(Bella szemszöge)

A reptéren még vagy egy órát kellett várnunk a csomagjainkra. Miután kézhez kaptuk őket, kifelé vettük az irányt. Idegesítő volt emberi tempóban járkálni, de nem lehetetlen. Kint gondolkoztunk egy percig, hogy taxival menjünk vagy béreljünk kocsit, de akkor a bérelhetőek között megláttam egy fekete Ferrari -t, persze olasz vagyok és vámpír, még szép hogy az olasz sportkocsik a gyengéim. Imádom a gyorsaságot, ezért is nem várakoztunk ott tovább, hanem gyorsan elintéztük a kocsi papírjait, és már száguldottunk is az utcákon. Nem mondanám hogy gyorsan hajtottam…magamhoz képest nem, alig ütöttem meg a 200 km/h –t. Ekkor Kate mutatott egy kis erdei ösvényt, amely pont egy autó szélességű volt. Végig hajtottunk rajta, mígnem megpillantottuk a házat, olyan gyönyörű volt! Vagy három emelet magas, és az egész kellemes mahagóni színű volt.
- Ez gyönyörű! – suttogtam, mire Kate a kezeit a vállamra tette
- Otthon, édes otthon. Nézd, már várnak ránk! Jajj semmit sem változtak! – kiáltozott már örömében, nekem pedig eszembe jutott Edward, és bevontam Kate-t is a pajzsom alá. Alig álltunk meg Kate már ki is pattant a kocsiból és egy eperszőkelány nyakába ugrott. Gondolom, ő lehet Tanya, Cullenék ott álltak a verandán és láttam hogy a legalacsonyabb lány, azthiszem hogy Alice azt várja hogy én is kiszálljak. A napszemüveget még mindig magamon hagyva kiszálltam, becsuktam a kocsi ajtaját és elindultam Cullenék felé…

(Edward szemszöge)


Hallottam ahogy az autójuk lefordul az útról a kis ösvényre. Kate gondolatban már ugrándozott örömében hogy újra láthatja a családját, már éppen kezdtem volna ráfókuszálni minden gondolatára, amikor egyszerre az összes eltűnt. Ezt nagyon furcsának találtam, de inkább nem hoztam szóba. Tanya-ék és a családom már kint voltak, és Alice is izgatottan ugrált a verandán. Felkeltem és kimentem én is üdvözölni őket. Egy fekete Ferrari -val jöttek, ami már egy jó pont volt nálunk. Imádjuk a szép kocsikat és a sebességet. Ahogy a kocsijuk megállt a ház előtt Kate azonnal kiugrott a kocsiból és Tanya nyakába vetette magát. Semmit sem változott, hiába a 30 éves Volturi tapasztalat, most is úgy viselkedik mint egy kis kamasz. De még mindig nem hallom a gondolatait, ez hogy lehetséges? Mindenki másét hallom, de az övét nem és a kocsiból sem hallok semmit, egy hangos szusszantáson kívül. Majd nyílik az ajtó, és kiszállt egy angyal. Először azt hittem, hogy csak képzelődöm. De nem! Ő tényleg létezik… Magas, karcsú alakja. Fekete szatén feszülős nadrágja remekül kihangsúlyozta a lábait, amik ennél tökéletesebbek már nem lehetnek. Felül egy mély kivágású sötétkék felsőt viselt, amely remekül illik a bőréhez, amely még nálunk is fehérebbnek és fagyosabbnak tűnt. A járása olyan biztos és kecses volt, annak ellenére is hogy magas tűsarkú cipőt viselt, hogy mind elámultunk rajta. A haja világos szőke volt, hasonló Rosaliéhoz, azzal a különbséggel, hogy Rosalie természetes szőke. Kate és Ő is koromfekete Volturi köpenyt viseltek, amiből arra következtettem, hogy nagyon erős képességű vámpírok lehetnek. Kate-t tudom, az elektromos képességét… de az nem volt annyira erős amiért fekete palástot érdemelne, biztos segítettek neki továbbfejleszteni. Ám ekkor odaért hozzánk a szőke szépség, akin még mindig rajta volt a napszemüveg. Felsuhant azon a hat lépcsőfokon ami a veranda bejáratánál van, és megállt előttem. Lassan emberi tempóban levette a szemüveget, és fel nézett rám. A meglepődöttségtől elakadt a lélegzetem. Ő volt az! Bella! Legalábbis nagyon hasonlított rá… csak szőkén és kevésbé emberien, hatalmas vörös íriszeivel. A kezét felém nyújtotta és illedelmesen bemutatkozott.
- Helló! A nevem Bella Volturi! Nagyon örülök! – aztán bájosan rám mosolygott és én elfogadtam a kezét.
- Khm.. Edward Cullen vagyok, és én is örülök Bella. – ennyit sikerült kinyögnöm. Egyszerre három dolog lepett, meg ami a sokkal volt határos. Az első, hogy a keze fagyos volt. Még az én kezem is langyosnak érződhetett mellette. Ezt mi okozza? Mitől van? A második hogy nem hallom a gondolatait… ő csinálja ezt, és Kate felől is leblokkol vagy valami ilyesmi, nagyon furcsa. De az én Bellámnak sem tudtam olvasni a fejében szóval biztos hogy ő az! Legbelül ujjongtam amiért visszakaptam az én szerelmemet, de lesett azért még valami. A harmadik dolog, hogy miért nem ismer fel? Látszólag se én sem a családom nem tűnik neki ismerősnek, és ezt ők is észrevették. Alice viszont a fellegekben járt!
„ Láttam Edward! Láttam! Két napja tudom hogy Bella eljön ide! Ugye milyen gyönyörű? Csak egy valamit nem értek… meg sem ismer minket.”

Carlisle viszont el volt borzadva…

„ Jesszusom, kicsi Bella! Mi történhetett veled? Fiam! Láttad a szemét? Tisztán és vörösen csillog… emberekből táplálkozik… ki tehette ezt vele?"

Emmett viszont semmit sem értett. Olyan zavarosak voltak a gondolatai hogy csak egy mondatot sikerült kivennem, amit nekem szánt.

"Hát hallod kölyök… Mindig is tudtam, hogy Bella szívós egy kiscsaj, dehogy ennyire!"

Rosalie persze magánkívül volt. Dühöngött, ócsárolta Bellát, amiért idejött, amiért vámpír lett, amiért a Volturi-hoz tartozik, és amiért olyan gyönyörű. Esme is sajnálkozott, de őt az zavarta a legjobban ami engem is az hogy azt sem tudja kik vagyunk. Közben Bella odért Carlisle-hoz.
- Nagyon örülök Carlisle! Kate sokat mesélt rólad, bár bevallom fura nézeteket vallasz, azért csodállak is érte. – úgy beszélt mint egy Volturi katona. Ő már nem a mi Bellánk, ő már Bella Volturi, Aro új kis játékszere. Elöntött a gyűlölet Aro iránt, amiért ezt tette vele. Ó és mi csak Olaszországban nem kerestük! Milyen ostobák voltunk, jézusom…
- Mindenki másfajta nézeteket vall Bella, ha jól látom a szemeidből, te maradtál a hagyományos módszernél. – mutatott rá apám a lényegre.
- Igen, nos tudod, ez afféle követelmény a Volturinál, amúgy meg az én életmódomon kívül egy van még… a tiétek, amiből én egyenlőre nem kérek. – makacskodott, ebben nem változott, és erre el is mosolyodtam.
- Hát te tudod, de mindig szívesen látunk, ha változnak a nézeteid. – mosolyog rá apám, és több mint 20 év után most látom újra mosolyogni. Csodás érzés ránézni ilyenkor.
- Gyere bemutatlak a családom többi tagjának is. Ő itt a feleségem Esme, és a gyerekeim, Rosalie, Emmett, Alice és Jasper, és persze Edward -ot már ismered… - intett felém a fejével apám, mire Bella megfordult és rám mosolygott, teljesen elkábultam…


(Bella szemszöge)

- Gyere, bemutatlak a családom többi tagjának is. Ő itt a feleségem Esme, és a gyerekeim, Rosalie, Emmett, Alice és Jasper. – mutatott rá sorban az örökifjakra. – és persze Edward-ot már ismered. – intett a hátam mögé, én meg előre kitervelt szándékkal hátra néztem és bájosan rámosolyogtam. Teljesen kikészítettem… eztán visszafordultam a srácokhoz és üdvözöltem őket is.
- Szia Bella! Úgy örülök hogy találkoztunk végre! – erre elnevettem magam, hát persze Alice sokkal előbb látta hogy jövünk, amint eldöntöttük…
- Mond csak Alice, mennyivel láttad előre? – kérdeztem még mindig nevetve, mire ő is felkacagott, majd válaszolt.
- Áh… nem sokkal előre. Csak két napja tudom, és azt is hogy nagyon jóban leszünk Bella! – sikítozik most már önfeledten, mire mindenki csak nevet.
- Úgy legyen Alice! – helyeseltem, és oda fordultam Jasper –hez. – Te biztosan Jasper lehetsz. Már hallottam rólad egy keveset, Aro-tól. – a mondataimra, ha lehet, akkor még jobban elsápadt.
- Nocsak! Hát a Volturi így számon tart minket? – nem értettem ezt az ellenséges hozzáállást, én nem bántottam őt.
- Dehogy, ne haragudj ha valami rosszat mondtam volna. A neved pedig egyetlen egyszer merült fel csupán, és akkor is az érzelmekről beszélgettünk Aro –val. – erre a magyarázatra visszatért a színe és végtelen nyugalom öntött el.
- Sajnálom a kirohanásomat! De tudod annyi most itt az új érzelem hogy ez megvisel engem. Egyébként örülök, hogy megismerhetlek.
- Ahogy mi is. – jött egy gúnyos hang leghátulról. Áh… Rosalie!
- Jah, képzelem! – váltottam át én is szarkasztikus hangnemre, mire elmosolyodott és ellépett Emmett elől.
- Helló kislány, és én azért tényleg örülök. – kislááány?? Mit képzel ez magáról?
- A kislányt elhagyhatod Emmett! – mordultam rá, mire csak röhögött és odanyögött egy ’O.K. –t’. Eztán Kate bemutatta nekem Tanya –t, Carmen –t és Eleazar –t. A két lány szimpatikus volt de a férfival akadtam problémáim.
Carlisle és a családja nagyon szimpatikusnak és műveltnek tűnt, miután a nézeteinkről diskuráltunk egy keveset. Kezdtem őket megkedvelni a Culleneket inkább, mint a Denali-akat. Miután túlestünk a nagy bemutatkozásokon, bementünk a nagy tágas nappaliba, ahol tudtam, hogy nem ússzuk meg és ránk öntik a kérdés özönt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés