18.

Minden jó…

Seth szemszöge.

Három hét. Három hete én voltam a világ legboldogabb férfia  , úgy éreztem mindenem megvan. Most meg…

Naponta beszélünk, de így is borzalmas.  Ha a szerelem egy nagy habos torta, a viszontagság az édesítőszer rajta.  Ráadásul Leah szervezkedik. Meghívta a külföldi barátunkat Katiet. Hogy mire jó ez neki azt nem tudom. Szóval most Katie ott lakik nálunk.  Még régen nagyon jóban voltam vele, igazából tetszett is .  És ezt Leah ki is használja, folyton egyedül hagy minket. Az ember a saját házába sincs nyugalommal. – háborogtam

-         Seth!- szólt utánam Katie.  – Istenem már egy fél órája kóborgok utánad.

A francba legközelebb beljebb kell mennem- gondoltam.

-         Megtaláltál.

-         Hát igen- pirult el.  – Nem bánod, ha leülök ide melléd – mutatott a földre.

-         Foglalj helyet.

-         Na és milyen London amióta eljöttem?

-         Csodaszép, mint mindig. Emlékszel, amikor csak mi ketten elmentünk megnézni a London Eye-t? Azóta már nem olyan mintha veled nézném.

-         Nézd Katie, én nem tudom miért jöttél ide, félre ne értsd, engem nem zavarsz, de ami volt elmúlt. Főleg ha azt nézzük, hogy nem is volt semmi. Nekem barátnőm van, és nem akarom elveszíteni.  – Biztos, hogy nem volt köztünk semmi? – vágott közbe – mert nekem úgy tűnt, hogy nagyon is volt. - kacérkodott. És hol van, a barátnőd ugyanis sehol se látom?- majd lesmárolt.

-         Itt- mondta egy szomorú hang. Mire hátra fordultam egy csíkot láttam csak. Nem az nem lehet- gondoltam.

-         Biztos hallucinálok, előbb mintha lett volna ott valaki. - mondta Katie.

-         Katie, fogalmad sincs mit csináltál, majd rohantam is.

Hogy lehet valaki ilyen… alattomos egy szemét. Egek Carlie! Meg kell találnom.  Biztos félre értette. Felhívom Nessiet, biztos odament.

Carlie szemszöge.

Csak futottam, az erdőbe. A fejembe csak egy hang volt… annak a kis ribancénak a hangja. Hol van most a barátnőd.

Seth hogy tehetted ezt?  Egy fához értem. Ismerem ezt a fát. Hirtelen a kérgétől téptem volna ki. De csak püföltem . Hiába csak megreccsent. Ennyit az erőmről.  Csörgött a telefon. Seth az, nem, nem vagyok kész rá, hogy beszéljek vele. Mit mondhatna? Látni akarom a ’szerelem kuckót”… talán utoljára. Talán azt a ribancot is idehozta.

De ostoba vagyok.   Húzott a kíváncsiság a fához, ösztönösen is felmentem. Semmit se változott, kinyitottam a kisszekrényt. Egy cipős doboznyi levél volt benne, és egy fotó album. A mi fotóalbumunk. Akkor újra megcsörrent a mobilom. Alice volt az.

-         Carlitosz, láttam. Nagyon sajnálom…- Én is láttam Alice. - vágtam közbe. De még sem tudom gyűlölni. - zokogtam.

-         Nem az, aminek látszott, bár Seth jövője nem látszik tisztán, a lányé nagyon is. Kicsim, ugye nem gondolod, hogy ő is akarta azt a csókot?

-         Alice… most le kell tennem, kicsit szeretném kiszellőztetni a fejem. Ugye nem gond?

-         Nem persze, tudom, hogy jól fogsz dönteni. Láttam. Szeretlek.

-         Alice , megkérhetnélek, hogy ne szólj róla apáéknak. Akkor mehetnék is vissza.

-         Persze szívem, apáddal egy kicsit nehéz lesz, de megpróbálom.

-         Szeretlek, köszönöm Alice.

Kivettem a leveleket. Bár még mindig Alice szavai jártak a fejemben.  Biztos hogy jól láttam? Míg az egyik részem replikázott hogy nem vagyok vak. A másik azt mondta: talán ha nem futok el láthattam volna Seth reakcióját. Hiszen ismerem. Nem ilyen fajta.

De furcsa a leveleken az én  nevem  volt.  Kinyitottam az egyiket, majd beültem a sarokba és elkezdtem olvasni.                              

                                                                                ***

(Seth szemszöge.)

Én hülye állat. Hogy lehetek ekkora barom. Ráadásul Carlie nem vette fel a telefont, és Nessiéknél se volt. Sőt ,nem is tudták hogy jön. Biztos meglepetés akart lenni. Aztán mit lát hogy egy ismeretlen lány rámveti magát. Aztán beugrott  hogy hol lehet. Mivel elmentem a Cullen birtokra is, a La Push- ra is , csak egy hely maradt. A faház hát persze hogy miért nem jutott ez hamarabb eszembe.

                                                                           ***

Végre ideértem. És igazam volt, éreztem újra a mámorító illatát.

-         Carlie! – öleltem meg. Ott ült és zokogott, kezében a leveleimel.

-         Amit láttál. – Ssss, tudom te nem akartad. – majd megcsókolt.  A könyveknek álltalában forró csók van a végén amiben benne van minden érzésük. A bánat, szerelem , boldogság, minden amit valaha tapasztaltak. Csak most értettem meg igazán . A karjaim közé kaptam és leugrottam a házból vele.

-         Szívem neee.

-         Meg bocsátasz ?

-         Ha ezt velem és… ha még egyszer megcsinálod, akkor erősen elgondolkozok hogy nem. Ne merészeld! – durcizott, de láttam a szemein hogy tetszett neki.

-         Igen is aszonyom, majd lettettem és letérdeltem elé.

-         Mikor elmentél én rájöttem mit hibáztam. Töbször nem birnálak elereszteni.  De nem követe el még egyszer ezt a hibát. Nem foglak elhagyni. Carlie Cullen hozzám jösz feleségül ?- tettem fel a kérdést. Láttam hogy meglepődik, majd a karjaimba ugrott .

-         Igen, igen igen .    - sírta

Elő vettem egy gyűrűt amit anya adott, és elhúztam az ujára.- Ne sírj szerelmem- csókoltam meg.

-         Én vagyok a legboldogabb ember.  Újra a karjaim közé kaptam és elindultam vele a La Push felé.

                                                                 ***

-         Szívem mondanom kell valamit. Kisbabánk lesz.

Mint akit fejbe vágtak úgy álltam ott. Kisbaba . Lehetséges hogy ilyen tökéletes legyen az életem?

A mennyasszonyom a világ legszebb nője, aki ráadásul az én gyerekemet várja.

-         KISBABÁNK, SZÜLŐK LESZÜNK. Ó Carlie köszönöm- csókoltam össze vissza. Apa leszek ez hihetetlen.

-         És te kis pocaklakó? Fiú leszel vagy lány? Tán mindkettő? – simogattam szerelmem pocakját.

-         Nagypap szerint nem kizárt hogy ikrek lesznek. 50% esélye van.

Hát lehetnénk ennél boldogabb?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés