4.fejezet:Vámpírok nem léteznek...vagy mégis?

Visszafelé menet a szobámba még mindig ezen a vámpír dolgon gondolkoztam. Az agyam józanabbik fele teljességgel kizártnak találta ezt a dolgot. Viszont a másik fele érzett valamilyen különös izgalmat, amit nem tudtam minek tulajdonítani. Talán amiatt volt ez, hogy a gyerekkorom beli vámpír mániás Bella újra feltört bennem és valahogy el akarta hinni hogy ez nem mese, hogy valóban megtörténhet. Ha igaz lenne, akkor a régi mesék valóra válnának. Tudnom kellett mit gondol errõl más, valaki olyan,aki nem vett részt a tárgyaláson,egy külsõ szemlélõ,aki bizonyára már tud a dologról. Önkéntelenül is Edward jutott eszembe,de gyorsan elhesegettem magamtól ezt a gondolatot.
Megváltoztattam az irányt, és a szobám helyett az udvarra sétáltam. Magamba szívtam a friss levegõt, és a szél által szállított virágok kellemes illatát. Lehunytam a szemem, és eggyé olvadtam a természettel.
Léptek zaja ütötte meg a fülemet, de nem néztem meg hogy ki az. Majd elmegy, nem kell vele törõdnöm. Egy másik ember halkan lélegzett elõttem, hallottam amint lassan, de egyenletesen ki-be szívja a levegõt.
Felnyitottam egyik szememet, de épp csak résnyire, hogy megbizonyosodjak arról, komolyan áll valaki elõttem, és nem csak képzelem az egészet, s a résen keresztül megpillantottam Edwardot. Hát ez kissé különös hogy mindig összefutok vele, de valahogy jó érzéssel tölt el. Mintha rögtön oda vezérelne a szívem ahol õ van. Teljesen zavarba jöttem a saját gondolataimtól, szaporán pislogtam, amint kinyitottam a szemem, a fény ugyanis hirtelen érte a szememet.

- Csak nem rosszul érzed magad? - kérdezte kedvesen, de mintha felfedeztem volna a hangjában egy csöpnyi kis aggodalmat.

- Nem dehogy...én csak..hát szóval... - hebegtem össze-vissza mindenfélét, majd hozzátettem - és igazából sétálni indultam az erdõbe.

- Nem hinném hogy ez jó ötlet - komorult el az a tökéletes arca. - nagyon veszélyes egyedül járkálni fõleg neked!

- Tudok magamra vigyázni - tettem csípõre a kezem. - és ez Istenért alig pár méterre van az erdõ!

- Veled megyek! - jelentette ki ellentmondást nem tûrõ hangon és elindult az erdõ felé - nem jössz?

- De - válaszoltam és vele együtt ballagtam amíg oda nem értünk a sûrû fákkal övezett erdõ széléhez.

Ott aztán kissé haboztam,mígnem megindultam befelé a sûrûbe. Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, csendesen haladtunk egymás mellett. Sokszor oldalra pislantottam Edwardra, hogy megbizonyosodjak róla tényleg itt van velem, hogy tényleg itt jön mellettem. Az azért feltûnt hogy tartja a pár lépés távolságot, nem jön annál közelebb, mint ami szükséges. Erre nem találtam ésszerû magyarázatot, és zavart a távolságtartása, de nem tudtam vele mit csinálni. Kiértünk egy széles ösvényre, ott haladtunk tovább.Észrevettem milyen sok,számomra eddig ismeretlen növény rejtõzik az erdõ mélyen,és a madarak csicsergése is teljesen más volt mint a városban.Az ösvény szélénél megpillantottam a világ legcsodálatosabb növényét amit valaha láttam. Egyszerûen varázslatos volt az illat ami körüllengte, és a szirmai majdnem akkorák voltak, mint egy papír teljes egészében, ráadásul élénk vörösek. Közelebb léptem hozzá, meg akartam szagolni, vagy legalább megérinteni, de Edward visszarántott.

- Elment az eszed?! Ez egy húsevõ virág! Teljes egészében leharaphatja a kezed! - rivallt rám dühösen, és áthúzott a másik oldalra, hogy még csak a közelében sem legyek a virágnak.

- Bocsánat. Nem tudtam! - feleltem, de azért a testem egy kicsit remegett a hirtelen támadt félelemtõl - hisz annyira...szép!

- Nem minden az aminek elsõnek látszik - suttogta határozottan, teljes komolysággal a hangjában. Hosszú percekig a szemembe nézett, tekintete szinte átfúrta a szemeimet, mintha bele akarna látni az fejembe. Aztán olyan hirtelen mint ahogy az elõbb megfogott elengedett és indult is tovább.

- Hová megyünk? - kérdeztem kíváncsian, mert úgy vettem észre hogy egy nagyon meredek részen haladunk egyre feljebb és feljebb.

- Van egy mezõ odafent. Nem sokan ismerik pont ezért járok oda mindig. Ott egyedül lehetek és nem zavar senki - tájékoztatott.

- De ha most elvezetsz oda akkor én tudni fogom hol van - jelentettem ki. Hátradodult, féloldalasan elmosolyodott majd így szólt:

- Bocsáss meg hogy ezt mondom de szerintem nincsenek olyan tájékozottsági érzékeid melyekkel képes lennél visszatalálni ide - döbbenten néztem rá, miközben õ csak nevetett.

Durcásan felhúztam az orromat és csendben haladtam tovább. Akármennyire is sértett a megjegyzése tudtam hogy igaza van. De õ honnan a fenébõl tudná hogy milyenek az én érzékeim? Csak most érkezett ide, egyáltalán nem ismer! Majd megmutatom én neki hogy nem vagyok olyan kis hülye mint amilyennek az õ szemében tûnhetek. Kezdett fájni a lábam, az ösvény egyre csak keskenyedett, rengeteg faág állt be az útra. Az egyikbe beleakadt a ruhám alja, és a faág végigszakította azt. Edward ezen is csak nevetett. Mintha annyira nevetséges lenne hogy tönkremegy az egyik ruhám. Nem mintha nem lenne másik, de ez éppenséggel az egyik kedvencem volt. A bogarak úgy dongtak körül mintha valami nagyon finom és illatos étel lennék, idegesen próbáltam elûzni õket, csapkodtam mindenfelé.

- Miért van az hogy engem össze csípkednek de feléd még csak nem is mennek?! - vetettem oda futólag Edwardnak ezt a számomra igen is fontos kérdést.

- A te véred biztosan finomab mint...öhm...az enyém - vonta meg a vállát nem törõdömséget színlelve, de nekem valami nagyon stimmelt ezzel a kijelentésével. A legyek nem vérszívók tehát õk biztosan nem a vérem miatt szállnak rám.

- A legyek nem vérrel táplákoznak - Edward felhúzott szemöldökkel nézett rám, miközben értetlen arcot vágott.

- Tessék?

- A legyek biztosan nem a vérem miatt szállnak rám mert nem vérszívók! - magyaráztam el neki.

- Akkor a bõröd tetszik nekik! - vetette oda. Legszívesebben megmondtam volna neki hogy az õ bõre százszor szebb az enyémnél de ez egy kicsit furán hangzott volna.

- Te hiszel a vámpírokban? - kérdeztem. Megmerevedett, a faág, amit éppen eltartott az útból visszaesett a helyére. Komor, érzelemmentes arccal válaszolt.

- Miért kérdezed ezt?

- Csak kíváncsi vagyok rá hogy mit gondolsz. Az a Billy Black azt gondolja,hogy vámpírok ölték meg azt a családot de én...nem tudom mit gondoljak - sütöttem le a szemem zavartan. Most már bántam hogy felhoztam ezt a témát.

- Én úgy vagyok vele hogy...hiszem ha látom... - válaszolta zavartan és továbbindult. - Itt is vagyunk.

- Wow! - tátottam el a számat döbbenten, mikor ráléptem a kis rétre. Annyira csodálatos volt, hogy arra nincsenek szavak sem.

- Tetszik?

- Igen! - kiáltottam és mint egy kisgyerek bevetettem magam a sûrû fûbe. Élveztem a napsütést, mely bevilágította az egész helyet. Edward viszont nem jött ki a fák közül, csak ott állt és figyelt engem.

- Miért nem jössz ide? - kérdeztem tõle.

- Ööö... érzékeny a bõröm... - mosolyodott el halványan. Ez a magyarázat nekem sántított egy kissé, de nem akartam vitát ezért visszafeküdtem oda ahol az elõbb elterültem. Edward mindvégig engem nézett, és ki tudja miket gondolt rólam. Jó lenne ha eltudnák rajta igazodni. Minél többször beszéltem vele, minél többször találkoztunk, annál jobban érdekelt, ki is ez az Edward Cullen valójában.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés