Egy héttel később a Cullen házban nagy volt a sürgés-forgás. Alice, Esme és Rosalie már háromszor kitakarította a lakást. Különböző ennivalókat készítettek, amiket Alice „segítségével” válogattak össze.
Carlisle nem volt otthon.
Emmett és Jasper elmenekültek a házból, miután a három házitündér már jó párszor megverte őket, különböző beszólásaik miatt, amikkel őket illették. Természetesen Emmett sokkal rosszabbul járt, mint Jasper.
A nappaliban Edward ült a zongora előtt, de nem játszott csak maga elé nézett meredten, immár több órája.
Bella a kanapén ült, lábait maga mellé húzva egy párnát ölelgetett.
Az átalakulás befejeztével, mikor felébredt minden rendben ment, az egész család elment vele vadászni. Furcsa mód nem lett rosszul a vértől, hanem még ízlett is neki. Az erejét is már egészen normálisan tudta kontrolálni. Bár néha még előfordultak balesetek, de Esme ilyenkor mindig biztosította, hogy semmi baj, ez így normális.
Emmett persze nem mulasztotta el mindig kiröhögni őt. A sokadik alkalom után Rosalie elmesélte Bellának, hogy Emmett miket tett tönkre, és, hogy bénázott még vámpírkölyök korában. Emmett duzzogva ülte végig a róla szóló történeteket.
Más változás is történt, mióta Bella is vámpír Edward önutálatát, mintha elfújta volna a szél. Mikor látta, hogy a lány mennyire élvezi a vámpírlétet az rá is átragadt. Nem marcangolta tovább magát, noha azért egyszer még bocsánatot kért, amiért átváltoztatta. De Bella ekkor úgy feldühödött, hogy kilökte őt az ablakon, persze véletlenül, mert még nem volt tudatában az erejének.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Bella.
Alice egyből mellette termett.
- Persze, bízz bennem.
- De azt mondod, hogy nem látod mi fog történni – kételkedett.
- Jó, hát az egy dolog. De attól még lehetnek megérzéseim.
Edward barátnőjéhez sétált és leült mellé, szorosan magához ölelte.
- Ne félj, minden rendben lesz.
- Pocsékul hazudtok, mindannyian – kuncogott Bella, a fiú karjai között.
Emmett és Jasper lépett a nappaliba.
- Láttuk őket, jönnek – közölte Emmett, Jasper csak bólogatott.
És valóban mindannyian meghallották a közeledő autók hangját.
- Menjünk ki – jelent meg Esme is a nappaliban Rosalie-val.
A többiek bólintottak, majd kisétáltak a borús nyári reggelbe.
Előbb Carlisle sport kocsija tűnt fel, majd mögötte megjelent Charlie rendőr kocsija.
- Ez nem pont bíztató azért – hallották Emmett kuncogását, majd jajgatását is.
Edward Bella mellett állt, ők álltak legelöl, mellettük Esme. Alice és Jasper egymást ölelve állt mögöttük, Rosalie és Emmett társaságában.
Mindannyian csendben, mozdulatlanul várták, az elkerülhetetlent.
Charlie kiszállt a kocsijából, a másik ajtón pedig Reneé. Bella óvatosan elindult feléjük, próbált mosolyogni. Nagyon figyelt, hogy mikor megölelte Reneét nehogy túl szorosan tegye azt.
- Mi történt Bells? – kérdezte Charlie azonnal.
- Mindjárt elmondom – felelte.
- Hadd, mutassam be a feleségem, lépett melléjük Carlisle, vidáman, udvariasan egyik kezét Esme másik kezét a vendégek felé tartva. Esme barátságosan mosolyogva hozzájuk lépett.
- Örvendek – mondta. És kezet fogott előbb Reneé-vel, majd Charlie-val is miközben bemutatkoztak.
- Ők a gyermekeink – folytatta, még mindig mosolyogva. Mind az öten kedvesen mosolyogva elindultak a vendégek felé, hogy bemutatkozzanak.
- Alice vagyok – kezdte a lány és kezet fogott a két felnőttel. Majd sorban Rosalie, Emmett és Jasper is bemutatkozott.
- Anya, – szólt Bella, és Edward kezét fogva elé lépett. – Ő itt Edward.
Reneé tekintetében felismerés csillant, majd mosolyogva kezet nyújtott a fiúnak. Ő megfogta az ujjait és udvariasan, bár meglehetősen régimódin kezet csókolt neki.
Bella hallotta, ahogy Emmett nagyon halkan, de kuncog.
Esme és Carlisle büszkén néztek fiukra. Reneé pedig meglepetten figyelte őt, de mosolygott és ezt Bella bíztató jelnek tekintette.
- Már sokat hallottam rólad – mondta még mindig mosolyogva Reneé. Edward mindent tudóan elmosolyodott.
- Anya!
- Én is sokat hallottam már önről – felelte udvariasan mosolyogva, miközben Bella hevesen hálálkodott, hogy már nem tud elpirulni.
- Talán menjünk be – mondta Carlisle, és a bejárati ajtó felé intett a lépcső tetején. Ezzel elérve, hogy Reneé arcáról eltűnjön a vidámság. Charlie eddig is mogorván álldogált mellette.
A négy szülővel elindult, fel a lépcsőn.
Bella és Edward nem mozdult, Alice izgatottan ment utánuk, Jasperrel az oldalán. Emmett mindent tudóan vigyorgott rájuk, majd Rosalie után ment.
- Attól félnek terhes vagy – mondta Edward nagyon halkan suttogva, mikor már ők is felfelé lépkedtek a lépcsőn.
- Lehet, azt fogják kívánni, bár az lennék.
A nappaliban ültek le a többiek.
Reneé és Charlie helyet foglalt egy, két személyes kanapén, velük szemben Carlisle ült, mellette a hely kihagyva Bellának, ahogy megbeszélték korábban. Edward Bella mögé állt, a kanapénak támaszkodva. A többiek körülöttük helyezkedtek el. Alice nem bírt leülni, Jasper viszont nem tudott nyugalomban mellette maradni, így ő inkább leült. Emmett kíváncsian, mozdulatlanul figyelte vendégeiket. Rosalie a falnak támaszkodva állt, onnan figyelve az eseményeket.
Az egész helyiségben érezhető volt a feszültség.
- Na, halljuk – szólt Charlie, kicsit sem barátságosan. – Mit akarsz mondani?
- Nyugi, nem vagyok terhes – sietett elszögezni Bella. – Másról van szó.
Charlie nem könnyebbült meg, sheriff volt. A baj csak az volt, hogy nem sok minden jutott eszébe, aminek a bejelentése ekkora szervezést igényelne még. Hacsak nem…
- Házasodni sem akarunk – mondta Edward komolyan.
Charlie döbbenten nézett rá. Ő is pont erre gondolt.
Reneé rá nem jellemző módon, csendben várta a hírt.
- Bella, jobb lenne, ha elmondanád – szólt Carlisle.
A lány bólintott. Majd erőt gyűjtött és bele kezdett.
- Tudom, hogy hihetetlenül fog hangzani. De igazat mondok, és nem azért tettem, hogy titeket megbántsalak – szögezte le először is Bella az alapokat. De a folytatás váratott magára. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha ők is rájönnének valahogy, mint egykor én is – futott át a fején. Edward bátorítóan megszorította a vállát.
- Anya, Apa vámpír vagyok – mondta ki gyorsan, még mielőtt meggondolhatná magát.
Az első reakció elmaradt, a szülei csak értetlenül néztek lányukra, nem értették, hogy miről is beszél. Majd lassan elkezdték feldolgozni, és befogadni a körülményekkel együtt, melyek azt támasztották alá, hogy ez nem vicc. Ez komoly.
- Oh – mondta végül Reneé. – Ezt mégis, hogy érted? Vámpír? Mármint, igazi vámpír? Vért iszol? Koporsóban alszol? Meg ilyenek?
Rosalie gúnyosan horkantott a koporsókra.
- Rosalie, kérlek – szólt Carlisle nyugodtan. A lány nem reagált. De nem is tett semmilyen megjegyzést.
- Valóban, igazi vámpír lettem – mondta.
- Önök is azok, igaz? – szólt Charlie halkan, arca és hangja is kifürkészhetetlen volt. Bella nem tudta, mit gondolhat. Ahogy azt sem mit válaszoljon. Szerencséjére Edward a segítségére sietett.
- Az egész családom vámpír, ahogy én is. De mi nem bántjuk az embereket, mi csak állatokból táplálkozunk.
Egy ideig néma csend volt.
- Miért lettél vámpír? – kérdezte Charlie, egyenesen Bellára nézve.
A lány nyelt egy nagyot. Nem hallatszott ugyan, de Bella tudta, hogy Charlie magát okolja, azt hiszi, azért mert nem törődött vele eleget.
- Nem a te hibád – kezdte. Majd szép sorban elmesélt mindent. Elmesélte, hogy Forks-ban nem is az ablakon esett keresztül, odáig, hogy Charlie házába Victoria betört majd másnap megjelent a ház előtt Jacobbal, ahogy elrabolta őt és megsebesült. Azt, hogy Edward megmentette őt a nyomorékká válástól.
A szülei csendben hallgatták végig, bár Reneé-én látszott, hogy többször is kérdezne valamit, de visszafogta magát.
- Értem – mondta Reneé és felállt, Bella azt hitte, hogy elmegy. De e helyett Edwardhoz lépett.
- Megengeded, hogy megöleljelek? – kérdezte tőle, szemeiben könnyek csillogtak. A fiú felállt, Reneé magához ölelte. – Köszönöm, hogy megmentetted a lányomat.
Charlie megköszörülte a torkát.
- Köszönjük, hogy megmentetted a lányunkat – helyesbített a férfi.
Bella megkönnyebbülten mosolygott Edwardra. A fiú mélyen a szemébe nézett.
- Ő mentett meg engem – mondta olyan halkan, hogy a nő nem hallhatta, de Bella igen.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés