(Alice szemszöge)

- És ugye Ő nem látta? – kérdezte Bella és én egyből tudtam, hogy fáj kimondania a testvérem nevét, így nem is firtattam, azonban nem tudtam, hogy hogyan feleljek. Magamban átgondoltam a dolgokat és arra jutottam, hogy megmondom neki az igazat, hogy Edward már nem olvas senki gondolatában. Már épp válaszolni akartam… Ekkor viszont váratlan dolog történt.
- Alice, mit csinálsz itt? – kérdezte valaki a hátam mögül. Persze egyből felismertem a hangot, amit már egy ideje nem hallottam.
- Edward. Te mit csinálsz itt? – kérdeztem meglepetten, de próbáltam halkan beszélni, hogy Bella még csak merő véletlenségből se hallja meg, hogy beszélek valakivel.
- Én kérdeztem előbb – mondta Edward, mintegy kijelentésképp, de ő egyáltalán nem törődött a hangerővel, persze nem üvöltött, rendesen beszélt, de mivel elég közel jött hozzám és a telefonhoz is, ezért gyanítottam, hogy Bella valamicskét mégiscsak megsejtett abból, hogy van még itt egy személy, akivel beszélek.
- Én éppen telefonálok – mondtam tettetett közönnyel, mintha ez olyan mindennapos dolog lenne, hogy eljövök a háztól telefonálni.
- Azt látom, de kivel beszélsz?
- Alice? Van ott valaki veled? – kérdezte hirtelen a telefonban Bella, mire Edward rám emelte tekintetét, amiben látszott az értetlenség. Kinyomtam a telefont, Bellával ráérek később beszélni, de Edwardnak most kell valami magyarázatot adnom.
- Alice? Ugye nem az van, amire gondolok? – kérdezte Edward.
- Mért, mire gondolsz? – kérdeztem, ártatlanságot színlelve, de Edward erre csak felhúzta a szemöldökét, látszott rajta, hogy fájt neki a tudat, hogy Bellával beszéltem, miközben ő már soha nem beszélhet vele, pedig, ha tudná… De egyelőre nem mondom el neki, mert akkor csak mérges lenne, hiszen ha Bella idejönne, akkor Edward újra veszélynek tenné ki, persze ez nem igaz, de próbálja meg bárki is meggyőzni a bátyámat. Legyen meglepetés ez a Bella-féle látogatás, mert így jobb lesz a békülés is, amire mindenki áhítozik.
- Vajon mire?! – üvöltötte fájdalmasan. – Arra, hogy te a hátam mögött Bellával társalogsz!
- Nem Bellával beszéltem – hazudtam. – Akivel én valójában beszéltem az… – Gondolkoztam, hogy mit mondjak. – Jasper – válaszoltam végül.
- Jasper? – kérdezett vissza hitetlenkedve. – Mért beszéltél volna telefonon Jasperrel?
- Mert ez olyan jó dolog. Beszélhetünk, miközben nem is vagyunk egy helyen. És gondoltam, hogy ezt feltétlenül ki kell próbálnunk – vigyorogtam Edwardra. A gondolataim szinte üvöltötték az igazságot, de úgy látszott, hogy a történtek ellenére sem használja képességét Edward.
- Rendben, akkor, ha megkérdezem Jaspert, ő is azt fogja mondani, hogy vele beszéltél? – Látszott rajta, hogy kezdi elhinni, amit mondtam neki.
- Persze, teljesen ugyanezt. De hogy hihetted rólam azt, hogy becsapnálak? – kérdeztem feldúltságot színlelve.
- Sajnálom, de amikor meghallottam azt a hangot a telefonban.
- Az Jasper hangja volt, te csak odaképzelted Bella hangját. Valld be, hogy nem kellett volna eljönnünk!
- Jó, bevallom, hogy elhamarkodott döntést hoztam, de sehogy sem maradhattam volna sokáig ott, hiszen te magad mondtad, hogy Bella már nem szeret. – Nem bírtam tovább magamban tartani az igazságot, így ígéretem ellenére elmondtam valamennyit belőle.
- Bella akkor még szeretett. Azért nem szeret már, mert elhagytad. Csalódott benned – Ez végül is, majdnem teljesen igaz volt, kivéve az a része, hogy már nem szereti Edwardot.
- Értem – mondta és lehajtotta a fejét. Annyira fájt látni, hogy nem mondhatom el az igazat neki, de ez Bella dolga lesz, amikor idejön, viszont ahhoz előbb megint beszélnem kell vele.
- Egyébként még nem válaszoltál arra, hogy te mit csinálsz itt – próbáltam meg más témára terelni a beszélgetést.
- Éppen vadászni indultam.
- Akkor én nem is tartalak fel, menj csak. Én visszamegyek a házba és folytatom a beszélgetést Jasperrel, de ezúttal személyesen – kacsintottam rá és próbáltam leplezni a megkönnyebbülésemet, amikor láttam, hogy lassan bólint. Nem akartam, hogy még azelőtt beszéljen Jasperrel, mielőtt nekem módomban állna, mert még a végén Edward hitelt ad a gyanújának, miszerint mégiscsak Bellával beszéltem.
Megvártam, amíg kellő távolságra kerül tőlem, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem hall, ismét tárcsáztam Bella számát, hogy gyorsan megbeszéljem vele az ideutazása részleteit.
- Alice? Te vagy, ugye? – kérdezte Bella, miután felvette a telefont.
- Igen, én. Sajnálom, hogy félbe kellett szakítanom a beszélgetésünket, de valami halaszthatatlan közbejött.
- És mi volt az a valami? – kérdezte kíváncsian, de éreztem a hangján, hogy amint kimondta már meg is bánta.
- Nem érdekes. Viszont az annál fontosabb, hogy mikor jössz ide. Tehát?
- Nos, mivel Charlie-val még nem beszéltem erről, ezért előbb szólnom kell neki meg fel is kell készülnöm az útra, úgyhogy valószínűleg három nap múlva tudok csak menni. Viszont azt még nem tudom, hogy pontosan hova is menjek.
- Denaliba. Amint ideértél döntsd el, hogy merrefele indulsz, mert akkor be tudom azonosítani, hogy hol keresselek és érted megyek. Rendben? – kérdeztem.
- Persze. De még mindig nem mondtad el, hogy Ő látta-e a látomásod.
- Nem, ne aggódj, semmit se tud róla. – Hallottam, ahogy Bella hangosan kifújja a levegőt.
- Akkor majd három nap múlva találkozunk – mondta.
- Igen, három nap múlva. Akkor… - szia – akartam mondani, de félbeszakított.
- Alice? Még valami.
- Igen?
- Annyira jó, hogy hallottam a hangod. – Ez a mondat mosolygásra késztetett.
- Én is örülök, hogy beszéltünk. Szia. És vigyázz magadra!
- Igyekszem és szia.
Letettem a telefont, majd elindultam hazafelé.


(Bella szemszöge)

Annyira ideges voltam, amikor Alice csak úgy hirtelen letette a telefont, mert azt hittem valami baja történt, de most, hogy ismét beszéltem vele kicsit megnyugodtam. Az azonban aggasztott, hogy mit fog szólni Charlie a tervemhez, valamint az sem hagyott igazán nyugodni, hogy Alice-nek mégis mi volt az a halaszthatatlan dolga, de ha nem mondja el, akkor biztos nem rám tartozik, vagy csak nem olyan fontos, hogy én is tudjam. De akkor mért gondolkozok még mindig ezen?
Eszembe jutott, hogy talán valamivel elterelhetném a gondolataimat. Legalábbis addig, amíg Charlie fel nem ébred, hiszen akkor beszélnem kell vele. Azonban egy dolog volt elhatározni, hogy lekötöm magam valamivel, de egy más dolog volt a megvalósítás. Így hát a végén visszafeküdtem az ágyamba és a plafont bámultam, egészen addig, amíg meg nem hallottam, hogy Charlie már nem horkol, így ebből kifolyólag éber állapotban van. Mikor ez tudatosult bennem, kikeltem az ágyból, majd elindultam a lépcső felé, hiszen gyanítottam, hogy apám már lement a földszintre. Nem is tévedtem. Ott ült a konyhában kissé még kábán.
- Héj, szia, Bells! – köszönt, amikor meglátta, hogy én is ott vagyok.
- Szia, apu. Valamiről beszélnünk kéne. – Jobbnak láttam, ha egyenesen kimondom, amit akarok, és nem köntörfalazok.
- Mégis miről szeretnél beszélni? – kérdezte.
- Arról, hogy el szeretnék menni Cullenékhez – mondtam ki.
- Hogy micsoda? Hova akarsz menni? – kérdezte Charlie döbbenten.
- Úgy van, ahogy hallottad. Cullenékhez fogok menni, de előbb meg akartam veled beszélni. – Próbáltam nem úgy mondani, mintha kizárnám a döntésből, de azért nem akartam teljesen rábízni a választást, mert akkor biztosan nem engedne el, viszont annyi előnyöm volt, hogy Charlie ilyenkor reggel még nem annyira beszámítható, mint a nap többi szakaszában, így egy kicsit engedékenyebb is egyben.
- És mért mennél oda? – kérdezte, amivel teljesen meglepett. Azt hittem, hogy mérges lesz.
- Meg akarom látogatni Alice-t – feleltem.
- Nos, ha így áll a helyzet, akkor elmehetsz. De hova is?
- Denaliba – mondtam, mivel úgy döntöttem, hogy amennyire csak lehetséges az igazat mondom.
- És mikor mennél?
- Három nap múlva, addig beszerezném az utazáshoz szükséges dolgokat és be is pakolnék. Nem maradnék sokáig, úgyhogy ne aggódj, csak szeretnék beszélni Alice-szel.
- És egyáltalán honnan tudod, hogy Alice hol van?
- Onnan, hogy felhívott és én szeretnék vele személyesen is találkozni.
- Edward is ott lesz? – Szerelmem nevének hallatára összefacsarodott az apró darabokban lévő szívem és megrázkódtam, de Charlie szerencsére nem vette észre.
- Nem, nem lesz ott. – Ez nem volt igaz, de ebben az esetben nem akartam megmondani az igazat, így csak feleslegesen aggódna Charlie.
- Hát, akkor azt hiszem, hogy mindent megkérdeztem, aminek szükségét éreztem. Nagyon vigyázz magadra Bella! És csak azért engedlek el, mert tudom, hogy ha Alice ott van, akkor nem lesz semmi gond veled.
- Köszönöm, apu. – Egy gond letudva és valljuk be, hogy egész simán ment, már csak az utazás részleteit kell elsimítanom és irány Denali…


(Alice szemszöge)

Siettem haza, hisz még beszélnem kellett Jasperrel, azonban mikor beléptem a nappaliba, tudatosult bennem, hogy elkéstem, ugyanis Edward ott ült a kanapén, Jasperrel együtt.
- Már azt hittem, hogy sose érsz ide – mondta Edward.
- Miért vártatok? – kérdeztem, bár nagyon is sejtettem a választ.
- Megmondtam, hogy szeretném tisztázni ezt a rejtélyes beszélgetést és kíváncsi vagyok, hogy Jasper is tud-e erről az egészről. Nem mintha nem bíznék benned, de egy kicsit furcsa volt ez az ügy.
- Nos, én csak annyit tudok mondani, hogy nyugodtan kérdezd meg Jaspert és meglátod, hogy nem hazudtam – válaszoltam, miközben próbáltam higgadtan beszélni, de belül ideges voltam és a lebukás lehetőségének arányán gondolkoztam.
- Tehát, akkor Jasper… Ma beszéltetek Alice-szel, igaz? – kérdezte Edward és láttam rajta, hogy direkt nem úgy kérdezte, hogy telefonon beszéltünk-e.
- Persze, beszéltünk itt, a nappaliban. – Amíg Jasper beszélt Edward felé fordult, így én próbáltam a bátyám háta mögött mutogatni Jaspernek. Telefont formáltam a kezemből és a fülemhez raktam, hátha megérti, hogy mit akarok ezzel mondani.
- Oh, és persze telefonon is beszéltünk. – Majdnem hangosan fújtam ki a levegőt, mivel megúsztuk a lebukást, de észbe kaptam és magamba fojtottam a kikívánkozó megkönnyebbülés hangját.
- Tehát telefonon. És mégis mért? – kérdezte Edward. Itt magamra mutattam.
- Mert Alice ezt akarta – válaszolta Jasper és legszívesebben megöleltem volna ebben a pillanatban, amiért ilyen jól kitalálja, hogy mire gondolok, pedig Edwardnak van hozzá képessége.
- Nézzétek, lehet, hogy most valami vallatónak néztek, de valami itt nem tiszta. Szerintem titkoltok valamit és előbb-utóbb kiderítem, hogy mit.
- Csak ne azelőtt, mielőtt Bella megérkezik – gondoltam, mire Edward hirtelen felpattant a kanapéról és felém fordult. Csak nem meghallotta, amit gondoltam? Reméltem, hogy azért most is tartotta magát ahhoz, hogy nem olvas mások gondolataiban, de nem lehettem benne biztos. Már csak arra vártam, hogy Edward cáfolja, vagy megerősítse a sejtésem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés