Míg vártuk őket, hallgatva egyre közeledő lépteik zaját, furcsa módon hirtelenül nyugodtam meg, de olyan szinten, hogy majdnem elszédültem.
-Jazz, kérlek, befejeznéd? – fordultam felé álomittas hangon.
-Ó, jaj, bocsánat. Ma nem igazán hozom a formám… - suttogta bűnbánóan. A köd lassacskán eloszlott a fejem fölül, és újra ideges voltam.
A léptek lelassultak, és élénk női hangokat hallottam. Meg lehetett állapítani, hogy négyen voltak, mindannyian másféle szopránba hajló hangnemben beszéltek, és volt egy férfi is, kinek hangja mélyebb volt, mint a nőké, de lágy, bársonyos. Cipőkopogás. Ajtónyikorgás, majd csapódás. Ekkor találkoztam velük vámpírlétem óta először.
Rögtön kiszúrtam, melyiküket nem ismerem. Az ezüstszín hajú vámpír teljességgel idegen volt számomra. Szóval ő Irina. A többieket már látásból ismertem, de hogy melyikük Tanya, Kate és Carmen, azt nem tudtam megállapítani. Mivel egyetlen férfi volt a csapatban, biztos voltam benne, hogy ő Eleazar.
-Cullenek! – sikoltott fel az egyik ismeretlen, búzaszőke hajú nő, és mindenkit sorra megölelt. Őt követték a többiek is, kivéve az aranyszőke, eperszín csíkokkal ellátott frizurájú nőt. Ő mindenkit kikerülve először Edwardot ölelte át. Volt valami belsőséges, birtokló ebben az aprócska gesztusban, amit nem tudtam hová tenni. Furcsa érzést éreztem a gyomromból, mintha valami odabent rekedt volna, és ki akarna törni onnan. Csiklandozó érzés volt, de mikor a Denali eperszín-hajú tagja megölelte Edwardot, fájdalmas verdesést éreztem a környékén.
-Bella, hogy te milyen gyönyörű vagy! Eddig is szép voltál, de a vámpírléttől még hihetetlenebb vagy! A szemeid is már majdnem teljesen aranyszínűek – lelkendezett az egyetlen barna hajú sápadt gyönyörűség.
-Ó, milyen udvariatlanok vagyunk! – sikkantott fel a búzaszőke hajú nő. – Irina, ő Bella, Bella, ő pedig Irina.
-Üdvözöllek köztünk, Bella – mosolygott Irina. – Sajnálom, hogy a múltkori alkalommal nem tudtam megjelenni…
-Kérlek, egy perc figyelmet. – szakította őt félbe Carlisle. – Nem tudom, mennyi hír jutott el hozzátok az elmúlt idő történéseiből, de tudnotok kell egy apróságról. Bella az átváltozás előtt… illetve alatt, nem tudom pontosan… szóval Bella elvesztette az emlékezetét. Semmire sem emlékszik. Az emberi létéből semmire.
A Denali-klán elhűlve nézett rám. Sokkolta őket a tudat, miszerint nem tudok semmit. Újra lesütöttem a pillantásom. Nem szerettem figyelem középpontjában állni.
- Edward, azon, hogy semmire, úgy értettétek, tényleg, semmire? – kérdezte akadozva a búzaszőke hajú nő. – Arra sem?
- Igen, Kate, pontosan úgy – sóhajtott Edward kerülve a tekintetem.
- Ó, te jóságos ég. Annyira sajnálom! – nyögött fel elborzadva az epercsíkos vámpír, és Edward nyakába borult. Újra éreztem a lüktető fájdalmat, és azon kaptam magam, kedvem lett volna egy kis ízelítőt adni az Edwardra kapaszkodó teremtménynek a Janetől szerzett képességemből…
„Bella, beszélhetnénk?” – hasított a fejembe egy gondolat. Jasper. Ó, szóval ellenőrzött. Remek. Tétován bólintottam, de a búzaszőke hajú vámpír, akit Edward Katenek nevezett, elállta az utamat.
-Sajnálom, Bella. Hadd mutatkozzak be! Én Kate vagyok. Ő Tanya – bökött az Edwardot ölelgető nőre. – ők Carmen és Eleazar, akik egy pár. Irinát pedig már bemutattam.
-Nagyon örülök – villantottam fel egy futó mosolyt.
-Elmesélnétek nekünk a történetet? Már amennyit lehet, mert gondolom, most tapintatosan kell bánnunk az információkkal Bella érdekében – most szólalt meg először, méghozzá előzékenyen Eleazar.
A következő órákban egymást kiegészítve meséltük el az élettörténetem vámpírként. Többször hitetlenkedtek, főleg az önuralmas résznél, valamint a képességeimnél. Kate megkért rá, hogy mutassam be rajta fájdalomokozó képességemet, de nem voltam rá kapható. Gondolatait viszont meghallottam, mi szerint vagy így, vagy úgy, de meg fog puhítani. Ők is meséltek magukról. Carment, Kate-t, és Eleazart rögtön megkedveltem. Irina is kedves volt a maga rettenetesen zárkózott módján, bár a Delani-klán szerint én voltam a befordult. Egyedül Tanya húzta fel az agyam, de nem kis mértékben.
Úgy ügyeskedett, hogy Edward mellett ülhessen, és mindig valamilyen ürüggyel (vagy amikor azt hitte, hogy nem látjuk, ürügy nélkül) hozzáért az ÉN Cullenemhez, és a gyomromban repkedő akármik ennek nagyon nem örültek.
Mégis jól éreztem magam a társaságban, Carmennel különösen egy hullámhosszon voltunk.
De egy idő után kellemetlenné vált a dolog. Edward minduntalan lefejtette magáról Tanyát, de egyszer, mikor a nő direkt-véletlen Edward ölében kötött ki, alig bírtam elfojtani a morgásom, és le kellett sütnöm a szemem, nehogy balesetet okozzak.
„Bella, tűnés kifelé, most.”
Egy „elnézést” elmotyogva kitrappoltam a nappaliból. Jasper követett.
-Bella…
-Ki engedte meg, hogy lemérj? – estem neki azonnal.
-Bella.
-Figyelj, én magam sem tudom, mi ez, és nem tudom megfékezni, szóval ne prédikálj – füstölögtem.
-Bella!
-Ne a nevemet szajkózd már! –morogtam ingerülten.
-Féltékeny vagy – bökte ki nagy nehezen.
-Hogy mi?! – hördültem fel.
-Hidd el, igaz. A verdeső pillangók a gyomrodban… ugye? – nézett rám cinikusan, már ha ezt annak lehetett nevezni.
-De…
-Ne tagadd, Bells. Szerelmes vagy Edwardba, és nem esik jól, hogy Tanya ott babusgatja őt.
-Te teljesen megvesztél. Edward és én… rendben, talán nem szimpla testvéri kapcsolat van közöttünk, de…
-Jó, én elmondtam a véleményem, és ha akarod, ha nem, erről Edward is értesülni fog.
-Te csak ne fenyegess…!
-Miről van szó, srácok? – pillantott ki az emlegetett a nappaliból. Hiába próbáltam volna megakadályozni, Jasper hajthatatlan volt. Edward meglepve figyelte gondolatait, majd elmosolyodott.
-Ühm… beszélhetnénk?
-Legyetek kedvesek nem turkálni a fejemben, oké? – motyogtam lesütött szemmel, nyilvánvalóan zavarban.
-Rendben. De ha szeretnél… itt leszek – felelt nyugodt hangon Edward.
-Jó, észben fogom tartani – morogtam, és kivágtattam az ajtón. Itt az ideje felkeresni Jacob Blacket.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés