Alig telt el pár perc és a többiek is megérkeztek.

Azért érdekelne, hogy miért mindig Edward ment elől. Mármint Forksból kifelé is ő jött a kocsisor elején, és itt is. Azt erősen kétlem, hogy a többiek nem tudták az utat. Vicces is lenne.
- Na, hogy tetszik? – kérdezte Alice és kipattant a kocsiból. Kíváncsi vagyok, hogy honnan tud ennyi energiát összeszedni. Tudom, hogy mi nem fáradunk, de mintha Alice még a megszokottnál is több energiával rendelkezne. És ez mindig így van. Míg mi lépünk, ő szökdel és ugrál.
Alice közben fölment a verandára és kinyitotta az ajtót. Edwardra néztem, ő bátorítóan mosolygott és fejével az ajtó felé intett. Szorosan megfogtam a kezét és magam után húztam. Lehet, hogy szeretett volna egy kis mozgásteret adni, de én a világért se szakadtam volna el tőle.
A verandán egy fából készült hintaágy volt, kényelmes párnákkal. Fogadtam volna, hogy az egész nappali egyetlen nagy helyiség, ahonnan kiütötték a falakat. Hát nem veszítettem volna. Tényleg ilyen volt, és meglepő módon bútorok is voltak benne. Csak mind le volt takarva azzal a fura fóliával. Alice már azzal foglalatoskodott, hogy a nagy részét eltűntessé. Amikor Esme beért ő is besegített neki, így pár pillanat alatt teljes pompájában láttam a nappalit. Még hiányzott a zongora, és a levegőben a felkavart por szállt, de egyébként minden rendben volt. Esme teljesen kinyitotta a hátsó teraszajtót, hogy kiszellőztessen.
- Kitalálod, hogy melyik az én szobám? – kérdezte Edward a fülembe suttogva.
- Fogadok, hogy a legtetején van, a legkisebb sarokban – mondtam ironikusan és elindultam fölfelé a lépcsőn. Edward kuncogott, de ő is jött velem.
Az emelet már más volt, mint Forksban. Persze itt is volt hatalmas gardrób, ami nagyobb volt, mint maga a szoba, de sokkal másabb volt a szobák elhelyezkedése. Ami viszont nem változott az az, hogy itt volt Carlisle és Esme szobája, Carlisle dolgozója és Alice és Jasper szobája… meg Alice gardróbja, ami akkora mérettel bírt, hogy külön említést érdemel.
Nekem meg rögtön igazam lett abban, hogy Edward szobája a legtetején volt a háznak, mert tényleg ott volt. A következő emeleten megtaláltam Rose és Emmett szobáját. Rögtön felismertem, mert nem volt benne könyvespolc. Mondjuk Edward magával hozta a polcot, akkor lehet, hogy mégis ez az ő szobája, csak jól titkolja?
Megérkezésünk óta először elengedtem a kezét és úgy mentem tovább. A szobához, mint mindegyik másikhoz külön fürdő volt. Bár ezt már Forksban se értettem. Oké, hogy fürdeni szoktunk… de a vécére miért van szükség? Biztos azért, amiért az étkezőre és a konyhára… A szoba nem szabályos alakú volt. Egy ilyen ablakmélyedése volt, ahol rendesen be lehetett ülni. Utoljára ilyet kosztümös filmekben láttam, de nagyon tetszett.
A másik szobából ismét egy gardrób nyílt, úgyhogy meg is van oldva a rejtély.
- Az a te szobád – mondtam és a másik felé intettem. Az egyszer biztos, hogy Edwardnak nincs szüksége gardróbra.

- Nem az enyém – mondta és megrázta a fejét. Mégis rosszul tippeltem. Lehet, hogy mégis szüksége volt egy gardróbra?
- A miénk – mondta és megölelt. És nekem megint mosolyognom kellett. Egy egyszerű szóval mekkora örömet lehet okozni!
Visszamentünk, hogy a felületes vizsgálgatás után jobban szemügyre vegyem a szobánkat. Még gondolatban is jó kimondani, hogy szobánk. Edward a fürdő ajtajának támaszkodott és engem nézett. Máris megtaláltam a legnagyobb különbséget. Itt franciaágy volt, ami teljesen pozitív. Persze le volt fedve azzal a fóliával, és nem volt benne ágynemű… de matrac az igen. A két nap alatt felgyűlt vágy szinte ki akart robbanni belőlem. És ezt csak tetőzte a tudat, hogy itt jóval nagyobb az ágy, mint Forksban. És az is, hogy a többiek nem fognak megzavarni. És még az is, hogy ő is ezt érezheti. Lerántottam az ágyról a fóliát, majd felegyenesedtem.
- Tetszik – mondtam, és végig Edwardot néztem. Ő mosolygott és közelebb lépett hozzám. Olyan közel, hogy összeért a lábunk. De csak a lábunk.
- Örülök, majdnem Mrs. Cullen – mondta féloldalas mosollyal, és közelebb hajolt hozzám. Tetszett a megszólítás. Mrs. Cullen. Mert tényleg az leszek, és örültem neki.
Végül elegem lett, hogy nem akar megcsókolni, így megfogtam a pólója nyakát és magamhoz rántottam.
Olyan volt, mintha nem két napja, hanem több éve nem érinthettem volna meg. Az ajkaim vadul száguldottak az övéin, és csak még jobban felszította vágyamat azzal, hogy ő se volt túlságosan türelmes. Szorosan húzott magához, és kezével a hátamon simított végig. Még többet akartam. Őt akartam, egészen és teljesen.
Mégis elszakadt tőlem, és zavarodottan fordult az ajtó felé. Nem értettem. Nyílván zavarom az arcomra is kiütközött, mert rögtön magyarázatot adott.
- Alice gondolatban kiabál nekem, hogy ez az egyik kedvenc felsője, és nem örülne, ha elszakítanám – mondta és elhúzta a száját.
Hát végül is már tényleg sok ruhaneművel tartozom Alice-nek… Egy fehérnemű együttes és két felső bánja hevességünket.
- Akkor ne szakítsuk el – mondtam és egyszerűen kibújtam a felsőmből. A pólómat a nadrágom is követte, és örültem, hogy Edward is ezzel van elfoglalva. Közben nevettünk, bár semmi nevetséges nem volt a helyzetben, csak egyszerűen jó volt.
Amikor már fehérneműben ácsorogtunk egymással szemben azt a húsz centi távolságot is soknak tartottam kettőnk között, így átöleltem Edwardot. Megéreztem az ő kezeit is az én derekamon, és elcsodálkoztam, hogy hogy tud egyszerre követelőzően és finomam átölelni.
De ő mégis meg tudja csinálni! Már egyikünk se nevetett csak mosolyogtunk. Méghozzá egymásra.

Nem akartam elsietni, de éreztem, hogy az a két nap, nem is két nap... És éreztem, hogy az eddig elfojtott sóvárgás ki akar törni. Olyan hatalmas erővel, amit még nem éreztem.
Edward megcsókolt, és éreztem, hogy neki is soknak tűnt az utazással töltött idő. Heves és szenvedélyes volt a csókunk. A vágy egyre sürgetőbben hatott rám, és úgy tűnt, mintha a vérem forrna. Edward végigsimított az oldalamon, és én élvezettel adtam hangot tetszésemnek. És mégse volt elég! Ajkaim egyre sürgetőbben jártak az övéin, és nem bírtam betelni vele. Éreztem, hogy Edward ujjai a melltartóm irányába indulnak, és hatalmas öröm töltött el, amikor végre levette rólam a zavaró ruhadarabot.
Fogalmam sincs mikor, de valamikor eldőlhettünk az ágyon, mert már Edward alatt fekve élveztem, hogy a kulcscsontomat és a mellkasomat lepi el csókokkal, és simogatásokkal. Ajkaival már a hasamat kényeztetett, és már úgy tűnt, hogy felrobbanok, ha ennek nem lesz vége.
Magam alá fordítottam Edwardot és most én szántottam végig a mellkasát csókjaimmal. Le akartam róla venni a még egyetlen ruhadarabot, de Edward megszólalt.
- Neh! – És újra maga alá fordított. És ahelyett, hogy én vettem volna le róla az alsót, ő vette le rólam. De rögtön utána ő is megszabadult a sajátjától. A vágy túl hatalmas volt és szinte irányíthatatlan. Edward megcsókolt és mind a ketten felnyögtünk, amikor végre egybeolvadtunk. A szenvedély őrült tempóval hajszolt minket, és nem akart abba maradni. Zihálásunk alapzajjá vált a csendes szobában, amit néha megszakított egy szenvedélyes nyögés.
Egyszerre adtuk át magunkat a mindent felemésztő beteljesülésnek. És bár ebben a pillanatban nem tudtam teljesen tisztán gondolkodni, egy valamiben biztos voltam: ebből soha nem elég!

Csupán két perce feküdtünk némán, egymást átölelve, amikor olyan dolog történt, ami már egy ideje nem. Most nem Alice kezdett el sikoltozni, vagy nem Emmett megjegyzését hallottam… Hanem láttam.
Azonnal kipattantam az ágyból, és mosolyogva dobtam a ruhákat Edwardnak.
- Jasper mindjárt benyit – mondtam suttogva, hátha már itt van a lépcsőnél. Edward arcát azonnal elöntötte csalódás, de volt ott némi felismerés is. Hoppá! Ő tud valami olyat, amit én nem. Na majd kifaggatom.
Pár másodperc alatt már ruhában pompáztunk.
- De ettől még, nem kell elmenned – mondta és huncut mosollyal az ágyra húzott. Szívesen csókoltam volna megint meg, de tudtam, hogy Jasper pillanatokon belül benyit. Amit nem igazán értek, ugyanis mit akarhat tőlünk? Nem hoztuk be a bőröndöket, vagy mi? És hirtelen nekem megint eszembe jutott, hogy bizony pakolni és csomagolni kell majd, ami nagyon jól ment Forksban is. Persze most nem a tényleges csomagolásra gondolok…
És ahelyett, hogy megcsókoltam volna Edwardot, csak a mellkasára hajtottam a fejem, és egyenletes légzését hallgattam.
Az ajtó kicsapódott, és egy óriási vigyorú Jasper állt benne. Ekkora mosolyt még csak Emmettől láttam. De, amit meglátott minket, valahogy nem tűnt túl boldognak. A vigyor rögtön leolvadt az arcáról, és félig semlegesen tekintett ránk.
- A bőröndöket fel kéne hozni – mondta és egy mosolyt is felvillantott. De ez bizony nem egy igazi mosoly volt. Érdekelne, hogy miért csalódott, amikor meglátott minket. Az zavarta, hogy együtt vagyunk, vagy mi? De ez eléggé nagy hülyeség, mert ott van neki Alice. Akkor valami más zavarhatta. Az ágy? Vagy…
Bár még a feltételezés is butaság, de mi van, ha attól csalódott, hogy ruhában vagyunk. Mármint Jasper természetesen nem kukkoló vagy valami, de elég egyértelmű volt, hogy ránk akart nyitni.
- Miért akart ránk nyitni Jasper? – kérdeztem, amikor eljutottam a megoldáshoz.
- Hát – Edward egy kicsit elhúzta a száját. De nem a rosszalló fintor volt, hanem olyan, mint aki nem szívesen vallja be az igazi okot. – Tudod, csak élvezni szeretné, hogy végre ő áll a másik oldalon.
- Mi? – Tényleg nem értettem. Miért akar direkt ránk nyitni? Ez valami gyerekes bosszú?
- Nem egyszer nyitottam rájuk az ajtót… Bár védelmemre van mondva, hogy teljesen véletlenül. Mindegyik alkalommal! És, most élvezi, hogy ő is rám tudna nyitni… eléggé kényes helyzetben.
Nevettem. Komolyan, szívből. Csak azért akar ránk nyitni, hogy végre ő is lássa… Hát ez már tényleg nevetséges. És abszolút gyerekes is, hogy őszinték legyünk.
- Majd egyszer megadjuk neki ezt az örömöt – mondtam, amikor végre leküzdöttem a röhögőgörcsöt. És megcsókoltam Edwardot. Mert akartam, és, mert jól esett.

- Bella! Ha nem adod ki Edwardot egy percen belül, bemegyek érte! – hatalmas kiáltásnak voltunk a fültanúi, bár hallani lehetett, hogy ez az egész itt játszódik le az ajtónk előtt.
- Jasper! Én is mondhatnám ugyanezt Edwardnak! - Most egy jóval magasabb, és egy egyáltalán nem haragudó hang szólalt meg Alice személyében.
- Jó, de nekem több jogom van hozzá! – Már sokkal szelídebben szólalt meg az a bizonyos kiabáló hang.
- Miért is?
- Mert… Mert aggódom Edward libidójáért!
Én szívesen kikiabáltam volna, hogy köszönjük, az említett testrész teljesen jól van, és mi is jól vagyunk. De két hete vagyunk bezárkózva. Kulcsra, lakatra és még egy szekrény is eltorlaszolja a bejáratot.
Amint behoztuk a bőröndöket, és a könyvespolcot is, jobbnak láttuk ki se mozdulni a szobánkból. Úgyis megint itt kötöttünk volna ki.
- Ugyan Jasper! Amíg be vannak zárkózva én nyugodtam szervezem az esküvőt! Hidd el, hogy jobb, ha ki se jönnek! Teljesen szabad kezet kaptam.
És ez volt az a mondat, amire én ijedten Edwardra néztem, erre felpattantunk mind a ketten az ágyról, és valami használható ruha után néztünk.
Miután Edward felvette a farmarét meg egy felsőt is kikotort a bőröndből, én is a kölcsöncuccomban pompáztam. Bár nem éppen mindennapos volt, mert egy miniszoknyából meg egy hosszú ujjú felsőből állt, de az alkalomnak megfelelt. Csak akkor jutott eszembe, hogy lehet, hogy mégse volt jó ötlet ezt felvenni, amikor Edwardra néztem.
Mert a nagy ő engem nézett. Vagyis a lábamat. Jó, tudom, hogy ritkán van rajtam szoknya, pláne mini, de ez akadt a kezembe először! Tehetek én róla?
- Azt hiszem… - kezdte Edward, de meg kellett köszörülnie a torkát, hogy folytatni tudja –, azt hiszem, hogy többször kéne ilyet hordanod – mondta végül egyszerűen és eltolta az ajtó elől a szekrényt.
Nekem meg jólesett a bók. Hát persze, hogy jól esett, hisz tőle kaptam! Segítettem neki kinyitni az ajtót, de mielőtt úgy tényleg kinyitottuk volna, hogy farkasszemet nézzünk a különbejáratú esküvőszervezőnkkel és a feldúlt Jasperrel, magához húzott. És gyors, de mégis szenvedélyes csókot váltottunk… Ami hihetetlen jó volt.

Az ajtót szélesre tártuk, és nem azt láttuk, amit szerettünk volna. Alice és Jasper teljes nyugalommal támasztotta az ajtót, egyik az egyik oldalról, másik a másikról. Egyáltalán nem úgy néztek ki, mint akik éppen veszekedtek… Vagy vitatkoztak. Vagyis megrendezték az egészet! Beperelem őket! Előre megfontolt szándékkal szétválasztottak minket.
- Na, épp ideje volt! – sóhajtott Alice és karom fogott engem. És rögtön kezdett is magával rángatni lefelé a lépcsőn, egészen a nappaliig. És ott egy olyan kis ajtó felé húzott, amit még észre se vettem. Azt ő rögtön kinyitotta, és be is tuszkolt rajta.
Tulajdonképpen egy műhely volt. Tele volt rengeteg anyaggal, cérnákkal meg szabásmintákkal. Volt ott varrógép, meg egy hipermodern számítógép is. És én bizony rosszat sejtettem… Mert ez az jelenti, hogy kezdetét veszi a gardróbom előállítása. Azt hiszem valamilyen szinten sikerült magamat felkészíteni erre, de mégis egy enyhébb sokkot kapta. De csak egy enyhébbet!
És jött a teljes is, amikor belépett Rosalie.
- Végre itt a modell! A nagy része a ruháidnak már megvan tervezve. Csak meg kell varrni. Azt ugye, meg nem lehet a modell nélkül! – És még mosolygott is hozzá, de olyan kedvesen, amilyen kedvesen én még nem láttam mosolyogni. – Kábé két hét alatt kész is, ne aggódj!
Két hét? Két hét!? És én két héten át legyek az ügyeletes próbababa? Ez így nem nagyon fog menni!
- De addig ennem kell – mondtam, és reméltem, hogy csak nekem tűnt föl a hangon enyhe remegése.
- Mindjárt elmegyünk, na aggódj! Úgyis én is mennék már – mondta Alice, és mosolyogva rám nézett. Közben egy mérőszalaggal a testem különböző részeit méregette le, és írta rá egy papírra.
- De még ki kéne csomagolni is!
- Majd én megcsinálom! Ti csomagolás címszó alatt egészen mást értetek – mondta Rose, és azt hiszem most volt itt az ideje, hogy az állam szép lassan leessen. Ő akar helyettünk pakolni? És az imént épp burkolt célzást ejtett el a szexuális életemre? Vagyis életünkre?
Csak két hétig nem jöttünk elő! Ez alatt megváltozott a világ? Azt hiszem ki kell néznem az ablakon, hogy a kocsik repkednek-e, vagy még mindig a földön gurulnak.
Én kétségbeesetten próbáltam valami menekülőutat találni a próbababaság elől, de még nem nagyon ment. Nagyon úgy néz ki, hogy mindent előre elterveztek.

- És a fiuk? – kérdeztem és egy viszonylag diadalittas mosoly jelent meg az arcomon. Remélhetőleg Edward nem nagyon engedi, hogy ezt tegyék velem.
- A fiúk elmennek kempingezni. Haza se jönnek két hétig! – Alice arcán egy igazán diadalittas mosoly jelent meg. Hát akkor ennyi. Tényleg vesztettem. Mondjuk csak két hétig leszek Edward nélkül. Mégis soknak tűnik. Az a két nap is sok volt!
Hirtelen hatalmas nagy ingert éreztem arra, hogy kifussak a szobából, mindenkin átgázolva és meg se álljak… egészen Edward karjáig. Mert ott biztonságban lennék a nővéreimtől. Akik egy egész gardróbot akarnak varrni nekem két hét alatt! Segítség!
- Azért elköszönhetek? – kérdeztem, és láttam, hogy a lányok gondolkodnak. Nyílván ők is számításba vették a szökésemet, meg minden egyebet. Így olyan kérően próbáltam rájuk nézni, ahogy csak tudtam.
- Na jó – adta meg magát végül Alice. – De ne… merüljetek bele az elköszönésbe, légy szíves. Csak két hétig nem látod.
Most nem álltam le ecsetelni, hogy az a két hét több évnek fog tűnni, mert ő nem lesz itt. Mert az a két hét, amíg bezárkóztunk az egy masszává olvadt össze, és csak pillanatoknak tűnt. De ez a két hét… Fájni fog. Nagyon fájni.
Mégis mosolyogva mentem ki a szobából, és félúton Edwarddal találkoztam. Csak most láttam, hogy tényleg ott a megrakodott kocsi, és csak most tűnt fel, hogy szabályosan el akarnak mindet rabolni… Csak egymástól, és nem önös érdekekért. Vagy nem is tudom.
Edward átölelt és én boldogan simultam az ölelésébe.
- Már most hiányzol – suttogta a fülembe, és én tényleg próbáltam nem figyelembe venni, hogy a lehelete csiklandozza a fülcimpámat.
- Te is nekem. Nagyon, de nagyon – mondtam őszintén, és még jobban szorítottam magamhoz.
- Szeretlek – mondta és a szemembe nézett. És csak most láttam, hogy milyen szomjas lehet, mert a szeme nagyon fekete volt.
- Én is szeretlek – mondtam és megcsókoltam.

De csak egy kicsit.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés