Amint hogy hazaértem, gyorsan összekapkodtam azokat a dolgokat, amikre – szerintem – szükségem lehet, bár nem nagyon voltam tapasztalt ebben a témában. Végül is honnan kéne tudnom, mit vigyek egy randira? Főleg ha a másik fél vámpír. Erre még Jessica sem tudná a választ, bár azért volt annyi eszem, hogy ezt nem kérdeztem meg tőle, mert egészen biztosan dilinyósnak nézne.

Volt még egy kis időm, de tudtam, hogy Edward pontosan fog érkezni, és nem akartam megvárakoztatni, főleg, hogy ezzel csak hangsúlyozom – övéhez képest – lajhár tempómat.

Miután végeztem, gyorsan írtam egy levelet Charlie-nak, az apámnak, hogy hol vagyok, nehogy aggodalmaskodni kezdjen. Egyébként sem szereti, ha Edwarddal vagyok, főleg, ha nem is tud róla, vagy ahogyan ő mondja: „Az engedélye nélkül”.

Beszálltam öreg furgonomba, és elindultam a megbeszélt kávézó felé. Út közbe azon gondolkoztam, vajon Edward miért olyan más mostanában. Nem akarom beismerni, de egy kicsit elhanyagoltnak érzem magam. Régen minden éjjel feljött a szobámba (Charlie tudta nélkül, persze), ám mostanában soha. És ami rosszabb, nem árulja el, miért.

Titokzatoskodó lett az utóbbi hetekben, és ez zavart, főleg, hogy csak alátámasztotta azt a legnagyobb félelmemet, hogy talált valakit, aki jobb nálam. Hiszen én jóformán selejt vagyok, nem is értem, mit szeret bennem annyira.

És hiába mondja nekem mindig, hogy szeret, nem tud megnyugtatni. Nálam sokmillió olyan ember van, akit Edward mindenképp megérdemelne helyettem.

De ő mégis szeret, olyan ügyetlenül, ahogyan vagyok. És ez nagyon jól esik.

Leparkoltam a kávézó előtt.

Egyszerű épület volt, ablakaiban virágok, sok-sok ember, ide-oda szaladgáló pincérek. Na, meg persze hosszú sor.

Gondoltam, nem állok be a sorba, inkább megkeresem Edwardot. Szétnéztem kint, gondolom, biztosan itt akar ülni, nem pedig odabent a tömegben, de nem találtam. Talán nem volt hely, mikor megjött, így bementem ott is szétnézni. Sehol sem volt. Megnéztem, nem áll-e a sorban, de ő mindenképp meglátott volna már, ha bent lett volna: de nem volt ott.

Talán késik, mostanában amúgy is nagyon elfoglalt valamiért. Leültem odakint egy üres asztalhoz, és a bejáratot figyeltem, mikor jön már.

Eltelt öt perc.

Eltelt tíz perc.

Nyoma sem volt.

Ültem némán a helyemen, és reménykedtem, hogy talán csak elfelejtett jönni, későn jutott eszébe, de most már mindjárt itt van. Persze a szívem mélyén tudtam, ezek hiú remények annak, aki ismeri Edward Cullent: azt az Edward Cullent, aki még nem volt olyan elfoglalt, és figyelembe vett engem.

-Szia Bella! – hallottam a hátam mögül egy ismerős hangot. – Hát te mit keresel itt?

Mike Newtoon volt az, aki mindenképp randizni akar velem, amióta csak ismer. Ráadásul most, hogy nincs itt Edward, nincs is akadálya ez ellen.

Zavarba jöttem.

-Hát… izé… - és fülig vörösödtem. Nem mondhatom, hogy Edwardot várom, hisz Mike valószínűleg még itt fog maradni, és fel fog tűnni neki, hogy Edward nem jön. – Csak üldögélek itt…

-Egyedül? – vigyorgott. Tudtam, hogy érti ezt a kérdést.

-Gondolkozni akarok pár dolgon. Ezért magányra van szükségem – a hazudozás sosem volt az erősségem, és erre Mike is hamar rájött.

-Nem gond, ha ideülök?

-Nem… - motyogtam.

Mike csak fecsegett nekem, és viszont egyáltalán nem figyeltem oda rá, egyetlen kérdés járt a fejemben: hol lehet Edward?

Eddig sosem történt ilyen, hogy nem jött volna el, vagy előtte legalább nem szólt volna. És most minden pont egyszerre: először nem jön hozzám többet este, aztán nem szól hozzám, végül pedig már a találkozásainkat is semmibe veszi!

Nem tudok rá haragudni, hogyan is tudnék! De ez azért rosszul esik. És ehelyett itt kell szenvednem, Mike üres locsogását hallgatnom, miközben arra várok, hogy hazamehessek a szobámba!

Egy óra múlva tudtam csak elszabadulni, akkor is Charlie-ra hivatkoztam.

-Nem mondtam neki, hogy eddig maradok, lehet, hogy aggódni fog…

Mike csalódottak bólintott.

-Akkor… szia Bella! Holnap találkozunk!

-Szia!

Szinte rohantam a furgonomig, csakhogy megszabaduljak Miketól. Tudom, nem tehet róla, de mindig pont a legrosszabbkor állít elém, és ilyenkor egyáltalán nincs türelmem hozzá. Persze ő ettől nem adja fel…

-Szia Bells! – köszönt Charlie, mikor hazaértem. – Jól érezted magad?

-Aha… - hagytam rá, mert eszembe juttatta a „randimat” Edwarddal, és ettől sírhatnékom támadt. – Felmegyek, tanulnom kell még!

Odafent azonban eszem ágában sem volt elővenni a könyveimet. Összekucorodtam az ágyamban, és csak azt vártam, hogy vége legyen ennek a rémálomnak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés