy érett nő kell nem egy ilyen bújós, dörgölőzős kiscica. De egy dologban igaza van Alicenek és mindenkinek, esélyt sem adtam neki... Akkor, adok neki egyetlen egy esélyt, ha elszúrja akkor kinyiffantom. Pff... el sem hiszem hogy itt ülök a kocsiba még mindig, és ezen rágódom. Amúgy meg 20 perce be is csöngettek. Mennem kellene spanyolra. Erre az órámra Jasperrel járok, és most biztos aggódik. Nah jól van Bella, ezt a döntést is meghoztuk. Ideje bemenni órára. Lassan kikecmeregtem a kocsiból, és bezártam az én kicsikémet. Feldobtam a vállamra a fehér nike táskám, és elindultam a bejárati ajtó felé. Pechemre a spanyol terem ablakai pontosan a parkolóra néznek. És Jasper tekintetét egészen a kocsimtól kezdve magamon éreztem. Szuper! Ha bemegyek legalább az összes dühömet is érezni fogja. Már a terem előtt álltam, és hallottam ahogy a tanár magyaráz. Garcia állandóan beleköt a Cullenekbe, és biztos hogy most sem fogja kihagyni. Erőt vettem magamon, és bekopogtam, majd benyitottam.
- Jó reggelt! Elnézést a késésért tanárúr!
- Áh, Miss Cullen! Nos, a reggel 22 perce elmúlt. Üljön le a helyére, és nem szeretném ma már a hangját hallani. - vigyorog rám, és gúnyosan nyáladzott közben. Hihetetlen hogy van olyan ember aki még ennél jobban is fel tud idegesíteni.
- Ha tudná, hogy két másodperc alatt tíz helyen tudnám eltörni a nyakát, hát bizony nem vigyorogna így a képembe. - morogtam az orrom alatt, miközben leültem Jasper mellé. Ő volt az egyetlen, aki ezt a kedves mondatomat meghallotta. Ránéztem, és akkor vettem észre, hogy alig bírja visszatartani a nevetését. Most megérdemelné, hogy az összes dühömet kitöltsem rajta. Na most már megérezhette a határtalan jókedvem, mivel egy erős nyugalom hullámot küldött felém. Na nem mintha használt volna, de úgy vettem észre, hogy akik előttünk ülnek, igencsak elálmosodtak. Majd újra próbálkozott, és ez már segített nekem is egy picit, viszont az előttem ülő Lisának ez már sok volt. Hangosan koppant a feje a padon, és szuszogni kezdett. Nem bírtuk ki hangosan nevetni kezdtünk Jazzel, és Garcia persze rögtön ránk szólt.
- Ha már ilyen vicces az, hogy egy osztálytársuk elájult, nyugodtan elvihetik a gyengélkedőre. Mr. Cullen lenne szíves? És Bella, maga is kísérje el. - na, nekünk sem kellett több, Jazz felállt és még mindig mosolygott. Megkerülte a padot, és felkapta Lisát. Én követtem őket, és kinyitottam előttük az ajtót, majd be is csuktam mögöttünk.
- Hé Bella! Ez nem sült el valami jól... - ugratott Jasper.
- Dehogynem! Lisának köszönhetően már nem vagyok dühös. Szegényt rendesen kiütötted. - vigyorogtam rá vissza.
- Jah, majd Aliceék hogy fognak röhögni rajtunk.
- Az biztos. De ráérnek ebédnél megtudni. Most pedig ébreszd fel. - válaszoltam.
- Oké, bár nem lesz könnyű. Amennyi nyugalmat rád engedtem, egy egész sereg újszülöttet kómába lehetett volna juttatni. Mi volt a baj? Még soha nem láttam senkit sem, aki így feltudta húzni magát. Mármint vámpírt, és anélkül, hogy ne rendezett volna egy húsz fős vérfürdőt azonnal.
- Semmi igazából, csak veszekedtem Edwarddal. Más nincs.
- Mi? Ti veszekedtetek? Ezt is megértük! Sohasem gondoltam volna! - nevetett fel.
- Megtennéd hogy nem röhögsz ki minket? És levehetnéd ezt az idegesítő vigyort is, mert kezd megint felhúzni. - figyelmeztettem.
- Mih, mi történt? - kezdett magához térni a lány.
- Ne izgulj! Elájultál órán, és a tanár mondta hogy vigyünk el a gyengélkedőre. Mindjárt ott vagyunk. - nyugtatgattam.
- Elájultam? És visztek? Oh, Jasper? Köszi, de most már letehetsz! - kezdett hatalmas pirulásba Lisa.
- Zavar hogy viszlek? Kibírod, mindjárt odaérünk. Egyébként is elég sápadt voltál. Jó helyen vagy ne izgulj. - nevettet fel a bátyám.
- Öhm, nem... csak elég nehéz vagyok. - változott még vörösebbre Lisa feje.
- Egyáltalán nem vagy nehéz, és egyébként is már itt vagyunk.- válaszolt Jasper. És tényleg odaértünk addigra az irodához, aminek a végében ott volt az orvosi szoba. Bevittük, Jazz lerakta az egyik ágyra, majd elköszöntünk, és magára hagytuk.
- Szerinted visszamenjünk órára? - kérdeztem meg Jaspert.
- Szerintem ne, sőt ne is menjünk el a parkoló felé, mert onnan meglátnak. Várjuk meg itt ezt a tíz percet az órából. Addig is elmesélhetnéd hogy mi volt a bajod Edwarddal.
- Huh, rendben. Elmondom de nem kotyoghatod ki, főleg Emmettnek nem! - fenyegettem meg, majd belekezdtem a mesélésbe.


(Chris szemszöge)


Az egész délelőtt nagyon unalmas volt. Mondjuk az óráim nagy részén mindig volt az osztályban velem egy Cullen. Az a fura érzés még mindig megmaradt bennem Bellával kapcsolatban. Mindenki közül őt érzem a legtávolabb magamtól, mintha néha sejtene valamit rólam. Ez olyan ijesztő. Nem igazán szeretném ha bármi kiderülne a múltamról, főleg most, amikor végre kaptam egy normális családot, és megtaláltam Emmettet. Nem lenne fair. Most legalább Dave sem tud zaklatni, mivel halvány gőze sincs hogy merre lehetek, és elintéztem a nyomkövetőjét is. És Rosalie! Amikor megláttam Emmettnél a szobában, hirtelen azt sem tudtam hogy mit csináljak. Ismerem őt! Bárcsak ne ismerném, utálom azt a követelőzős kényes nőszemélyt! Csak azt nem tudom hogy, hogy keveredhetett el a Cullenektől. Merthogy ennek Romániához semmi köze az biztos. Emlékszem, amikor Dave először megkeresett. Talán úgy 100 éve lehetett, és akkor mondott el mindent anyámról. De Rosalie az ő párja volt, és nem Emmetté. Egy orosz coven tagjai voltak, és sikerült egy évtizednyi időre engem is magukhoz csalogatni. Aztán elszöktem, és azóta is úton vagyok, de legalább legutóbb sikerült azt a nyomorultat eltenni láb alól. Ha nincs az a kis fruska, Marie, akkor enm tudott volna megtalálni. Igaz, ez is csak úgy sikerült neki, hogy igencsak tehetséges nyomkövető volt a kis vámpírlány. Nem tudom mit fogok csinálni, ha kiderül hogy Rosalie él, és én pontosan tudom hogy hol van, plusz Emmettet is elveszíteném örökre. Nem tudhatják meg. Ha rajtam múlik akkor nem is fogják. Nem veszíthetem el őket és főleg nem Emmettet. Szeretem őket! Gondolataimból a csengő hangja rángatott vissza. Ideje indulni a menzára. Alice mondta hogy már mind ott fognak várni, és hogy vegyek valami táplálékot. Hát az nem lesz nehéz. Egy doboz kólát bármikor meg tudok inni. Elég lassan indultam el, és az ebédlő előtti folyosón, valaki elkapott hátulról, és átfogta a derekam. Azonnal felismertem Em illatát, nincs is még egy ilyen finom illat a világon.
- Nocsak, csak nem kajálni indult valaki. - suttogja a fülembe.
- Hát nem igazán, de azért kíváncsi lennék rá, hogy hányan esnének össze annak a látványától. - fordultam meg nevetve.
- Szerintem sikítva rohannának haza. - röhögött.
- Valószínű, bár azt terveztem hogy elég lesz egy kóla is most ebédre. Esme úgyis főz nekem.
- Tényleg, igazad van. Kíváncsi vagyok hogy mekkora lesz otthon emiatt a felfordulás. Esme utoljára akkor főzött amikor még Bella ember volt. És akkor is csak salátákat, meg szendvicseket készített. Sültet nem igazán. - nevetett.
- Hé, ne becsüld le anyudat! Majd meglátod hogy milyen tisztaság lesz, és nagyon is ízleni fog! - szidtam le.
- Szerintem feleannyira sem lesz finom mint te. - azzal megcsókolt, ott mindenki előtt a folyosón! Csak hogy legyen miért bámulni minket...
- Emmett, ezt nem kellett volna. Mindenki minket bámul. - motyogtam, és ha tudtam volna biztos elpirulok.
- Nem, azért bámulnak, mert a fél iskolának most törted össze a szívét. Szegények, kezdem őket sajnálni. Egyébként meg, Edwarddal járok fizikára, és hallotta a gondolataikat. Kb. a fél osztály ki akart nyírni engem. Szóval csak sok csodálód van, és ne írd az én számlámra! Így is kezdek félni. - vigyorgott rám.
- Ha-Ha. Nagyon vicces. Inkább menjünk. A többiek már várnak. -bár most senkit sem látok Bella miatt. Tettem hozzá gondolatban. Megfogtam inkább Em kezét, és benyitottunk a menzára. Azt hittem hogy ott esek össze. Amint beléptünk síri csend lett, és minden szem ránk szegeződött. A terem másik végében ott ültek a többiek, akik szinte fulladoztak a feltörni készülő nevetéstől, kivéve Bellát, aki gyilkos pillantást mért rám, majd elfordította tekintetét. Nem bírtam tovább a bámulókat, így hangosan megszólaltam.
- Na mi az? Most már senki sem éhes? - néztem körbe, kiosztva néhány igazán csúnya pillantást, mire hirtelen megindult a beszélgetés, és már újdonsült testvéreim sem bírtak a nevetőgörccsel.
- Nahát, milyen kis harcias vagy. Csupa meglepetés ez a nap. - nevetett halkan a fülembe.
- Nagyon utálom ha bámulnak. - morogtam, majd elindultam a kajás pulthoz. Elvettem két almát, meg két pepsit, és kifizettem. Majd elhúztam Emmettet, és leültünk a többiekhez.
- Csak hogy ideértetek. Már vártunk. Ó, és Chris? Nagyon hatásos kis belépő volt. - nevetett felcsilingelően Alice.
- Aha, örülök hogy mindenki szerint vicces volt de szerintem nem. - morogtam, majd odagurítottam a másik almát Em elé, meg letettem mellé a kóláját. Hát igencsak elszörnyült arckifejezéssel nézett rám.
- Ezzel én mit csináljak? Kösz, de tutira nem fogom megenni. - akadt ki azonnal, amint meglátta a vigyort a képemen.
- De hát miért? Szerintem finom. - mosolyogtam rá bájosan, majd beleharaptam az almába, összerágtam és lenyeltem. Majd egy kis kólát is ittam. A kólát imádom, de az alma nem a kedvenceim egyike, az biztos.
- Jah, max neked édes. Egyél csak, de én hozzá nem nyúlok. - vágta rá azonnal, ellentmondást nem tűrő hangon. Ilyenkor volt az, amikor tudtam hogy semmivel sem tudom megpuhítani... sajnos. Majd egy ideig mind csendben voltunk, és élveztük egymás társaságát, na meg hallgattuk hogy milyen ostobaságokról beszélnek az emberek. Én mondjuk a többieket figyeltem. Edward elég morcos volt, és nem is Bella mellett ült, mivel Jazz ült az egyik oldalán a másikon meg Emmett. Talán összevesztek? Ránéztem Bellára, aki kifelé bámult az ablakon, de rajta is látszott hogy feszült. Ő ült mellettem, de persze volt köztünk egy üres szék. A másik oldalán pedig Alice ült, aki motyogott Jasper fülébe. Jazz feltűnően Bellát bámulta, szóval valószínű hogy jóval nagyobb feszültség van benne mint ahogy mutatja. Muszáj volt rákérdeznem.
- Srácok? Mi történt vagy mi a baj? - kérdeztem félénken, mire mindenki rám nézett. Egyetlen kivétel akadt, mert az illető rácsapott az asztalra, majd felállt és kiviharzott a menzáról. Majd rá tíz másodpercre hallottuk ahogy a Ferrari hangos kerékcsikorgás után kiszáguld a parkolóból.
- Semmi nincs Chris. Majd lenyugszik. - válaszolta Edward kedvesen, bár láttam rajta hogy legszívesebben tombolna.

(Edward szemszöge)

Miután Bella elment, Jazz elmesélte a spanyol órai incidensüket amin mind nevettek. Csak én voltam most az ünneprontó. Jazz fejben lejátszotta a beszélgetésüket rólam Bellával. Bár az inkább szólt Chrisről mint rólam. Már tudom mi a problémája, mégsem tudom megérteni. Nincs semmi gyanús Chris gondolataiban. Semmi rossz, semmi hátsó szándék. Azt hiszem hogy majd este megbeszéljük ha Bella hazaért, mivel Alice már szólt hogy olyan 11 felé fog csak hazaérni. Hát tényleg elment vadászni. Azt a tombolást, és katasztrófát ami a környék erdőiben lesz, viszont inkább nem nézném meg. Tényleg iszonyú dühös, és mint Jazztől megtudtam, már rám is az, mivel nem értem meg hogy mi a baja Chrissel. Ugyan azt csinálja mint régen Rose, vele. Ő is átérezte azt amit most bizonyára Chris érezhet, mégis elutasító. Sohasem gondoltam volna hogy visszasírom még Rosaliet, de Bella így dühösen, és féltékenyen még sokkal rosszabb. Igen, féltékeny is. Főleg Emmett miatt. Eddig Emnek Bella volt a legfontosabb a családból, még Esme is csak a második helyre szorult mellette. Most pedig, itt van Chris aki élből átvette a helyét, és ő csúszott le a másodikra. Elhanyagolva érzi magát, holott, Emnek is kijár a szerelem. Engem viszont az bánt a legjobban, hogy engem is ellök magától, nem érti hogy a problémáinkat kettőnknek kell megoldanunk, és hogy segíthetnék neki a sajátjaiban is.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés