Bella zihálva szakította meg a csókot, és nézett szét zavartan a helyiségben, az után kutatva, ki távozhatott az előbb olyan hevesen. Nem is kellett sokáig keresnie, elég volt ránéznie az Irina melletti megüresedett helyre, rögtön tudta, hogy sejtése, miszerint Tanya távozott, beigazolódott.
Edward azonban nem gondolta úgy, hogy ennyi elég volt a csókból. Többet akart. Vágyott a lányra, minden porcikájával. Csípőjénél fogva újból magához rántotta, féltőn, mégis hevesen, de mivel Bella nem nézett rá, így a nyakát kezdte csókolgatni.
Nem törődött azzal, hogy a nappaliban mennyire sokan vannak, akik feltehetőleg tanúi ennek; semmi sem érdekelte. Bella keze önkéntelenül végigsiklott Edward tarkójánál, mire a fiú felbuzdulva folytatta tevékenységét. A lány nyakát finoman harapdálni kezdte, kezeivel simogatta annak csípőjét.
Bella halkan felnyögött erre, azonban neki valamelyest kitisztult az agya Tanya viharos távozására, és próbált elhúzódni a fiútól. Kísérlete nem volt túlságosan sikeres, hiszen ő is ugyanúgy kívánta szerelmét, de tudta, hogy nem kellene ezt csinálniuk most.
Gondolatait Emmett kaján hangja szakította meg.
– Király! Ingyen pornó – mosolygott.
A Denali klán tagjai próbáltak nem Edward hevességével foglalkozni, így inkább felálltak, és odamentek a hatalmas ablakhoz, hogy Tanya után nézelődjenek, hátha meglátják a lányt.
Carlisle és Esme szintén csatlakozott a klánhoz, azonban Rosalie inkább Emmettet méregette rosszalló pillantások közepette, míg Alice és Jasper azon tanakodtak, közbeavatkozzanak-e az Edward-Bella páros szétszedésébe.
Edward egyre jobban felhevült, mikor Bella pedig visszafordította a fejét irányába, mohón kapott az ajkai után.
Bella először próbált ellenkezni Edwarddal, meg akarta győzni őt, hogy hagyják abba, mert túl sokan vannak, de ellenállása fokozatosan lankadt.
– Edward… – sóhajtotta, mikor egy pillanatra elszakadtak egymás szájától. – Nem kéne ezt…
– Cssh! – csókolta meg őt újból.
– Edward! – Ez már Jasper hangja volt.
A fiú azonban figyelemre se méltatta őt, csakis Bella érdekelte. Nyelvük hol vad táncot járt egymással, hol pedig egymás ajkait harapdálták. Bella biztosra vette, hogy ha még ember lett volna, akkor vagy elájult volna ettől a csóktól és érzéstől egyaránt, vagy pedig már patakokban folyt volna a vér alsó ajkából.
Mindazonáltal próbált erőt venni magán, miszerint elszakadjon Edward szájától. Kísérlete sikeresnek is bizonyult, ami saját magát is meglepte.
Edward azonban ahelyett, hogy leállt volna, kezeit becsúsztatta a lány felsője alá a hátánál, és egyre feljebb haladt, míg ajkaival már a kulcscsontját csókolgatta.
Bella magában tartotta az egyre inkább feltörekni készülő sóhajait és nyögéseit.
Jasper viszont nem bírta tovább, megragadta Edwardot, és a kezeinél fogva a szoba másik végébe húzta a fiút.
Bella zihálva kezdte szedni a levegőt, miközben Alice mellé állt.
Edward szabadulni próbált Jasper kezei közül, aki azonban visszatartotta őt.
– Nyugalom, Edward! Higgadj le! – árasztott felé nyugalmat.
– Bella, gyere, kikísérlek a szabad levegőre. Mindkettőtöknek jót fog tenni – nézett rá Alice.
Bella csak bólintott, egy másodperc múlva pedig már a ház falának döntötte a hátát és fejét. Szemeit lehunyta, kezeit ökölbe szorította, míg az egyik lábát felhúzta, hogy talpát a ház falához érinthesse.
Alice mellette állt meg, kezét vállára tette.
– Jobban vagy?
Bella fanyarul elmosolyodott.
– Eddig sem voltam rosszul.
– Tudod, hogy értem
– Igen, tudom – sóhajtott fel Bella.
Kinyitotta szemeit, és ránézett barátnőjére.
– Valami baj van velem?
Alice csilingelően felkacagott.
– Már miért lenne baj veled, Bella?
– Nem számítana újdonságnak…
– Semmi baj nincs veled, csak még újszülött vagy. Még nem tudod teljes mértékben irányítani az érzelmeidet. Ami pedig az imént történt… nos… ezen mindannyian átestünk. De ne aggódj! Öt év múlva már nem lesz ez ennyire heves – vigyorgott rá.
Bella kínjában felnyögött.
– Öt év múlva? – Alice bólintott. – Most aztán nagyon megnyugtattál, Alice – morogta.
Mindketten hallották, amint tőlük balra, az erdőből megrázkódik a bokor, valamint az aljnövényzeten a léptek zaját. Odakapták fejüket, mire észrevették, hogy egy szőke hajú, eperszínű tincsekkel dúsított lány közeledik feléjük. Tanya.
Bella higgadtságának rögtön nyoma veszett, helyét a féltékenység vette át.
Tanya megállt tőlük öt méterre, szemeit Bellára emelte, mely most érzelmektől mentes volt.
– Beszélhetnénk?
– Igen, persze – bólintott Bella.
– Négyszemközt jobb lenne. Egy nyugodtabb helyen. Mondjuk az erdőben.
– Részemről rendben.
– Pompás – mosolyodott el halványan Tanya, és már fordult volna meg, hogy elinduljon, mikor egy hang meggátolta ebben.
– Nem! – csörtetett ki az ajtón Edward.
Szemeiben düh izzott, mozdulatai feszültek és merevek voltak; a kecsessége teljesen eltűnt, mintha sose rendelkezett volna vele.
Két öles lépéssel Bella mellé lépett, és védelmezőn átkarolta őt, miközben Tanya szemeibe nézett.
Bella értetlenül figyelte hol Edwardot, hol Tanyát.
Tanya viszont teljesen higgadtan fordult vissza feléjük teljes testével.
– Edward, mi a baj? – kérdezte lágyan Bella, érezve a szerelméből áradó dühöt.
– Nem mész sehova ezzel a nőszeméllyel egyedül. Főleg nem az erdőbe.
– Már ő is vámpír, Edward.
Tanya a fiú nevét különös hangon ejtette ki, de erre csak Bella figyelt fel.
– Igen, méghozzá újszülött vámpír!
– Ezzel én is tisztában vagyok, elhiheted. A vörös szemei mindent elárulnak.
Bellában akaratlanul is fájdalom suhant át, Tanya utolsó mondatát hallva. Ő maga is tisztában volt szemének színéről, és már nagyon várta azt a pillanatot, mikor a többiek ígérete szerint borostyán, majd aranybarna színű lesz.
– Ugyan, Edward! Nem akarok vitatkozni veled, te is nagyon jól tudod. Csak engedd el Bellát. Semmi baja nem lesz.
Bella rásandított Edwardra, miközben azon gondolkozott, hogy csak neki tűnt fel az, hogy Tanya olyan kétértelműen fogalmazott, vagy másnak is.
– Nem hiszek neked.
– Pedig korábban hittél.
– Persze, azelőtt, mielőtt meg nem támadtad Bellát.
– Nem tudom, mi volt velem. Én…
– Ne, ne is folytasd, nem vagyok kíváncsi rá!
– Hadd beszéljek vele. Kérlek – nézett rá könyörgőn.
Bella gyomra öklömnyire szorult össze, látva Tanya szemeit, mozdulatait, valamint hallva kérlelő hangját.
Edward viszont sziklaszilárdnak bizonyult; nem tágított elhatározása mellől, miszerint Bellát nem engedi el egyedül a nővel.
– Beszélj. De nem négyszemközt.
Tanya ökölbe szorította kezeit.
– Lényegében nem is olyan fontos – szűrte fogai közt.
Edward elmosolyodott; mosolya nem volt őszinte, és csak egy másodpercig tartott.
– Ahogy gondolod. Gyere, Bella, menjünk vissza!
Bella vetett még egy utolsó pillantást Tanyára, majd megfordult, hogy Edward oldalán bemehessen a házba. Alice is csatlakozott hozzájuk.
Azonban alig tettek meg egy-két lépést, Tanya már Edward mellett volt.
Kezével megérintette a fiú hátát, végigsimított rajta.
– Hiányoztál, Edward… – súgta.
Edward megtorpant, de mielőtt még bármit is csinálhatott volna Bella torkából morgás hallatszódott, kitépte magát a fiú karjaiból, és támadó állásba helyezkedett Tanyával szemben.
Alice is megtorpant, és ijedten nézett barátnőjére, akinek most elvetemült fény csillant szemeiben.
Edward pillantásra sem méltatta Tanyát, helyette Bella mellé lépett, megfogta vállát.
– Bella… nyugodj meg!
Bella nem válaszolt semmit sem, csakis egy pontot nézett maga előtt: Tanyát.
A nő tőle legalább három méterre állt, felvéve a védekező állást. Gyűlölködve meredt a lányra, szemeiben féltékenység csillant, mikor Edward annak arcát simította meg.
– Kérlek, Bella! – próbált hatni rá Edward.
– Jasper! – kiáltotta el magát Alice, hogy a fiú bárhol is legyen, meghallja.
Még ki sem mondta a fiú nevét, az máris ott termett, Emmettel az oldalán. Gyorsan felmérte a helyzetet, és megpróbált külön Bellára koncentrálni. Kétségbeesetten nyögött fel.
– Nem megy… nem érzem őt!
Erre a mondatára már a többiek is kijöttek. Eleazar is gyors helyzet felmérést végzett, majd ő is közelebb ment Emmettékhez, akik csupán pár lépésnyire álltak Belláéktól.
– Nem érzed őt, Jasper? – kérdezte döbbenten Edward.
– Nem. Ha nem látnám, hogy itt van előttem, akkor nem is tudnám, hogy a környéken van!
– Blokkol téged – jött a felismerés Eleazar részéről.
Jasper idegesen nézte hol Bellát, hol Tanyát.
– Na, akkor végre lesz egy kis bunyó – dörzsölte össze tenyereit Emmett fellelkesedve.
Rosalie felmordult mellette, szinte egyszerre Edwarddal.
– Bella, kérlek, ne csináld ezt! Próbálj meg lehiggadni. Engedd, hogy Jasper lenyugtasson – könyörgött neki Edward kétségbeesetten.
A lány azonban nem figyelt rá. Ő csakis Tanyát figyelte, aki mozdulatlanul, védekező pozícióba görnyedve állt vele szemben.
– Megijedtél? – húzta száját gúnyos mosolyra Tanya, látva, hogy Bella sem mozdul.
A lány torkából morgás hallatszott, és már rontott volna Tanyára, mikor Edward elé állt, kezeivel megfogta annak vállait, hogy megállíthassa. Azonban mivel Bella erősebb volt nála, így a lány nem állt meg, továbbra is ment, viszont maga előtt tolta Edwardot, aki a földön csíkot húzott maga után.
– Bella! – kiáltott fel Esme.
Jasper és Emmett is Edward segítségére mentek, bár Emmett nem szívesen fogta le a lányt.
– Bella, szerelmem, kérlek, könyörgök, ne csináld ezt! – nézett mélyen a lány szemeibe, mire az egy pillanatra megtorpant – Kérlek! Te nem vagy ilyen. Nem akarhatod bántani őt!
– Dehogyisnem – válaszolta az vészjósló éllel hangjában.
Jasper megragadta Bella kezeit, hátrafogva őket, míg Emmett csak mellettük állt, mindenre elszántan.
Edward még mindig Bella vállait fogta. Szemeiben kétségbeesés ült.
Bella viszont nem hagyta magát. Hadakozni kezdett Jasper szorításában, ki akarta húzni karjait annak erőteljes fogásából. Megállt, majd próbálta lenyugtatni magát. Szemeit lehunyta, erősen koncentrálva a nyugalomra.
Edward szorítása egy kicsit felengedett, Jasper viszont ledöbbent a hirtelen változás miatt. Ő teljes mértékben arra számított, hogy a lány bármi áron, de rá fog támadni Tanyára.
Bella viszont kihasználta a két fiú hezitálását és döbbenetét, kitépte magát mindkettő szorításából, és Tanyára ugrott.
A nő ijedten sikoltott fel, kezeit maga elé tartotta, mint egy védekezésképp. Ő viszont abban a hitben élt, hogy Bellát nem engedik rá támadni, és nem fog megsérülni.
Bella leszorította a földre Tanyát, dühödten vicsorogva rá. Valahol legbelül, a vámpír része őrjöngött örömében, hogy ez sikerült neki. Az a része élvezte látni a nőt ijedt állapotban.
– Bella! – hallotta valahonnan nagyon távolról Edward hangját.
Egy része, az emberi része, azt súgta, hogy próbáljon ellenállni, küzdjön ellene, a vörös köd ellen. Azonban a vámpíri része úgy tűnt, győzelmet fog aratni benne…
– Ez az, Bella, ne sajnáld! – mondta lelkesen Emmett.
Rosalie fejen kólintotta őt, mire az rá nézett.
– Vagyis… hagyd abba! – morogta kelletlenül.
Bella teljesen összezavarodott. Küzdött a vörös köd ellen, próbálta felidézni maga előtt Edward arcát.
Tanya viszont egyfolytában visítozott, kapálózott alatta, mintha nem lenne ő is vámpír, sokkal inkább egy törékeny és sebezhető ember. Vergődve próbált menekülni, Bella viszont erősen fogta, úgy, hogy még mozdulni is alig bírjon.
Lassan közeledni kezdett a nő felé, készülve arra, hogy belemélyeszthesse fogait, hogy aztán apró darabokra téphesse szét őt.
– Bella!
Edward hangja – ismerte fel.
Egy pillanatra újból megingott, mozdulatlanná dermedt, ahogy egy másodpercre látta a lelki szemei előtt a fiú aranybarna tekintetét, melyben a szerelem lángja lobogott. Azonban ahogy közeledett Tanya felé, ez a láng változott, egyre jobban hasonlított egy csalódott, fájdalmat tükröző, bűnbánatos szempárra.
Nem bírta tovább; egy pillanat alatt leszállt Tanyáról, és elfutott az erdőbe. Nem nézte, merre fut, merre tart, követi-e őt valaki egyáltalán. Csak futott a messzi rengetegben. Szemei szúrni kezdtek, mire eszébe jutott, hogy a vámpírok nem képesek a sírásra. Bosszúsan belevágta öklét az egyik fába futás közben, és csak tompán érzékelte, hogy a fa kidőlt.
Mikor már úgy érezte, eleget futott, nem bírja tovább, leroskadt egy fa tövébe. Lassan csúszott lefele, mikor pedig már a földön ült, lábait felhúzta, arcát belefúrta térdei közé, míg karjaival átfogta lábait, és próbálta minél kisebbre összehúzni magát.
– Bella? – hallatszott egy nagyon közeli, ideges hang. – Bella! – ez már sokkal lágyabban, megkönnyebbülten hallatszódott.
– Menj el – suttogta halkan Bella, ugyanis nem volt képes hangosabban beszélni.
Érezte szerelme illatát, tudta, hogy egyedül van, hogy előtte áll. Mindent érzett és hallott.
Edward nem hallgatott a lányra, helyette letérdelt elé, és próbálta gyengéden lefejteni annak karjait a lábairól.
– Nem hallottad, mit mondtam? – csattant fel Bella.
Fejét felemelte, dühös tekintetét egyenesen Edwardéba fúrta.
– Nem megyek el. Nem hagylak magadra, szerelmem.
Bella dühösen fújtatott egyet, és elnézett az erdő irányába, beletúrva hajába.
Edward törökülésbe helyezkedett, szemeivel a lány arcát pásztázta.
Tudta, miféle érzelmek járják át most szerelmét, és minden áron segíteni akart neki. Hiszen, ahogy korábban Bella is mondta: a lány fájdalma az ő fájdalmai is, mint ahogy az fordítva is igaz.
– Bella…
Felemelte kezét, lassan. Meg akarta simítani annak arcát, de az lehunyta szemeit, és megcsóválta fejét.
Edward leengedte a kezét, de ahelyett, hogy nem ért volna hozzá, megfogta a két oldalát, és az ölébe húzta a lányt.
– Engedj el, Edward!
Bella szabadulni próbált a fiú vasmarkaiból, melyek vaspántként fogták őt közre, odahúzva a mellkasához. Azonban nagyon hamar feladta; jó érzés volt Edward karjai közt lenni, valahogy szétáradt benne a nyugalom ennek hatására. Megadóan, s egyben bűnbánóan simult bele annak ölelésébe. Fejét mellkasának döntötte a fiú nyaka alatt, míg kezeit maga előtt támasztotta meg annak mellkasán. Lábait felhúzta és a fiú jobb karja alatt a földre helyezte talpait.
Edward úgy szorította magához a lányt, mintha az élete múlna rajta. Mintha bármelyik pillanatban elveszthetné őt. Ő pedig nem akarta ezt… soha többé.
– Nyugodj meg, Bella. Itt vagyok veled. Nincs semmi baj – suttogta, puszit adva hajába.
– Már hogy ne lenne baj? – kérdezte halkan Bella. – Megtámadtam Tanyát…
Edward bal kezével nyugtatólag simogatni kezdte annak haját és hátát.
– Tanya már régóta nem családtag. A Denali klán is nagyon dühös volt akkor rá. Ami azt illeti, még mindig, ezért is váltották le őt, mint családfőt…
– Leváltották őt? – kérdezte döbbenten Bella.
– Igen.
– És akkor most ki az?
– Eleazar. Valahogy úgy van ez náluk, mint nálunk Carlisle és Esme. Eleazarra és Carmenre is így tekintenek.
Hosszas csönd állt be rövid beszélgetésükbe. Bella próbált lenyugodni, száműzni vámpíri énjét, mely azt sugallta neki, hogy menjen vissza, és fejezze be azt, amit elkezdett.
Edward folyamatosan cirógatta őt, puszikkal halmozta el testének több pontját.
– Én sajnálom… – szólalt meg halkan Bella.
– Ne legyen bűntudatod emiatt.
– Most nem igazán Tanya vagy a Denali klán az elsődleges problémám…
Edward összeráncolta szemöldökeit.
– Hát akkor micsoda?
– Utánam jöttél, én pedig azzal hálálom meg a törődésedet, hogy rád üvöltök, hogy elküldelek. Aztán mikor magadhoz húzol, én szabadulni akarok – csóválta meg fejét bűntudatosan. – Nem vagyok magamnál… annyira nagy szükségem van rád, Edward!
Bella lassan felemelte fejét, tekintetét a fiúéba fúrta.
– Nem haragszom rád, Bella. Tökéletesen megértem a viselkedésedet.
– Megérted? – nézett zavartan rá.
Edward bólintott.
– Tudod… kezdetben én is hasonlóan viselkedtem. Nem egyszer akartam rátámadni Carlisle-ra. Egyszer nagyon közel voltam hozzá… de Carlisle arca, tekintete vagy gondolatai sem tükröztek kétségbeesést vagy félelmet. Ő hitt bennem! Hitte, hogy jó vagyok, hogy nem bántanám őt. Nagyon összezavarodtam akkor, és ki kellett szellőztetnem utána a fejemet. Mikor visszamentem, Carlisle ugyanolyan fesztelenül viselkedett velem, mintha meg sem történt volna az a dolog. Őrjítő volt… de elfogadtam. Próbáltam hinni Carlisle-nak. Hogy jó vagyok…
– Nálad jobb embert nem ismerek – Túrt bele óvatosan Edward hajába. – Vagyis vámpírt… – húzta apró mosolyra száját.
Edward féloldalasan elmosolyodott.
– Én ismerek.
– Tényleg?
– Bizony – bólintott.
– Nem hiszem, hogy jobb lenne nálad.
– Azért mesélek róla, rendben? Hátha te is ismered.
– Rendben.
– Tudod, ő egy csodálatos lény… a legcsodálatosabb, akit csak ismerek. Mindig másokat helyez előtérbe, a saját vágyait, érzéseit a háttérbe szorítja. A legönzetlenebb, akit valaha is ismertem. Vele minden perc felér egy csodával. Mindenkivel kedves, segítőkész. Na, és a mosolya! Férfiak hadát képes meghódítani vele, ő mégse veszi ezt észre.
– Ennyire tökéletes lenne ez a nő? – morogta Bella féltékenyen.
Edward felnevetett. Őszinte, jóízű nevetéssel.
– Én rólad beszéltem, édesem! – nézett rá őszinte szerelemmel, miközben még mindig vigyorgott.
Bella hitetlenkedve nézett rá.
– De hát… én nem vagyok tökéletes!
– Ó, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy olyan szerény, hogy teljesen lealacsonyítja magát olyan szintre, amely nem méltó hozzá.
Bella vágott egy fintort.
– Nincs igazad.
– Dehogyisnem – vigyorodott el Edward.
– Nem. Én nem vagyok nálad jobb.
– Bella… neked köszönhetem azt, hogy megtaláltam azt a boldogságot, amiről még csak nem is gondoltam volna, hogy létezik! Számomra mindent elhoztál, megadtál, amiről nem is olyan régen még álmodni sem mertem! Te vagy nekem a legnagyobb kincs az egész örökkévalóságban… – simította meg arcát.
– Tényleg így gondolod? – kérdezte halkan Bella.
– Hát hazudtam neked valaha?
– Szeretlek, Edward. Mindennél jobban.
– Én is, szeretlek, Bella. Örökkön örökké.
Edward közelebb hajolt Bellához, ajkait gyöngéden a lány ajkaihoz nyomta. Lágyan ízlelgették egymás ajkait, miközben Bella átkulcsolta kezeit Edward nyaka körül, közelebb húzva magához.
Edward keze bekúszott Bella pólója alá, mire az kuncogva szakította meg a csókot.
– Kérdezhetek valamit? – kuncogta.
Edward bólintott.
– Miért voltál olyan heves a nappaliban? – kuncogott még mindig.
Edward úgy nézett rá, mintha valami kulcsfontosságút nem vett volna észre, ami viszont ott lebegett az orra előtt.
– Nem emlékszel, mit mondtam neked tegnap? Minden mozdulatoddal megőrjítesz…
Bella kuncogása elcsöndesült, helyét gonosz vigyor váltotta fel. Egyik kezét lecsúsztatta Edward mellkasán, egyenesen annak combjára, majd simogatni kezdte azt.
Edward újból megfeszült, de próbálta ellazítani magát.
– Szóval… ezzel is? – kérdezte halkan Bella.
– Legfőképp emiatt voltam veled olyan heves az előbb…
– Sajnálom – biggyesztette le ajkait.
– Én nem – vigyorgott huncutul Edward.
– És ha ezt csinálom?
Bella továbbra is simogatta Edward combját, míg arcával közelebb hajolt annak nyakához, nyelvét végighúzva annak ingje nyakától kezdve egészen a füléig. Majd a fülébe suttogva megkérdezte:
– Akkor mit érzel?
Edward megremegett.
– Vágyat – nyögte halkan.
– Tényleg? – suttogta halkan, miközben már a fülcimpáját harapdálta.
– Bella – sóhajtott fel lehunyt szemmel a fiú.
Bella elmosolyodott.
– És mit csinált veled Jasper odabent?
– Próbált… lenyugtatni… nagyon… erős… hullámokat… küldött… felém…
– És sikerült neki?
– Nem igazán…
Bella halkan felnevetett.
– Szegény Jasper!
– Engem nem érdekel most ő...
– Hát akkor mégis ki?
– Te! – mondta határozottan a fiú, majd hevesen megcsókolta a lányt…

Fél óra múlva már mindketten öltözködtek.
Edward arcán letörölhetetlen volt a vigyor, míg Bella a használhatatlanná vált ruháit nézegette.
– Edward, esküszöm, ezentúl én fogom széttépni a te ruháidat! – morogta, mikor a nadrágja is inkább hasonlított egy kupac lomra, mint nadrágra.
– Állok elébe – tárta szét karjait vigyorogva. – Csak vigyázz, hogy maradjon olyan ruha, amiben vissza tudunk menni.
– Majd meghagyom az alsónadrágod – mosolyodott el.
– Köszönöm ezt a szívességet – kuncogott.
– Te mondtad, hogy önzetlen vagyok – nézett rá.
– Ez igaz – bólintott. – Tessék, itt az ingem. Ezúttal örülök, hogy ezt választottam mára – vigyorgott öntelten.
– Miért is? – kérdezte értetlenül Bella, miközben belebújt a kölcsön kapott ruhadarabba.
Mikor már begombolta, az ujjait pedig szokás szerint feltűrte, vette észre, mire is értette Edward.
Az ing most nem a combja közepéig ért, hanem éppen, hogy eltakarta fenekét.
Kelletlenül felnyögött, mire Edward nevetésben tört ki.
– Ebben nem mehetek vissza! Ez túl rövid!
– Nekem nagyon tetszik – ölelte át hátulról a fiú.
– Az lehet, viszont nekem nem igazán nyerte el a tetszésem.
– Majd vigyázunk, hogy senki ne lásson meg, rendben?
– Elfelejtetted, hogy Emmett a bátyád talán?
– Már a te bátyád is – mutatott rá a tényre Edward.
– Ez igaz. Szóval, a mi kedves bátyánknak biztosan lenne pár aranyos megjegyzése ezt illetően, nem gondolod? – kérdezte csipetnyi gúnnyal hangjában, hangsúlyozva egy-egy szót.
– Majd beugrok veled az ablakon át a szobánkba. Az úgy megfelel neked?
– Remélem sikerül észrevétlenül bejutnunk – sóhajtott fel Bella.
Edward újfent kuncogott, majd Bellát a karjaiba kapva szaladni kezdett.
Mikor elérte a házat, nem lassított szemernyit sem tempóján, hanem ugyanolyan lendülettel elrugaszkodott a földtől.
A következő pillanatban már a szobájukban találták magukat.
– Ez a módszer előbb is eszünkbe juthatott volna – mondta Bella, míg kigombolta az inget, és a szekrény felé sétálva megszabadult tőle.
– Hmm… – morogta Edward, miközben átkarolta hátulról a lányt.
– Edward, így nem tudok felöltözni – vigyorodott el Bella, mikor már a keresett ruhák a kezei közt voltak.
– Azt mondják, hogy a természetes szépség a legszebb.
– Én viszont ruhákban jobban érzem magamat – válaszolta Bella, értve Edward utalását.
A fiú sóhajtva engedte el őt.
– Hát jó.
Bella gyorsan magára kapta ruháit. Mikor megfordult, már Edward is felvette ingjét.
– Most mi lesz? – kérdezte Bella, közelebb lépve Edwardhoz.
– Hogy érted? – ráncolta szemöldökét.
– A Denali klán biztos nagyon dühös most rám, amiért ezt tettem az egyik tagjukkal… én nem akarom, hogy tönkremenjen a barátság miattam.
– Nyugodj meg, édes! Nem fog tönkremenni. Tanya visszament Denaliba.
Bella kigúvadt szemmel meredt Edwardra.
– Ez most… komoly?
– Igen – bólintott. – És senki nem haragszik rád. Mivel Alice ott volt, látta az egészet, és elmesélte, mi történt. Hogy Tanya mit csinált, hogy te miért vesztetted el a fejed – mosolyodott el a végére.
– Mi olyan vicces? – dünnyögött Bella.
– Nagyon édes vagy, mikor féltékenykedsz – vigyorgott rá.
Bella dühösen fújtatott.
– Én nem voltam féltékeny, csak… csak…
– Csak? – vonta fel szemöldökét vigyorogva Edward.
Bella legyintett, és inkább témát váltott.
– A többiek azért még itt maradnak?
– Igen. Ó, és Kate már lelkesen várja, mikor kezdhet gyakorolni veled.
– Szóval akkor Kate tényleg tud nekem segíteni?
– Úgy néz ki – bólintott a fiú. – Hasonló a képességetek. De, gyere, menjünk le, Eleazar ugyanis meg szeretné osztani veled az észrevételét – nyújtotta felé kezét, amit Bella készséggel elfogadott.
Ám mielőtt még elindultak, Edward magához húzta őt, és halkan a fülébe suttogta.
– Tudom, hogy csak tagadni próbálod, hogy féltékeny vagy. Ne feledd, hogy korábban már bevallottad nekem!
Majd vigyorogva kivezette őt a szobából, egészen a nappaliig.
Ott ismét mindenki ott volt, kivéve Carlisle, aki délutános műszakban volt ezen a héten.
– Mi történt veled, Edward? – nézett fivére vigyorgó arcára Emmett. – Olyan önelégültnek látszol… de lehet, hogy inkább kielégült vagy – vigyorgott rá kajánul.
Rosalie oldalba bökte Emmettet, míg Edward visszavigyorgott rá, Bella pedig zavartan lesütötte szemeit. A Denali klán tagjai csak somolyogtak.
– Bella, szeretnék beszélni veled a képességeddel kapcsolatosan.
– Nyugodtan, Eleazar – mondta, mikor helyet foglalt.
– De előbb egy gyors kérdés. Jasper, most érzékeled Bellát?
Jasper bólintott.
Eleazar újból Bellára nézett vissza.
– Akkor azt hiszem, tudom, mi váltja ki nálad a pajzs működését.
– Micsoda? – kérdezte mohón Bella.
– A düh.
– A düh? – kérdezett vissza Rosalie.
– Igen. Jasper azt mondta, nem érzékelte Bellát, mikor Bella Tanyára volt dühös odakint. Most viszont érzékeli, és Bella nem úgy tűnik, mint aki dühös lenne.
– Szóval… dühösnek kell lennie azért, hogy aktiválódjon a pajzsa? – kérdezett vissza Jasper kíváncsian.
– Igen. Nagyon úgy néz ki.
– A gond ezzel csak az, hogy Bella nagyon ritkán dühös – mondta Emmett.
– Az biztos – mosolyodott el Esme.
– Viszont Jasper fel tudná dühíteni a képessége segítségével – mutatott rá Irina.
– De mi van akkor, ha önmagától kell dühösnek lennie ahhoz, hogy létre tudja hozni a pajzsot? – kérdezte Alice.
– Ez nem rossz kérdés – értett egyet vele Carmen.
– Csak egy módon tudhatjuk meg – pattant fel a helyéről Kate.
– Gyakorlással? – kérdezte Bella, mikor a lány felé indult.
– Pontosan – bólintott amaz.
– Talán az udvaron helyesebb lenne próbálkozni ezzel, mint idebent – jegyezte meg Irina.
– Jó gondolat. Gyere, Bella, menjünk!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés