Már sokkal biztonságosabban futottam visszafelé. Élveztem is, főleg a kihívás miatt. Nyernem nem sikerült, de nem is vesztettem, döntetlen lett az eredmény.

Bár leginkább a sebesség fokozására gondoltam az út során, mégis több minden befurakodott az agyamba. Túlnyomó részt az Edwarddal kapcsolatos furcsa érzéseim. Nem értettem, mi ez a késztetés, hogy örömet és büszkeséget okozzak neki. Azt sem értettem, miért vonzódom ennyire hozzá. És főleg azzal nem voltam tisztában, vajon miféle kapcsolatban álltunk addig, amíg ember voltam. Ismernem kellett, hiszen a hangja volt az első dolog, amire vissza tudtam emlékezni.

Megérkezésünk után tudtam először (emlékezetem szerint) szemrevételezni a házat. Meseszép volt. Háromemeletes pasztellszínű ház a legszebb és a Cullenek számára legmegfelelőbb környéken.

Még csak az udvaron jártunk, arra eszméltem fel, hogy Edward leveszi ingjét. Hmm… hirtelen a rosszullét kerülgetett. Bár nem emlékeztem viselkedésemre sem, tudtam, hogy nem az én stílusom ezt megállapítani, de Edward… hát eszméletlenül jó pasi volt. Az arcát már elég alaposan kielemeztem, de a teste… teljesen kigyúrt, izmos, és tökéletes. Néhány másodpercig elidőzött rajta a tekintetem, de viszonylag gyorsan elkaptam. Annak is tudatában voltam, hogy régi énem rettenetesen szégyellős volt. Illetve még most is az.

-         Tessék – nyújtotta felém levetett ingjét. Én meg értetlenül néztem rá. Eddig a szemeit kerültem, most azonban direkt az arcára pillantottam, mert nem akartam, hogy rajtakapjon azon, hogy stírölöm. – Hmm… Bella, szerintem jobb lenne, ha felvennéd. Tudod, a ruhád… - nem folytatta, csak újra felvillantotta csibészes mosolyát. Én meg mély levegőt vettem, bár tudtam, hogy nem volt rá szükségem, és villámgyorsan belebújtam a felajánlott ruhadarabba. Az illata megnyugtató és egyszerre elkábító volt. Ízig-vérig Edward. Ajaj, nem lesz ennek jó vége.

Mikor beértünk a házba, már mindenki feszülten várt bennünket. A nappaliban ültek, ami szintén pasztellszínű, elegáns, tágas, remekül berendezett helyiség volt.

-         Na? – pattant fel Carlisle. – Mi történt? Hogy sikerült?

-         Minden oké, Bella? – faggatott Rosalie.

-         Jól viselkedett az új húgocskánk? – kérdezte kuncogva Emmett.

-         Jaj, srácok, nyugi. Bella szuper volt. Láttam – vigyorgott Alice szélesen.

-         Lá… mi az, hogy láttál? Te is ott voltál? – néztem nagyot. Pedig észre sem vettem.

-         Nem, Alice nem volt ott. Tudod, van egy különleges képessége. Ő látja a jövőt – felelt Esme. Egy pillanatra eltátottam a szám. Mindenki várta, hogy reagálok.

-         Hű… az… hű. Itt mindenkinek van valamilyen képessége, igaz? – feltételeztem.

-         Nem, csak nekem, Alicenek, és Jaspernek– válaszolt Edward.

-         Kitalálom. Jasper valamilyen lélekfejtő-agykutató lehet – félresikerült mosolyom nem kerülte el az említettet.

-         Bocsi Bella, muszáj volt azonosítanom az érzelmeidet. Az újszülöttek eléggé labilisak. De te kivétel vagy, úgy látom – mentegetőzött kedvesen Jazz. Aprót bólintottam, és halványan el is mosolyodtam. – Egyébként csak félig igaz, amit mondtál. Az érzéseidet tudom megállapítani. Illetve befolyásolni.

Bólintottam, végre a helyére került egy újabb puzzle-darab. Amikor dühös voltam Jasperre, és meg akartam támadni, hirtelen nyugodtam meg, és kicsit meg is szédültem. Tehát akkor is ő volt.

-         Na, Edward, és te mit tudsz? – azon kívül persze, hogy engem elbűvölsz…

-         Hallom mindenkinek a… gondolatait. Gondolatolvasó vagyok, egyszerűen.

Ó. Te. Szentséges. Atya. Úr. Isten.

Elkerekedett szemmel néztem rá, és eluralkodott rajtam a kétségbeesés. Beharaptam alsó ajkamat és tanácstalanul néztem a család összes tagjára, kivéve őt. Minden gondolatomat? Akkor azt is tudja már, hogy teljesen a hatása alatt vagyok alig pár órányi ismeretség után?! Nem, nem, nem szabad erre gondolnom.

„Edward, sajnálom, nem tehetek róla, igazán, csak össze vagyok zavarodva”… - szuggeráltam magamban, hátha ezt is meghallja, és közben fohászkodtam, hogy most nyíljon meg alattam a föld. Jasper viszont megzavarva töprengésemet felnevetett, úgy igazán szívből jövően. Edward csúnyán nézett rá, majd nagyot sóhajtott.

-         Az a helyzet, hogy egy kicsit füllentettem. Mindenkinek hallom a gondolatait, kivéve téged. És mielőtt megkérdeznéd, fogalmam sincs, hogy miért. Az elméd le van védve a természetfölötti képességek ellen. Aki például mentálisan bántani akarna… - itt összeszorította álkapcsát, és mintha egy halk morgást is hallottam volna…- nos, az nem tud veled mit kezdeni. Immunis vagy rá. Ahogy az én képességemre is.

Köszönöm. Ó. Te. Szentséges. Atya. Úr. Isten.

Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, és újra az ajkamba haraptam, meg ne lássák, hogy titokban vigyorgok, mint a vadalma. Jasper viszont még mindig nevetett. Kérdő tekintetünkre válaszolt.

-         Olyan vicces volt érezni Bella kétségbeesését – na, ezt azért nem kellett volna.

-         Ó, nocsak, Bella, mit akartál eltitkolni Edward elől? – incselkedett Emmett. Mire Rose újra oldalba vágta, és mindannyian nevetni kezdtek, kivéve engem, és Edwardot, aki véletlenül épp akkor ment el egy új ingért.

-         Ööö… jut eszembe, Alice, sajnálom, de a ruhád…

-         Semmi gond. Adok neked másikat, ha gondolod – vigyorgott csupaszív nővérem.

-         Igen, köszi, de először…

-         Aha, szóval még mindig jönnek a kérdések. Rajta, Bella – ösztönzött Carlisle. Edward időközben visszatért, és mellettem telepedett le.

-         Először szeretném megköszönni, hogy befogadtok. Mert ha nem probléma, szeretnék csatlakozni hozzátok… - mormoltam tétován.

-         Dehogy probléma, ez csak természetes – mosolygott Rosalie. A többiek erre meglepődött pillantást váltottak, de nem értettem, miért.

-         A többiek…

-         Nem, nem azért, Bella – vágta rá Edward. – Csupán te és Rose nem mindig voltatok jóban.

Rosalie dühösen nézett Edwardra, míg én csak tanácstalanul kapkodtam a fejem.

-         Ez már régen volt – nyugtatott meg Esme.

-         Rendben… nos, üdv itthon, Bella Cullen – elmosolyodtam a név hallatán, és megint rám tört az a furcsa érzés. Bella Cullen… hallottam már.

-         Mi az, Bella? – kérdezte Jasper.

-         Hát… mintha már szólítottak volna így. Bella Cullennek – A többiek tanakodó pillantásokat váltottak, Edward meg rázta a fejét. Biztosan kihallgatta a gondolataikat. – Oké, nem probléma, majd rájövök… valamikor. – mentegetőztem.

-         Ha elég ügyes vagy, akár még ma éjjel is sor kerülhet rá – kuncogott Emmett. Mire Edward olyan erősen hozzácsapott egy díszpárnát, hogy Emmettnek egy ideig nem látszott ki a feje a tollakból. Mindenki nevetni kezdett, bár én nem értettem a dolog lényegét.

-         Öhm… ez is egy olyan dolog? Mármint amilyet nem szabad elmondanotok? – próbálkoztam.

-         Igen, olyan – sóhajtott Edward. Mintha csalódott lett volna. De tőlem csalódottabb biztos nem lehetett.

-         Bella, ne legyél így letörve. Rengeteg dolgot kérdezhetsz, és lesz olyan, amire fogunk válaszolni – vígasztalt Jazz. Ezen belelkesültem.

-         Szóval miért is vagyok amnéziás? És ki változtatott át? A családotokról meséltek?

-         Carlisle, tiéd a szó – vigyorgott Alice.

-         Nos, Bella, szerintem az erős fájdalmaktól és a sokkhatástól lehet amnéziád. Ami azt jelenti, hogy az emlékezeted hamarabb vissza fog térni az átlagnál – ezt biztosan nem csak én hallottam először, mert szinte mindenki megkönnyebbülten sóhajtott, és mosolygott. – A családunkról pedig annyit, hogy először én lettem vámpír. Aztán hoztam létre Edwardot, majd Esmét, Rosaliet, és Emmettet. Alice és Jasper maguktól csatlakoztak hozzánk.

-         És ki változtatott engem át? – firtattam továbbra is. Megint azok a zavaros tekintetek…

-         Semmi értelme titkolni – mondta csendesen Esme. – Edward volt az. Meghaltál volna, ha nem teszi meg. De az utóbbi részről ne kérdezz, kérlek.

Hálával telve gondoltam Edwardra. Még meg is mentett…

-         Köszönöm. Tudom, milyen nehéz lehetett neked – az utóbbit a tudatalattim sugallhatta nekem, ugyanis hirtelen fogalmam sem volt, hogy mit beszélek, aztán…

„ – Egyik oldalon ott van a várszomj, a másik oldalon meg a borzalmas fájdalom…”

-         H-honnan tudod? – hápogta meglepetten, és közelebb hajolt hozzám.

-         Alice – vágtam rá mindennemű hezitálás nélkül.

-         Tessék? – kérdezte az említett.

-         Te mondtad nekem egyszer… hogy nehéz mindkét félnek, mert akit megharapnak, annak nagyon fáj, de nektek meg ott van a vérszomj… illetve most már nekem is.

-         Emlékszel? – hördült fel Jasper. – Tényleg így volt, srácok. Amikor… nos, amikor hármasban voltunk, egyszer, napsütéskor – fogalmam sem volt, mire utaltak ezek a szavak, de ez is egy olyan „egyszemélyes kaland” lehet, amire csak én jöhetek rá.

-         Igen, emlékszem, de csak ennyi ugrott be hirtelen. Meg az imént az, hogy Bella Cullennek szólított valaki.

-         Egyre jobban van! – lelkendezett Esme és Alice egyszerre.

-         Ez bizony jó jel – bizonygatta Carlisle vidáman. – Bella, esetleg valami más kérdés?

-         Ó, egymillió, vagy mindössze kettő – fintorogtam, mire Edward felnevetett. Újabb deja vu érzés.

-         Ezt is mondtam már, igaz? – fordultam felé.

-         Igen, Bella, mondtad – nézett rám ragyogó szemekkel.

-         Elhiszem, de a legjobb lenne, ha egy kicsit pihennél, hátha más is eszedbe jutna – ellenkezett Rosalie.

-         Pihenni? De hogyan, ha még aludni sem tudok?

Megint levegőért kapkodott a társaság.

-         Na, ezt honnan tudod már megint? – faggatott Jasper.

-         Fogalmam sincs… szerintem nyilvánvaló.

-         Régen nem tartottad annak – emlékeztetett Edward, de akárhogy koncentráltam, ez a részlet már nem ugrott be. Jasper Alicehez fordult, és olyan gyorsan mondott neki valamit, hogy lehetetlen volt meghallanom. Értetlenül fordultam a többiek felé, de ők sem értettek semmit az egészből. De bizonyára jó hírt közölhetett, mert Alice arca egy csapásra felderült.

-         Oké, elmondanátok, mit rejtegettek előlem? – kérdezte Edward derűs zavarban.

-         Mi lenne, ha csapnánk egy csajos estét? – rikkantott fel Alice.

Én meg hagytam, hogy Rosaliet, és engem is felrángasson abszolút alice-esen berendezett szobájába.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés