2. fejezet

Másnap idegesen indultam az iskolába. Egyrészt meg akartam kérdezni Edwardtól, hogy miért nem jött el, mikor megbeszéltük… másrészt féltem a válaszától. Féltem, hogy nem lesz őszinte, és ez talán még annál is rosszabb, mintha nem is felelne semmit.

Végül úgy döntöttem, megkérdezem: ismerem Edwardot, remélem eléggé ahhoz, hogy tudjam: nem fog a szemembe hazudni. Az nem ő lenne.

Nem volt semmi kedvem beülni a terembe és onnan lesni folyamatosan az ajtót, mikor lép be, így inkább az udvaron az egyik padra telepedtem le, legalább hamarabb észreveszem az ezüst színű Volvót.

Edward azonban csak nem jött. Vártam egészen addig, míg csak öt percem maradt, azután kénytelen voltam bemenni az iskolába.

Az óra nagyon lassan telt, nem bírtam kiverni a fejemből, hol lehet Edward. Igaz, hogy ma eléggé meleg napnak nézünk elébe, de annyira azonban nem, hogy ne jöjjön iskolába.

A találkozónkra sem jött el. Talán… történt vele valami?

Ez nem lehet! Mi történhetett volna? Victoria nem őt akarja, hanem engem. És biztosan elbántak volta a vörös hajú vámpírlánnyal a Cullenek.

Talán megsérült? Dehogyis! Elfelejtettem, hogy Edward vámpír. Akkor meg mi lehet az oka, hogy ennyire ne mutatkozzon?

Ebéd alatt Jess és a többiek végig fecsegtek mindenféléről, de én nem tudtam odafigyelni. Nem azért, mert egyáltalán nem érdekelt – mivel ez gyakran így van -, hanem mert nem bírtam kiverni a fejemből Edwardot. Aranyszínű szemét…

Hiányzik. Már nem is látom őt!

Vagy csak vadászik? Körbenéztem az ebédlőben, de nem láttam se Alice-t se Jasper-t. Rosalie és Emmett már nem ide járnak, így őket kár is keresni.

Lehet, hogy tényleg elment vadászni, amiben nincs is semmi különös. De miért nem szólt? Ez nem hagyott nyugodni.

Mikor hazaértem, tudtam, hogy meg kéne írnom a leckémet, de nem tudtam odafigyelni. Elkalandozott a tekintetem, és azt a gondolataim követték, mikor pedig észbe kaptam, már megint nem a házimat írtam.

Ebből elég! Ha Edward Cullen arra nem képes, hogy meglátogasson, majd megteszem én!

Írtam egy levelet Charlie-nak, amiben tudtára adom, hol vagyok, és miért nem talál otthon. Bár úgy gondoltam, nem igazán van rá szükség, mivel Charlie előtt haza fogok érni.

Beültem a furgonomba, és elindultam a Cullen-házhoz. Út közben nagyon figyeltem a házukhoz vezető elágazást, mivel még mindig nehezemre esett megtalálni.

Végül mégis eljutottam hozzájuk. Kiszálltam a kocsimból, és szándékosan jó erősen becsaptam: ha ezt meghallják, bizonyára kijön valaki, nem akarok csak úgy besétálni hozzájuk.

Bár tudtam, hogy bizonyára akkor meghallhatták, hogy jövök, mikor bekanyarodtam az elágazásnál, csodálkoztam, hogy nem jött ki senki, annak ellenére sem, hogy milyen hangosan csaptam be a kocsimat.

Elindultam az ajtó felé, és kopogtam. Ezt már muszáj lenne meghallaniuk.

Vártam pár percet, de mivel senki nem jött, újra kopogtam.

Eredménytelenül.

Aztán úgy döntöttem, nem várok tovább: lehet, hogy nincsenek is otthon.

Annál jobban meglepődtem, mikor az ajtó kinyílt, nem volt bezárva. Ezek szerint akkor mégis itthon vannak. Vagy csak engem nem akartak látni?

Lehet, hogy jobb lenne mégis hazamennem? Ha Edward ennyire kerül, akkor arra nyomós oka lehet, és most meg idejövök…

Na, mindegy, legfeljebb kidob – de a szívem erre a gondolatra sajogni kezdett.

-Hahó! – szóltam tétován.

Aztán lépteket hallottam, és előttem állt Alice.

-Szia Bella! – mosolygott.

-Szia Alice! – mondtam, de utána rögtön a témára tértem. – Edward nincs itthon?

Alice arca sajnálkozó lett.

-Mostanában szinte sosincs itthon. És ha rákérdezünk, hogy miért, eléggé… sötéten viselkedik. Vagy otthagy minket, vagy minden esetre dühös lesz.

-Tényleg? – nyögtem ki.

-Azt hittem, te tudod, miért ilyen! – mondta Alice csodálkozva. – Biztos voltam abban, hogy neked mindenféleképpen elmondja.

-Nem mondott semmit… - borzasztó érzésem volt.

-Olyan titokzatoskodó lett az utóbbi időben! – felelte zavartan Alice. Bizonyára kínos volt neki, amiért ennyire döbbent voltam. – Már én sem tudok kiigazodni rajta. Azt pedig megtiltotta, hogy a jövőjébe nézzek.

-Igen?… - a torkom száraz volt, és sírhatnékom támadt. Edwardnak van egy titka…

-Ha pedig te kerülsz szóba… - mondta Alice, de elharapta a mondat végét. Zavartan mosolygott.

-Akkor mi van? – nyeltem egyet.

-Akkor… utálja, ha ez történik. Rosszabb kedvű lesz, mint eddig, pedig mostanában amúgy sincs a csúcsponton. Mintha a lelkiismeret bántaná.

-Ez…

-Mindig azt mondja, hogy ha neked elmondaná, bár ezt sose fogja, akkor te biztosan elleneznéd ezt az egészet. És hogy mérges lennél rá. De ennél többet tényleg nem mondott! – jelentette ki Alice.

-És nem tudod, mi lehet? – kérdeztem elfúló hangon.

-Nem nagyon. Nem akarom magam beleártani magam a dolgaiba, így nem nézem meg a jövőjét… azóta nincs is olyan sok látomásom… meg amúgy sem lenne túlságosan elragadtatva, ha megtudná, hogy határozott kérése ellenére…

-Értem – vágtam közbe. Éreztem, hogy mindjárt elbőgöm magam. Edward titkol valamit… valamit, aminek én nem örülnék… és rólam sem akar többet beszélni…

-Nem jössz be? – kérdezte Alice kedvesen.

-Nem. Mennem kell! – mondtam a lehető leghatározottabban, mert nem akartam Alice szeme láttára elbőgni magam.

-Akkor szia Bella! – mosolygott Alice, csak hogy lelket öntsön belém.

-Szia!

Otthon semmi kedvem nem volt visszatartani a könnyeimet. Edwardnak van egy titka. És még nekem sem mondja el… Ez nem lehet ő!

Vagy akkor gyökerestül megváltozott!

És attól, hogy titkol előlem valamit, miért kell így eldobnia magától? Akar venni egy új kocsit! Elfoglalt. Titkolja. De attól még miért nem jön iskolába? Miért nem jön el hozzám? Miért nem látogat meg? Miért nem akar rólam beszélni?

Egyértelmű, hogy többről van szó, mint egy átlagos ajándékról, vagy ilyesmiről. Akkor nem kéne elhanyagolnia, sőt! Vagy ezzel akar örömet szerezni, hogy hirtelen felvidít?

Ez nem a régi Edward!

Persze ezután a tanulás volt a legkisebb gondom! Érdekel, hogy egyszer nem írok házit? Holnap amúgy sincs semmilyen dolgozat, vagy felelés… Majd lemásolom óra előtt Jessicáról.

-Jess, ideadod a munkafüzetet? Elfelejtettem házit írni! – mondtam.

-Persze. Te, Bella! Te mára egyáltalán nem írtál házit?

-Nem nagyon. Végül is nem kellett tanulni. És nagyon fáradt voltam. Meg amúgy sem voltam otthon… - a hazudás nem az erősségem, de ez egész hihetőre sikerült. Talán azért, mert a lelkem tényleg mintha nem lett volna otthon.

-Bella! – szólt Jess csillogó szemekkel. – Tudod, hogy hol volt tegnap Edward Cullen?

Csodálkoztam. Nem hittem volna, hogy ezt pont Jessicától kell megtudnom! Hát Edward ennyibe sem vesz most már engem?!

-Hol?

-Angelával láttuk őt tegnap valami menő kávézóban, és egy szőke csajjal dumált. Nagyon úgy tűnt, hogy… nyomul rá…

-Nem! – leheltem.

-Dehogyis nem! Mindketten megismertük! A csaj meg olyan Rosalie Hale típus volt. Csak Edward Cullennél egy picit fiatalabb…

Némán ültem. Ez nem lehet igaz…

Otthon csak emésztettem magam… Szóval Edward már teljesen túllépett rajtam…

Titkolózik… mert új barátnője van.

Elfoglalt… mert mindig találkozgatnak, vagy róla szerez infókat, ajándékokat vesz neki (ő biztosan nem olyan visszautasító az ajándékok felől, mint én…)

Lelkiismeret furdalása van… mert tudja, hogy megbánt, sőt, megcsal.

Nem szeret rólam beszélni… mert a megcsalása jut róla eszébe.

Miért, miért, miért történik ez pont velem?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés