Jasper volt az egyetlen, aki igazán szenvedett rajtam kívül. Hosszú órákra eltűnt, de amikor otthon volt, hallottam a gondolataiban, hogy megfigyel valamit. Mikor Bella elaludt - és Rose kitessékelt -, elindultam, hogy megkeressem Jacob Blacket, ám Jasper követett, és kért, hallgassam meg.

-         Mennem kellene, Jazz, szóval csak a lényeget! - morogtam rá félúton.

-         Pont ez az! Nem kellene sehová sem menned - sóhajtotta fáradtan. Kezdett kikészülni a sok negatív érzelemtől.

-         Te mondtad, hogy megfojtalak, akkor meg miâ�¦

-         Edward! - vágott közbe dühösen. - Bella és te, igen. Megfojtotok, de nem mehetek el mindig otthonról. Hallgass meg, a fenébe is! Bella nyugodtabb, ha ott vagy vele, s bár nem veszed észre, de a te érzéseid is csitulnak. Úgyhogy, kérlek, gyere vissza! Megkérdeztem Alice-t, valószínűleg Bella fel fog ébredni az éjjel, csak homályos részleteket látott. Éreztem, hogy titkol valamit, gyanítom, tudja, hová készültél - mondta jelentőségteljesen.

-         Lehetséges - hagytam rá. - De most akkor is el kell intéznem valamit - fordultam volna el, de elkapta a könyököm.

-         Majd én elintézem, menj vissza!

Felmordultam, és felemeltem a kezem, hogy lecsapjak rá.

-         Csak nyugodtan! - mosolyodott el gúnyosan. - Nem árt nekünk egy kis bunyó.

-         Sajnálom - eresztettem le a kezem. - De nem értem, Rose úgy sem enged Bella közelébe, csak ha Bella lejön a nappaliba.

Jasper elfintorodott.

-         Rose nem biztos abban, hogy helyesen cselekszik-e, de azt látja, hogy nem bízhat bennünk. Akárhogy is, Edward, az idő nem fog nekünk kedvezni, és Bella sem őszinte. Sokkal rosszabbul van, mint amennyire kimutatja. Iszonyatosan fáj neki, hogy a magzat naponta gyorsan és sokat nő, ezenkívül aggódik érted. Ha rám hallgatsz, nem mozdulsz mellőle, és mikor Rose nincs ott, akkor megpróbálod őt rávenni egy abortuszra.

Összepréseltem az ajkaimat az abortusz szó hallatán. Hány kétségbeesett férfi és nő gondolatiban hallottam ezt a szót, és elégedettséggel töltött el a tudat, hogy nekem ezzel sosem kell megbirkóznom, és teljes mértékben elítéltem azokat, akik ilyesmire vetemedtek. Elszorult a torkom, hogy ezt akarom én is. De nem! Ez más volt, ez nem egy baba volt! Emlékeztettem magamat, hogy Bella élete a tét, és én Bellát akartam élve látni, nem pedig a porontyot.

-         Fejezd ezt be! - nyögte Jasper. - Döntsd el végre, hogy mit akarsz!

-         Nagyon jól tudom, mit akarok, és te éppen ebben megakadályozol! - dörrentem rá. - Úgyhogy, ha lennél szíves, és hagynál menni a dolgomraâ�¦

-         Neked jelenleg egy dolgod van: visszamenni Bellához! Én is el tudok helyetted bármit intézni!

Felnevettem, minden humor és öröm nélkül. Igaza volt, segíthetett volna kiszedni Bellából az izét, és csinálhatott volna újabb izét Bellának, csakhogy minden kezdődhessen elölről. Ugyanakkor Jacob Black azonnal megölte volna őt, amint bemerészkedik a területükre. Nekem adott volna időt, hogy beszéljek, csakis Bella miatt.

-         Nem, Jazz, ezt nem. Téma lezárva, megyek elintézem, amit kell - néztem rá keményen.

Mindketten a fák közé bámultunk, hirtelen vadászpózba lapulva, de csak Esme volt az.

-         Rosszul van, nem bír visszaaludni, és Rose nem engedi Carlisle-nak, hogy altatót adjon be neki - hadarta.

     Nem kellett Jaspernek tovább nógatni, negyed percen belül otthon voltam. Bella a kanapén kuporgott, Rose előtte állt, és kettétört egy injekciós tűt.

-         Nem fogsz neki semmit beadni, nem bízom bennetek! - nézett ránk.

-         Nem is kell - löktem el az útból.

Leültem Bella mellé, és az ölembe vontam. Befészkelte magát a karjaim közé, arcát a nyakamba fúrva.

-         Akarod, hogy dúdoljak neked? - mormoltam hajába, ám mielőtt válaszolhatott volna, nyöszörögni kezdett, és kiegyenesítette a gerincét. Felhúzta a pólóját hasáról, megsimogatva az élesen kidudorodott lény körvonalait.

-         Dúdolj nekünk - suttogta, miután a mozgás megszűnt benne, és visszadőlt vállamra.

Legyőztem vágyamat, hogy elhúzódjak tőle, hogy ne érezzem a valami mozgását, de szüksége volt rám Bellának. Finoman homlokára szorítottam ajkaimat, és dúdolni kezdtem neki. â��Nekikâ�� - hunytam le szemeimet, és kizártam a többiek hálálkodó gondolatait, és Rose átkozódását.

Nehezen, de elaludt, és felvittem az ágyába, hogy aztán Rose elküldhessen, és a szoba előtt rostokoljak egész éjjel, ha esetleg ismét felriadna.

És ez így ment minden este. Nappal, amikor csak lejött a nappaliba, én is ott voltam, míg Rose ennivalót készített neki, és ha szerencsém volt, nem voltak ott mások sem, akkor próbáltam rávenni, hogy hallgasson rám. Nem sok ilyen lehetőségem volt, és az utolsó pár próbálkozásomra már nem is válaszolt, s végül feladtam, csak reménykedtem, hogy Charlie beszél Billyvel vagy Jacob-bal. Jacob biztosan megkeresett volna, ebben biztos voltam. Mégsem az lett a legfőbb problémám, hogy én nem tudtam felkeresni őt. Ahogy Jasper megjósolta, kifutni látszottunk az időből, és visszafordíthatatlan lesz Bella állapota. A parazita napról-napra nőtt, Bella kihányt minden ételt, csak tojást bírt enni leginkább, és több kilót fogyott. Apám naponta megvizsgálta, próbálkozott az ultrahanggal, egyáltalán mindenféle nőgyógyászati módszerrel, modern könyveket tanulmányozott, de semmi kézzelfogható eredmény nem volt. Rosalie görcsös akarata a babára időnként enyhülni látszott, de nem volt elég ahhoz, hogy Bellát helyezze előtérbe. Már az is csoda volt, hogy szó nélkül tűrte apám vizsgálódását, hogy én altassam el Bellát. Bella egy hét után már nem tudott segítség nélkül felkelni, sem fürödni. Ha vele voltam, tartottam magam, de az éjjeli keserű, nyomasztó magány mindig összetört. Olyankor Jasper is eltűnt, néha-néha Alice is vele tartott. Esme rendületlenül próbált titkolni valamit előlem, eltűnt délelőttönként, mindig egy-egy nagyobb összeggel a táskájában, és néha elhívta magával Jaspert és Emmettet is. Carlisle csak a délelőtti műszakokat vállalta, minden idejét annak szentelte, hogy kutatott, régi barátokat keresett fel. Hasztalanul. Emmett igyekezett minket jobb hangulatra deríteni, Bellának ajándékozta a pólóit, mondván, lassan egy méretet hordanak majd, és ezen is csak Bella tudott derülni. Megkértem Emmettet, hogy ha lehet, ne hangoztassa azon gondolatait, hogy reméli, fiam lesz, és hogy ha megnő, versenyezhet vele. Bellának így is megterhelő volt a bizonytalanság, és az, hogy egyáltalán nem tettem semmilyen hitvesi gesztust felé, azon kívül, hogy kedvesen beszéltem vele, és megcsókoltam a homlokát. A napok monoton gyorsasággal teltek, részemről szótlanul. Egy alkalommal Bella rávett, hogy zongorázzak. Megtettem, hogy legalább jobb kedve legyen. Persze nem lett, látta rajtam, hogy nem őszintén játszok. Időközben sort kerítettem arra, hogy bocsánatot kérjek húgomtól és anyámtól. Azt hittem, ez majd enyhít fásult elkeseredettségemen, de ez is csak arra volt jó, hogy a halálom ne úgy következzen be, hogy mindenkit úgy hagyjak itt, hogy megbántottam. Nem tudom, miért gondoltam ezt fontosnak, mikor az egyetlen fontos személytől nem tudtam bocsánatot kérni. Talán holnap már nem nyitja ki többé a szemét, mikor hirtelen elbóbiskol. Az idő elfogy, és én várom a halált.