- Te-te mit műveltél? - Futottam ki utánuk.
- Amit már rég meg kellett volna tennem.Kidobtam.Tudtam!Annyira tudtam,hogy téged akar! - Csalódott tekintetét rám szegezte. - És te Bella...miért tetted ezt?Én hittem benned.

Odaléptem a korláthoz,és lenéztem.Legnagyobb döbbenetemre nem találtam sehol Alecet.Meglepetségemet gondolom észrevette Edward is,mivel fájdalmasan felnevetett.

- Ugye nem gondoltad komolyan,hogy majd holtan ott fog feküdni?
- De.Nagyon is azt hittem - ziháltam még mindig lefelé nézve.
- Ugyanmár.Vámpírok vagyunk.Semmi fájdalmat nem érzett.Csak tudattam vele,hogy tűnjön el - Vissza szeretett volna menni a házba,de én kezénél fogva odahúztam.

- Ennyiben hagyod az egészet?Tényleg nem hiszed el,hogy nem történt semmi?Csak egy baráti ölelés volt!Edward... - Léptem közelebb hozzá,és ujjainkat összefontam. - ...tudod jól,hogy én téged szeretlek.Viszont nem tudom,hogy hogy fogom megbocsájtani azt,amit Aleccel tettél - Most én terveztem azt,hogy faképnél hagyom,de ő nem engedte,és karjait derekam köré fonta.
- Sajnálom.Bocsánat,szerelmem,ha téged ez rosszul érintett.De te többet jelentettél neki,mint egy barát.És nekem ez annyira fájt.Nem bírtam tovább nézni azt,hogy csak azért van itt,hogy megszerezzen magának.Nem engedhettem.Cselekednem kellett.Te is ugyanezt tetted volna a helyemben.Nem? - mosolygott rám huncutul.

- De - Böktem ki nagy nehezen. - De ez akkor is felelőtlenség volt!Nem így kellett volna elintézni.Most mégis mi fog történni,ha véletlen megtalálnak minket?Vagy bosszúból elárulja,hogy hol vagyunk? - Gondolkodóra fogtam,aztán újra elmosolyodott.
- Nem bízol az én erőmben?Lebecsülsz? - Színlelte a sértődést.
- Te is tudod jól,hogy nem így értettem.De ha Alec átállt,a te erőd mit sem ér.Lebénít mindenkit - Kezeimet mostmár én is nyaka köré fontam.

- Téged nem tud.A te páncélod még nála is erősebb.És ez a lényeg.
- Nem hagynám,hogy bántson,Edward.Viszont sajnálatos módon,én még magamat sem tudom megvédeni - Nyomtam egy puszit ajkára.

- Kaphatnék egy kicsike bizalmat?Tudok vigyázni magamra,Bella.

Újra a korláthoz simultunk,és éreztem,hogy minden porcikája kíván engem.Apró csókokkal halmozta el nyakamat,én pedig minden egyes érintésnél felnyögtem.Felfelé haladva elérte jéghideg ajkamat,amit azonnal birtokába is vett.Szerette volna mindazt megismételni,amit az első nap,csakhogy amit gyengédségével elfeledtetett velem,az most eszembe jutott.Nem is értem,hogy voltam képes nem figyelembe venni.
- Edward - ziháltam.
- Igen? - Kapkodta a levegőt.
- Nemsokára haza kellene látnogatnunk - Hirtelen megállt kényeztetésemben,és meghátrált.

- Én nem akartam neked rontani.Nem tudtam,hogy most nem szeretnéd azt...De nem így kellett volna tudtomra adnod.Megérteném másképp is,ha nem akarnál most engem.És nem lennék erőszakos.Én annyira sajnálom - Kezdte az önmarcangolást.
- EDWARD! - Emeltem fel a hangom. - Ugye te sem gondoltad komolyan mindezt?Persze,hogy kívánlak!De...most van ennél fontosabb dolog is.
- Megszeretnéd osztani velem? - Mindkét kezét hátra helyezte,és összekulcsolta azokat.Aztán diadalmasan kihúzta magát.
- Éppen ezért szakítottalak félbe.
- Hallgatlak.
Kerestem a szavakat,hogy is foglalhatnám mondatba azt,ami vele,és velem fog történni.De egyszerűen nem találtam rá a megfelelő szót.Észrevette zaklatottságom,és egyre kíváncsibbá tettem.Belenéztem aranyszínű szemeibe,és hirtelen az egyszerűbb módot választottam.
- Apa leszel - Arcomra próbáltam egy mosolyt varázsolni,de nem igazán sikerült,mikor láttam,hogy Edward nem igazán örül ennek az egésznek.Megmerevedett,és tekintetét azonnal pocakomra irányította.Nem sokat láthatott,mivel az még ugyanakkora maradt.De kezdtem megijedni tőle. - Valami baj van? - kérdeztem tőle.
- Ez hogy lehetséges? - Még mindig hasamat bámulta.
- Én...nem tudom.Ezért kellene haza mennünk,hogy Carlisle kivizsgáljon.
- Rendben.Holnap reggel indulunk is - Hátat fordított,és befelé igyekezett.
- Nem is örülsz? - szóltam utána.Ő pedig leült egy székre úgy,hogy még én is láttam kintről.Aztán rám nézett,és válaszolt.

- Igazából nem értem,hogy mit érzek.Ez mind meglepett.Sosem gondoltam volna,hogy egy ilyen magam fajta szörnyeteget megajándékozna az élet egy gyerekkel. - Köhécseltem egyet a szörnyeteg szó hallatán,és ismét folytatta. - De azt hiszem boldog vagyok.Csak még nem fogtam fel teljesen.Bella,te mindig tudsz meglepetést okozni.Kérlek,gyere ide - Megpaskolta két combját,én pedig lassacskán elindultam magam mögött hagyva az erkélyt,és leültem az ölébe. - Szeretnék valamit kérdezni,hogyha már kisbabánk lesz.És persze ez volt,az az elmaradott kérdés,amikor az étterem felé igyekeztünk.Emlékszel még? - szólalt fel újra.
- Hát persze - leheltem.
Úgyvéltem felfedezni,mintha Edward ebben a pár pillanatban magával küzdene.Mégcsak nem is sejtettem,mire gondolt célzásával.Kezével arcomat maga felé fordította,aztán feltette a nagy kérdést.
- Bella Swan,hozzám jönnél feleségül?
Hirtelen nem jutott el az agyamig,hogy a válasz IGEN.Felső ajkamat nem bírtam elmozdítani alsó ajkamtól.Mikor már ő is kezdett kétségbeesni,hogy véletlen nemet mondok,összeszedtem magamat,és vettem egy nagy levegőt,mégha nem is lenne szükséges számomra.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés