Érdekes, mennyire össze tud zavarni mindent egy aprócska fogadás. Na meg, ha az ember lánya gondolatolvasó… ha nem hallottam volna Jaspert és Emmettet, valószínű, hogy Tanya megtapasztalta volna a dühömet. De így kénytelen voltam elfojtani. Nem nyerhet Emmett! Mégis mit képzel magáról az a…? Ilyen tétet? Nem gondolja, hogy ő lenne az első, akit felelősségre vonnék? Már ha képes lennék erre azok után, hogy…

Ó, nem! Nem gondolhatok most erre! A családtagjaim (közöttük már a két fogadóval is) épp hevesen vitáznak, én meg azon fantáziálok, hogy Edward és én…?

Igaza volt Edwardnak. Nem vagyok teljesen ép.

-         A legrosszabb az egészben, hogy nem is sajnálod, Tanya – csóválta a fejét Jasper.

-         Tanya, amint látod Irinán kívül mindenki ellened fordult. Szerintem az lenne a minimum, ha belátnád a hibád, és őszintén megbánnád az egészet – jelentette ki higgadtan Carlisle. Csodáltam a viselkedéséért, én erre nem lettem volna képes.

-         Belátom, hogy hibáztam – motyogta az említett.

-         De nem sajnálod – morgott Kate.

-         Én arra lennék kíváncsi, hogy hogyan derült ki a turpisság… - vigyorgott Emmett. Legszívesebben kiátkoztam volna a világból. Ekkora egy perverz alakot!

-         Éreztem, hogy Bellával nincs minden rendben. Alice-szel kértük tőle, hogy árulja el, de nem mondott semmit, csak arra kért, hogy folyamatosan nyugtassam őt. De egy idő után kezdett a viszályára fordulni a módszer, ezért kénytelen voltam árulkodni egy kicsit Edwardnál… - fejtette ki már-már túlzó részletességgel a szituációt Jasper.

-         Eddig tiszta, de én a többire vagyok kíváncsi – célozgatott Emmett szemtelenül. Meggondolatlanul rápillantottam, dühtől villogó szemeimmel.

Újra csak egy másodpercig tartott, hogy ellenfelem a földre kényszerítsem. Emm rángatózni kezdett, és panaszos kiáltás hagyta el ajkait.

-         Bella, ne! – sikkantott Rosalie kétségbeesetten. Ezúttal senki sem kellett ahhoz, hogy leállítson. Önerőből lekaptam róla tekintetem, majd én is összerogytam, mint Emmett, csupán mindennemű fájdalom nélkül. Mentálisan elég kimerítő ez a fajta adottság…

Megint elvesztettem a fejem. És most a család legerősebb tagját érte baj. Olyan gyorsan kapkodtam a levegőt, mint Edward első csókja után.

-         Emmett… - de mire megszólaltam, Emm már állt, és Rosalie-t ölelte. Talán még sápadtabb volt, mint általában, de ezt leszámítva teljesen nyugodtnak tűnt, sőt még vigyorgott is.

-         Jasper, ezt erőteljesen bebuktad! Én nyertem! Tudtam, hogy Bella veszti el hamarabb a fejét! – nevetett fennhangon.

-         Hogyisne! – vágtuk rá kórusban Jazzel. Jasper meglepetten nézett rám, én meg az ajkamba haraptam, és kétségbeesetten néztem jobbra-balra.

-         Te hallottad?! – akadt ki Jasper.

-         Ejnye, hugica, hallgatózunk, hallgatózunk? Hát pedig pont most intézted el, hogy én nyerjek! – vigyorgott továbbra is.

-         Nem igaz! – hőbörögtem – Abban fogadtatok, hogy ha Tanyát támadom meg! De Tanyához egy ujjal sem értem!

-         Jogos, jogos! – ezúttal Jasper nevetett.

-         De ez nem azt jelenti, hogy vesztettem! Bella már tudja, de Edward még…

-         Ugyan, szerintetek meddig tartott kiolvasni a fejetekből, hogy most mindannyian arra gondoltok? – mosolygott gúnyosan Edward.

-         Na, és ki vállalja be…?

-         Csak szeretnéd! – horkantam fel. – Emmett, ne feszítsd tovább a húrt, mert szerintem nem akarod, hogy újra rád nézzek… mármint úgy…

-         Hát az valóban nem volt kellemes… - motyogott. – De Edwardon is áll azért a dolog nem?

-         Ő csak azt tudja elintézni, hogy te és… - vihogott Jasper, de Alice elernyedt kezét egy pillanatra sem engedte el.

-         Ne folytasd!

-         Kérlek Emm, ne avatkozz a privát életünkbe. Hidd el, a segítségetek nélkül is meg tudjuk oldani a dolgokat – mosolyogott továbbra is gúnyosan Edward, hangjából földöntúli nyugalom csendült, amit százévnyi gyakorlással sem tudtam volna tökéletesíteni.

A hirtelen beálló csöndet Carmen kérdése szakította félbe.

- Bennfentes dolog, vagy mi is tudhatunk róla?

- Mi sem tudjuk a lényegét, de annyi biztos, hogy Emmett és Jasper fogadtak. Bellával és Edwarddal kapcsolatban… - felelt Esme.

- Ti mondjátok el úgy, ahogy akarjátok, vagy én, de abban nem lesz köszönet? – kérdezte Edward felvont szemöldökkel. Bár felháborított a fogadás, örültem, hogy Edward figyelmét leköti.

- Jó, rendben. Abban állt a fogadás, hogy melyikük támadja meg hamarabb Tanyát. Edward vagy Bella. Ha Edward, akkor Emmett nem nyúlhat Rosaliehoz egy héten át… - kezdte el Jasper feszengve.

- És te ebbe belementél?! – sziszegte Rose, mire még én sem álltam még mosoly nélkül.

- Sajnálom, cica, de bíztam, hogy nyerek, és majdnem be is jött! De nem vesztettem, az is jó… - mentegetőzött Emmett.

Rosalie tovább füstölgött, de a többieket foglalkoztatta a fogadás másik részlete.

-         És mi lett volna, ha Bella támad hamarabb? – kíváncsiskodott Eleazar. Felnyögtem.

-         Hát akkor nekem elvileg fel kellett volna… szóval Edwardot meg Bellát… izgatni… - motyogta Jazz. – De Bella meghallotta a tervet, ezért direkt nem támadott. Aztán Edward is tudomást szerzett róla, szóval kudarcba fulladt az egész… szerencsére.

Mindenki meglepődött, rosszalló fejet vágott. Esme elég rendesen dühbe is gurult. Még szép. Egyedül Tanyát nem foglalkoztatta a dolog.

-         Elnézést, hogy közbeszólok, de Bella… ez a támadás isteni volt! – lelkendezett Kate.

-         Bár ne tudnék ilyet… - szólaltam meg végre nagyon halkan, bűnbánóan. Edward átölelte a vállamat, vigasztalóan. A pillangók varázsütésre újra táncolni kezdtek, de kellemes érzetet biztosítva. Nem haltak meg, mi több, erősebbek, mint valaha. Jó érzéssel töltött el a gondolat… az ölelés meg pláne.

Tanya az ölelést megpillantva morogni kezdett, Alice-esen.

Edward is morgott, de koránt sem úgy, mint Alice, még annál is felbőszültebben.

-         Betartom az ígértem, és hagyok neked választást. Irina és Bella kivételével bárki mellett dönthetsz – sziszegte.

-         Edward – szóltam rá figyelmeztetően.

-         Csak gyere. Ha ennyiért, ezért a kis szerencsétlenért képes vagy feltenni a legrégebbi barátodat, akkor gyerünk – dühöngött Tanya.

Edwardnál itt telt be a pohár. A következő pillanatban már közvetlenül Tanya előtt állt. Ne! Nem engedhetem! Igaza van Tanyának! Miattam, aki nem rég van a családnál, a legrégebbi barátot? Nem lehet!

Kettejük között teremtem, háttal Tanyának, Edwarddal szemben.

-         Nem, ezt te sem akarhatod. Csillapodj le, kérlek – suttogtam kezeimet a mellkasára téve, ezzel csillapítva féktelen dühét.

-         Állj arrébb. Bella, ne veszélyeztesd magad! – csikorogta.

-         Igaza van, Bells, gyere el, azonnal – Rosalie-t most hallottam másodszor féltő hangnemben beszélni.

-         Nem. Edward, hagyd ezt abba, most – makacskodtam. Nem felelt, tovább morgott a fejem fölött, Tanyának.

-         Edward, Tanya! – hallatszott a kétségbeesett Esme kiáltása.

-         Edward! – csattantam fel. – Elég, ezzel senkinek sem teszel jót. Fejezd be, most.

Mindenkit meglepett határozott felállásom. Edward is kicsit tisztább, világosabb tekintettel nézett rám.

-         Kérlek. A családod. Nem bánthatod őt miattam. Nem helyes, amit tett, de nem ez a megoldás. Én szeretnék békülni, és megbocsájtok. Tedd ezt te is. Edward! Nem bocsájtanád meg magadnak, ha bántanád Tanyát. Talán most jó ötletnek tűnik, de később megbánnád. Kérlek, csak… kérlek – mélyen a szemébe néztem. Percek teltek el így, míg Edward megnyugodott. Hátrált pár lépést, és a mellkasára vont. Boldogan öleltem át őt.

-         Köszönöm… - suttogta Tanya és Edward párhuzamban. Mindketten másért tették, de a lényeg ugyanaz volt.

-         Tanya, gyere. Vadásszunk – suttogta Irina. Magával vonszolta testvérét.

-         Legjobb lesz, ha felkeltem Alice-t – motyogta Jasper, és Alice még eszméletlen testével felrobogott szobájukba.

-         Nekünk is beszélnünk kellene – dünnyögtem. Edward bólintott, és ő is az ölében vitt fel engem…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés