16. fejezet - Nagyszabású tervek 5/5

  2009.08.08. 13:08

16. fejezet: Nagyszabású tervek 5/5.


(Emmett szemszöge)


Ma este fogunk haza érni. Az elmúlt három napon, majd szétvetett az ideg, mivel mindenki úgy tekintett rám, mint a világ legszerencsésebb lényére. Miután Carlisle hazaért, Edward kapott tőle egy telefont, és azóta, mintha kicserélték volna őket. Bella állandóan a nyakamban lóg, Jazz pedig olyan izgatott mint egy kamasz. Edward pedig az értetlen gondolataimra, csak egy megértő mosolyt küld. Valamit tudnak amit én nem. Ezt pedig már csak az tetézi, hogy amikor Chris felhívott, olyan határtalan boldogság hangzott a hangjában amilyet tőle még sohasem hallottam. Tudom hogy ha hazaérünk, egy hatalmas meglepetéssel fog szolgálni. Ezt ő maga mondta, de miért van az, hogy erre a mondatra rögtön a két nappal ezelőtti Bellával való beszélgetés jut eszembe a "gyanúnkról". Egyre biztosabban kezdett bennem megérni a gondolat, miszerint Chris állapotos. Ezzel együtt öntött el a jeges félelem, és az aggodalom. Féltem őt, az elejétől kezdve féltettem őt. Nem csak a családunktól, de magamtól is, és az egész világtól. Igaz, kiderült, hogy keményebb néhány vámpírnál is, de egy valakitől mégsem tudtam megmenteni. Magamtól. Ha Chris tényleg "áldott" állapotban van, (ami esetünkben átok, ha neki valami baja lesz belőle) könnyen bele is halhat a dologba, és azt nem élném túl. Még egyszer nem tudnám túlélni. Rose "elvesztése" ezerszer kisebb fájdalmat okozott, mint annak a gondolata, hogy Christ is elveszíthetem egyszer. Ne értsetek félre, szeretnék apa lenni. Főleg ha az a kis csoda amit összehoztunk, félig Chris. De csak akkor szeretnék apa lenni, ha Chris is ott van velem. Egyedül nem menne, belehalnék a fájdalomba. Most is mit csinálok? Itt ülök azon a szerencsétlen fán amit két napja döntöttem ki, és dagonyázok az önsajnálatban. Egy szerencsétlen alak vagyok. Bellának van igaza. Mindig igaza van, már meg kellene tanulnom rá hallgatni. össze kell szednem magam! Chrisnek most senki másra, csak rám van szüksége. Együtt fogjuk ezt is végig csinálni, mint minden mást. Ehelyett az utolsó telefonbeszélgetésünknél is eldurrant az agyam. Hívtam Christ, erre az a nyomorult Demetri vette fel. Nekem igazán nincs vele semmi bajom, csak az a pici szerencsétlen tény, hogy a világon van... Szóval, felvette az a barom, és benyögi, hogy Chris a fürdőben van. Aztán hallottam hogy nyílik a fürdőnk ajtaja, és Chris átveszi tőle a telefont. Már tényleg nem azért, de mégis mi a jó francot van bent a szobánkban, mialatt a feleségem zuhanyzik. Na akkor elég csúnyán összevesztünk, de azóta küldtem egy nyamvadt sms-t, hogy ne rágjon be rám nagyon, mert megint hülye voltam. Ismer engem, és valószínűleg nem haragszik, meg persze jót mosolygott rajtam. Innen is, fel kellene állni, és indulni haza. Már amúgy is késében vagyok, mivel úgy két perce kellett volna találkoznunk a tisztáson. Ha nem érek oda mindjárt elkezdenek keresni. Úgyhogy erőt vettem magamon, és feltápászkodtam. Már mindenki ott toporgott a kis réten, amikor kiértem a fák közül. Bella szemei haragosan villantak rám. Ó-ó...
- Emmett! Hol voltál? Már aggódtam. - pirított rám.
- Nyugi Bella, mehetünk. Itt vagyok. - válaszoltam elég unottan. Igazából most először fordult elő velem, hogy Bella mondanivalója nem érdekelt.
- Ja, itt vagy. Testileg. Fogd az agyad, és hozd azt is. - kezdett idegesíteni....
- Talán ti nem titkolóztok előttem? Bella kérlek... Annyira átlátszóan csináljátok, hogy az már röhejes. Induljunk már, mert látni akarom Christ. Ha nem tűnt volna fel két napja idegbeteg vagyok, és a tegnap esti veszekedésünk, meg még rátett néhány lapáttal. Szóval, ne piszkálj fel jobban, és menjünk! - vágtam vissza. Legnagyobb döbbenetemre, csak egy halk megszeppent oké-t kaptam válaszul, és elkezdte húzni Edwardot. Ez nagyon érdekes... Soha nem hagyta szó nélkül a bunkó megjegyzéseim, és mostanában, na jó már legalább 90-100 éve mindig vesztek. Erre most!? Na jó, haza akarok érni végre. Követtem őket, és Jazzel versenyeztünk hazáig. Amikor megpillantottam a hatalmas fehér házat, egyre nyugtalanabbá váltam.
Vajon mi vár itthon?


(Chris szemszöge)


Emmették mindjárt itthon lesznek. Istenem, úgy izgulok. Mindenki jól fogadta a kis jövevény lehetséges jövetelét, sőt, még a Volturi is, miután "megbeszéltük" a dolgokat. Rosalie is kedvesen gratulált, de véletlenül egyszer láttam amikor elfordult tőlem, és az arca olyan fájdalmat tükrözött, amit még nézni is szörnyű volt, nem hogy elviselni. Alice és Kate elmondta hogy Rose miért ilyen. Neki minden vágya egy kisbaba. Na meg persze az, hogy ő ezt nem kaphatta meg Emmettől, én viszont igen. Ezzel persze nem haragszik rám és Emre sem, csak nehéz belenyugodnia. Sajnáltam szegényt, mert amióta biztosra tudom hogy babát várok, sőt este amikor teljes a nyugalom a szobámban hallom is őt, azóta hihetetlenül boldog vagyok. Minden porcikám szereti a kicsit, és nincs ennél jobb érzés. Emmettnek is feltűnt a hangomon a telefonban, de sikerült leszerelnem. Azt szeretném ha személyesen tőlem tudná meg, így feljöttem a szobámba, és Edwardnak üzentem gondolatban hogy Emmett rögtön hozzám jöjjön. Hogy honnan tudtam hogy Edward a közelben van? Bella pajzsát éreztem. Elnyomta a képességeim, és teljesen megvakultam a jövő irányába. Edward meg persze mindig Bella közelében van. Nem kellett sokat várnom, és hallottam ahogy lent kicsapódk a bejárati ajtó, majd Em vágtat fel a másodikra. Nevetnem kellett azon ahogy berontott a szobánkba, és szabályosan rám ugrott. Ott csókolt, ahol csak ért hirtelen. A nyakam, az ajkaim, a kulcs csontom, a vállaim. Annyira édes volt! Láthatóan hiányoztam neki, de nem jobban mint ő nekem.
- Szia. Jajjh, kicsiiim. Annyira de annyira hiányoztál! - nyöszörögte az ajkaimba.
- Szia! Te is nekem. De most beszélnünk kell. - mondtam, majd átfordultunk az ágyon, és most én feküdtem rajta. Felnyomtam magam, és nekem igen kényelmes helyen a csípőjén ültem. Láttam a szemeiben, ahogy majd megőrül a vágytól, de én most akartam elmondani neki mindent.
- Most? Nem várhat? Kikészülök Chris! - motyogta, miközben megpróbált felülni hozzám.
- Nem nem. Most kell ezt megbeszélnünk. - löktem vissza az ágyra, és komolyan a szemeibe néztem. Halkan felsóhajtott, majd megkérdezte.
- Rendben. Van egy kérdésem. Apa leszek? - annyira elcsodálkoztam, hogy még a szám is szétnyílt. - Chris? Hahó! Jól vagy? És válaszolnál nekem? - unszolt, amire végre észbe kaptam.
- Ja, igen válaszolok! De honnan? - kérdeztem még mindig értetlenül.
- Bella. - mondta tömören, és megforgatta gyönyörű aranyszínű szemeit.
- Értem már. Nos igen. Apa leszel Emmett. - mondtam, majd a várt öröm helyett, mintha félelem és aggodalom gyúlt volna szemeiben. Majd mint aki végleg elfáradt, felsóhajtott, és leemelt magáról, majd maga mellé fektetett az ágyon. Annyira meglepődtem ezen a számomra negatív reakción, hogy a sírás fojtogatott. - Nem örülsz igaz? - kérdeztem suttogva.
- Hogy őszinte legyek, nagyon boldog vagyok Chris. De mégis, mi lesz velünk, velem, ha valami bajod lesz. Bele is halhatsz. Nagyon szeretném ha lenne kisbabánk, de nem ilyen áron. Vagy van valami tervetek? Nem hinném. - magyarázott fojtott hangon, és szinte éreztem a kétségbeesését.
- Hát pedig van. Mármint tervünk. Amint beindul a szülés Carlisle megműt, és nem lesz semmi bajom, bajunk. Amellett Emmett ő nagyon gyorsan fejlődik, már a félidőben vagyok, és most már nem tehetünk semmit. Nem akarom bántani őt, szeretlek titeket. Őt is. Ha hallottad volna hogy vert a szíve. Meghalnék érte. - suttogtam a vállába. Kis idő elteltével felkönyökölt, és a szemembe nézett.
- Ígérd meg Chris. Ígérd meg, hogy nem lesz semmi bajod. Kérlek erre most nagy szükségem van. - kérte.
- Rendben. Megígérem Emmett. És próbáljunk meg egy picit örülni annak hogy hamarosan szülők leszünk. Ja és addig nem megyek hozzád, amíg bele nem férek egy 18 -as fűzőbe. - vigyorogtam rá.
- Oké. - nevetett fel ő is. - Köszönöm. - suttogta közel hajolva hozzám.
- Szívesen. Szeretlek Emmett. - mondtam, majd megcsókoltam. Mondanom sem kell, hogy aznap este más ki sem mozdultunk a szobánkból...


(Bella szemszöge)


Ahogy hazaértünk Em már rohant is legújabb húgomhoz. leültünk a nappaliban, és mindenki ott volt. Szégyen, nem szégyen, de kihallgattuk őket. Majd miután a hangok átalakultak valami másba, igyekezett mindenki Marcusra koncentrálni.
- Na jó, tehát még van három napunk... - kezdett bele, de ekkor Alice szemei a távolba vesztek, és elhomályosultak.
- Istenem, ne. - suttogta maga elé. Jasper azonnal átölelte, és a szokásos módszerüket alkalmazta. Edward közben megfeszült mellettem.
- Alice? Kicsim mi az? Mit látsz? - kérdezgette, de Alice jó pár percig még nem válaszolt. Majd mikor visszanézett, egyből Tanyara esett pillantása.
- Új terv kell. - szólalt meg halkan. - Egy napunk van. Holnap este itt lesznek. Délután érnek a "baseball rétünkhöz". Két erős fickó jön elől, és utánuk ha jól számoltam, 44 vámpír. Tanya pedig itthon marad. - jelentette ki.
- Mi? Miért? Ne már Alice! Mit láttál? - hördült fel az érintett.
- Halált. Itthon kell maradnod, vagy nem térsz velünk haza. Elmondom mit kell csinálnunk. - nézett Arora és Marcusra. Miután ők bólintottak Alice belekezdett.
- Bella, neked kell Alecet, és Janet védened. Lesz köztük egy, akinek hasonló képessége van mint neked, és ő rontana Tanyara. A többiek érzékeit Alec megbénítja, de megzavarodnak és szétszélednek majd. Akkor jövünk mi a képbe. Chris, Rose, Carmen, Irina, Esme és én máglyát rakunk, amíg ti többiek odahordjátok a darabjaikat. Az az egy akire nem hat a mentális képességetek az... - magyarázott, közben tekintete megint a jövőbe révedt. Majd hirtelen visszatért, de elgondolkozó volt.
- Hát azt az egyet Emmettnek kell elintézni, de meg fogja harapni. Ha bárki más menne ellene, egyvalaki biztosan meghalna. Csak Emmett lesz rá képes. Mégis így járunk a legjobban. Emmett túl lesz rajta két-három nap alatt, és nem veszítünk el senkit sem. - mondta, de én közbevágtam.
- Emmett? Miért pont ő? És Félix? Ő is legalább olyan erős! Én meg még kétszer annyira. Részleteket Alice. - csattantam fel, de ő csak halványan elmosolyodott.
- Bella, nem veszíthetlek el. Olyan erős pajzsot kell majd képezned, amin a fizikai erő sem jut át. A kettőre nem fogsz tudni elég erősen koncentrálni. És akkor nemcsak neked esik bajod, de Jane és Alec is megsérülhet. Rengeteg a lehetőség, és ez az egyetlen ami használható. A kisebb rosszat választjuk. Inkább egy harapás, minthogy elveszítsünk valakit. - vágott vissza. És igaza van! A fenébe. Muszáj ezt az áldozatot meghoznunk, ami Chrisnek nagyon nem fog tetszeni.

 

Súgó Még nincs hozzászólás.