7. Reggeli beszélgetés

Reggel úgy keltem fel, hogy tudtam, ma nem egyszerű nap lesz, mégis határtalan nagy volt bennem az öröm. Újra iskola. Megint hallgathatom Mr. Stewart értelmetlen fecsegését egyre több kimagasló íróról, de legalább érdekesen mondaná el… De tudom, az nem az Ő műfaja.

Felvettem egy piros háromnegyedes ujjú felsőt, egy farmernadrággal. Kiegészítő semmi, azokat nem szeretem. Kimentem a fürdőszobába, kibontottam a hajam helyén lévő szénaboglyát, megmosakodtam, és már rohantam is le, reggelizni. De az asztalon volt egy újság. Hogy ki rakta oda, azt nem tudom. De amikor megpillantottam, azonnal láttam, hogy ez a suliújság. És vajon ki volt a fősztory? Hát persze, hogy Én.

Már meg sem lepődök ezen. Első nap a suliban. (Újra.) De akkor az volt a jó, hogy nem volt belőled címlapsztory. Végül is, ha nem cikis helyzetbe hoznak, nem is olyan rossz, ha az egész suli tudja ki vagy. Bár nem hiszem, hogy rólam már az érkezésem előtt volt olyan, aki ne tudta volna, ki vagyok.

A gondolat, hogy nem is olyan rossz címlapon lenni, azonnal elszállt, amikor láttam, hogy a cikk rólam és Richard-ról szól.

-Esküszöm, letépem a suliújság szerkesztő FEJÉT! –Nem bírtam ki, hogy a mondat végét ne kiabáljam.

-Veled tartok. Ugye nem baj? –kérdezte Richard.

Várjunk csak! Richard?

-Te hogyhogy itt vagy? –Kérdeztem fél várról. Már rá se néztem. Nem is zavart. Hozzászoktam, hogy egyszer csak előtűnik.

-Nem lepődtél meg. –Tette meg a nagy felfedezést, miközben el kezdtem készíteni a reggelim, a konyhapultnál.

-Ja.

-Én hoztam az újságot, hátha benne vagy egy jó lenyakazásban. –Nem volt túl lelkes.

-Ja.

-És milyen bőbeszédű vagy ma reggel… -Ránéztem.

-Ja. –Felnevetett, és vele együtt Én is. Könnyű volt vele beszélgetni.

-Könnyű veled beszélgetni. –Mosolyogtam rá.

-Veled kevésbé. –kuncogott.

-Egyedül elmondhatsz egy kisebb regényt is, felőlem, de nekem a válaszom mindig csak az lesz, hogy

-Ja.

-Ne fejezd be helyettem mondatokat. És azt kihagytam, hogy „Ja”.

Csendben megreggeliztem, míg Ő figyelt. Nem is tudom, hogy nem pirultam el. De van egy sejtésem.

Amikor meglegyintettem előtte a kezemet, mintha nem is látta volna. Biztos elbambult. Akkor sem tért magához, amikor már elmosogattam, és előtte álltam, hátha észrevesz. Szerencsére levegőt vett, így nem kellett mentőt hívnom, gyors szívleállás, vagy légzésproblémákhoz. Egy óra volt még az órakezdésig, és innen úgy 10 perc a suli, de nem bírtam tovább ezt nézni. Még kiszáradt volna a szeme.

-RICHARD! –Kiabáltam, mire felugrott, és leesett a székből. Hangos nevetésben törtem ki.

-Ez nem volt vicces! –Lihegte- A frászt hoztad rám!

-Most már tudod, mit éreztem Én, amikor idejöttem Forksba. –Kuncogtam- Csak te az egészet, egybe kaptad meg. –Megint felnevettem.

-Hahaha. –Gúnyolódott, és feltápászkodott- Elbambultam? –Kérdezte szomorkás grimasszal az arcán.

-Nagyon úgy tűnik. Induljunk!  A nyakazás és a tanulás hosszú munka. –Vigyorogtam.

-Egyet értek. –Mosolygott, majd elindultunk.

A hosszú időnek köszönhetően gyalog mentünk, amíg Richard beszámolt a suliban történő dolgokról.

-Katie beteg lett.

-Hogy mi? –Kérdeztem vissza. Mondd, kérlek, hogy…

-Nem miattad. –Köszönöm.

-Hu. –Sóhajtottam.

-Igazából csak egy kis megfázás. Onnan tudom, hogy Mi is jó barátok lettünk, amikor olvasta az újságot. –Fájdalmas grimaszt vágott. Reméltem, hogy az újság, és nem Katie barátsága miatt, mert ha az utóbbi, akkor gazdagodott volna az arca egy lilafolttal. Vagy egy zölddel.

-Az az újság borzalmas! Egyre nagyobb hülyeségeket írnak. És most nem „rólunk” beszélek, hanem a többi cikkről is. –Magyarázta.

Csak nem gondolatolvasó? Gyorsan kimagyarázta magát, hogy ne legyen lilafoltja… Bár a zöld jobban illene a szeméhez.

Felnevettem a gondolatra.

-Mi olyan vicces? –Kérdezte „szigorúan”.

-Semmi, csak elgondolkoztam.

-Láttam a Naplódat. Kár, hogy még nincs benne jegyzet. De ha lett volna, sem olvastam volna el. –Mosolygott megnyugtatóan.

-Ha elolvastad volna se lenne belőle probléma. Én is elolvastam a tiédet.

-Ja.

Felnevettem.

-Ezt Én szoktam mondani! –Együtt nevettünk, és beszélgettünk, amíg meg nem érkeztünk a suli parkolójába, ahol mindenki minket bámult.

-A fenébe! Most mindenki minket fog nézni egész nap?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés