|
66. fejezet – Vérforró
2009.08.14. 18:59
66. fejezet – Vérforró
Lassan és óvatosan hátráltam a karfáig, a tekintetem mindvégig Jacob lehunyt szemű, békés arcán függött. Vajon alszik? Az előbb mindkettőnket elnyomott volna az álom? Vagy csak az érzelmi túlterheltség okozta zsibbadtság nyújtotta álomszerűvé az elmúlt percek/órák szótlanságát?
Akárhogy is legyen, nem akartam felriasztani őt. Hasonló elővigyázatossággal tovább araszoltam hát, s végül olyan sikamlós virtuozitással fejtettem ki magam a kanapé és Jacob lábainak közös öleléséből, hogy azt talán még a pályája csúcsán lévő Houdini is megirigyelte volna.
Ám a kecsességnek itt gyorsan vége is szakadt. Ahogy felegyenesedtem és talpra álltam, a szédülés durva karokkal ragadott meg. Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha a fejemben egy regimentre való búgócsiga kezdett volna billegni-forogni – imbolygott tőlük az egész testem. Gyorsan belemarkoltam a kanapé támlájába, és megfeszített izmokkal, nagyokat pislogva igyekeztem úrrá lenni a kótyagos érzésen. Mégis mi történt velünk?
A pillantásom végigsiklott Jacob mozdulatlanul testén: hanyatt fekve, lazán szétvetett tagokkal hevert a kanapén; széles mellkasa lassan emelkedett és süllyedt a hosszú légvételek ritmusára. Felsőtestének bal fele és behajlított karja – melynek forró öblében percekkel korábban még én is ott feküdtem – továbbra is ölelésre tárva várakozott; a márványosra gyűrődött, puha bőr még őrizte a hozzápréselődött vendégtest apró mintáit. Ezek szerint mégis órák telhettek el szoros összefonódásban…
Álomittas elmém apránként felocsúdott, az emlékek egyenként visszaszivárogtak a fejembe. Körbejártunk, igen… egymásba kulcsolt tekintettel keringtünk a kanapé körül, a lépteink vonta láthatatlan körvonal mentén… A szívem mennydörgött a mellkasomban, a vágyteljes izgalom szédülésig hajszolta a véremet, mert Jacob szeret engem, egyszerre elvakultan és józanul, elmondta, mindent elmondott, úgy tárta ki nekem a szívét, hogy egyetlen érzelem, gondolat és meglátás sem maradt olvasatlanul; őszinte szerelmem visszhangra talált az édes-csodás vallomásban, a kétségek foszlányokra szakadtak, minden kifogásom okafogyott lett. Makacs ellenállásom ezer sebből folyatta el a kételkedés vérét, végre megtisztultam, a maradéktalan boldogságnak nem maradt akadálya; nem, mert a beteljesülés ott volt karnyújtásnyira tőlem, csupán pár lépésnyi távolságban lépteink gyorsuló-lassuló körén.
És aztán… Mi lett azután? Az emlékezés élessége ennél a pontnál cserbenhagyott. Hogy ki ért utol kit, nem tudtam felidézni. Csak a forró karok fogságba ejtő, heves ölelése maradt meg, az a szinte kétségbeesetten vad érzés, ahogyan összekapaszkodunk, s úgy tartjuk egymást vágyaink féltékeny bilincsében, mintha soha többé nem akarnánk elengedni a másikat. Volt csók is? Talán. Egy gyors, kapkodó érintése az ajkaknak, csak hogy ott is érezzük egymást, de nem tovább és nem mélyebben; a teljes valóságot akkor az ölelés töltötte ki, a fájdalmasan erős, őrült szorítás, mely csak a kanapéra zuhanva vesztett tébolyító erejéből. Onnan pedig már csupán a másik közelsége és melege számított, az elsuttogott szerelmes szavak, melyekkel nem fukarkodtunk, az ujjak tánca a bőrömön és a mindent felolvasztó forróság, mely apánként elkábított és álomtalan álomba ringatott mindkettőnket.
Igen, így történt. S most itt álltam a kanapé végében, egy szélsőségesen ellentmondásos nappal a hátam mögött, megrészegülten, de mégis hihetetlenül boldogan, gyomromban azzal a sóvárgást keltő érzéssel, hogy egy bizonyos pontig még mindig nem jutottunk el; hogy Jacob és én nem tettük meg a végső, minden korlátot ledöntő, legutolsó lépést, nem estünk egymásnak és nem perzseltük fel a világot. Eddig.
Egyszeriben minden zsibbadtságom elpárolgott, mintha elfújták volna; a bőröm is bizseregni kezdett az izgalomtól. Hirtelen nagyon is tudatába kerültem, ki fekszik itt előttem félmeztelenül, egy üres ház nappalijának szűkös ki kanapéján, távol mindenkitől, s hogy mit is jelent voltaképpen a körülményeknek ez a sokat ígérő egybeesése. Az arcomon lángként nyalt fel a pirulás, s valósággal le kellett tépnem a tekintetemet Jacob keskeny csípőjéről – egész pontosan arról a farmernadrágba szorított, mégis jól kirajzolódó pontról, mely kislányos félelmet és buja kíváncsiságot egyaránt szított bennem.
Egész testemmel hátat fordítottam a zavarba ejtő látványnak, és még mindig pajzán ábrándképekkel a fejemben elindultam, hogy megkeressem a fürdőszobát. Hosszú órák óta nem volt alkalmam gondját viselni bizonyos szükségleteimnek, s most hogy ráébredtem erre, a természet hívó szava egyszeriben túlkiabált minden belső hangot.
Az apró, földszintes kisházban nem okozott különösebb nehézséget a mosdó felkutatása: csak a folyosón kellett végigmennem, benyitnom a baloldali ajtón, s már helyben is voltam. Jöhetett az áldott megkönnyebbülés.
Visszafelé aztán jóval komótosabbra vettem a tempót. Villanyt gyújtottam a folyosón, s a szétáradó fényben szemügyre vettem a házikó minden apró zegzugát. Bekukkantottam az ebédlővel egybenyíló konyhába, végighúztam kezemet az elválasztó pult hűvös felszínén, majd a mosogatóhoz léptem, és egy pohár jéghideg víz elkortyolgatása közben elhallgattam, ahogy a szél és az eső tompa kopp-kopp játékot játszik a sötét ablaküvegen. Aztán újból kifordultam a folyosóra, s lábujjhegyen a nappali bejáratához óvatoskodtam. Ott csendesen a falnak dőltem, s a lábaim helyett csupán súlytalan tekintetemmel jártam körbe a helyiséget.
Milyen szép és otthonos! – jött a megkésett felismerés, s mindaz, ami a beszélgetés és a néma ölelkezés óráiban elkerülte a figyelmemet, most teljes varázsában tárult elém. Nem kellett a csillárégők verőfényébe borítani minden szegletét, a megtört félhomályban is tökéletesen látszódott, mennyi nyugalmat és békességet áraszt ez a mézszínű faburkolattól és töméntelen mennyiségű csergeszőnyegtől uralt, alacsony mennyezetű helyiség.
A földig érő függönyökkel körbeölelt ablakokat csodáltam meg éppen, mikor hirtelen Jacobra ugrott a tekintetem – úgy rémlett, mintha egy picit megmozdult volna. Visszatartott lélegzettel meredtem rá, egyszerre félve és sóvárogva, hogy végre felébredjen, de a mozdulat nem ismétlődött, így hát ellöktem magam a faltól, visszafordultam a folyosóra, és megindultam az utolsó, még feltérképezetlen helyiség felé.
A kezem már a hűvös tapintású rézkilincsen pihent, s épp azon voltam, hogy benyissak a hívogatóan rejtélyes, dupla üvegajtón, mikor váratlanul két hosszú kar fonódott a derekamra.
- Megvagy! – lehelte a fülembe Jacob. A meglepetés vékony sikkantása valahol félúton megrekedt a torkomban, hogy azonnal remegős sóhajjá göngyölődjön szét, miután orv hátba támadóm gyors egymásutánban többször is mélyen belecsókolt a nyakamba. – Kis kíváncsi – mormolta mély, kásás hangon, s a lehelete forrón végigperzselte a bőrömet. – Egyedül indulsz éji sétára egy ismeretlen, ezer veszélyt rejtő házban… hát szabad ilyet tenni?
- Azt hittem, alszol – feleltem elhaló hangon, s a szívem ahelyett, hogy lecsillapodott volna, csak még jobban megszaporázta a mellkasomban. – Kü-különben is, mitől kellene félnem? Hm? – Kihúztam magam, és megpróbáltam méltóságteljesen viselkedni, jóllehet minden porcikám szánalmas behódoltságtól remegett. – Tán egy szekercés gyilkost bujtatsz a csukott ajtók mögött? Vagy egy karóval felszerelkezett vámpírvadásznak biztosítottál átmeneti szállást?
Jacob belenevetett a nyakamba.
- Nem, semmi ilyesmi. De millió egy másfajta veszély leselkedhet még rád.
- Például? – A kérdés szinte hangtalanul hullott az ajkamról, miközben Jacob keze érzékien a derekamról a csípőmre kúszott.
- Hát… – Jacob hosszan kitartotta a pillanatot, csak a lélegzet vibrált hangosan a torkában, aztán egy hirtelen mozdulattal magához rántotta a csípőmet, valósággal beleékelt testének forró hajlatába, s úgy duruzsolta a fülembe: – Te is ismered a legendás Kékszakáll meséjét, nem igaz? Mi van, ha ez az ajtó itt előtted az én bűnös vágyam leplezett titkait rejti… ha ez is egy olyan ajtó, ami mögé ha belépsz, nem lesz többé visszaút?
Nem tudom, remegő bensőm honnan vette az erőt, de valahogy sikerült kipréselnem magamból: – Vállalom a kockázatot.
Újabb nevetés csiklandozta végig a nyakamat, aztán Jacob szorítása ellazult a csípőmön.
- Ennek örülök – mondta, azzal hosszú karjaival előrenyúlt, és egy gyors mozdulattal kitárta előttem az üvegezett ajtót. – Mert ez itt tényleg az, aminek beharangoztam: egyetlen bűnös vágyam reménybeli helyszíne!
- A hálószoba – azonosítottam a feltáruló helyiséget, s a hangom csak egy egész kicsit bicsaklott bele a szóba.
Jacob ellépett mellőlem, valami kattant, s a következő pillanatban éles verőfény árasztotta el a szobát. A hirtelen támadt világosság a maradék önbizalmamat is elkergette, csak hunyorogva mertem Jacob felé pislogni.
Ám ő szerencsére nem engem nézett, így zavartól kivörösödött arcomat sem láthatta.
- Elég kényelmesnek tűnik – mutatott a széles franciaágyra. – Itt kellett volna elszunnyadnunk, nem azon a kínzóeszköznek is beillő kanapén. – Elgyötört kis mosolyt villantott rám, miközben látványos kínnal megropogtatta a derekát. A viselkedéséből hirtelen eltűnt a korábbi évődés, Jacob most tartózkodónak, szinte megilletődöttnek látszott, mintha őt is elfogta volna az a különös zavar, ami engem tartott állandó szédületben, mióta csak felébredtem mellette a kanapén. És a következő tette – ahogy mélyen zsebre süllyesztett kézzel, a szemembe csak ímmel-ámmal nézve megkérdezte, melyik oldalon szeretnék aludni – még inkább alátámasztotta ezt a gyanúmat.
- Nem fürdünk meg előbb? – kérdeztem vissza ugyanazzal a lendülettel, s csak néhány másodpercnyi feszengő hallgatás után esett le, hogy az elhangzott többes számot kétféleképp is lehet értelmezni. – Mehetnél te elsőnek – siettem pontosítani a leosztást. – Én, azt hiszem, megmosom a hajam is, mert még mindig olyan füstszagú. Ez pedig elhúzódhat, és én ö… nem akarom, hogy miattam virrasztanod kelljem.
- Oké. – Jacob sután biccentett, s közben nagyon olyan képet vágott, mint akinek tulajdonképpen nem esne nehezére az a virrasztás-dolog. – Akkor én hozok is egy törülközőt, és… – a mondat itt függőben maradt; Jacob kiviharzott a szobából, döngő léptei távolodtában végigvisszhangoztak a folyosón, majd rövid csend után ismét feldübörögtek, s ő az ajtón bekukkantva így folytatta: – …megyek is fürdeni. Se perc alatt lezavarom, ne aggódj.
- Nem aggódom – feleltem rá reflexszerűen, s csak Jacob hűlt helyét bámulva döbbentem rá, hogy ez azért így jócskán elhamarkodott kijelentés volt a részemről.
A következő pillanatban egy világbajnok rövidtávfutót megszégyenítő iramban sprinteltem végig a folyosón, egyenesen a bejárati ajtónál felejtett csomagomhoz, hogy ott atlétából rögtön visszaváltozzam azzá, ami igazából vagyok: egy csábításban járatlan kamaszlánnyá, aki kétségbeesett lendülettel kapkodja elő és szórja szét hátizsákja tartalmát, nem tudván, mégis miféle esti öltözetet válasszon a nagy debütáláshoz, az első fellépéséhez a testi szerelem színpadán.
Iszonyú lámpaláz tört rám, mintha máris magamon érezném Jacob tekintetének pásztázó reflektorfényét. Tetszeni akartam neki, igen, a bennem élő, szexualitását már felfedezett nő minden vágya volt, hogy gerjedelmet ébresszen a másikban, hogy a puszta megjelenésével hatalmat gyakoroljon egy erős férfi felett, hogy izgató és ellenállhatatlan legyen, aki mellett lehetetlenség tétlenül álomba merülni. Ugyanakkor gyermeki, sírni valóan ártatlan lényem cidrizett a félelemtől, s kishitűségében elképzelhetetlennek tartotta, hogy ilyen kevés tapasztalattal hitelesen tudná hozni az önbizalmában megingathatatlan, csábító nő lehengerlő szerepét.
Különben is, győzködtem magam, lehet, hogy megint nem történik semmi… egyszerűen csak besiklunk a takaró alá, elhelyezkedünk az ágy két féltekén, ki-ki a maga választotta oldalon, aztán talán elcsattanna egy jó éjt puszi, egy gyors, kedveskedő cuppantás a másik ajkán, hogy a következő pillanatban már húzódjunk is vissza, bele a párna álmot ígérő puhaságába.
Nos, ehhez a verzióhoz tökéletesen megfelelt volna a pólós-rövidnacis, kiskacsamintákkal ékített pamut együttesem, mely azon túl, hogy irtó kényelmes volt, még a jól bejáratott ruhadarabok biztonságérzetét is mindenkor garantálta viselőjének. Kitűnő választás egy ártatlan éjszakához.
Csakhogy nem nagyon hittem én ebben az ártatlan verzióban. Az első összeölelkezésünk elmúlhatott következmények nélkül, akkor valami testiségen felülemelkedő, harmadik erő kormányzott minket, ám legközelebb már csak ketten leszünk, ő és én, egymás tapintható valójának közvetlen közelében, és saját magamat csapnám be, ha azt állítanám, nem ez az a kísértés, aminek nem tudok és nem is akarok ellenállni.
Legyen hát a minden eshetőségre elhozott szatén-csipke bébidoll? Ez a parányi textilminiatűr, amit mintha fogselyemből szőtt volna egy fusimunkát végző keresztes pók?
Kezemben tartottam a leheletnél is könnyebb ruhadarabot, némán méricskéltem, hátha, hátha, de már a felvétel gondolatától is kivert a víz. Nem! Gyorsan visszatömködtem a váltás fehérnemű közé, rá az ugyancsak elégtelennek ítélt kiskacsás pamutkupacra, majd egy ötletszerű csuklómozdulattal balra kanyarodtam, s a zsák mélyéről előrántottam egy harmadik alternatívát. Aztán törülközőt kerestem, fogkefét és fésűt, majd a szerzeményeimet a hónom alá csapva visszasomfordáltam a hálószobába.
Már javában az ágyon ültem, a verőfényt árasztó csillár alatt, s épp arra készültem, hogy a feszültséget levezetendő alaposabban is körülnézzek a hálóban, mikor a fürdőszoba ajtaja kinyílt, és finom illatfelhőbe csomagolva Jacob lépett ki a folyosóra.
- Kész vagyok – jelentette be finom mosollyal. Megállt a szoba küszöbén, s lazán nekitámaszkodott a kitárt ajtószárnynak. – Most már tiéd a terep.
Válaszképp valamit odamormoltam az orrom alatt. A rivaldafénybe borított szoba ismét kényelmetlen érzéssel töltött el: zavart, hogy nem tudom félhomály mögé rejteni az arcomra kiülő megrendült kifejezést. Jacob ugyanis nem vitte túlzásba az öltözködést – legalábbis nem gondoskodott előre a váltás alsónadrágról. Mindössze egy kurta kis törülközőt viselt szorosan körbetekerve a csípőjén; nedves felsőteste, melyet a nagy sietségben nyilvánvalóan nem szárított meg kellő gonddal, vízcseppektől csillogott, mintha fényes gyöngyharmat lepné.
Szemérmesen lesütött szemmel spuriztam el mellette, mindvégig ügyelve arra, hogy a pillantásom még véletlenül se akadjon bele valamelyik szépséges porcikájába. Az arcomat így is bizsergette a leküzdhetetlen pirulás. A félelem, az izgalom és a letagadhatatlan vágy, mint valami kisületlen energiaörvény halmozódott bennem, s mikor meghallottam, hogy a nevemen szólít, kis híján felsikkantottam az idegességtől.
Megfordultam, és nyugalmat mímelve felnéztem rá. – Igen?
Jacob ellökte magát az ajtótól, s egy öles férfilépéssel megfelezte köztünk a távolságot. A körbehurkolt törülköző meglazult a nagy lendülettől, az egyik szárny izgatóan fel is lebbent, már-már úgy tűnt, kiszabadul másik felének fogásából, ám valami isteni kegyelemből végül mégis fennmaradt. Egyelőre.
- Csak arra gondoltam, talán éhes vagy. – Jacob arca csupa gondoskodó aggodalmat tükrözött; a gravitációval küszködő ágyéktakaró szemlátomást mindenestől elkerülte a figyelmét. – Ha akarod, összeüthetek valamit, amíg fürdesz.
- Á, nem kell – vágtam rá szinte gondolkodás nélkül. Az esti menü kitárgyalása volt az utolsó dolog, amire jelen körülmények között vágytam. – Miattam ne fáradj, tényleg. – Hálás mosolyt villantottam rá, csak hogy tudja, jólesik a figyelmessége, majd gyors hátraarcot véve bemenekültem a fürdőszoba áldott magányába.
Az aláhulló törülköző finom surrogását már a becsapódó ajtó lármája nyomta el.
*
Nevetséges alapossággal láttam neki a fürdésnek, jócskán eltúlozva a jeles alkalomra való felkészülést. Gyakorlatilag nem maradt olyan négyzetcentiméter a testemen, amit ne sikáltam volna végig külön figyelemmel. A hajamat jóformán tincsenként dörzsöltem át, s az illatos sampon hőlégballonnyi habot növesztett a fejemen. Hosszú percekig kellett folyatnom aztán a zuhanyvizet, mire az utolsó pamacsot is le tudtam öblíteni magamról.
És az idő egyre csak ketyegett. Idegességemben mégis minden lehetőt elkövettem, hogy tovább húzzam a fürdőszobai tartózkodást – még testápolóval is végigpacsmagoltam magam –, de végül csak eljött a pillanat, s én már nem késleltethettem tovább az elodázhatatlant. Vissza kellett mennem a hálószobába. Vissza, hisz a félénkség alatt én is ezt akartam, minden bizsergő porcikám odahúzott, mintha roppant mágnesesség vonzana abba az irányba. Vettem hát egy nagy levegőt, még utoljára leellenőriztem magam a tükörben, aztán sarkon fordultam, és kiléptem az ajtón.
Odakint félhomály fogadott. A hálószoba vakító csillárfényét tompa, jóval megnyugtatóbb asztali világítás váltotta fel. Jacob (immár illedelmes alsónadrágot öltve) a franciaágyon hevert, valahol a széle és a közepe mentén, félúton az „alhatunk” és az „eszemben sincs aludni” ígérete között.
- Helló – köszöntem rá sután, csak hogy oldjam az idegességet. – Sokáig várattam magamra, igaz?
Jacob némán fürkészett; elrévedt pillantása oda-vissza végignyalta hálóingbe bújtatott testemet, miközben tétova, de egyenes léptekkel haladtam az ágy felé.
- Nem tesz semmit – legyintett mélán, s a szeme még mindig leplezetlen mohósággal tapadt rám, szinte horzsolta a bőrömet. Mikor aztán feltérdeltem a matracra, s a szántszándékkal előrekotort hajtincsek hátrazúdultak a dekoltázsomból, halkan fel is hördült, amit aztán hasztalan próbált köhögésnek álcázni. Arcbőre kellemes pirosas színt öltött, ami a bámulás időtartalmával arányban egyre mélyült, egészen addig, amíg erőt nem vett magán, s némi vesződéssel le nem tépte pillantását a ruhám nyakkivágásról. Mikor ez sikerült, egészen a köldökömig süllyesztette a látószögét, ott mereven kitartotta, majd fél karral hátranyúlt, s vakon tapogatózni kezdett maga mögött. Kisvártatva meg is akadt a keze valamiben, amire gyorsan rámarkolt, s maga elé húzta. Azon nyomban finom-édes illatfonalak kezdték csiklandozni az orromat.
- Ez dinnye? – kérdeztem a tál fölé hajolva.
- És vadmálna – biccentett Jacob, s a tekintete újból végigszaladt a testemen, ezúttal fel egészen a szememig. Édesen rám mosolygott. – A hátsó kertben szedtem, amíg fürödtél. Már a sátor felé menet megéreztem a gyümölcsillatot, de akkor valahogy nem támadt rá gusztusom. De az előbb újból eszembe jutott, és úgy gondoltam… – nem fejezte be. Helyette az édesen illatozó halomba nyúlt, kiválasztott belőle egy takaros kockára vágott dinnyedarabot, és lassan a számhoz emelte. – Csak ha kívánod… – Mélyen a szemembe fúrta a pillantását, és olyan jelentőségteljesen meredt rám, mintha a felkínált gyümölcsnél valami jóval többről, annál sokkal édesebbről lenne szó.
Vágtató szívem izgalmában majd’ kirúgta a bordáimat. Éreztem, hogy az egész testemet libabőr lepi el, s hogy a fehér, áttetsző anyagú hálóing, amit köztes megoldásként erre az éjszakára kiválasztottam, szorosan ráfeszül a mellemre, mintha egy második bőrréteg volna; s hogy eközben minden porcikám szégyentelenül közhírré teszi a testemben gyülekező jófajta izgalmat. Hogy kívánom-e? Ó, édes istenem, hisz öles betűkkel ordított rólam a válasz! Mégsem tudtam kimondani, összeszoruló torkom ebben az állapotban egyetlen értelmes szót sem engedett volna a felszínre. Csak a cselekvés maradt, hogy kifejezhessem magam.
A fogaim közé vettem hát az érett gyümölcsdarabot, s finoman a nyelvemre szippantottam. Nagy óvatossággal jártam el, egy csepp dinnyelé mégis kicsordult oldalt; éreztem, ahogy ragacsos csíkban végigcsorog az államon. Már nyúltam volna, hogy a kézfejemmel letöröljem, de Jacob gyorsabb volt nálam: szemfülesen előredőlt, és egy jól kiszámított mozdulattal lecsókolta rólam a csiklandós cseppet.
Újabb édes falatok jöttek. Jacob felváltva kínálta ajkamhoz a mélybordó és a mézsárga csemegét, miközben két sötét tűzzel lángoló szeme mohón követte a gyümölcsök útját, ahogy ugrásra kész szája is a rendre kicsorduló cseppeket. Egyre inkább belemelegedtünk a játékba, s idővel már én sem szégyelltem annyira a mozdulataimból kitetsző ügyetlen, de mégis ösztönös évődést. Egy pici bátorságomba került, s még ennél is tovább mentem: a gyümölccsel együtt ajkaim közé vettem a vadmálnától pirosra színeződött ujjbegyet is, és néhány lusta csókkal végigkóstoltam a kínáló kéz forró-sós bőrét. Amikor finoman beleharaptam a tenyér puha húsába, Jacob egész testében összerándult, a tál csörömpölve a földre hullott, a szoba falai megpördültek, mintha egy forró örvény ragadott volna magával. A következő pillanatban már Jacobon feküdtem. Úgy húzott magára, mint valami takarót, két keze erősen fogta csípőjén átvetett combjaimat; az ágyékunk keményen összepréselődött, forróság lüktetett közöttünk.
Aztán hirtelen feloldódott a heves szorítás. Jacob fogása ellazult a combomon, az ujjai kiegyenesedtek, s ő nyitott tenyérrel simított végig a csípőmön, majd ugyanilyen gyengéden fel a hátamon. Aztán a kezemért nyúlt, ujjaival finom bilincsbe fogta a csuklómat, s húzni kezdte az arca felé. A tekintete engedélyt kérve kulcsolódott az enyémbe. – Kérlek…
- Ne – ráztam meg a fejem, mire éles csalódás villant a szemében.
- De miért? – kérdezte, miközben még egy picit rántott a kezemen. – Így tökéletes lesz. Azt kapod majd, amit szeretnél, s még kérned sem kell hangosan.
Megfeszítettem a karom, és védekezőn összehajlítgattam az ujjaimat.
- Nem ezen múlik, Jacob – feleltem. – Nem kell kitalálnod a gondolataimat ahhoz, hogy tökéletes legyen. Bármit teszel is velem, az visszhangra talál a testemben. Nincs szükséged ilyen trükkökre, hidd el.
Finoman kivontam kezemet a lazuló béklyóból, megfeszített derékkal Jacob mellkasára támaszkodtam, és lassan feltoltam magam róla. A testünk most csak egy szűk sávban, a forróság lüktető pontjain érintkezett, s én hirtelen jött magabiztossággal néztem végig a lábaim közé szorított, hosszú és izmosan karcsú testen. A pillantásommal együtt indult útra simogató kezem; az önkéntelen mozdulatot megállítani sem tudtam volna, a késztetés, hogy megtöltsem tenyeremet a barna bőr bársonyos tapintásával, erősebb volt, mint bármilyen más inger addigi életemben.
Oda-vissza bejártam a testét, fekete alsójának combom alól épp csak kikandikáló vonalától kezdve, a lapos has meg-megfeszülő bordáin át, fel egészen a mellizmok duzzadó páros dombjáig, végig az izomrostoktól vibráló, hihetetlenül selymes bőrön, a bódító illatfelhőket párologtató forróságon. És ami kezdetben önző élvezkedésnek tűnt, az egyre inkább izgató előjáték lett. Jacob mellkasa kapkodó légvételektől zihált, jól fejlett izmai rendetlen mintákban rándultak össze, mintha cirógató ujjaim áramütést mértek volna rájuk – s én gyorsan kitapasztaltam ezeket a különleges pontokat, az elszórt kis gyönyörközpontok titkos helyét, ahol a teste mindig kihegyezett érzékenységgel reagált az érintésemre. Tébolyító…!
Megszédített a gondolat, hogy ilyen könnyen a hatalmam alá tudok hajtani egy másik embert; hogy ennyire egyszerű behódolásra késztetni ezt a robbanékony, mérhetetlenül erős és csupa izom férfitestet, ami a legkisebb erőfeszítés nélkül darabokra törhetne engem, ha úgy akarná, egyetlen szorításával az életet is kipréselhetné belőlem, s ami mégis úgy remeg és vonaglik simogató kezem alatt, mintha neki lenne félnivalója, és nem nekem.
Különös, soha nem tapasztalt diadal töltött el, mintha új, kiapaszthatatlan erőt fedeztem volna fel magamban, egy kecsegtető lehetőséget, amellyel azonmód élni is kívántam. Feltoltam magam ülő helyzetemből, s két szétvetett karomra támaszkodva úgy hajoltam Jacob mellkasa fölé, hogy csak az ajkam érinthesse a simogatástól már így is végletekig felingerelt, kéjtől megfeszült bőrt.
A hatás azonnali és látványos volt. Ajkam első érintésére heves remegéshullám futott végig Jacob testén, bőréből vérédes illatfelhő csapott fel, mintha a világ legzamatosabb borospalackjának dugóját húzták volna ki, s mi ketten egyszerre nyögtünk fel a vágytól.
- Őrjítő az illatod – suttogtam a fülébe, s már a nyakát csókolgattam; ajkaim a legédesebb vörös színt pulzáló vonalon siklottak fel-alá. – Egyszerűen észbontó – leheltem, s metszőfogaim élével egész picit megcsippentettem a bőrt. – Tébolyítóan édes…
- Akkor légy a vendégem. – Jacob nevetni próbált, de a levegő egy hirtelen hördüléssel a torkán akadt, mikor ujjaimmal a hajába túrtam.
- Nem! – parancsoltam rá remegős fejhangon. A nyakamat gyorsan hátrakaptam, s megfeszített karokkal igyekeztem minél távolabb kerülni a csábító vérforrástól. – Nem akarok inni belőled. Ma nem.
Jacob tekintete horgonyként merült el az enyémben, ezernyi vaslánc erejével húzott vissza magához, én mégis minden erőmet egybegyűjtve konokul hátráltam, mígnem újból az ülőhelyzet biztos magasából nézhettem le rá.
- Én nem bánom – szólt sötéten hipnotizáló szemekkel. Bal tenyere a csípőmre fonódott, míg a jobbja egyre feljebb araszolt az oldalam mentén. – Gyorsan gyógyulok, miattam nem kell aggódnod. Gyere…! – Megpróbált visszahúzni magához, de én megfeszítettem a derekamat. – Nessie… miért ellenkezel? Ha olyan csábító a vérem, miért állsz ellen? Én csak azt akarom, hogy jó legyen neked. – Jobb keze lassan felkúszott a nyakamra, akár egy bűnre csábító kígyó; ujjaival kedveskedve végigsimított az arcomon, miközben a másik a keze a mellemre siklott, finoman becézgette az érzékeny bőrt. Addig dörzsölte és simogatta a vékony anyagon keresztül, míg a feltörő sóhaj kettérepesztette összepréselt ajkaimat, s az arcomon kalandozó hüvelyujj utat talált a számba.
- Ne – nyögtem ki nehezen forgó nyelvvel, miközben éreztem, hogy Jacob ujja a szemfogam borotvaéles hegyének nyomódik; érverése már az állkapcsomban lüktetett. Megragadtam a csuklóját, de a kezét kirántani nem mertem; félő volt, hogy a fogam azonnal felsértené a bőrt.
- Miért? – kérdezte kásás hangon, miközben a másik keze zavartalanul folytatta gyönyörkeltő becézését a mellemen. – Miért nem engeded, hogy örömet szerezzek neked? Nessie… – A sötét szemek szinte könyörgő alázattal néztek fel rám. – Ha már a tenyeredből nem leshetek, legalább ennyi előnyt adj nekem. Szükségem van a tudatra, hogy mindent úgy csinálok, ahogy a legjobb neked.
Egyetlen jól kiszámított, villámgyors mozdulattal hátrakaptam a fejem, s Jacob véráldozattal kecsegtető kezét visszavezettem a csípőmre.
- Így a legjobb nekem – mondtam ünnepélyesen, s közben önkéntelenül szorosabbra húztam csípője körül a combjaimat. – Te is tudod, milyen hatással van rám a véred, s én nem akarom, hogy ez az este csak rólam szóljon. – Előredőltem, s centinként ereszkedve visszasimultam a mellkasára. – Szeretlek téged – súgtam a fülébe –, minden porcikámmal, a vérem legmélyéig. Nem kell innom belőled, hogy a testem lángoljon, épp elég, ha a közelében vagy, és úgy szereted és öleled, ahogy az ösztönöd diktálja. Értesz engem, Jacob? – Két kezembe fogtam az arcát, és apró puszikkal hintettem tele minden szegletét: elnyíló ajkait, állának feszes vonalát, két lehunyt, puhán rebbenő szemhéját, arccsontjának vágytól perzselt, forró bőrét. – Megbeszéltük, oké? – súgtam ismét a fülébe. – Ma nincs vérivás. Bólints, kérlek, tudasd velem, hogy elfogadod-e. – A szorítás érezhetően erősebb lett a csípőmön; Jacob sóhajszerű, mély igennel válaszolt. Elmosolyodtam. – Akkor jó. Most pedig megcsókollak. Ne csalj.
Összesimult testünk nyugodt harmóniája azonnal felbolydult; ajkaink kutatva keresték egymást a hajtincsek, a mozdulatok és a kezek elszabadult, félhomályos kavargásában. Először csak futólag érintkeztek, a félresöpört hajörvény két sűrű zuhataga között, aztán Jacob egy türelmetlen mozdulattal helyet csinált a csóknak, s mi mohón szívtuk rá magunkat a másik ajkára. Az aktus szinte kezdettől fogva tüzes és habzsoló volt, hangosan és mélyen ízleltük egymást, a testünk keményen összepréselődött, markoló kezünk tomboló forróságba zárta a csókot. A kapkodó vágy szaggatott szüneteiben sóhajok és nyögések szakadtak fel a torkunkból, de mielőtt csendben elhalhattak volna, már ismét összeforrt az ajkunk, s mi lélegzetvesztetten ittuk egymás szájáról a vágy mézédesen csorduló szomjoltóját.
Csakhogy a szomjúság ahelyett, hogy csillapodott volna, inkább még kínzóbbá vált; a perceket összemosó vad ölelkezésből arra riadtam fel, hogy már én fekszem alul, karjaimmal bilincsként vonom magamhoz Jacob nyakát, két hívogatóan széttárult combommal körülfonom, sürgetően nekipréselem az ágyékomat, és hogy kívánom, testem minden tomboló porcikájával őrülten akarom őt magamban érezni, körbeölelni, egyesülni vele. Belső világom a vöröslő mámor vérsikolyos árnyalataiban kavargott, mintha már a beteljesülés közelegne, pont úgy, ahogy két korábbi alkalommal is, mikor ittam belőle, holott biztos voltam benne, hogy ezúttal nem sebeztem meg őt, hogy kapkodó csókunk nem fakasztott vért sem akarattal, sem óvatlanul. Mégis nőtt-duzzadt bennem az érzés, a lélegzetemet vette, szédített, már-már kiröpített abba az idő nélküli, fénysebes vákuumba, ahol minden egyetlen, vég nélküli dimenzióba olvad össze, mikor…
- Ne…! – A préselő teher hirtelen megszűnt a testemen; Jacob megreccsenő könyökkel felnyomta magát rólam. – Ne haragudj – szabadkozott zihálva –, az én hibám… ez így túl gyors… lassítanunk kell… – Hangos, szaggatott rohamokban kapkodta a levegőt, miközben folyamatosan hátrált tőlem: csípőjét kifejtette combjaim öleléséből, két kapaszkodó kezemet szétfűzte, és a mellkasomra fektette, aztán pedig oldalt hemperedett. Az összegyűrt takarót pajzsként kettőnk közé ékelte, és lassan, még mindig kapkodó légvétellel elhevert mellettem.
- Mi…? – Csak pislogni tudtam. A sodró pillanat hirtelen szakadt félbe, s a bensőm most egyetlen sötéten ásító, betöltetlen űrnek tűnt a kielégületlenségtől. Nyelvemmel körbetapogattam a szemfogaimat, kerestem a vér ízét, de a csókunk édes aromája elfedett minden hátrahagyott íznyomot. Jacobra fordítottam a tekintetemet, és zavart mosollyal motyogtam: – Sajnálom. Úgy látszik, nehezebben tudok uralkodni magamon, mint hittem. – Nagyot bólintottam, mint aki beismerést tesz. – Igazad van, lassítanom kell, és sokkal óvatosabbnak lennem, nehogy komolyabban megsebezzelek.
Jacob némileg csodálkozva nézett rám; a mellkasa még most is görcsösen zihált.
- Te… te miattam aggódsz? – Halvány mosolyra húzódott az ajka, mintha szórakoztatónak találná ezt az elgondolást. Fél karral felnyomta magát, s most már leplezetlen kajánsággal vigyorgott le rám. – Magam alá gyűrtelek, majdnem összeroppantottalak az ölelésemben, és te csak arra tudsz gondolni, nehogy belém harapj?
Újból végigfutattam nyelvemet a szemfogaimon. – Miért? Nem így történt?
Jacob megrázta a fejét. – Nem. – Lehajolt, s egy apró puszit nyomott csücsörbe rándult ajkamra. – Tökéletes úrinőként viselkedtél; egy karcolás sem esett rajtam.
- De akkor…? – Hirtelen szégyenpír öntötte el forrón az arcomat, s a mondat félúton elhalt az ajkamon. Bármi is történt az előbb a testem mélyén, ahhoz a harapásnak nem volt semmi köze; egyedül Jacob közelsége tehetett róla, és a saját ösztönöm, aminek ennyire kiszolgáltatva még soha nem éreztem magam.
És valahogy így lehetett ezzel Jacob is, mert a következő pillanatban ismét elhúzódott tőlem, és úgy kezdett magyarázkodni, mintha a félbe hagyott kérdés az ő viselkedésére vonatkozott volna.
- Csak… ki kell fújnom magam – mondta lesütött szemekkel, miközben szabad kezével kisimította, és gondosan elegyengette rajtam a csócsára gyűrt takarót. – Ha veled vagyok, az olyan nekem, mintha egy lejtőn futnék lefelé, ami egyre meredekebb lesz, néha muszáj megállnom, nehogy mindkettőnket magammal sodorjam. Túl sok olyan energia van a testemben, ami még mindig új nekem, és lassan kell kiengednem magamból, máskülönben nem tudnám biztonsággal irányítani.
Bambán néztem le a fel-alá sikló kézre, mely precíz alapossággal igazgatta el rajtam a takarót, hogy egyetlen szégyentelen porcikám sem maradjon fedetlenül – s a kétségbeesett kérdés visszafojthatatlanul kibukott belőlem:
- De ugye nem alváshoz készülődsz?
Azt hittem, elmosolyogja magát – hisz a hangomból kicsendülő heves ellenérzés még a saját fülemet is megütötte –, de Jacob arckifejezése ünnepélyesen komoly maradt, és halkan, minden évődés nélkül mondta: – Aludni? Ugyan! Amíg az egy kilométeres körzetemben vagy, ez gyakorlatilag lehetetlen lenne. Nem – halvány kis mosollyal megcsóválta a fejét –, az alvás az utolsó dolog, amire most vágyom.
- Akkor? – Kérdő tekintettel a szemébe néztem, aztán hangsúlyosan le, az állig felhúzott takaróra.
- Óvintézkedés – felelte, s az ajka most már megadta magát az előtörő mosolynak. – Apránként akarlak kicsomagolni, hogy minél tovább tartson. Hat hete álmodozom erről az éjszakáról, mozdulatról mozdulatra végigfantáziáltam az egészet, és eszem ágában sincs lemaradni akár egyetlen pillanatáról is, csak azért, mert ellenállni neked a valóságban sokkal nehezebb, mint ahogy azt az ábrándjaimban valaha is gondoltam volna.
Így hát egy puha és óvatos csókkal kezdtük. Jacob mellém gördült, szabad kezével az állam alá nyúlt, s finoman ajkához vonta az ajkaimat. Lassú volt, és tapogatózó, mintha először csókolóznánk; finoman elnyílt ajkakkal kezdetben csak súrolta a számat, oda-vissza, fel és le, őrjítő félkörökben, aztán ütemet váltott, ajkai közé szívta az ajkaimat, hol a felsőt, hol az alsót, gyengéden rájuk harapott, érzékien összepréselte őket. Aztán, mikor már nyöszörögve vártam, hogy elmélyüljön a csókunk, s végre számban érezzem kalandozó, kemény nyelvét, ingerkedni kezdett velem: vastag ajkaival szenvedélyesen az ajkaim közé nyomakodott, szinte beléjük túrt, hagyta áttüzesedni a csókot, majd hirtelen mozdulattal elrántotta magát, hogy én már csak a forró, ziháló lélegzetét ízlelhettem. Mohón kaptam utána, torkomból nyöszörgésszerű sóhajok törtek fel. – Jacob…! – rimánkodtam neki lélegzetvesztett hangon, miközben fájdalmasan duzzadó ajkakkal követtem csalogató száját, egyre feljebb és feljebb, mígnem az erőm elhagyott, s tehetetlenül visszazuhantam a párnára. Abban a pillanatban ismét összeforrt az ajkunk, s az évődő játék kezdődött elölről.
Hosszú, ingerlően hosszú ideig csak ezen az egy ponton érintettük egymást. Jacob mindvégig ügyelt rá, hogy kinyújtott karral magasan tartsa magát felettem, s hogy takaró alá szorított kezem ne szabadulhasson ki biztos béklyójából. Ám a figyelme idővel szétszóródott, s ahogy az incselkedő csókjáték egyre kapkodóbb lett, már ő sem tudott olyan keményen uralkodni magán. A csípője leereszkedett, éreztem hozzádörzsölődni a combomhoz, a könyöke meg-megingott, mintha egyre fokozódó ellenerővel szemben kellene fenntartania magát; karján acélpántokként feszültek meg és duzzadtak ki az izmok.
Két kezem egy hirtelen rántással szabadult ki, s én rögtön Jacob nyakába csimpaszkodtam velük. Ujjaimmal mélyen beletúrtam a hajába, felhúzódzkodtam hozzá, számmal mohón az ajkaiba kaptam, és a visszatartott lélegzetem forró vákuumával lerántottam őt magamhoz. A játékosság azon nyomban kiveszett a csókunkból, hangosan nyögve hatoltunk egymás szájába, vad, szinte kétségbeesett lendülettel, mintha egyetlen csókba akarnánk sűríteni az elmúlt másfél hónap minden elfojtott vágyakozását. Örvénylő erő ragadott el minket, amiből lehetetlenség volt kiszállni, s bár a habzsoló vágy a levegőnk fogytával némileg elcsendesedett, a világ velem egyre szédítőbb fordulatszámon pörgött tovább. Vérvörös villanások cikáztak át lehunyt szemhéjam mögött, az ágyékomban édes forróság hízott, egyre nőtt és duzzadt, pedig csak Jacob csókját ízleltem, forró ajkait és birtoklóan belém hatoló nyelvét, a véréből nem vettem, mégis ami az előbb félbeszakadt, az most visszatérve löketszerű áradatban teljesedett ki a testem mélyén. A csípőm a gyönyör hevében megemelkedett, hozzápréselődött Jacob kemény ágyékának, egy idő nélküli pillanatig mozdulatlanul remegett, aztán erőtlenül visszazuhant, s a torkomból felszakadó kielégült sóhaj végigperzselte összeforrt ajkainkat.
Őrülten dobogó szívem apránként visszavett a tempóból, s én restelkedő zavarodottsággal döbbentem rá, hogy merőn figyelnek; hogy két kutató szem szegeződik mereven kielégültségtől elbágyadt arcomra.
- Sajnálom – szóltam pihegve. – Nem tudom, hogy történhetett. Én…
Egy puha csók zárta belém az értelmetlen folytatást.
- Eszedbe ne jusson még egyszer szabadkozni! – Jacob újból feltolta magát, s elragadtatott tekintettel nézett végig rajtam. – Bármi is volt az oka ennek, nekem nagyon tetszett.
Kikerekedett szemekkel néztem vissza rá. – Tetszett?
Jacob viharosat sóhajtott. – Hajjaj, de még mennyire! – Behajlított könyökkel lassan visszaereszkedett rám, s finoman csókolgatni kezdte az arcomat. – El se hiszed, milyen jót teszel vele az önbizalmamnak… Mert ugye szegről-végről mégis csak én váltom ki ezt belőled? – Hátrakapta a fejét, és megerősítést remélve hunyorított le rám. – Ugye?
- Kétségtelenül – vágtam rá azonnal, és még egy szégyellős kis mosolyt is felvillantottam.
- Helyes – nyugtázta Jacob elégedetten, és rögtön visszatért a lassú becézgetéshez.
Ezúttal sem kapkodta el a közeledést. Könnyed, felszín-súroló mozdulatokkal simogatott végig, forró keze lágy erővel fedezte fel a testemet, miközben a takaró szűk arasznyi lépésekben megindult a bokám felé. Aztán egyszer csak már nem volt köztünk semmi, a bosszantó lepel mindenestől eltűnt, egyedül a hálóingem vékony, átforrósodott szövete fedte a testemet. Jacob óvatosan a combjaim közé helyezkedett, lassan engedte rám csípője súlyát, mintha még mindig attól tartana, hogy egy óvatlan mozdulattal összetörhet, aztán a felsőtestével is hozzám simult, az ajka újból rátalált az enyémre.
Gyengéden és lassan csókolt, apró, sóhajtásnyi szüneteket tartva, miközben kalandozáshoz szabadon hagyott keze apránként felcsúszott a derekamról, s már a mellem alsó körvonalát cirógatta. A bőröm már ettől is sóvárgón bizsergett, s mikor a felnyúló hüvelykujj végre rátalált a meredező középpontra, kéjesen Jacob szájába nyögtem.
- Jó így? – kérdezte rekedten, és finoman tovább mozgatta az ujját.
Csak bólintani tudtam; az ingerlő érintés a szavamat vette.
- És ez? – Jacob most feljebb csúsztatta a kezét, és gyöngéden megmarkolta a mellemet.
Egyszerre akadt el a lélegzetünk; a finoman erőszakos mozdulat ahelyett, hogy csillapította volna, csak még tovább hergelte bennem az érintése utáni sóvárgást. Az izmaim megfeszültek a combomban, a hátam ívbe hajlott, felemelkedő mellkasom szinte belepréselte magát Jacob tenyerébe, de még ez sem volt elég. Még közelebb akartam kerülni hozzá, a csupasz bőrömön akartam érezni kezének érdes forróságát.
- Vedd le rólam! – tört ki belőlem szinte panaszosan, s a kezem türelmetlenül kapott a hálóing pántja után. Nem maradtak gondolatok a fejemben, az eszeveszett vágyódás minden szégyenlősséget, minden szemérmes megfontolást kiölt belőlem.
- Várj, várj… – Jacob csitítóan suttogott a fülembe; utánanyúlt a kezemnek, és gyengéden visszahúzta. – Hadd legyen ez az én gyönyörűséges feladatom. Gyere… – Felemelkedett rólam, s engem is magával húzott. Aztán megragadott a csípőmnél fogva, és úgy vont bele az ölébe, hogy szétvetett lábammal körbeölelhessem a derekát. Az ajkam így egy vonalba került az övével, sőt egy picit talán még nekem kellett lehajolnom, hogy megcsókolhassam őt.
- Olyan hihetetlenül gyönyörű vagy – mondta, miután elváltak az ajkaink. A tekintetével végigsiklott a testemen, két sötét szeme szinte áhítatos buzgalommal itta a látványomat. Két kezével felnyúlt, s lassan végigsimított rajtam; kutató ujjai körberajzolták a mellemet, majd lejjebb siklottak, és a hálóingem alá bújva szenvedélyesen belemarkoltak a combomba.
Egy újabb mély csókban forrtunk össze, aztán Jacob elhúzódott, ameddig az egyensúlya engedte hátradőlt, s lassan elkezdett kihámozni a hálóingből. Centinként haladt, az ujjaival sodorta egyre feljebb a vékony anyagot, ami egy picit már átnedvesedett, s most nyirkosan tapadt a bőrömre. A tekintete egy pillanatra sem engedte el a folyamatot, két szeme áhítattal követte feltárulkozó meztelenségemet, s mikor a keze melleim feszülő halmához ért, a lélegzete a mozdulattal együtt el is akadt. Segítőkészen felemeltem a kezem, és combom sürgető szorításával jeleztem, hogy folytassa bátran.
A nyirkos anyag újból megindult a testemen. A mellem alatt egy rövid időre megakadt, a feltorlódott gyűrődés körbeszorított, aztán hirtelen újból megindult, s Jacob torkából elfúló, mély sóhaj tört elő. Az utolsó centiken már ellenállás nélkül száguldott át a ruha, Jacob türelmetlen, szinte mérges szusszantással húzta végig fej fölé nyújtott karjaimon, aztán mikor végzett vele, a hálóinget messzire elhajította, de a karomat nem engedte leereszteni. Egyik kezével körbefonta két csuklómat, eréllyel a magasban tartotta, a másikkal pedig mohón végigszántott meztelenre vetkőztetett testemen. Kéjes sóhajjal tenyerébe fogta a mellemet, aztán körbeölelt, és szenvedélyesen a mellkasához szorított. Úgy tűnt, nem tud betelni a csupasz bőröm érintésével, mert egyre csak simogatott, markolt és becézett; forró ajkaival a nyakamba csókolt, aztán lenyúlt, s a csípőmet olyan hévvel húzta maga felé, hogy szinte fájt; a combom belsején éreztem lüktetni sürgető vágyát.
Aztán egy görcsös rándulással kiszakadt belőle a levegő, amit talán már percek óta visszatartott, elengedte a kezemet, s végtelen gyöngédséggel nyúlt az állam alá, hogy aztán percekig csókoljon lassú, türelmes szenvedéllyel.
A vérvörös vágy ismét felizzott bennem, mintha valami belső árhullám ragadna magával, és sodorna egyre feljebb, ki a szoba félhomályából, bele a hatalmas űr szédítő végtelenségébe. Kétségbeesett hévvel csimpaszkodtam bele Jacobba, a világmindenség egyetlen örökkévaló, soha nem változó pontjába. A mellkasomat az övéhez nyomtam, mintha a szívéig akarnék hatolni, az ágyékomat mélyebbre süllyesztettem, bele az ő lüktető forróságába. Csak két réteg ruhanemű választott el minket: az apró szatén bugyi, amit a hálóing alá húztam, s az ő fekete alsója, ami jóval masszívabb és erősebb darab volt az enyémnél, mégsem tudta teljesen elrejteni duzzadó férfiasságát. Őrjítően ingerelt az érintése, szinte fájó vágyat szított bennem odalenn, s arra késztetett, hogy ütemes nekidörzsöljem magam az ő legforróbb pontjának.
- Nessie… várj! – Jacob hangja mintha mérföldek visszhangos távlatából érkezett volna. – Állj meg, kérlek…! – Két erős marok fonódott a csípőmre, s tolt el finom eréllyel magától.
Az üresség görcse fehér fényű villámként hasított az ágyékomba; türelmetlenül felnyögtem.
- Csak egy percet adj – kérlelt Jacob, s ahogy felnéztem rá, láttam, hogy az arcán fájdalmas vonaglásokban fut végig a visszafojtott vágy. A szemét lehunyva tartotta; két keze ökölbe szorulva remegett a combon. Vett pár mély lélegzetet, aztán a kezét újból a csípőmnek támasztotta, finoman, de határozottan eltartott magától, csak az arcát fúrta a vállgödrömbe, úgy suttogta elfúló hangon: – Túl izgató volt, amit csináltál. Túl édes és kábító, hogy sokáig ellenálljak neki. Márpedig nekem feltett szándékom olyan hosszúra húzni ezt az estét, ameddig ép ésszel bírom.
- Nem kell…
- De kell! – Felkapta a fejét, s szinte sértetten nézett rám. – Túl fontos vagy nekem ahhoz, hogy ilyen könnyen elveszítsem a fejem, és minden másról megfeledkezve egyszerűen leteperjelek. Nem akarom, hogy így érjen véget az este. Nem – rázta meg a fejét –, egy csomó minden van még, amit mindenképp végig szeretnék élni veled.
Nem kérdeztem meg, mire gondol, egyszerűen hagytam, hogy felemeljen és újból végigfektessen az ágyon. Az éjjeli lámpa fénye tompa sárga nyalábban végigömlött rajtam, s Jacob néhány pillanatig nem tett semmi mást, csak nézett engem sötéten lángoló szemekkel, aztán az egyik kezével felnyúlt, s lágyan végigcirógatott a kulcscsontomtól kezdve le egészen a térdem hajlatáig. A tekintete hűségesen végigkövette ujjainak mozdulatát; úgy éreztem, mintha forró fénysugárban fürödne tőle a testem. Pőre valóm mindenestől kiszolgáltatva hevert előtte, a maga vágytól remegő, libabőrös leplezetlenségében, mégsem éreztem szégyent. Nem, mert láttam Jacob arcán a mély elragadtatást, és hallottam a torkából feltörő önkéntelen kis sóhajokat.
A következő pillanatban aztán már ez a távoli gondolat is elpárolgott. Jacob előredőlt, s a szájával kezdett kalandozni a testemen. Végigcsókolta a nyakam és a kulcscsontom, majd lesiklott egészen a csípőmig, és felfelé haladva becézgette tovább a bőrömet. A következő pillanatban fénycsóvaszerű érzés söpört végig rajtam. A lélegzet egy nagy rándulással a torkomon rekedt, ahogy Jacob ajka rátalált a mellbimbómra, aztán rövid, kéjes kis sikkantásokkal szakadt ki belőlem.
A világ kavargása újból elszabadult, s vele együtt pörögtem én is. Jacob minden apró csókja egy idő nélküli pillanat volt, mely forróságot és remegést egyaránt kiváltott belőlem; felváltva vacogtam és verejtékeztem ölelő karjaiban, a bensőm valósággal tombolt az újszerű inger mámorában. Mire egyáltalán felfoghattam volna, mi közeledik felém, a combjaim közt lüktető érzés újból kiteljesedett bennem, egyet sikoltottam, aztán már vége is lett – csituló pihegésemet már Jacob szája itta fel az ajkamról.
- Jól vagy? – kérdezte fölém hajolva. Két szeme szinte izzott a diadalittas örömtől.
- Jól – feleltem bágyadt kis mosollyal. – Csak…
- Csak? – kapott a szón azon nyomban, s a diadalittas öröm máris fakulni látszott a tekintetében. – Mi nem volt tökéletes?
- Minden tökéletes volt – siettem megnyugtatni. – Csak ez így nem fair…
- Fair? – Meglepett csodálkozás redőzte a homlokát. – Ezt hogy érted?
- Hát veled szemben – magyaráztam, s némi pír futott végig az arcomon. – Te csak adsz és adsz, én meg nem tudom viszonozni, mert mindig olyan… – itt elakadtam, szavak nem léteztek arra, amit kifejezni kívántam. Tovább pirulva így folytattam hát: – Szóval… nagyon úgy néz ki a dolog, hogy kínosan alacsony az elégedettségi küszöböm. És ha így folytatod, esélyem sem lesz rá, hogy… szóval azért én is szeretnék örömet okozni neked, na!
- Hé! – Jacob fülig érő szájjal hemperedett fölém, kétszer egymás után mélyen belecsókolt a számba, aztán komoly arcot öltve így szólt: – Életfogytiglan tudnám ezt csinálni, és boldogan halnék meg. Úgyhogy ez legyen az utolsó gondod, ami neked jó, az jó nekem is. Ilyen egyszerű. Csak élvezd…
Így hát élveztük. Mindketten. Mert bármit is mondott Jacob, én változatlanul szívügyemnek tekintettem az ő külön örömét: kezemmel bejártam, végigsimogattam minden porcikáját, ajkammal becéztem és csókoltam őt, ahol csak értem. Egy kéjes nyögés, vagy egy hirtelen, lélegzetvesztett összerándulás, amit becéző ujjam váltott ki belőle, éppoly gyönyörűséget okozott nekem, mintha a simogatás haszonélvezője és nem az adományozója lennék. A kezem ösztönösen ráérzett, hol és hogyan tudná a legnagyobb örömet okozni Jacobnak, így restelkedés vagy habozás nélkül húztam le róla a feszülő alsót, s a selymes bőr hengere forrón simult a tenyerembe. Óvatosan szorítottam meg, a lüktető keménység kitöltötte a markomat, s a kezem legapróbb mozdulatára is azonnali, mély vibrálással reagált. Jacob görcsösen kapkodott levegő után, ahogy finoman húzogatni kezdtem rajta a markomat; a mellkasa hullámzott, nyaka a ritmikusan felszakadó sóhajok emelkedő ívében hátrafeszült, bőréből ezernyi póruson át áradt felém az érzékbódító vérillat.
Nem bírtam magammal, muszáj volt beleszippantanom ebbe az érzéki, fülledt édességbe. Anélkül, hogy abbahagytam volna, amit a kezemmel csinálok, fölé kerültem, és lassú csókokkal ittam fel bőréről a verejték vér-sós, vér-édes cseppjeit. Minden érzékem elbódult, már csak egy ösztönlény voltam, aki mélyről jövő tudással fakasztja az örömet, s mire tudatosulhatott volna bennem, mire készülök, máris azon kaptam magam, hogy ott csókolom Jacobot, a legforróbb pontján, úgy veszem őt a számba, mintha már nem először tenném, mintha nem csak könyvben olvastam, vagy filmen láttam volna ilyet; a zsigerből fakadó mozdulatban, mely annyira nyilvánvaló örömet okozott a férfinak, akit szeretek, nem találtam semmi helytelent vagy taszítót. Jacob jó ízű volt itt is; ilyen intim módon kényeztetni a testét nekem legalább olyan érzékinek és izgatónak tűnt, mint neki.
Akár a végkifejletig is tudtam volna így szeretni, az aktus mégis hirtelen szakadt félbe. Két remegő kéz nyúlt a hónom alá, megragadott, s valósággal felrántott a magasba. A hátamon landoltam, fejem alatt a puha párnával, oldalamon a ziháló, tűzforró férfitesttel.
- Jézusom, te lány… – Jacob szavai szinte kivehetetlenek voltak a kapkodó légvételek reszelős zajától. – Ilyet nem tehetsz velem. Illetve… miket beszélek, dehogynem tehetsz, csak nem most. Mert… te jó ég… – Hirtelen fölém hemperedett, és őrült hevülettel kezdett el csókolni. A nyelve mélyen behatolt a számba, vadul, követelőzve ízlelte az ajkaimat. Szemlátomást a fejébe vette, hogy minden lehetséges módon leköti a figyelmemet, hogy még csak eszembe se jusson vele foglalkozni. És a terve jól haladt, mert pillanatokon belül felszökött bennem a vérszínben örvénylő vágy, s amikor kutató keze besiklott a combom közé, és ott rátalált az én lüktető pontomra, ezernyi kis áramütés zsibbasztotta el az ágyékomat, fény robbant a testemben, s én a gyönyör görcsében megremegtem.
- Ez már nevetséges – bosszankodtam aztán félig komolyan, félig önmagamon mulatva. Ezek az apró kis kielégülések csak meg-megakasztották a lendületet, pillanatnyi, fénysebes gyönyört adva, hogy a vágy a következő pillanatban még magasabbra csapjon bennem, mint annak előtte.
És Jacob nem is nevetett, sőt még csak nem is mozdult mellőlem; az ujja, mely az előbb még a szatén síkos anyagán át érintett, most apránként bekúszott alá, és mélyen elmerült bennem. Rohamszerű forróság borított el; éreztem, hogy a kutató ujjat izomgyűrűk egész sora öleli körül odabenn, puha kéjjel kísérve a gyönyört okozó mozgást. Mély, fülledt illat áradt szét köztünk, és valami sűrű, nedves hang neszezett – ritmikusan hallatszódott, pont úgy, ahogy Jacob mozgatta bennem az ujját, s én csípős zavarral ébredtem rá, hogy mindez belőlem származik, hogy végletekig felajzott, átnedvesedett testem adja ki magából ezeket a buja hangokat és illatokat.
Jacobon nem látszott, hogy zavarná a dolog, sőt inkább tűnt elragadtatottnak. Vágytól elsötétült szemekkel egyre csak engem nézett: az arcomat és sóhaj-repesztette, el-elnyíló ajkaimat; a melleimet, ahogy ütemesen ringanak kezének pumpáló mozdulatára, de ugyanilyen elbűvölten pillantott le a saját ujjára is, ami finom dallamot játszva járt ki-be a testemben, és minden rövid mozdulatával egyre feljebb emelt valami láthatatlan érzékspirálon.
Már az egész testem sajgott a vágy kielégítetlen, lassú körözésétől. Az érintés jó volt, sőt hihetetlenül édes, valahogy mégis kevés, csak hergelte bennem az eszeveszett vágyat, de csillapítani nem tudta. Az ágyékom valami többre, teljesebbre vágyott, ami maradéktalanul kitölti, és forrósággal árasztja el.
- Gyere… – A könyörgő óhaj suttogásnál is halkabban bukott ki belőlem. Jacob talán meg sem hallotta, mert a testhelyzetén nem mozdított, révült kábulatban simogatott tovább. – Gyere! – ismételtem hangosabban, és a nyakába kapaszkodtam. A hajába túrtam, úgy húztam őt magamhoz, ajkaimmal az ajkait kerestem. – Érezni akarlak. Téged akarlak.
Jacob vonakodó óvatossággal engedett az erőszaknak; egész teste remegett és vibrált ölelő karjaim között.
- Biztos? – A kérdés, amit a fülembe suttogott, még az én erőtlen felszólításomnál is elhalóbb volt; tartózkodás és sürgetés egyszerre bujkált benne. A teste mindazonáltal felkészült a következő lépésre: felemelt csípőjét két combom közé fektette, szabad karjával a fenekem alá nyúlt, és finoman magához emelt.
- Igen – mondtam tisztán és határozottan. – Akarom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés