1. Új életem 

Lehet, hogy a történetem némely része nagyon hasonlít a Twilight-ra, de a vége ígérem nem ugyanaz, sőt még csak hasonló sem lesz. 
 
 

Hello. Szilvia vagyok. Nemrég elköltöztem hazulról - nagyon sietősen -, hogy új életet kezdjek. De egy 16 éves lánynak ez nem jelenthet gondot. Van elég önfenntartási tapasztalatom. Elbírok a nehézségekkel! 
 

Legalábbis így gondoltam tavaly november 15-én, amikor menekülésemben felszálltam egy repülőgépre, és elutaztam egy gyermekkoromban megismert helyre, Forksba. Nem jártam még itt. Csak tudom hogy ez Washington állam egyik legesősebb helye. Sőt! A legesősebb. 
 

Egy könyvből ismertem meg, amiért ma is rajongok. De nem riaszt el a várostól, hisz vámpírok nem létezek. De ha igen, akkor meg kétszer ilyen gyorsan jöttem volna. De ez lehetetlen! Ugyan már! Nem léteznek. 
 

Első napom a középiskolában holnap lesz. Kíváncsi vagyok milyen, hogy néz ki, és hogy fognak fogadni. Szerencsére folyékonyan beszélek angolul. (Hála a kitartó tanároknak.) Vártam már a napot, és mégis rettegtem a tudattól, hogy most nem tudja senki, hol vagyok, csak én, és a többi itt élő ember, akiknek a nagyja azt se tudja, hogy létezem... Különös. Beleborzongok a tudatba, hogy anyám otthon halálra izgulja magát, hogy hova tűntem, apám meg csak próbálja megnyugtatni. Vagy fordítva. Vagy mindketten izgulnak. Vagy egyikük sem. Ezt én így nem bírtam. Így eldöntöttem hogy felhívom őket. 
 

Hármat csöngött és Anyám máris felkapta a telefont. Hangján hallatszódott, hogy már várta ezt a pillanatot, mégis majdnem felrobban a dühtől.

- Édesem! Mégis mit gondolsz?! Azonnal gyere haza! Halálra aggódjuk magunkat miattad, de még csak fel sem hívtál. Mégis hogy…- itt nem bírtam és félbeszakítottam.

- Anya! Elég! Nem megyek haza, amíg meg nem oldódnak az otthoni dolgok. Tudok magamra vigyázni. Ne aggódjatok! Különben is. Most eléggé messze vagyok! - mondtam neki kemény hangon, de a végére már nyugodtabban beszéltem.

- De hát… Mégis… Hol vagy? - kérdezte remegő hanggal.

- Az nem lényeges - mondtam lágyan.

- Dehogynem lényeges! Azonnal mondd meg Újvári Szilvia, hogy hol vagy, vagy nem állok jót magamért! - próbált parancsolni nekem. Nem sok sikerrel.

- Jól van, elmondom, ha megígéred, hogy nem jössz értem! És bízol bennem, hogyha rosszul érzem magam, azonnal haza megyek. Csak ezzel a feltétellel - mondtam neki. Bizonyosan meglepődött lágy hangomon, amin nem érződött semmi sem, ugyanis csak fél perccel később válaszolt. Igaz nem a legkedvesebben.

- Jól van! - mondtam pont úgy, mint egy durcás gyerek. Halkan kuncogtam, remélem, nem hallotta meg.

- Az USA legesősebb helyén vagyok Anyu. Forksban. És a kíváncsiság arra buzdít, hogy még maradjak… - mondtam neki, alig bírt megszólalni.

- Ho-ho-hogy hol? Mégis hol? Az USA-ban? Hogy jutott eszedbe elmenni ilyen messzire? Az egy másik ország! Egy másik földrész! Különben is! Milyen vagy angolból?! Ha jól tudom a tanárok alig bírtak megtanítani… - hüledezett, szerintem megpróbált lebeszélni erről az egészről, de nem nagy sikerrel.

- Anya! Tudok angolul, és ha más nem elrejtőzök előletek, vagy elmegyek egy új suliba, egy másik országba, és akkor már nem hívlak fel!- mondtam erőteljesen.

- Jól van -sóhajtotta-, maradj ott Forksban. De kérlek, amint rosszul érzed magad, vagy boldogtalan vagy, azonnal gyere haza, vagy csak hívj fel, és érted megyünk.

- Anya! Már az elején is mondtam, hogy hazamegyek, ha gond van. És különben is! Ha idejönnél vagy jönnétek, az csak felesleges pénz kidobás lenne -mondtam nevetve.

- Dehogyis! - mondta, majd egy kis szünet után folytatta - Na jó, talán mégis. Hisz nagylány vagy már. Tudsz te vigyázni magadra. Apád csókoltat. Szeretlek kicsim! Vigyázz magadra!

- Én is szeretlek titeket. Puszi!

- Hé-hé-hé-hé-hé! Várj csak egy kicsit! Hol fogsz lakni? Miből eszel? Nincsenek barátaid! Nem ismersz senkit sem! - mondta szigorúan.

- Béreltem egy lakást, és elfelejtetted, hogy régen beraktam a pénzem egy bankba? Azóta jó sokat kamatozott. Azt mind elhoztam. Nyugodj meg! Keresek munkát is, amiből még inkább lesz bevételem. Vagy én nyitok valamit.

- Eszedbe ne jusson bármit is nyitni! Annak nagyobb a költsége, mint a bevétele!

- Sejtettem hogy ezt mondod. Na de tényleg, szia!

- Szia - sóhajtott, majd letette.

Eltettem a telefont a zsebembe.

- Ez hosszú volt - dünnyögtem. 
 

És most kezdődött el életem legnagyobb kihívása, a Forksbéli életem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés