17. fejezet - Tomboló érzelmek

  2009.08.09. 10:57

17. fejezet: Tomboló érzelmek


(Chris szemszöge)


- MI? NA EZT NEM! NEM HISZEM EL HOGY NINCS MÁS LEHETŐSÉG! - ordítottam. Mindenki fent volt a tárgyalónak kinevezett szobában. Fel-alá járkáltam, míg mindenki de legfőképp Alice, szemlesütve ült a hosszú asztalnál. Alice közölte velünk ma reggel, hogy milyen látomásai voltak az éjjel. Úgy tűnik, hogy Emmett eléggé le tudott kötni, így Alice képessége szabad utat kapott. Az nem lehet hogy nincs más lehetőség! Emmett nem fog napokig szenvedni egy nyomorult féreg mérgétől, ami ráadásul örökre a bőrén marad. A vámpírharapás végérvényű. Szegény Jasper is ott viseli a múltja nyomait. Emmett nem fog miattam egy ilyen sebhellyel mászkálni! Ez képtelenség! Még hogy a kisebb rosszat választjuk. Na nem! Kell lennie más lehetőségnek! Annyira bedühödtem, hogy odakint, már lassan egy tornádó erejével fújt a szél, és dörgött villámlott. Az eső addig nem esett amíg el nem eredtek a könnyeim. Idegesen letöröltem őket, de erre odakint csak jobban rákezdett.
- Christina próbálj meg lenyugodni... - suttogott Marcus, miután kinézett az ablakon.
- MÉG HOGY NYUGODJAK MEG?! A ROHADT ÉLETBE! NEM FOGOK MEGNYUGODNI! HA NINCS MÁS LEHETŐSÉG, AKKOR TALÁLJUNK! NEM FOGOM VÉGIGNÉZNI AHOGY EM NAPOKIG SZENVED! - estem neki. Egyszerűen nem tudtam épp ésszel felfogni hogy miért csináljál ezt! És Emmett? Akarjátok tudni hogy hogy reagált? Idézem: "Ideje hogy valami nyoma is maradjon rajtam! Túl tökéletes a bőröm..." Na az volt az a pillanat amikor elszakadt az utolsó szál cérna. Túl sokat szenvedtem a boldogságért, és ha kell akkor még százszor ennyit szenvednék Emmettékért, de senki nem fog helyettem szenvedni. Legfőképp Emmett nem! Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve becsuktam a szemem, és próbáltam kikerülni Bella pajzsát. Ha a közelemben volt, mindig valamiféle elektromos búgást hallottam ha a jövőt akartam látni. Soha sem tudtam kikerülni, ahogy most sem. Erre csak még idegesebb lettem, mire egy villám csapott a Cullen villába. Az egész házat sikerült rövidre zárni, ezért a kint tomboló idő miatt szinte sötét lett a házban. Megpróbáltam kordában tartani, és végül nagyjából sikerült is. Kinyitottam a szemem, és éreztem ahogy a kinti villámok elektromos hatása bizsergeti a bőröm. Átvittem belőle egy keveset a plafonon lévő villanyba, és az meggyulladt. Mindenki csodálkozva kapta fel a fejét. Kezdtem lenyugodni, és emiatt meg tudtam szólalni viszonylag normális hangnemben is.
- én voltam... nem nagy ügy. - mutattam a lámpa felé, mire Aro rám mosolygott. Még ez is. Ha megtanulom kezelni ezt a szeszélyes képességet, akkor majd ő is a nyakamon fog lógni. Csodás! Hirtelen egy óriási villám vágott át az égbolton, és akkora dörrenés követte, hogy por hullott a mennyezetről.
- Azt hiszem le kellene higgadnom egy kicsit, mert így semmi sem marad a házból. - néztem fel elgondolkozva, és meghallottam hogy valaki küszködik a visszafojtott röhögéssel. A hang irányába kaptam a fejem, és Demetri csillogó tekintete villant rám. Istenem! Miért versz engem ezzel az idiótával? Ilyenkor is csak ő és a drágalátos vőlegényem talál valami humoros dolgot. Ha nincs kin, akkor nevessünk az idegbeteg szőke barbien. ÁÁÁh, legszívesebben ordítottam volna. Haragosan Demre néztem, és egy újabb fülsüketítő dörrenés fültanúi lehettünk. Ez így tényleg nem mehet tovább.
- Alice. - szólaltam meg viszonylag halkan az előbbiekhez képest. - Kérlek, kérlek gondold át újra azokat amiket láttál! Nincs más lehetőség? - kérdeztem nyugalmat erőltetve a hangomra. Aro válaszolt.
- Nézd Chris. Minden látomást átnéztem Alice fejében, hátha ki tudunk találni valamit Marcussal, de tényleg ez az egy maradt. - válaszolta.
- Alicet kérdeztem. - mondtam halál nyugodt hangon, és persze jött a fényes villanás, és a hatalmas robaj megint.
- Nincs más lehetőség Chris. Valakinek mindenképp baja esik. Választhatsz. Kibírod hogy Emmett vállán lesz egy félhold alakú heg, vagy dönthetsz Bella és Tanya halála között. - suttogta Alice.
- Esetleg beleszólhatnánk mi is, vagy még egy kicsit dühöngsz, és elsöpri egy tornádó Forkst?! - vágott közbe Bella.
- Hagyj most! Nincs kedvem a szócsatához. Egyébként meg a szél csak 140 km/h-val fúj, és legalább dupla ennyi kell a forgó szélhez. Na meg ahhoz meg kellene csavarnom a légáramlatot. - vágtam vissza, mire mindenki döbbenten kapta fel a fejét.
- Honan tudod? - kérdezte Rose és Irina egyszerre.
- Érzem. Van még valami hasonló eszelős kérdésetek, vagy esetleg megcsinálhatnánk a tervet a kisebb rosszra. Ha jól tudom, ma estére itt vannak. Gondolom kész a briliáns terv, csak még nekünk nem mondtátok el. - mondtam, majd gúnyosan elmosolyodtam.
- Most már elég Chris! - csattant fel Emmett. - Ne csinálj a bolhából elefántot! Kisebb bajunk is nagyobb annál minthogy esetleg az egyik Román megkóstol engem. Ma este meg kell küzdenünk egy sereg vérszomjas vámpírral, akik persze, kétszer annyian vannak mint mi. Nem kellene ezen fennakadnod. 10 perce emiatt dühöngsz, és így semmire sem jutunk. Próbálj meg lehiggadni, mert így egész Washington állam egy nagy szemétdomb lesz. Már így is le fogják adni minden egyes híradóban ma este a kis viharodat. - kiabált. Kiabált? Most ahogy ott állt előttem, már egész félelmetesnek tűnt. Tudom hogy azért mondta mindezt hogy lenyugtasson, de fájt amit mondott. Csakis ő érte van minden.
- Igen? Hát idefigyelj Emmett Cullen! Az egész miattad van, mert nem vagyok hajlandó belemenni abba, hogy megsérűlj. Te mi a jó büdös francot csinálnál akkor, ha valaki közölné veled azt hogy : Bocsi, de muszáj valakinek megsérülnie, és a kisebb rossz az ha Emmettet megharapják. Te mit csinálnál ha fordított lenne a helyzet? Azt hiszem hogy az Olympic Park fáinak a fele ki lenne döntve! Te csak ne akarj kioktatni. - mondtam, és teljes nyugodtság sugárzott a hangomból. Ugyanakkor kint duplájára erősödött a szél, és egy fát ki is csavart, pedig az a fa volt vagy másfél méter átmérőjű. Nem szólt senki semmit sem, és ez még jobban feldühített. Megtorpantam, majd áthelyeztem a testsúlyom a jobb lábamra. Bal kezemet csípőre, a jobbat pedig az orrnyergemre tettem. Úgy nézhettem ki, mint aki most akar agyvérzést, és szívrohamot kapni egyszerre.
- Na most kellene csavarnom a francos légáramlaton, és megkapnátok azt a szép kis tornádót. - motyogtam, mire Bella, Demetri, és Edward egyszerre nevették el magukat. Annyira szar volt ez a helyzet, hogy én sem bírtam ki, és nevettem. Úgy néz ki hogy ez volt a holtpont, mivel odakint elállt az eső, és tisztulni látszott az idő. Ám a szél, még mindig tombolt. Ezek szerint, a különböző érzéseim hozzák elő az időjárás változást. A haragom elszállt, de a kétségbeesés maradt. Így a szél is. Hirtelen egy erős izmos kar ölelt át, és a világ legjobb illata fészkelte be magát az orromba. Emmett...
- Semmi baj nem lesz kicsim. Túl leszünk rajta és kész. Inkább legyen rajtam egy fognyom, minthogy valakit elveszítsünk. És ha ez kell ahhoz hogy a babának boldog és biztos jövője legyen, akkor rajtam lesz az az istenverte sebhely. Ettől nem leszek kevesebb. - suttogta a nyakamba.
- Tudom. Én fogom a tűzre dobálni annak a nyomorultnak a darabjait aki megharap. - morogtam a vállába.
- Ezt az örömet meghagyhatjuk neked. - kuncogott.
- Rendben. Legyen. De minden egyes percét utálni fogom ennek az egésznek.
- Mi sem épp nyaraláshoz készülünk. - jött a válasz Jaspertől, ami kicsit feloldotta hangulatot.
- Chris? Ugye nem csavartál semmit sem azon a légáramlaton vagy min, csak mert nagyon tölcséresedik az ég. - szólt rám Jane.
- Nem. - sóhajtottam. - De várjatok egy percet. - mondtam, majd ismét lehunytam a szemem. Emmett karjaiban sikerült elűznöm a reménytelenséget és a kétségbeesést a lelkemből, és így az kicsit megnyugodni látszott. Ugyan úgy, mint kint a szél is. Körülbelül fél perc múlva kinyitottam a szemem, és már csak egy gyenge szellő fújdogált. Ez által, biztos benne leszünk a hírekben. Mármint Forks és a rejtélyes időjárás. Már a nap is kisütött, és tényleg elég gáz volt. Tíz perc alatt lett katasztrófa övezetből, gyönyörű tavaszi-nyári napsütés. Hogy is volt? Kerüljük a feltűnést? Jól haladunk...
- Így már sokkal jobb. - sóhajtott Emmett, és egy puszit nyomott fagyos ajkaimra.
- Bámulatos. - motyogta Aro.
- Nem, nem az. Csupán önuralom, és az láthatóan nekem nincs. - mutattam itt a kitépett fákra, és a kiégett villanyra.
- Ugyan! Ezek csak az érzéseid voltak, és csak kivetítetted a benned tomboló vihart. - próbált vigasztalni Jasper, de nem igazán sikerült.
- Köszönöm Jazz. Most pedig halljuk a tervet! - szóltam rá Marcusra. Azért vicces volt, hogy én egy kis senki félvér, szinte minden nap összekapok valamelyik Volturival. Emmett szerint ezt a hangnemet sem kellene használnom sem Marcuson, sem Aron. Nem tehetek róla! Mindig kihoznak a sodromból... Marcus egy rosszalló pillantás után belefogott a terv részletes elemzésébe. Alapjában véve, jó terv volt, nekem pedig csak az Emmettes rész nem tetszett. Nem tetszett? Utáltam! A tényt, hogy a szerelmem két napig gyötrődni fog valakinek a mérgétől, nagyon de nagyon nehezen tudtam elfogadni. Alice szerint Emmet nekidobja majd egy fának, és utána harapja meg, ezt követve pedig Emmett egy véletlen pillanatban eltöri a nyakát. Nos ebből nekem csak a vége tetszett... A nap további része azzal telt, hogy a lányok háromszor is átöltöztek. Én ezt gyorsan megoldottam. Testhez tapadó fekete csőfarmer, egy fekete garbó, majd egy fekete converse cipő. Nagyjából ennyiből állt a nagy "harci ruházat". A hajamat összegumiztam, és lemostam a sminkem. Alice szerint, sötétedés után érnek ide, úgy este tíz óra környékén. Összeszedtük magunkat, és elindultunk Tanya nélkül a tisztás felé. Az órám háromnegyed tízet mutatott, amikor odaértünk. Nem kellett sokat várnunk, és az erdő széléről rengeteg vörös szempár szegeződött ránk. Éreztem Bella pajzsának elektromos vibrálását, és azt ahogy mindenkit körülölel. A terv első része az volt, hogy a mentális képességek ellen kell egy vékonyabb pajzs az egész csoport köré. Ez meg is történt, és most következik az amit a legjobban utálok... Várunk...

Súgó Még nincs hozzászólás.