Másnap szombaton nagyot ásítva ébredtem fel.
- Jó reggelt -köszönt egy bársonyos hang.
- Neked is.
- Hogy aludtál?
- Hmm..köszönöm jól.
- Öröm hallani. Menj öltözz fel, lent várlak majd. Esme már készíti a reggelidet. Addig magadra hagylak - mondta Edward és szájon csókolt.
- Rendben - feleltem és kiszálltam az ágyból.
Elindultam a fürdőbe, míg szerelmem kiment az ajtón. Lesétált a nappaliba, ahol a többiek a kanapén ültek és társalogtak. Alice megdermedt egy pillanatra, majd pislogott néhányat.
- Mit láttál, kedvesem? - kérdezte Jasper.
- Edward, hol van Bella? - kérdezte aggódva Alice.
- Fent a fürdőben. Miért? - kérdezte felhúzva a szemöldökét.
- Akkor szerintem jobb, ha sietsz, ugyanis hasra fog esni - szólt a lány.
Edward azonnal sarkon fordult és felrohant szélsebesen a lépcsőn.
Én épp a mosdóhoz akartam menni, mikor megcsúsztam egy tócsán és kicsúszott alólam a talaj. Sikolyra nyitottam a számat, de egy hang se jött ki a torkomon. Becsuktam a szememet, várva a kemény landolást a csempén, de ahelyett egy puhább dolgon landoltam. Kinyitottam a szememet és egy aggódó szempár nézett vissza rám.
- Jól vagy?
- Persze, köszönöm.
- Hűha bátyus ez egy jó becsúszás volt - nevetett fel Emmett az ajtóból.
Mindketten oda néztünk és mind a négyen mosolyogva figyeltek minket. Jasper és Emmett nagyot pacsiztak a levegőben, majd a lányokkal együtt kuncogva távoztak a szobából.
- Én most kimegyek, de itt leszek a szobában - állt fel Edward maga után húzva.
- Rendben - azzal szerelmem távozott, én pedig neki álltam, most kicsit óvatosabban elvégezni az emberi szükségleteimet.
Pár perccel később, felöltözötten, frissen léptem ki az ajtón és mosolyogva sétáltam le a nappaliba. Az órára pillantottam, ami delet mutatott. A számat is nyitva felejtettem. Szerelmem kiszúrta a tekintetemet és csak bólogatott, hogy meggyőzzön, hogy igaz, amit látok. Esme finom rántott tojással várt, aminek még ideje sem volt kihűlnie ugyanis én pillanatok alatt elfogyasztottam. A reggeli elfogyasztása után a nappaliba sétáltam, ahol a többiek az időjárást nézték a nappaliban.
- Hurrá néhány napig itthon ülünk majd! - kiáltott fel Emmett.
- A kis mázlisták - dünnyögtem.
- Ugyan Bella, nem mindig jó itthon ülni. Tudod mostanság jobban szeretek iskolába járni - duruzsolta a fülembe Edward.
- Azt valahogy sejtettem - nevettem fel.
- S mit csinálunk ma? - kérdezte Rose.
- Nem tudom, de arra gondoltam, hogy míg nem kezd el esni az eső, addig kint lehetnénk a szabadban, ugyanis estefelé elkezd majd esni az eső és akkor beszorulunk a házba - válaszolta Alice kinézve az ablakon.
- Nos, hát akkor mire várunk még?? Elő a kinti székekkel és töltsük azt a kis időt a friss levegőn - szólt Esme felállva a kanapéról.
Mindannyian megmozdultunk. Edward a konyha felé húzott, míg a többiek elindultak a terasz felé.
- Mit csinálsz Edward? - kérdeztem mikor beértünk a konyhába.
- Gondoltam, vihetnénk ki egy kis nasit neked - válaszolta és elővett egy tál, nagy szemű szőlőt.
A nyál is összefutott a számban, olyan ínycsiklandozóan nézett ki. Szerelmem még elővett egy narancslét és egy poharat, majd kézen fogott és a terasz felé indultunk el. Kint már a többiek hangosan nevettek. Edward kihúzott egy széket nekem az asztal mellett és helyet foglaltam. Még most is elbűvölt a táj, ami körül vette a házat. Hallottam a távolban a csobogó patakot. Madarak csiripeltek a fák között. Egy ideig csendben ültünk és a tájat figyeltük. Végül már annyira megkívántam a szőlőt, hogy először csak egy-egy szemet vettem el, utána meg hármasával tömtem a számba a szemeket.
- Látom Bella nagyon éhes, a végén még minket is elfogyaszt - szólalt meg Emmett, majd nagy hahotázásban tört ki.
Lesütöttem a szemeimet, aztán meghallottam, hogy a többiek is alig tudják visszafojtani a nevetésüket, mert mindig kicsúszott a szájukon egy-egy kuncogás. Végül kirobbant belőlük a nevetés. Aztán nem tudom mi történt velem, ugyanis hirtelen jött ötletből felvettem egy szőlőszemet és Emmetthez vágtam. Először mindenki meglepődött, majd mindenki újból nevetésbe tört ki, köztük én is. Emmett durcázott egy ideig, de aztán ő is csatlakozott hozzánk. Az idő csak pergett, de minket az nem érdekelt. Még jó, hogy a terasz fölött volt tető, ugyanis egy idő után elkezdett zuhogni az eső. Pillanatok alatt lehűlt a levegő, így még a leheletem is meglátszódott.
- Gyere Bella, menjünk be. Nagyon lehűlt a levegő - szólt Edward és kézen fogott.
Bementünk a házba, ahol lényegesebben is melegebb volt. A többiek is követték a mi példánkat és így megint a nappaliban kötöttünk ki. Hirtelen körülöttem mindannyian megdermedtek és kifelé bámultak az ablakon.
- Mi történt? - törtem meg a csendet.
- Közelednek - szólalt meg Jasper.
- Hányan vannak? - kérdezte Carlisle.
- Sokan. Pontosan nem tudom - jött a válasz.
- Elmondaná valaki végre, hogy mi történik? - kérdeztem, kissé idegesen, hisz mindenki tudta, hogy mi történik a szobában, csak én nem.
- Mi legyen Bellával? - kérdezte Alice.
- Majd én vigyázok rá - lépett mellém Esme.
- Esme mi történik? - tettem fel már harmadjára a kérdést.
- Victoria közeledik, több tucat vámpírral együtt - válaszolta Rosalie, hangjában félelem csendült.
A vér is megfagyott bennem a név hallatán. Az arcom gondolom falfehérré változott, mert mindenki aggódva figyelt.
- Nyugalom Bella. Nem lesz semmi baj - ölelt át Edward.
- Mi megvédünk Bella. Nem kell semmitől félned - szólt Carlisle.
- Úgy van - helyeselte Rose is.
- Köszönöm - dadogtam.
- Jól van, akkor jól figyeljetek. A következőt csináljuk - szólalt meg komolyan Carlisle. - Edward, Alice, Rose, Emmett és én megpróbáljuk őket megállítani, még kint a szabadban. Nem engedhetjük, hogy bejussanak a házba. Esme te bent maradsz Bellával a házban. Induljunk.
- Nem lesz semmi baj. Nem sokára mindennek vége lesz - csókolta meg a homlokomat Edward.
- Kérlek, vigyázz magadra - mondtam és már a sírás kerülgetett.
- Később találkozunk - válaszolta, fél oldalas molyosra húzta a száját és a többiekkel együtt elhagyták a házat.
Az ajtó becsukódott és Esmével egyedül maradtam a nagy házban. Az ablakhoz léptem és kitekintettem rajta. A Cullenek egymás mellett álltak, az erdőt fürkészve. Néhány perccel később vámpírok tucatjai léptek ki a fák közül, élükön egy vörös hajú nővel.
- Victoria - rebegtem.
Testemen végig futott a hideg.
- Gyere el onnan, drágám - húzott el az ablaktól Esme. - Nem lesz semmi baj.
- De te nem félted őket? - kérdeztem.
- Hidd el Bella, én is aggódok értük, de tudom jól, hogy nem lesz semmi baj. Tudod, nagyon erősek vagyunk, ha együtt harcolunk egymás mellett.
Pillanatokkal később hangos morgások és üvöltések hallatszódtak kintről. A szívverésem is kihagyott egy ideig. Az ablakhoz akartam rohanni, de Esme visszafogott. A morgások egyre jobban erősödtek, néha már olyan volt, mintha mellettem morgott volna valaki. Nem sokkal később Edward rontott be az ajtón és karon ragadott.
- Esme, felváltalak - szólt és felhúzott.
Az ajtó felé néztem és megláttam Jaspert, ahogy egy vámpírral harcol a küszöbön. Mire bármit is reagálhattam volna, Edward felkapott az ölébe és felviharzott a padlásra.
- Jól vagy?
- Igen. Mi van a többiekkel?
- Jól vannak, nyugodj meg.
Lentről fa reccsenés és üveg törésék zajai hallatszódtak, vad morgással keveredve. Megint mire szólhattam volna, szerelmem megint felkapott és eltűnt szemem elől a padlás képe. Arra eszméltem fel, hogy a hideg eső veri a bőrömet és fent a háztetőn álltam Edward mögött. Szerelmem torkából hangos morgás tört fel. Kikukucskáltam a keze alatt és megpillantottam öt vámpírt, aki vicsorogva közelített hozzánk. Edward támadásba lendült és neki esett az összes vámpírnak. Aggódva figyeltem harcukat. Elfordítottam a fejemet, mikor láttam, hogy szerelmem készül megölni a másik vámpírt. Egy reccsenést hallottam, majd egy ördögi sikolyt. Mire odanéztem, már egy vámpírt holtan feküdt. De a harcnak még korántsem volt vége. Még voltak négyen az előzőn kívül. A harc újból elkezdődött, de ijedten vettem észre, hogy Edwardot többen lefogják, míg egy vámpír lassan közelít felém.
- Gyere szépen ide hozzám. Ígérem, nem foglak bántani - mondta mézes-mázos hangon.
Lassan hátra felé lépkedtem, majd hirtelen megcsúsztam, elvesztettem az egyensúlyomat és zuhanni kezdtem.
- EDWARD! - sikítottam.
Láttam, ahogy az a másik vámpír utánam ugrik, de nem tudott elkapni, ugyanis Alice tűnt fel a semmiből és lökte arrébb a férfit.
Közben én még mindig zuhantam. Becsuktam a szememet, várva, hogy mikor csapódok neki a nyirkos földnek. Helyette egy vaskos kézben landoltam. Kinyitottam a szemet és Emmett vigyorgó arcát láttam meg.
- Jól vagy?
- Igen, köszönöm Emmett.
- Ugyan semmiség - kuncogott. - Milyen érzés volt repülni?
- Borzalmas - nyögtem.
- Vidd biztonságos helyre - szólalt meg Rose mellettünk.
Mire bármit is szólhattam volna Edward szobájában találtam magamat. Emmett  lábra állított.
- Maradj itt. El ne mozdulj innen - parancsolt rám szigorú hangon azzal elhagyta a szobát.
 Leültem az ágyra és türelmesen vártam. A félelem egyre nőtt bennem. Aggódtam, hogy valamelyikük súlyosan megsérül vagy akár meghal miattam. Az idő pergett és a csata zaja sem csökkent. Ideges voltam, nem mertem az ablakhoz sétálni és kinézni azon, mert féltem, hogy valami rosszat látok majd. Végül már nem tudtam megülni a fenekemen, így elkezdtem föl-alá járkálni a szobában. Hirtelen nyílt az ajtó. Már mosolyra húztam a számat, hisz sejtettem, hogy Edward az, de nagyon kellett csalódnom. Megláttam az illetőt és az ütő is megállt bennem. Moccanni se mertem.
- Üdv Bella. Látom nem számítottál rá, hogy eljutok idáig. Sajnálom, hogy csalódnod kellett - szólalt meg a nő és közelebb lépett hozzám.
Kővé dermedve figyeltem minden lépését. Victoria hirtelen megdermedt, majd gonosz mosoly ült ki az arcára. Mire reagálhattam volna valamit is a vámpír eltűnt a szemem elől, majd a hátam mögött kötött ki. Még levegőt venni is elfelejtettem. Magához rántott, szorosan tartva. Pillanatokkal később kinyílt az ajtó és Edward lépett be. Azonnal támadó állást vett fel és hangos, vad morgás tört fel a torkából.
- Ereszd el. Ő nem tehet semmiről. Ha valakit büntetni akarsz, akkor itt vagyok én. Én tehetek mindenről - morogta.
- Igen, téged foglak büntetni azzal, hogy megölöm azt a személyt, akiért mindent képes lennél megadni. Még az életedet is odaadnád érte, hogy megmentsd. Te is elvetted tőlem, azt a személyt, akit szerettem. Szemet szemért, fogat fogért - mondta Victoria, félre fordította a nyakamat és mélyen beszívta az illatomat.
Erre szerelmem még hangosabban kezdett morogni.
Halk nyöszörgés szaladt ki a torkomon.
- Edward - suttogtam és könnyek gyűltek a szemembe.
- Ne félj Bella, nem lesz semmi baj - nyugtatott meg, de szemei félelmet, aggodalmat tükröztek.
Aztán minden egyszerre történt. Edward szemében valami megkönnyebbülés jelent meg, és pillanatokkal hangos üveg törés hallatszódott. A hátunk mögött betört az üveg, majd Alice ugrott be rajta. Megfogta Victoriát és kirántotta az ablakon. Együtt repültünk ki az ablakon.
- EDWARD! - sikítottam a kezemet kinyújtva felé.
Éreztem, ahogy Victoria szorítása gyengül, végül megszűnik, és egyedül zuhanok lefelé. Majd pillanatokkal később láttam, hogy Edward utánam ugrik, majd a levegőben elkap. Szorosan magához ölelt, amitől kicsit megnyugodtam, de azt még nem tudtam elfelejteni, hogy még mindig zuhanunk. Becsuktam a szememet. Végül a vártnál finomabban landoltunk a földön. Kinyitottam a szememet.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Igen. Semmi bajom, köszönöm.
Edward lábra állított, mire én szorosan hozzábújtam. Éreztem, hogy ő is megnyugszik. Hosszan kifújta a levegőt.
- Bella nagyon féltem. Annyira féltem, hogy valami bajod esik - mondta, még mindig ölelve. Hangjába félelem, aggodalom és a szerelem összekeveredett.
- Nyugalom. Jól vagyok. Én is féltem, de tudtam jól, hogy vigyázol rám - mosolyodtam el.
- Szeretlek - mondta és megcsókolt.
Nem sokkal később a többiek is elő kerültek kisebb sebekkel. Hála senki nem sérült meg súlyosabban. Fellélegeztem. A lányok léptek oda hozzám.
- Jól vagy? - kérdezték egyszerre.
- Igen. Nincs semmi bajom. Mi lett Victoriával?
- Végeztünk vele. Vége van - válaszolta Jasper.
- Köszönöm - sóhajtottam fel.
- Ugyan Bella. A családunkhoz tartozol, és a családtagjainkat megvédjük - szólalt meg Rose.
- Így igaz - mutatott rá Emmett.
- Gyertek, menjünk haza. Lesz mit otthon csinálni. Először is hívok egy üvegest, aki meg csinálja a fenti ablakot - mondta Carlisle, azzal elővette a telefonját és már tárcsázott is.
Besétáltunk a lakásba, ahol nagy kupi fogadott minket. Együttesen neki álltunk takarítani, hogy helyre hozzuk a lakást. Hála az üveges ráért, így elég hamar ki tudott jönni és késő estiig meg is tudta csinálni az ablakot, amit Carlisle búsásan meg is köszönt. Az üveges tátott szájjal vette át a fizetségét, majd távozott. A gyors telefonálásnak köszönhetően már este Edward szobájában tudtunk lenni kettesben. Lent, a földszintet a többiekkel együtt pillanatok alatt rendben raktuk. Késő este hosszas fürdőzés után bújtam be az ágyba, ahol két szerető kar ölelt át. Nyugodtan tudtam elaludni, tudván azt, hogy mostantól nem fog üldözni senki. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés