18.fejezet:Jacob, a kém

Edward még sokáig nem tudott lenyugodni, végig Jake-en, és a csókon járt az esze. Mindennek elmondta Jacobot, ami csak éppen az eszébe jutott, mi, a többiek csak ültünk, és csendben hallgattuk szidkozódásait. Még akkor is remegett a dühtől a keze, amikor nyugtató csókot nyomtam ajkaira. Bár nagyon gyengéden ő is visszacsókolt, engem megint elragadott magával egy különös, de annál hatalmasabb érzés, a vágy, hogy megérinthessem őt, hogy csókolhassam, így hát szó szerint letepertem a kanapén, és hatalmas szenvedéllyel csókoltam. Edward keze a derekamra csúszott, míg másik kezével a hajamba túrt, aztán mint mindig, most is eltolt magától, én meg újra hoppon maradtam.

- Bella kérlek ne durcizz! - kérte, mikor elhúzott szájjal elhúzódtam tőle.

- Ne durcizzak? Miért nem akarsz megcsókolni? - vetettem a szemére.

- De hisz megszoktalak csókolni... - hajtotta le a fejét.

- Tudod, hogy értem! Miért nem csókolsz meg úgy, isten igazából! - karjaimmal dühösen kapálóztam magyarázás közben, Edward féloldalas mosollyal az arcán válaszolt.

- Csak nem telhetetlen valaki? - vigyorodott el, éreztem, ahogy elönti arcomat a pír.

- Fogd be! - vágtam hozzá egy párnát, erre hangosan felnevetett.

- Mi folyik itt? Házastársi vita? - jött be vigyorogva Emmett, és levetette magát a másik oldalamra.

- Bella arra panaszkodott éppen, hogy nem elég neki annyi csók, mint amennyit kaphat - nevetett fel hangosan Edward.

Emmett egy pillanatig elképedve bámult maga elé, majd felvihogott. Rázkódtak a röhögéstől, bosszúsan karbatett kézzel ültem közöttük. Felemeltem a kezeimet, és egyszerre hátbavágtam őket. Meglepődve abbahagyták a nevetést, és rámnéztek. Nem fájt nekik az én gyenge kis ütésem, meg sem érézték, csak meglepődtek a reakciómon.

- Ne haragudj... - hízelgett Edward, és magához húzott.

Kezével lágyan végigsimított a hátamon, libabőrös lettem az érintésétől. Éreztem lehelletét az arcomon, aranyszín szemeiben szinte elveztem. Nem tudtam rá haragudni, egy percre sem.

- Ez nem volt vicces! - sóhajtottam fel megölelve Edwardot.

Halkan felkuncogott.

- Nekem tetszett. Édes vagy, amikor haragszol... - suttogta a fülembe, a szívem hevesebben kezdett el verni.

- Tudod, hogy mindig elvarázsolsz? - kérdeztem gyenge mosoly kíséretében.

A karjai között minden erőm elszállt, nem számított semmi más, csak ő és én.

- Tényleg? Nem is tudtam... - hazudta kedvenc mosolyommal az arcán, és apró csókot lehelt az ajkaimra, olyan aprót, hogy száját épphogy az enyémhez érintette.

- Tényleg... - megcsókolt, erősebben, és hosszabban, mint szokott, majd legnagyobb meglepetésemre a karjaiba kapott, és elindult velem kifelé az udvarra.

- Mutatok neked valamit Bella. Tudod a vámpírok nem olyanak napfényben, mint amilyenek általában - nem fűzött többet hozzá, a hátára kapott, és elindult.

Gyorsabban futott, mint a szél, teljes erőmmel kapaszkodtam, féltem, hogy esetleg le fogok esni. Alig láttam valamit, minden elmodott előttem. Könnyezni kezdtem, ahogy a szél a szemembe fújt folyamatosan, de még sem bírtam lehunyni a szemeimet. Alig telt bele néhány percbe, mire megérkeztünk. Edward megállt, de én még mindig nem szálltam le róla, görcsösen szorítottam a nyakát.

- Bella! Bella, édesem minden rendben van? - kérdezte, de én nem válaszoltam.

Elengedtem őt, és a földre zuhantam. Dermedten feküdtem a fűben, Edward aggodalmas arccal fölében hajolt, és gyengéden ütögette az arcomat.

- Bella! Bella, mi a baj? - kérdezte, az aggodalom érződött a hangjában.

- Edward... azt hiszem... azt hiszem hánynom kell... - és ahogy ezt kimondtam, oldalra fordultam, és kiadtam magamból az eddig evett ételeket, amiből persze nem volt olyan sok.

Szaporán lélegezve hajoltam a föld felé, Edward gyengéden a hátamra tette a kezét, és simogatni kezdte.

- Annyira sajnálom Bella! Ígérem máskor nem futott veled! De miért nem csuktad be a szemed? - aggodalmaskodott.

- Sajnálom... az én hibám. Egyszerűen nem akartam - feleltem.

- Na gyere! - húzott fel a földről, és segített nekem tovább menni.

Bár szilárdan állítottam, hogy jól vagyok, és tudok a saját lábamon menni, nem engedett el. Csak most vettem észre, hogy ugyanarra a kis rétre jöttünk, mint mindig. Edward megállt, és elengedett, mosolyogva nézett rám.

- Készen állsz arra, hogy lásd? - kérdezte, én határozottan bólintottam.

Tudtam, hogy valami nagyon furcsa dolog fog történni, de ami történt, arra nem számítottam. Edward kilépett a napfényre, ingjét levetette, s én tátott szájjal figyeltem a látványt. A bőre úgy csillogott, mintha millió kis gyémánttal lett volna kirakva. Gyönyörű volt, szinte szóhoz sem jutottam csodálkozás közben.

- Te... egyszerűen gyönyörű vagy! - suttogtam kábán.

Edward bosszúsan felhorkant, megrázta a fejét.

- Gyönyörű? Egy szörnyeteg vagyok Bella! Egy gyilkos! - kiáltotta felém.

Odarohantam hozzá, karjaiba kapaszkodtam.

- Nem hiszem! - feleltem határozottan.

- Öltem már embert... - suttogta.

- Azok biztosan rászolgáltak a halálra. Te nem lennél képes senkit sem bántani! - állítottam, komolyan így gondoltam.

Edward nem válaszolt, szomorú szemekkel nézett le rám, majd megcsókolt. Az avar megzörrent mögöttem, és egy gyűlölködő hang töltötte be a rétet.

- Tudtam én! Tudtam, hogy mi vagy Edward Cullen! - hallatszott Jacob dühödt kiáltása.

Dermedten néztem rá, majd Edwardba, aki teljes nyugalommal felvette az ingjét, de arca még így is csillogott.

- Mit keresel itt Black? - megijedtem, az Edward hangjában bújkáló él félelmetesen hangzott.

- Követtelek titeket! Bella gyere velem! Most!

- Nem! - üvöltöttem a képébe, gúnyosan elvigyorodott.

- Vagy velem jössz, vagy idehívom a szintén az erdőben bóklászó társaimat, és elmesélem nekik ki is az az Edward Cullen, és az egész családja. Vagy inkább... mi.

Ijedten néztem Edwardra, aki dühödten meredt Jacobra. Lassan elindultam feléje, hisz nem sodorhattam veszélybe szerelmemet. Ha kiderül, hogy vámpír, akkor mindenki azt fogja hinni, hogy ő a gyilkos, vagy a családja valamelyik tagja. Üldözni fogják őket, talán meg is... nem erre gondolni sem szabad. Edward gyorsan visszarántott.

- Bella marad! - felelte határozottan.

- Edward kérlek! Nem lesz semmi baj! Kérlek hagyj, engedd, hogy elmenjek vele! - kérlelőn néztem rá, hosszas habozás után kelletlenül bólintott.

- Egy újjal se érj hozzá! - kiáltotta utánunk, miközben Jake a karomnál fogva rángatott maga után.

Nem szóltunk egymáshoz egy szót sem, csak vártam, hogy mi fog következni. Nem engedhetem, hogy baja essen a Cullen családnak. Bármi áron, de meg kell védenem őket. Jake hirtelen nekinyomott az egyik fának, gonosz vigyorral az arcán megszólalt.

- És akkor most elbeszélgetünk egy kicsit Bella!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés