Jacob nem szólt semmit, egyszerűen csak hozzám hajolt, ajkaival lágyan végigszántott az ajkaimon. Készségesen elnyílt a szám, s a következő pillanatban gyengéd csókban olvadtunk össze. Sűrű fény és puha, mézszín bizsergés járta át a bensőmet; ez a csók most teljesebb volt bármelyiknél, édes szerelem áradt belőle és féltő törődés.

Az apró szatén bugyi még mindig rajtam volt, Jacobnak így újból fel kellett emelkednie rólam, hogy megszabadíthasson tőle. Összezártam a lábam, és segítőkészen felbillentettem a csípőmet, mire ő lágyan a két oldalpánt alá nyúlt, s hosszú mozdulattal lecsúsztatta rólam. Aztán újból a combom közé nyomult, s én már sürgetően húztam volna magamhoz, ám ő nagy levegőt vett, és szelíd megálljt parancsolt a mohó mozdulatnak.

- Várj még – mondta kedvesen. A tarkóm alá nyúlt, s finoman beletúrt a hajamba. – Hadd öleljelek még egy kicsit. Az a pillanat még ráér…

Elképzelésem sem volt, honnan veszi ezt a mérhetetlen önuralmat, hisz tudtam, éreztem, hogy már hevesen kívánja a beteljesülést. Az izmai megállás nélkül vibráltak a bőre alatt, sürgető és kemény férfiassága szinte önálló életre kelve dörzsölte a combom belsejét.

Jacob mégis kimért maradt. Halkan simogató csókokkal halmozott el; a számon, az arcomon, a nyakamon érintett, olyan szelíden és finoman, mintha most kezdtük volna; mintha ezek lennének az első érzéki benyomások, amelyeket a karjaim közt megtapasztalhat. S én is ugyanígy öleltem őt, lágyan és türelmesen, belesimulva az egymást követő mozdulatok ringató harmóniájába. Az ujjaim kutattak és újra felfedeztek, lemeztelenített testének minden forró hajlatát bejárták: a hát hosszú ívét, vállainak széles tömegét, az erős kötegekben ránduló izmokat a mellkasán, majd a feszes kockákat hasának kemény bordáin. Nem bírtam betelni az érintés gyönyörűségével, Jacob testének tökéletességig hangolt férfiassága újból és újból megrendített, a belőle áradó fizikai fölény lehengerelt és a kiszolgáltatott ösztönlények remegős csodálatával töltött el.

Ismét végigsöpört rajtam a gyomorszorító érzés, hogy milyen hatalmas; hogy féken tartott testében mekkora túlerő vibrál, s hogy csípőjének egyetlen céltudatos mozdulatával milyen könnyedén uralma alá hajthatná mindenemet – csak néhány centi hiányzik hozzá, ellenkezni még akarattal sem tudnék.

Tűhegynyi csillanó félelem szúrt belém: az utolsó lépés megtételétől való lányos szorongás, melyet eddig a tudatom mélyén rejtegettem, mint egy félelmes-gyönyörű lehetőségét beteljesülő sorsunknak , s amely a rohanó események sodrában most hirtelen felszínre bukkant, és a jelen idejű, visszafordíthatatlan valóság ijedelmével töltött el. Tényleg fájni fog? Nehezen sebezhető testem magába engedi egyáltalán őt? A diéta mennyire gyengítette le a bőröm ellenállóságát? Aminek fel kell szakadnia, vajon felszakad, vagy a testem megtagadja a belépést, s csak hiábavaló kínokat okoz mindkettőnknek?

Fél-öntudatlanságban feltámadt kérdések voltak ezek, melyekre nem ismertem a választ, s melyeken komolyan elgondolkodni időm sem lehetett. Lassú ölelésünk időközben ugyanis átlényegült, intenzívebbé vált; testünk érintkezésének helyén apránként mintha kisülésre váró, elektromos energia halmozódott volna fel. A lágy becézéshez már nem maradt elég türelmünk, mohón ittuk egymás szájáról a csókokat; a bennünk dúló szenvedély kapkodásig hajszolt minden mozdulatot. Szédültem és remegtem, a szívem őrült sorozatban verte a felszökő vágy taktusát, miközben át- meg átjárt a vérszínű forróság, láthatatlan örvényként közénk préselődött, és fájó vágyakozásban szorította össze az ágyékunkat. Már nem húzhattuk sokáig; éreztem Jacob bőre alatt a magas frekvenciájú vibrálást, ahogy elakadó sóhajainak dallamát is a nyakamon és nekem feszülő kemény sürgetését a combom belsején.

Egy gyors mozdulat következett, ahogy fél kézzel a csípőm alá nyúlt, s egész finoman megemelt. Sóhaj szakadt rekedten, majd egy mélyebb lüktetés feszítette meg az ölemre simuló testet, s én tudtam, hogy eljött a pillanat. Megadóan szélesebbre tártam hát a combjaimat, ellenállásnak még csak halvány gondolata sem fordult meg a fejemben, nem, hisz a felgyűlt vágy engem ugyanúgy sürgetett, ahogy őt, valósággal nyomta az ágyékomat; a várakozásteljes bizsergés már-már fájdalomba hajlott. Esdeklőn hajtogattam Jacob nevét, meg hogy gyere, gyere, gyere már, akarlak téged, akarlak minden porcikámmal – egy villanó pillanatra mégis elbizonytalanodtam. Ez túl nagy! – rebbent át rajtam a futó rémület, mikor Jacob öle nekem feszült, s én megéreztem magamban az első belém nyomuló centiket – ezt nem tudja befogadni a testem. Összerándultam, s az izmaim acélgyűrűkként fonódtak körbe odalenn.

Jacob rögtön megtorpant, s buta ijedelmemnek engedve hátrálni kezdett.

- Ne! – Utána kaptam, s karom minden erejével visszatartottam. – Jól vagyok.

A mélybarna, vágytól ködös szemek aggodalommal telve kulcsolódtak az enyémbe.

- Képtelen vagyok fájdalmat okozni neked – szólt Jacob kásás hangon. – Ez olyan, mint egy tabu. Nem lehet megszegni.

- Csak az üresség fáj – feleltem rá gyorsan, s a színtiszta igazság csengett ezekből a szavakból. A testem megrettenhetett ugyan a közelgő pillanat fájdalmától, mégis a sóvárgó kielégítetlenség és a betöltetlen hely régóta feszítő sajgása volt az, ami ezerszer nagyobb kínt okozott. – Gyere vissza, Jacob – suttogtam ismét –, csak erre van szükségem. Csak rád.

Megemeltem a csípőm, hívogatóan nekitoltam Jacob ölének. Ő pedig újból lenyúlt, körülfogta a combom, majd előrelendült, és finoman bevezette magát a testembe. Egy pillanatig tartó merev-fájó ellenállás következett, a lélegzetem is elakadt, az ágyékom mélyén mintha éles szirmú rózsa pattant volna ki, ahogy érintetlenségem gátja hirtelen átszakadt, s Jacob forrón csúszott a testem mélyére.

A vállába kellett fojtanom a fájdalom feltoluló sikolyát, melyet nem nyelhettem vissza, s amely egy hosszú pillanatig görcsben tartotta a testemet. Aztán a fájdalom egyszeriben alábbhagyott, izmaim merevsége feloldódott a behatolás forróságában, mely édesen gyűrűzve kezdte átjárni a testemet, s én újrainduló szívvel hagytam magam aláhullani a hullámzó gyönyörbe.

A vérvörös mámor lassú löketekben áradt szét az ölemben. Jacob óvatosan mozgott bennem, olyan gyengéd ringatással, mintha még mindig féltene a saját erejétől. Nem adta át magát a gondolatvesztett féktelenségnek, amire pedig minden remegő porcikája vágyott; elakadt lélegzettel csakis az én örömömre koncentrált, s ha a mozdulat öntudatlanul felgyorsult, ő következetesen megálljt parancsolt magának, majd lágyabb ritmusban folytatta tovább. Egyik kezével szinte óvón tartotta a csípőmet, míg a másikkal mellém támaszkodott, ujjaival a tarkóm alá nyúlt, s csak hüvelykjével cirógatta az arcomat. Szaggatott lélegzete forró légáramlatokban csapott meg, hol az ajkaimon éreztem, hol a nyakam ívében, miközben felváltva kaptam a csókja után és bújtam meg vállának öblében. A világ mind gyorsabban forgott körülöttem, az illatok, ízek és érzékek alkonyszínes kavalkádban olvadtak össze bódult tudatomban. Már szédültem a gyönyörtől, a lélegzetem ritmusát vesztette, csak zihálni bírtam, hangos kortyokban kapkodni a ritkuló levegőt. Hallottam és éreztem, hogy felettem Jacob is zihálva lélegzik, de az ő ritmusa még mindig lassabb és feszesebb volt, mint az enyém. Uralkodott magán, s bár a testét majd’ szétvette a lefojtott gerjedelem, az önfegyelme kitartott, s én tudtam, hogy képtelen leszek bevárni őt, hogy ami a mozdulatai nyomán bennem nő és érik, már nem tartható vissza sokáig.

S a következő pillanatban minden levegő kiveszett a világból. Szinte fuldoklón kaptam Jacob csípője után: két kézzel belemarkoltam, és mélyen magamba húztam őt. Az ölem mélyén pulzáló vákuum egyszeriben vakító fénnyel kitágult, s én vele együtt száguldottam miriádnyi szikracsóván keresztül. A hátam ívbe feszült, a gyönyör néma sikolyként emelkedett a mellkasomban, egyre feljebb és feljebb tört, a felfoghatatlan eksztázis kínzó édességével szorította görcsbe a torkomat, hogy aztán a gyönyör felső ívpontján hirtelen elengedjen, s a túláradó kéj visszafojthatatlan sikolyával hangosan is kiszakadjon belőlem. Istenem, mintha meghaltam, és milliószor feltámadtam volna ugyanabban a pillanatban…!

Fél-öntudatlan, gyönyörsokkos kábulatban hanyatlottam vissza a párnára, minden porcikám felolvadt és lágyan ringatózott a beköszöntő sóhaj-sima csendességben. Jacob finoman kihúzta magát belőlem, és oldalt gördülve leheveredett mellém. A szabad kezét gyengéden végigfutatta a testemen, aztán felnyúlt, és gondosan kisimította arcomból az előrehullott tincseket. Bódult mosoly ült az arcán, s olyan mély és átszellemült elégedettséggel nézegette kisimuló vonásaimat, mintha velem együtt élte volna át a korábbi másodpercek fénysebes eksztázisát.

Lopva végignéztem a testén, s láttam, hogy még mindig kíván; a felgyűrt lepedő ráncai nem rejthették el a vágyát. Hirtelen azt is észrevettem, hogy az izmai finoman vibrálnak, mintha váltóáram cikázna rajtuk keresztül, a bőre pedig fénylő, hártyavékony izzadtságban úszik. Egész lényéből tapinthatóan sugárzott a félbeszakított aktus megrendültsége, mégis olyan illedelmes nyugalomban feküdt mellettem, és érintett pusztán cirógató pillantásával, hogy az már-már esztelen magatűrésnek, hovatovább önpusztító aszkézisnek tűnt. S én hirtelen rádöbbentem, hogy ez nem csak póz, s nem is az önuralom fitogtatása: Jacobot a feloldhatatlan belső kényszer bírja rá erre, a nekem való elsődleges örömszerzés kötelezőnek érzett feladata, ami miatt hezitálás nélkül szorítja háttérbe a saját vágyait, még ha azok annyira sürgetőek és nyilvánvalóak is, mint a beteljesülést óhajtó test parancsa.

Halványan felsejlettek bennem korábbi beszélgetésük szavai – Jacob irracionális félelme, hogy önkontrollját vesztve fájdalmat okozhat nekem –, s bennem nem maradtak többé kétségek. Most már tudtam, hogy mindezen aggodalmak valóban kínozzák és féken tartják őt, hisz óvatos szeretkezésünk mindennél ékesebb példája volt az ő önfeláldozó hozzáállásának.

Őrültség!

Gondolatok nélkül cselekedtem, a szívem-lelkem megtagadhatatlan felszólítására. Jacob teste változatlanul készen állt a szerelemre, még külön becézésre sem volt szükség; ahogy átvetettem karcsú csípőjén a lábam, ágyéka az enyémnek feszült, s én puhán húztam bele magam forrón kínálkozó ölébe.

A meglepetés rekedtes sóhajjal szakadt ki Jacob tüdejéből, amit azon nyomban a vágy szaggatott nyögései követtek. Ritmikusan mozogni kezdtem felette, lassú, önbizalmat kereső tempóban. A mozdulat újszerűsége valósággal megrendített, olyan izmokat éreztem működésbe lépni az ölem mélyén, melyeknek a létezéséről korábban még csak nem is tudtam, s melyeket most először kellett használnom természet adta gyönyörkeltő feladatukra.

Az első mozdulatokat tétovaság hatotta át. Féltem tőle, hogy ügyetlen vagyok, hogy ritmust próbálgató mozdulataim esetlenek, s gyönyör helyett fájdalmat szülnek. De minden aggályom feleslegesnek bizonyult. A tétova lassúság szinte varázsütésre feszes ritmusú magabiztosságban oldódott fel; rájöttem, hogy gondolkodásra itt semmi szükség, a testem tudja, hogyan szeresse Jacobot.

S a világ ismét kettőnkre szűkült le; egybeolvadó testünk gyönyörfakasztó és diadalmas kiterjesztése lett önmagunk különálló valójának. Még nem simultunk egymáshoz, nem egészen, testünk csak azon az egyetlen, mámort csiholó ponton érintkezett, s én szorosan tartott combjaim támaszán ülve, egyenes háttal ringatóztam az ösztönös mozdulatok emelkedő hullámtáncán.

Inkább éreztem, mintsem láttam, hogy Jacob mohón néz közben, hogy a tekintete mély elragadtatással siklik végig vonagló testemen, s a vad gyönyörűség, melyet ő lelt összekapcsolódó meztelenségünk látványában, az ágyékomon átbizseregve tiszta és gátlások nélküli izgalommal töltött el engem is. Hátravetettem csapzott hajamat, és kihívó tekintettel folytattam a ritmust.

Jacobból mély, felajzott nyögés szakadt ki. Felnyúlt, és két kezébe fogta fedetlenül ringó melleimet, aztán megemelkedett, s az ajkaimat csókba szívva húzott le magához. Habzsolva itta rólam lélegzetem páráját, ahogy én is habzsolva nyeltem ajkáról a fel-feltörő nyögések buja ízét. Az önmegtartóztatás odalett, mindenestől elpárolgott az aktus hevében. Jacob most már nem fogta vissza a vágyát, szenvedélyesen és vadul ölelt, a csípőmet magához szorította , s annak minden mélyebb mozdulatára hangosan felnyögött.

Testünkön sűrű verejtékréteg ütközött ki, a levegő megtelt lélegzetünk és kipárolgásunk fülledt illatával. A bőrünk szinte csatakossá vált, a mozdulatok el-elcsúsztak a tűzforró síkosságon, Jacob pedig mind gyakrabban kapott a csípőm után, hogy lassítson a meglóduló ritmuson. – Várj még – suttogta reszelősen –, nem akarom, hogy vége legyen.

- De miért? – kérdeztem vissza, és kitartottam a ritmust.

Jacob nem válaszolt rögtön. Helyette még szorosabbra húzta az ölelését, szinte kapkodva vont magához, a hajamba túrt, a nyakamba csókolt, és simogatott, ahol csak ért, majd újból a tarkómra vezette a kezét, lehúzott, és hosszú, mély csókban olvasztotta össze az ajkainkat. Elfúlva suttogta aztán: – Csak utánad.

Kibújtam a karjaiból, és gyorsan felegyenesedtem. Ő persze megpróbált visszahúzni, de én nem hagytam magam.

- Majd egyszerre – mondtam, és keményen megfeszítettem mindkét combomat. Aztán újból mozogni kezdtem Jacobon. Először lassan és szabályosan, a korábbi ringató harmóniában, aztán hosszabb, erőteljesebb ritmusokban. Jacob mellkasa egyre görcsösebben zihált, az izmait megmerevítette és állandó, finom vibrálásban tartotta a felszökő vágy, mely a gyorsuló csípőmozdulatok iramában vált mind keményebbé és sürgetőbbé. A szeme le-lecsukódott, nyaka a kéj rándulásszerű görcseiben hátrafeszült, s az elomló sóhajok most már folyamatosan törtek fel a torkából.

Aztán az én testem is megfeszült. Az ágyékom mélyéről valami soha nem tapasztalt érzés kezdett kisugározni: hömpölyögve terjedő, gyűrűző édesség, mely hullámokban futott végig rajtam, szédítően egyre feljebb csapott, s én vele emelkedtem.

Mély rándulás rengette meg összefonódó ágyékunkat. Jacob nagyot nyögve megfeszítette magát, belemarkolt a csípőmbe, és önmagát feltolva már ő adta a ritmust, mely mélyebb lett, nyersebb, de egyben izgatóbb is. Gyönyörhajszoló, kemény löketekben töltötte ki a testemet, mélyen, mélyebben, legmélyebben, míg aztán mindenünk összeolvadt, egyetlen lélegzetvesztett, szédítő, színeket egybemosó pörgésében a világnak.

Egy sóhaj, majd egy hirtelen kiszakadó nyögés veszett bele zihálásunk édes akusztikájába, a testünk megremegett, a közös gyújtópontban lüktető vágy egyberobbant, s mi némán, üresre préselt, fuldokló tüdővel szédültünk a kielégülés fénysebesen száguldó, légüres pillanatában, egyre gyorsabban, táguló világegyetemek végtelen űrén át, bele a tudatvesztett vágy édes őrültségébe.

A levegő hirtelen egyetlen nagy kortyban zúdult vissza a tüdőmbe. Még láttam Jacob kisimuló arcát, aztán a világ bársonypuhán elúszott, s én kéjes kimerültségben dőltem előre.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés