Alig bírtam magamhoz térni, hatalmas sokk ért ugyanis. Még most a fülemben csengett Carlisle szava, miszerint lányaim lesznek. Ikrek. Ikreket várok. Nagyon örültem ennek, semmi kifogásom nem volt ellene, hogy nem is, hanem kettõ kicsi baba édesanyja legyek, csak hát annyira váratlanul ért ez az egész, hogy nem bírtam idegekkel, és muszáj volt közelebbrõl megvizsgálnom a padlót. Jake a karjaiba vett, és lefektetett a kanapéra, kezembe nyomott egy forró bögrét, lassan kortyoltam a benne lévõ italt.

- Nessie édesem jól vagy? - kérdeztem aggodalmas hangon, arcomat simogatva. Bólintottam.

- Igen. Csak ez az egész nagyon... váratlanul ért.

- Természetesen, hogy meglepõdtél, bár én számítottam ilyen reakcióra! - nevetett fel Carlisle.

Apa és anya léptek be a szobába, s míg anya boldogan táncolt oda hozzám, apa csak lomhán lépdelt, próbálta húzni az idõt.

- Apa... - szólítottam meg, közelebb lépve hozzá.

Megfogtam a kezeit, közelebb húztam magamhoz, majd hozzábújtam. Annyira hiányzott már az apai szeretete, az ölelése. Habozva bár, de viszonozta az ölelést, fejét a vállamra hajtotta.

- Nessie... hallottam, hogy nem csak egy, hanem két gyerekkel vagy terhes... - amíg beszélt, szomorúan lehajtotta a fejét.

- Igen apa. Jól hallottad. Zavar ez téged? - kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.

- Nem. Hidd el én örülök neki, csak...

- Csak mi? - sürgettem.

- Csak féltelek. Anyád, mikor terhes volt veled, szörnyû kínokat élt át, nagyon rossz volt látni ahogy szenved... - elmosolyodtam.

Szóval õ nem is azért szomorú, mert Jacobtól vagyok terhes, hanem mert attól fél, hogy nekem vagy a kicsiknek valami baja esik. Bár õ leginkább az én egészségem miatt aggódik.

- Biztos nem lesz semmi baj! Az teljesen más volt. Én vámpír vagyok félig, tehát sokkal erõsebb, mint anya akkor volt - magyaráztam.

- De Jacob vérfarkas! Te meg vámpír! Ki tudja milyenek lesznek a gyerekek! - kiáltott fel ingerülten, kezét kikapta a kezembõl.

- Majd én leszek a tesztalany! - vontam meg a vállam flegmán.

Apa visszafordult, nekilökött a falnak, odaszorított, nem hagyta, hogy elmenjek. Arcáról csak úgy sütött a düh.

- Nem leszel te semmiféle tesztalany!! Nem fogom hagyni, hogy rajtad kísérletezgessenek!! - förmedt rám dühösen.

- Nem te mondod meg mit csináljanak! És nem parancsolsz nekem! - ráncoltam össze a homlokom durcásan.

- Egyenlõre még a lányom vagy Renesmee Carlie Cullen! - a teljes nevemen szólított, ez azt jelentette, hogy tényleg nagyon mérges rám.

Nem törõdtem vele, kibújtam a karjai közül, és odabújtam Jakehez, aki védelmezõen átölelt. Ellenségesen méregette apámat, de ugyanakkor volt valami más is a szemében.

- Jake mondd meg neki, hogy nincs beleszólása!! Mondd meg neki, hogy azt csinálok a gyerekekkel amit csak akarok!! - kérleltem, szorosan kapaszkodva belé.

- Nessie... apádnak talán igaza van - kerekre tágult szemekkel néztem fel rá, dühösen ellöktem magamtól.

- Ti semmit sem értetek!! Nekem nagyon fontosak a gyerekek!! És nem értitek meg azt sem, hogy semmi bajom nem lesz!!! - kiabáltam nekik.

- Honnan tudod, hogy nem lesz baj? Honnan vagy ennyire biztos benne? - rivallt rám apa.

- Csak érzem! Miért szerintetek mit kellene tennem? - vártam a válaszukat, de õk csak haboztak.

- Vetesd el - modnta ki végül apám.

Egész testemben meghûlt az a kevés vér, ami volt. A szívem, melynek nem volt szüksége arra, hogy folyamatosan dobogjon, most biztosan leállt. Szememet szúrták a könnyek, arcom vöröslött a dühtõl. Kezeimet ökölbe szorítottam, testem remegni kezdett.

- Soha! - kiáltottam a képükbe, miközben arcomon lefolytak a könnyek.

- Nessie... kicsim... - Jake próbálta megfogni a karomat, de elrántottam elõle, dühösen kirohantam az ajtón.

Csak futottam és futottam, teljes sebességgel, magam mögött akartam hagyni azt a házat, ahol senki sem ért meg. Az egy dolog, hogy aggódnak miattam, de azért még nem kellene ilyen szörnyûséget kérniük tõlem. Soha nem fogok tõlük megszabadulni, még akkor sem, ha az az életembe kerül, amit én lehetetlennek gondoltam. Vámpír vagyok félig az Istenért! Erõs vagyok a magam módján, képes leszek gond nélkül kihordani a kicsiket. Csak azt sajnáltam, hogy Jaket ott kell hagynom, hogy nélküle kell majd felnevelnem a kicsiket. Mert egyedül akarom az biztos. Jake is apa oldalára állt. Õ is azt akarja, hogy vetessem el a kicsiket. Szerettem Jaket, mindennél jobban, és ahogy egyre messzebb kerültem tõle, a köztünk lévõ acélkötél húzni kezdett visszafelé, és ahogy egyre csak elõrébb haladtam, a fájdalom egyre elviselhetetlenebb volt. Majd ha megszülöm a kicsiket, akkor talán visszajövök majd hozzájuk, hogy megmutassam nekik, nem volt igazuk. Az egyetlen, amit nem fogok engedni, az az, hogy a gyerekeimhez bárki, akár csak egy újjal hozzányúljon.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés