17. fejezet
(Bella szemszöge)

Sírva próbáltam ellenkezni, és tudtam, hogy már nincs sok időm, mert már szinte teljesen meztelen voltam. Nincs esélyem. Aztán ordító hang ütötte meg a fülem, és a remény újra éledt bennem. Nem voltam egyedül. Az ajtó berobbant és hirtelen eltűnt rólam a súly. Edwardot letépte rólam… EDWARD?! A döbbenet hamar eluralkodott a testemen, és megdermedtem. Erre nem tudtam mit reagálni. Az imént érkezett Edward ugyanolyan döbbent volt, mint én… Szemben álltak egymással a támadóm gúnyosan meredt Edward kettőre, míg ő meglepetten szemlélte Edward egyet, és a méreg eltűnt gyönyörű arcáról.

Én mindkettőjüktől féltem, már nem érdekelt, hogy melyik az igazi, mert egyikben sem tudtam bízni, és már talán egyikőjüket sem tudtam szeretni. Vagy a sokk beszél belőlem.

Remegve, fájó kézzel húztam magamhoz a felsőmet és fájdalmas mozdulattal magamra húztam, mert nem akartam felingerelni egyiket sem, és senkit sem.

Nem értettem, hogy ez miképpen lehetséges, talán csak álmodom.

(Edward szemszöge)

A szemem sarkából láttam, hogy Bella remegő mozdulattal kapja magára szakadt pólóját, és láttam, ahogy az arca megrándul a fájdalomtól. A hasonmásom gúnyosan figyelte, mire ismét elöntött a düh. Feszítő érzésként áramlott mindenfelé bennem és mozgásra késztette minden porcikámat.

A torkának ugrottam, de abban a pillanatban már Bella állt előttem. Sebek nélkül, felöltözve, de a szerelmem külseje volt. Az igazi Bella felsikoltott, de én csak erre az alakra meredtem. Így nem tudom megölni, nem, nem megy. A bájos arc vonala galád mosolyra húzódott és olyan kínt éreztem, amit még sosem.

Rám vetette magát, és én nem tudtam ellenkezni, nem tudtam harcolni vele, még ha tudom, hogy nem is ő az. Az ütések erősek voltak…

- Edward! – sikoltotta Bella. – Harcolj! Ő nem én vagyok! – kiáltotta Bella kétségbeesve. A szemeim megtalálták az arcát és láttam rajta, hogy még mindig szeret. De volt benne valami más.

Hallgattam rá, és harcolni kezdtem a hasonmásával, de minden sebbel, amit okoztam, úgy éreztem, mintha magamat korbácsolnám vas ostorral. Nem tudom, hogy kiordított hangosabban hármunk közül. Aztán megérkeztek a többiek. A döbbenet először őket is a földhöz szegezte, aztán Alice a karjaiba kapta az igazi Bellát és kiment vele. Abban a pillanatban, már egy Bellát sem láttam, ugyanis újra az én alakomat vette fel.

Emmett, aki készült neki ugrani, megdermedt. Úgy jártatta a szemét kettőnk között, mintha egy tenisz meccset nézne. És akkor rájöttem, hogy magamra maradtam.

Az alakváltó célja pontosan ez volt. Mert a többiek már nem tudták, hogy ki az igazi, és ki a klón, nem merték kockáztatni az életem.

Az arcom rám vicsorgott és a következő pillanatban repültem, és a nappaliban kötöttem ki. Itt volt Victoria is, éppen Jacobbal harcolt, aki magán kívül őrjöngött. Nem tudtam mire vélni, de hallottam, hogy Alice gondolatai gyászolnak valakit.

Bevillant, hogy a szerelmem holtan fekszik, és újult erővel támadtam. A harci kedvem meglepte az ellenfelem, és kiesett a szerepéből. Egyre nehezebben játszotta el a személyemet a többiek előtt.

Nem messze tőlem tűz égett, és mindkettőnknek ugyanazon jártak a gondolatai, egymást elégetni. A gyűlölet, amit a szemében láttam, megdöbbentett. Hiszen azt sem tudtam, hogy valójában kivel van dolgom. Talán nem is ismertem.

Az én szememben is hasonló tűz égett, a szerelmem megrontása miatt. De neki nem volt joga engem utálni. Ez az érzés hadd maradjon meg nekem.

Aztán Emmett beszállt a harcba, hallottam, hogy mennyire bizonytalan és az életemet egyetlen lapra, egyetlen kósza gyanúra tette fel, hogy az vagyok én, akinek most segít. Aztán sikerült letépnem a fejét… a fejemet. Emmett gyötrődve dobta a tűzre, a test többi részével együtt.

Victoria gondolatai elszürkültek, ő tudta, hogy én élek, és Blaise nem. Blaise. Ez a neve. Aztán nyugalmat, majd gúnyt erőltetett az arcára és felnevetett.

- Büszkék lehettek magatokra – szólalt meg, és Jake-t a falnak dobta. A családom észhez tért és Jake segítségére siettek, de félve meredtek rám. – Megöltétek Edwardot…

- Ne strapáld magad, Victoria – szólaltam meg hideg mosollyal. Rosalie szemei gyanakodva szűköltek össze. – Te is tudod, hogy Blaise halott. Én pedig élek.

Nekem ugrott, én pedig morogva céloztam meg a nyakát…

(Zoey szemszöge)

Láttam, ahogy Jake a falnak repül, láttam Blaise halálát, és végül láttam, ahogyan Edward és Victoria harcolni kezdenek. Ezt nem hagyhattam, mégis az anyám volt.

- ÁLLJ! – sikoltottam, és minden szem felém fordult. Jake mérgesen, Edward döbbenten, Victoria gúnyosan és a többiek semlegesen néztek rám. – Ne öld meg – néztem Edwardra, és láttam, ahogy a tekintete ellenségesen szűkül össze. A gondolataimat direkt tereltem el.
”Nem akarom, hogy megöld…” – ismételgettem magamban, és reméltem, hogy hallja.

Edwardot nem hatottam meg és a többieket sem. Jake morogva indult felém, de a hangom megállásra késztette.

- Én akarom megölni – mondtam ki fagyosan, és gyűlölettel néztem az anyámra, aki talán életében először döbbent meg igazán.

- De… Zoey… lányom – suttogta megrökönyödve.

- Ki az apám? – kérdeztem továbbra is hidegen. Láttam, ahogy lopva Edwardra tekint, majd rám emeli vörös szemeit.

- Értem – feleltem érzelemmentesen és az anyám torkának ugrottam. Ő pedig feladta a harcot. Az árulásom megakasztotta és láttam, hogy bomlott elméje kivilágosodik, és szinte már megsajnáltam, mielőtt tűzre vetettem.

Csak utána néztem fel, megrökönyödött arcok vettek körül. Jacob mellém lépett és legnagyobb meglepetésemre megölelt.

- Ne haragudj – suttogta kedvesen, és megcsókolt. Annyira váratlanul ért, hogy ellenkezni is elfelejtettem. Olyan mély és perzselő érzelmek áradtak szét bennem, hogy aztán már nem is akartam ellenkezni. Belesimultam a karjaiba és nem mozdultam.

Sokkolva voltam, azt hiszem. A könnyek folyni kezdtek az arcomon. Jake védelmezően ölelt magához. Túl sok volt ez nekem. Megöltem az anyámat, megtudtam, hogy az apám Edward Cullen…

- Mi? – kiáltott fel az említett és megállt. Biztosan Bellát indult megkeresni. Upsz, el is felejtettem, hogy hallja a gondolatokat. – Mi a neved? – meredt rám döbbenten. Lesütöttem a szemem, mert tudtam, hogy mennyi gondot okoz neki majd az igazság, és csak egy régi púp leszek a hátán.

- Zoey Rivertoni – feleltem suttogva, és láttam, hogy a legmélyebb félelmei váltak valóra. – Félvér vagyok – folytattam. Már úgyis teljesen mindegy. – Victoria ember volt, mikor teherbe esett velem, aztán Blaise változtatta át a szülésnél. Blaise James testvére. És te…

- Az apád vagyok – suttogta megsemmisülten Edward és egy könnycsepp jelent meg a szemem sarkában.

- Tessék? – sikoltotta Rosalie megdöbbenve, és láttam, hogy mások is levegő után kapnak. De ez volt a fájdalmas igazság. De legalább szabad vagyok, nem kell senkinek a nyakán lógnom, és senki nem hurcol sehova. Szabad vagyok, és nem leszek a Cullen család terhére.

- Miről beszélsz? – nézett rám Edward. – Vagyis gondolsz. Azt hiszed, hogy most gyűlöllek? – folytatta meglepődve.

Nem tudtam mit felelni. Őszintén vagy ne őszintén?

- Őszintén.

- Igen, biztos vagyok benne.

- Tévedsz, te nem tehetsz az én tetteimtől. Én feküdtem le Victoriával, nem te tehetsz róla… - mondta bűntudatosan.

- MIT MONDTÁL? – kiabált most már Alice is.

- Te kis huncut – vigyorgott Emmett. Igen, tudom a nevüket. Rengeteget hallottam róluk.

- Nem kell kiakadni – vettem a védelmembe az… apámat. – Anyám kurva volt emberként, rengeteg férfival volt dolga.

Olyan váratlanul ért, hogy nem engem hibáztat a születésemért, hogy a meghatódottságom felülkerekedett rajtam. Jake karjait lefejtettem magamról, és átöltem az apámat, aki viszonozta felém a gesztust.

- Bella? – néztem rá aggodalmasan. Újabb gondolat fészkelt bennem. Bella meg fogja bocsátani Edwardnak, hogy létezem? Ha nem, az az én hibám lesz.

- Ne butáskodj – suttogta. – Bella alszik, Jasper elaltatta. Megsérült, és még nem tudtuk ellátni, nem akarták, hogy szenvedjen.

- Várjunk csak… És Emma? – jutott eszembe és felidéződött bennem az egyetlen barátnőm arca. Edward megszorította a kezem. Alice válaszolt.

- Amíg Edward és Blaise harcoltak, Victoria nekitámadt Emmának, nem sikerült megmentenünk. Sajnálom – felelte bűntudattal telve és én zokogni kezdtem, mikor megpillantottam Emma testét.

Jake és Edward viszont mellettem álltak, és én ettől erősebbnek éreztem magam. Veszteségek árán, de vége a rémálomnak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés