40. fejezet (9. Olyan biztos, mint a pokol, hogy egy láthatatlan jön III/III)

-    Érte? - kérdeztem, hogy mindenképp a szaván fogjam, hogy a lelkiismeretén múljon.
-    Mindent megtettem, hogy távolt tartsam őt tőled. Minden egyes dolgot. Most már késő - szűrte a fogain keresztül.
Győzködnöm kellett, amit gyűlöltem, de voltak benne igaz szavak is.
-    Ismered, Jacob. Van veled egy kapcsolatod, amit én nem tudok megérteni. A része vagy, és ő is a részed. Nem akart rám hallgatni, mert azt gondolja, hogy alábecsülöm őt. Azt hiszi elég erős ehhezâ�¦- elhallgattam és nyeltem egyet, a méreg akaratlanul is felgyülemlett a számban. - Talán rád hallgatni fog.
-    Miért tenné? - tette fel Jacob a kérdést, amitől én is tartottam. Bella túl makacs, és inkább meghalna, semmint gyengeként feladja. A lábaim hirtelen meginogtak, Jacob nem segít? Kényszeríteni fogom! Csakis ez lehet a megoldás! â��Eszüket tudják veszteni a vámpírok?â��
-    Talán - feleltem gondolatára. Talán őrült voltam már, csak egy részem tudott józan maradni. Az a felem, amelyik Jacobot kérlelte. Vagy esetleg pont az volt az őrült részem? - Nem tudom. Úgy érzem - hajtottam le a fejem. Ki voltam én valójában? Léteztem valaha? Bella egy angyal volt. Őt meg kellett védenem, még ha csak egy álom is volt minden. - Megpróbáltam távol tartani ezt tőle, mert a feszültség még betegebbé teszi. Nem tud semmit tenni, amíg ez itt van. Nyugodt maradok, nem tudok keményebb lenni. De most már nem számít. Rád majd hallgatni fog!
-    Nem tudok mást elmondani, mint amit te elmondtál már neki. Mit akarsz, mit tegyek? Mondjam, hogy hülye? Mostanra már biztos rájött. Mondjam, hogy meg fog halni? Fogadni mernék, hogy tisztában van vele - felelte élesen. Nem tehette ezt velem. Miért nem ölt már meg? Miért nem akar harcolni Belláért? Hát nem látja? Ő minden t megadhat Bellának, mindent, amit én soha. Gyereket, tiszta és boldog emberi életet.
-    Bármit fel tudsz neki ajánlani, amit szeretne.
â��Nem kétséges. Ez az őrület határa?â�� - kérdezte gondolatban, de én épp készültem bevetni az utolsó ütőkártyám. Erősnek kellett lennem, pedig vért akartam hányni a gondolattól.
-    Bánom is én, csak maradjon életben- mondtam. - Ha ez a gyerek, amit akar, megkaphatja. Lehet még vagy fél tucat gyereke. Bármi, amit szeretne - mondtam jelentőségteljesen, és vártam, hogy ne kelljen kimondanom, de Jacob csak lefagyva állt, így kimondtam: - Kaphat kiskutyákat, ha ez az ára - néztem fel rá, és a tekintetünk találkozott.
A szíve hevesen kezdett dobogni, mikor felfogta szavaim értelmét. Folytattam, hogy teljesen elültessem a bogarat a fülében. A legnagyobb áldozat volt ez tőlem, de a legkisebb is azért, hogy Bella élhessen.
- De nem ezen az áron! - sziszegtem. - Nem így, hogy az élete, minden, amiért vele vagyok, elvesszen! Felejtsük el a betegségét, lássuk mennyire bántja őt - mondtam, és fájt, hogy még mindig bántanom kell a feleségemet ahhoz, hogy élhessen. - Te meg tudod tenni, hogy belássa ezt, Jacob. Rám nem hallgat többé. Rosalie mindig ott van, védi őt. Egyetlen könyörgésem sem volt Bellára hatással!
Jacob felhördült, és a gondolatai összezavarodva csordogáltak a tudatomba: â��Mit mondott? Hogy Bella mit tehetne? Lehetne gyereke? Tőlem? Mi? Hogyan? Elhagyná? Vagy azt hiszi, hogy nem lenne megosztva?â��
Én ezt már mind végiggondoltam:
-    Bármelyik. Bármi, ami megmenti az életét.
-    Ez a legőrültebb dolog, amit valaha mondtál - morogta bizonytalanul. Vártam, hogy elképzelje, vártam, hogy akarja.
-    Bella szeret téged- bizonygattam.
-    Nem eléggé!
-    Kész meghalni egy gyerekért. Talán valami extrémebb dologban is hinne - szóltam, és én Jacobbal ellentétben hittem a szavaimban.
-    Ezeket tőle tudod? - kérdezte.
-    Tudom, tudom - hagytam rá, hogy valójában nem Bella mondta ezeket. -  Ezért kell egy meggyőző dolog, és ezért van szükségem rád. Te tudod, hogyan gondolkodik. Alakítsd, hogy jól lásson!
Nem akart hinni nekem, most már biztos volt abban, hogy meghibbantam, hogy beteg vagyok. Túl sok volt ez neki: hihetetlen, hibás. â��Raboljam el Bellát a hétvégén, és kezdjük úgy a hétfőt, mintha csak egy rémálom lett volna? Olyan zavaros. Olyan kísérteties.â�� Küzdött, hogy a vágyai ne szülessenek meg, de ez nem az első eset volt, hogy gondolt rá: Bella a karjaiban, ahogy a nevét sóhajtja. És egy új képzelgés, amit eddig nem láttam a fejében ezelőtt sosem: Bella, ahogy boldog és piros az arca, karjaiban egy gyermekkel. Jacob Black gyermekével.
â��Mutasd meg neki? Milyen világban élsz?â�� - értetlenkedett Jacob.
-    Először próbáld meg! - erősködtem. Felkapta a fejét, de én vártam, nem érdekelt, mit tart normálisnak.
-    Milyen pszichés eszközzel akarod ezt elérni? Úgy intézzük el, hogy elmész?
Elmenni? Nem lennék rá képes. Véglegesen biztos nem, vagy csak azt hazudva Bellának, hogy elhagytam, de a lehető legközelebb maradnék hozzá.
-    Nem gondoltam semmi konkrétan, csak hogy megmeneküljön. Vagy, hogy mit fog tenni ő. De nem tudom, hogy fogom elérni. Úgysem hallgatnál rám. Hamarosan megtaláltam volna a módját, hogy el gyere, ha nem tetted volna meg ma. De nagyon nehéz elhagyni, akárcsak egy percre is. Az állapotaâ�¦ olyan gyorsan változik. A dolgokâ�¦ romlanak. Gyorsan. Most nem hagyhatom magára.
-    Tessék? - hápogta.
-    Senkinek nincs ötlete, de rosszabbul van, mint ahogy látszik. Biztosan.
Jacob elképzelte, ahogy a poronty felhasítja Bell hasát. Elborzadtam, és könyörögni kezdtem:
-    Segíts nekem, fejezd be - suttogtam. - Segíts, hogy ez ne következzen be!
-    Hogyan? Ajánljam fel szolgálataimat?  - prüszkölte élesen. Tett felém egy lépést. -  Te tényleg beteg vagy. Bella soha nem fog belemenni ebbe.
-    Próbáld. Nincs mit veszíteni. Hogy bánthatná? - motyogtam, fél mondatokkal beszélve. Fogytán volt a józanságom.
â��Engem bántana. Nincs elég gondja Bellának ezen kívül is?â�� - felelte gondolatban. Ez lenne Jacob Black? Ennyire gyáva? Vagy inkább önző?!
-    Egy kis pánik, hogy megmentsd? Ez nagy ár?
-    Ez nem működne - ellenkezett.
-    Talán nem. Talán megzavarja a gondolatait. Talán kihátrál a menedékéből. Egy pillanatra van csupán szükségem - mondtam halkan. Bár hatna rá, hogy a hangom tud behízelgő lenni!
-    És akkor te visszakozol az ajánlattól? Csak megviccelve Bellát? - értetlenkedet.
-    Ha gyereket szeretne, akkor azt fog kapni. Nem fogok visszakozni - ígértem.
Hitetlenkedett saját magán, ahogy megfontolja a kérésemet. Vártam, és akartam, hogy segítsen, de ugyanakkor végeláthatatlanul elkeseredtem a gondolatra, hogy ha sikerül megmenteni Bellát, akkor Jacob Blacké lesz. De legalább életben lesz: boldogan, piros arccal. Egy gyermekkel, vagy többel, akiket Jacob fog nemzeni.
â��Bella, be fog nekem mosni egyetâ�¦ megint eltörhet a keze. Nem kellett volna hagynom, hogy beszéljen velem, elfoglalva a fejemet. Csak meg kellett volna ölnöm.â��
-    Nem most - suttogtam. Még meg kellett győződnöm arról, hogy segít, és arról, hogy Bella élhet. De ha nem sikerülâ�¦ - Még nem. Helyes, vagy hibás, összetörné őt, és ezt te is tudod. Ez nem hiányzik senkinek. Ha hallgatni fog rád, meg lesz az esélyed. Amikor Bella szíve megáll, kérni foglak, hogy végezz velem-
-    Nem kell sokáig könyörögnöd - mondta, és ajkaim hátrahúzódtak fogaimról. Nagyon jól tudtam, hogy kérnem sem kellene ezt. De ez egy újabb biztosíték volt nekem, a szavát kellett adni, hogy mindenáron végez velem. - Nagyon szívesen eleget teszek majd ennek.
-    Akkor megegyeztünk - nyújtottam felé kezemet, amit elfogadott.
-    Megegyeztünk - ígértem újra.
Ezentúl egyetlen biztos pont volt az életemben, egyetlen, ami eddig lehetetlennek tűnt, hogy biztosan bekövetkezik: a halálom.
Hogyan készülhetnék fel rá? Egyáltalán lenne értelme? Hisz szenvedni fogok. Bárhová is kerülök, nincs az az erő vagy istenség, ami elvehetné a bűneim emlékét, a hibáimat, amiket Bella iránt vétettem.
És ez így helyes. Ezt érdemlem, sőt sokkal rosszabbat és fájdalmasabbat.