Úgy tűnt, mintha egy csomó nagy állat körülvette volna a házat. Victoriának is feltűnt, mert eleresztette Jacobot, és futásnak eredt. Edward csak a szeme sarkából látta, amint feléjük suhan a nő. Odabentről hallotta, ahogy a többiek felkiáltanak. De mielőtt bármit is tehetett volna, a nő elragadta mellőle Bellát.
- Ne merészeljetek követni – kiáltott vissza. – Mert azonnal kitépem a szívét.
Edward mit sem törődve vele azonnal utánuk iramodott.
- Edward!! – hallotta Alice kiáltását, és ugyanakkor megjelent fejében a lány egyik látomása is. Lábai a földbe gyökereztek. Ijedt, rettegő tekintettel nézett húgára. A többiek megjelentek mellette, és a fák felé vicsorogtak.
Az erdőből előbukkant három, hatalmas farkas.
A földön térdelő Jacobhoz ügettek. Ő nem ijedt meg, ismerte őket.
Beszélni kezdett hozzájuk.
- Bellát elrabolta. Magával vitte – nyögte kétségbeesetten. – Segíteni kell rajta.
Az egyik farkas lehajtotta hozzá a fejét, valami tükröződhetett a szemében, amit Jacob megértett.
A fiú a Cullenék felé fordult.
- Ne haragudjatok, amiért beléptek a területetekre – mondta, hangja határozottan csengett. – Bocsánatot kérünk, mindannyian.
Ekkor Carlisle bukkant fel a fák közül, a fiú mellé lépett.
- Természetesen nem haragszunk – mondta egyből. Majd a családja felé fordult, mire ők abbahagyták a vicsorgást.
- Segítünk nektek megkeresni Bellát.
- Nincs szükségünk a segítségetekre – morogta Edward, testvérei egyetértettek, ők is a fiúra vicsorogtak.
- Elég legyen! – emelte meg a hangját Carlisle. A fiatalok összébb húzták szájukat, de nem hagyták abba a vicsorgást. A farkasok azonban ügyet se vetettek rájuk.
- Carlisle, utána kell mennünk – lépett közelebb férjéhez Esme. – Minél hamarabb, mielőtt bármit is tenne vele az a némber.
- Tudom – bólintott, majd Alice felé fordult.
- Még nem döntötte el, hogy hova viszi – csóválta a fejét a lány.
- Ahelyett, hogy itt csevegünk, már rég utolérhettük volna – csattant fel Edward. Térdre vetette magát és ökleivel akkorát csapott a földre, hogy ott két, közel egy méter átmérőjű kráter keletkezett.
Senki nem rótta fel neki a viselkedését, még Esme sem. Oda ment hozzá és kezét a vállára tette.
- Ha megérzi, hogy közeledünk hozzá, bánthatja Bellát – mondta halkan. Edward felemelte fejét, és Esme szemeibe nézett.
- Mi is aggódunk Belláért, nem akarjuk, hogy bármi bántódása essen.
- Emlékszel Alice látomására? – kérdezte rekedtes hangon. – Ha most átváltozik, az az én hibám lesz. Itt állt mellettem, és én hagytam, hogy elvigye. Nem tettem semmit! – a végét már kiabálva mondta. Esme nem tudott mit mondani vagy tenni, látta, ahogy a számára legkedvesebb fogadott fia szenved, és vádolja magát.
Rosalie termett mellettük, Edward felé fordult, és akkor a lány lekevert neki egy akkora pofont, hogy a fiú feje oldalra bicsaklott. Mindenki döbbenten figyelte a lányt, nem értették, hogy miért tette ezt. Edward lassan visszafordította a fejét a lány felé. Emmett védelmezőn lépett Rosalie mellé, ő tudta, hogy miért vágta pofon.
Rosalie dühösen nézett Edward szemeibe.
- Kösz – mondta végül a fiú, hangja már újra normális volt. A lány csak bólintott, majd kezét nyújtotta, hogy felsegítse bátyját a földről. Edward megfogta a lány kezét és felállt. Hálás volt húgának az előbbi tettéért, ugyanakkor szégyellte is magát, amiért így kiborult.
- Jó – szólt Emmett, komoly hangon. – Akkor, ideje elindulnunk! – csapta össze a tenyereit.
Mikor látta, hogy a többiek kérdőn néznek rá, folytatta.
- Előnyben vagyunk, Alice látta, hogy hova fogja vinni Bellát. Arról nem is beszélve, hogy ha még a kutyusok is besegítenek, igazán nem sok esélye lesz, hogy elmeneküljön.
- Én is át tudok alakulni – hangzott Jacob határozott hangja, és közben már le is vette a cipőjét. Négykézlábra ereszkedett, és mire letette a tenyerét a keze helyén már szőrös farkaslábak voltak.
- Tőlem – vonta meg a vállát Emmett, mintha az előbbi kis bemutató mindennapi esemény lenne. Nem törődve az Edwardból halkan feltörő morgással.
- Emmett – szólt most Jasper -, mi van, ha nem oda viszi Bellát?
A fiú mindent tudóan elmosolyodott.
- Nyugi bratyó, erre is gondoltam.

* * *

Bella látta, ahogy a vámpírok az erdő felé fordulnak, ő is arra nézett, és egy pillanatig mintha látott is volna valami árnyat mozogni, a fák között, közel a tisztáshoz. De mielőtt jobban megnézhette volna, érezte, hogy valaki megragadja és elkezd rohanni vele. Először azt hitte, hogy Edward az, de mikor meghallotta a hangját, ahogy hátrakiált a Culleneknek, rájött, hogy ki is az.
Kapálózni kezdett, rúgta, karmolta a nőt. Victoria egy ideig csak nevetett hiábavaló próbálkozásain, majd a vállára dobta őt. Bellát azonnal elfogta a rosszullét, szorosan behunyta a szemeit, és a nő derekába kapaszkodott, hogy ne himbálózzon annyira.
Érezte, ahogy eluralkodik rajta a félelem, hiszen ez a vámpír meg akarja őt ölni. Pont, ahogy az álmában is látta. De mi van, ha nem érnek oda a többiek, mi van, ha nem úgy történik majd, ahogy ő meg Alice is látta. Csukott szemeiből könnyek kezdtek hullani, de fordított testhelyzete miatt a hajába folytak.
Már rég óta várt arra, hogy vámpír lehessen, de nem tudná elviselni, ha emiatt elveszítené Edwardot. Márpedig a fiúnak biztosan lelkiismeret furdalása lesz, ha megtörténik. És mi van, ha úgy dönt, hogy nem avatkozik közbe, hogy inkább hagyja, hogy meghaljon? Nem, azt a többiek biztos nem hagynák… Alice biztosan nem, és Carlisle meg Esme sem valószínű. Rosalie meg Emmett… és Jasper, nem tudta, mit tennének a többiek. Jasper biztosan nem változtatná át, hiszen ő még fiatal vegetáriánus. Lehet, hogy egyikőjük sem jön utána, és akkor nincs is értelme ezen gondolkozni. Inkább azon, hogy mi lesz Charlie-val, meg Reneével és Phillel? Erre a gondolatra könnyei újult erővel kezdtek folyni. Próbálta lenyugtatni magát, normálisan lélegezni, de nem járt sok sikerrel.
- Érdekes – szólalt meg Victoria, és hangján hallatszott, hogy tényleg csodálkozik. – Még nem érzem, hogy közelednének, pedig James azt mondta, hogy az egyik hím az nagyon gyors.
Bella nem válaszolt.
- Tudod, nagyon furcsák ezek a Cullenék – miközben beszélt nem lassított. – Együtt élnek ilyen sokan, és te is köztük vagy, vigyáznak rád. Közben meg érzik az illatod, a véred szagát, mégsem kóstolják meg. Valami bajuk van biztos, egy normális vámpír már rég széttépett volna téged. Akármilyen erősen is vonzza őt a véred. Ember vagy és ez a természet rendje, hogy mi kiszívjuk a véredet.
Ti emberek olyan aranyosak vagytok, ahogy éltek. Féltek mindentől, még a saját árnyékotoktól is. Képzeld, James-szel rengetegszer szórakoztunk azzal, hogy halandókat ijesztgettünk éjszakánként, mikor a sötét utcán mentek.
Olyan nevetségesek voltak, ahogy ijedten kapkodták jobbra-balra a fejüket. Aztán elkezdtek egyre gyorsabban és gyorsabban menni, végül már rohantak. Tudod a vér sokkal finomabb, ha telítve van adrenalinnal, bár ezt sokan nem tudják.
Pár pillanatra elhallgatott.
- A barátaid vagy nagyon le vannak maradva, vagy nem is jönnek – mondta, teljesen közönyösen, mintha nem is érdekelné őt, hogy melyik verzió az igaz.
– Lehet, hogy azok a farkasok még mindig lefoglalják őket, vagy az is lehet, hogy végeztek velük a blökik.
Várt egy kicsit, hátha válaszol neki az útitársa.
- Nem vagy valami jó társaság – mondta, hangjában düh érződött. Majd hirtelen balra kanyarodott és pár pillanat múlva megtorpant. Bellát ledobta a fűbe. Érezte, ahogy a hátába éles fájdalom hasít, felkiáltott.
- Oh, - kapott tettetett aggódással a szája elé Victoria – csak nem egy hegyes sziklára ejtettelek? Ne haragudj. – gúnyolódott. De Bella nem foglalkozott vele, sokkal inkább az érdekelte, hogy mikor múlik már el a fájdalom.
Mikor nagy sokára elkezdett tompulni, megérezte, hogy valami meleg folyadék nedvesíti a hátán a felsőjét. Megpróbált hozzá nyúlni, de a kezét nem bírta felemelni. Ijedten fogta fel, hogy nem érzi a kezét, sem a lábát.
- Ó, igen. Jól érzed bizony. Vérzik a hátad – bólogatott a nő -, de ne örülj, ettől nem fogok hamarabb végezni veled - majd felállt így láthatóvá vált Bella előtt, hogy hol is vannak. A rét, amit látott, amit Alice is látott. Hátha ide jönnek a többiek. Hátha…
A feje kóválygott, érezte, hogy szédül. Victoria nem törődött vele. Elfordult és a tájat nézte.
- Eléggé szép rét, nem? – kérdezte, de csöppet sem zavarta, hogy nem kap választ. – Egyszer, egy hasonló helyen öltünk meg James-szel kettesben négy halandó férfit – mesélte, és az emléktől felkacagott. – A hülyék elhitték, hogy egyedül eltévedtem az erdőben, először pátyolgattak, majd este rám akartak mászni. Esküszöm, olyan jól rég nem szórakoztam, mint akkor – újabb kacagás. – Látnod kellett volna a döbbenetet a szemükben, mikor minden erőfeszítés nélkül ledobtam őket magamról. Aztán megérkezett James is, na akkor teljesen pánikba estek…
Bella nem figyelt rá, minden erejével arra koncentrált, hogy nehogy elájuljon, érezte a vére illatát és ettől még rosszabbul lett. Olyan volt, mintha Victoria messziről beszélne hozzá. Alig hallotta, de nem is próbált meg rá figyelni. A nő meg csak beszélt és beszélt.
Forgott a világ körülötte, lehunyta a szemét, hogy ne lássa, de nem lett jobb. Mozdulni nem tudott, csak a fejét tudta elfordítani, így már nem a vámpírt látta, hanem a fákat.
Victoria visszafordult a lányhoz, mikor észrevette, hogy az már nem őt nézi, dühbe gurult. Hirtelen mellette termett, ott guggolt mellette és olyan közel hajolt az arcához, hogy a haja leért a fűbe. Megragadta a lány nyakát és maga felé rántotta a fejét. Bella felnyögött ijedtében, azt hitte, leszakítja a fejét. De nem, most közvetlen közelről nézett a nomád vámpír őrülettől csillogó, vörös szemeibe. Victoria elégedetten nyugtázta, hogy a lány fél tőle, hogy fokozza a hatást, lassan elhúzta a száját, megmutatva ezzel éles, méreggel átitatott fogait. Érezte a vér illatát, azt is, ahogy keze alatt, az artériában lüktet a vére. Felizgatta őt.
Hátrébb húzódott, hogy erőt gyűjtsön, és ne tépje fel azonnal a nyakát – közben kezét nem vette le a nyakáról – egy fuvallat az erdő felől felé sodorta a közeledő vámpírok szagát.
Elégedetten mosolyodott el, és lenézett foglyára.
- Jönnek már a drága barátaid – mondta gúnyosan.
Mikor már meglátta a fák között felé suhanó alakokat visszafordult Bellához.
- Na drágám, eddig tartott – mondta, és kezét elvette a nyakáról, a körmeivel végigcsikarva a bőrét. Eszelős vigyor terült szét az arcán.
Felemelte a kezét, hogy a közeledők is jól lássák mire is készül. Majd megmerevedett, és lecsapott.
Bella végig követte tekintetével Victoria minden mozdulatát. Mikor mondta, hogy megérkeztek a többiek megkönnyebbülés áradt szét benne, de nem tartott sokáig ez az érzés. Eszébe jutott a látomás, hogy mi fog történni, mielőtt a többiek elérnék őt.
Látta, ahogy felemeli a vámpír a kezét, lecsapni készül éppen. Látta a szemeiben az őrületet, hogy élvezi a helyzetet.
A nő megmerevedett egy pillanatra majd egy hirtelen lendülettel elkezdett lecsapni. Hiába volt vámpír, Bella mégis lassított felvételként élte meg az egészet. Mikor már közel volt a torkához, behunyta a szemét.
De a várt csapás elmaradt.
Hiába várta, nem érkezett. Helyette furcsa hangot hallott. Morgást hallott. Kinyitotta a szemét, de Victoria már nem volt mellette. Nem messze tőle, három hatalmas farkas állt, mindhárman egy bizonyos pontra néztek, ami a középső orra volt. Ahogy kicsivel arrébb lépett az egyik, Bella meglátta, hogy nem az orrát nézik, hanem a szájában lévő Victoriát, akinek a teste ugyan már láthatóan ketté volt harapva, még mindig mozgott.
Bella nem látott többet, mert a világ hirtelen elhomályosult a szemei előtt. Érezte, hogy mindjárt elalszik. Lépteket hallott, a levegő mozgásából érezte, ahogy többen is köré térdelnek. Orrát megcsapta egy nagyon ismerős, és számára oly kedves illat.
- Edward – súgta, de nem volt biztos benne, hogy tényleg kimondta vagy csak gondolta.
- Itt vagyok Bella – hallotta a fiú hangját, ami most nem a megszokott mélységében csengett. Rekedt volt, mintha Edward sírt volna közben.
Meg akarta kérdezni, hogy mi történt, miért szomorú, de nem volt hozzá elég ereje.
Hangokat hallott maga körül, beszélgetés foszlányokat.
- Meg kell tenned – ez Alice hangja volt, hangja mérgesnek és határozottnak tűnt. – Láttam, ő is látta. Nem hagyhatod, hogy…

Az erdőben, a hegyek lábánál van egy tisztás. Sok állat vágtat, fut, ugrál keresztül rajta, vagy épp repül el felette minden nap. Most mégis, egy állat sem mer a közelébe se menni, mind behúzódott az odújába, fészkébe, barlangjába.
A rét azonban nem üres.
Az egyik felében hatalmas farkasok állnak, közöttük három gyönyörű nő. A szőke és a barna épp széttépi a vöröshajút.
Közben a tisztás szélén, a hegy lábánál, a sziklák között hatan voltak, a földön ültek, kivéve egyiküket, ő mozdulatlanul feküdt a többiek gyűrűjében.

Edward nem merte megmozdítani Bellát, Carlisle mondta, hogy valószínűleg eltört a gerince. Bella megbénult, csak a fejét tudta mozgatni. A nyakán látszódott Victoria kezének nyoma. Még jó, hogy elkapták, mielőtt lecsaphatott volna. Tisztában volt vele, hogy az utolsó pillanatban értek ide.
A farkasok a hegy felől Victoria háta mögé kerültek, ahogy Emmett mondta nekik, és mikor az megérezte a vámpírokat, addig ők közelebb tudtak jönni hozzá. Majd mielőtt lecsaphatott volna, Jacob támadott. Edward látta, ahogy a többi Cullen is. Hálás volt nekik a segítségért, még úgy is, hogy látta Jacob gondolatait, és tudta, hogy az szereti Bellát. A féltékenység most háttérbe szorult.
Hiszen Bella mozdulatlanul feküdt mellette a földön. Tudta, hogy mit látott Alice. De nem akarta megtenni, nem bízott magában. Érezte Bella vérének illatát, és nagyon koncentrálnia kellett, hogy ne uralkodjon el rajta teljesen az éhség.
- Edward – szólt figyelmeztetően Alice -, meg kell tenned. - Láttam, ő is látta. Nem hagyhatod, hogy…
Jasper csitítóan a vállára tette a kezét.
Edward Carlisle felé fordult.
- Nem hiszem, hogy lenne más esélye. Ha fel is épül, akkor is… áh, nem fog teljesen felépülni Edward – mondta, hangján őszinte bánat érződött. – Lehet, hogy túléli, de nem fog tudni járni, mozogni…
Alice Edward mellett termett és a mellkasánál megfogva az ingjét megrázta.
- Térj észhez! – mondta és hangja olyan haragos volt, hogy a fiú is meglepődött. – Tisztában voltál vele, hogy ez valószínűleg be fog következni. Volt időd bőven felkészülni rá. Mindannyian próbáltuk, de nem tudtuk megakadályozni. Most akkor mentsd meg! Tedd jóvá a hibánkat, vagy én teszem meg! – Alice remegett az indulattól, sírni ugyan nem tudott, de könnyek nélkül is mindenki tudta, hogy azt teszi.
- Igaza van – hangzott Emmett basszusa. Edward ránézett, miközben húga még mindig az ingjébe kapaszkodott. – Hagyd abba az önutálatot, Bella szeret téged, te is szereted őt. Akkor mentsd meg az életét!
- Nem akarom, hogy más tegye meg – mondta halkan. Jelentőségteljesen nézve előbb Alice-re, majd Carlisle-ra. Lefejtette Alice kezeit a felsőjéről, és Bellához hajolt. Haját félresöpörte a nyakáról.
- Ha úgy látjátok – szólt, pár centire a nyakától -, szedjetek le róla. Bármi áron.
- Vigyázunk rá – mondta Alice és bátyja mögé lépett.
- És rád is – tette hozzá Carlisle és mindannyian közelebb húzódtak.
Edward a kezével végigsimított szerelme arcán.
- Bocsáss meg – suttogta a lány fülébe. – Bocsáss meg, hogy ezt teszem.
Majd hirtelen lecsapott, egyenesen Bella nyakába mártotta méreggel átitatott fogait.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés