3. fejezet- A boldogsághoz vezető út kezdete

Egész éjjel a történteken rágódtam, és hallgattam az éjszaka neszeit. Furcsa volt újra Edward szobájában lenni, nélküle. Tudtam, hogy nem jön haza többet, hogy nem nyit be az ajtón.

Mikor a nap felkelőben volt, vele együtt én is kikászálódtam az ágyból. Mióta nem alszom, elég lassan telnek az éjszakák. Talán emberi létemből ez hiányzott a legjobban. Az alvás, az álmok, a jóleső tudatlanság.

Copfba kötöttem a hajamat, és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Mikor beértem, az első dolgom volt a tükörbe nézni. Az arcom sápadtan csillogott a lámpa fényénél. De most valami más is feltűnt. A szemeim ugyan aranybarnák voltak a tegnapi vadászat miatt, de már nem csillogtak a szerelemtől, mint régen. Sokkal nagyobbak voltak a lila karikák alatt, mint amire számítottam. Soha nem voltam olyan gyönyörű, mint Rosalie, de emlékeztem, hogy festettem, amikor az átváltozásom után először a tükörbe néztem. Hát, nem így, az biztos.

A zuhanykabinba léptem, és magamra engedtem a forró vizet. A vámpírságom miatt nem úgy érzékeltem már a hideget és a meleget, most mégis jólesett, ahogy a nyakamra, majd a hátamra zubogott a forróság. Láttam, hogy a tükör bepárásodik, és a bőröm is elkezdett gőzölögni. Jó alaposan lefürödtem, bár erre sem lett volna igazán szükségem.

Mikor egy törölközőbe csavarva kikászálódtam a fürdőből, Nessie jött velem szembe.

- Anya, jó reggelt- köszönt rám, és már át is ölelt, és adott egy puszit.

- Jó reggelt drágám. Hogy aludtál?

- Kicsit zaklatottan, de jól. Azt hiszem, megviselt egy kicsit a tegnap este.

- Hidd el, mindnyájunkat megviselt- válaszoltam.

- Tudom, hogy még mindig szomorú vagy apa halála miatt. Hidd el, én is- nézett rám szomorúan Nessie.

- Emlékszel még rá?- kérdeztem őt. Erről eddig még nem igazán beszélgettünk, és tudtam, hogy ez az én hibám is, hiszen magamba folytva mindent, senkinek nem beszéltem a fájdalmamról.

- Azt hiszem, igen- válaszolta tétován Nessie. Újra megölelt, és hosszan a szemembe nézett. Azt hittem, hogy mutatni akar nekem valamit, de nem láttam semmit magam előtt a gondolataiból.

- Megyek anya.

- Rendben- néztem rá. Kikerült, és már benn is volt a fürdőben. Ott álltam még egy percig, majd folytattam utamat a szobám felé. Csendben lépdeltem a folyosón, nem akartam, hogy mindenki hallja, hogy éppen zuhanyoztam.

Halkan felöltözködtem, és leültem a fésülködő asztalomhoz. Lassan és óvatosan kifésültem a hajamat. Barna hajzuhatagom most már hullámokba omlott a hátamra. Észre sem vettem, hogy közben felkelt teljesen a nap, és lassan felkúszott a szobám falán, elérve engem is. Ahogy a bőrömhöz értek az első tétova sugarak, először halványan, majd egyre erőteljesebben kezdtem ragyogni. Mintha a bőröm helyén milliónyi gyémánt lett volna. Csöndben néztem magam a tükörben. Már az arcom nagy részén is táncolt a fény, s én csak ragyogtam. Most először vettem észre Edward halála óta, hogy ilyen gyönyörű is tudok lenni. Nem értettem, hogy jutott eszembe, de jó volt érezni, ahogy langyosan simogatják a nap sugarai bőrömet. Hosszú percekig figyeltem így magamat.

Elmélkedésemből egy halk kopogás zökkentett ki.

- Szabad- mondtam erőtlen hangon.

- Anya, én vagyok az - mondta Nessie.

- Gyere csak, kicsim-szóltam neki, és fölpattantam a székről. Már ő is fel volt öltözve, de a haja még vizes volt.

- Bocs, hogy zavarlak, de valamit mutatni szeretnék.

- Jajj, drágám, sosem zavarsz, ezt te is tudod.

Nessie megfogta a kezemet, és az ágyhoz vezetett, Leültünk rá mindketten. Fogalmam sem volt, hogy mit akarhat mutatni.

Finoman megérintette a kezemet, és lehunyta a szemét. Én pedig csöndben vártam.

- Anya, szeretném, ha te is becsuknád a szemedet.

- Rendben, de miért?- kérdeztem, de ő már nem válaszolt. Így hát lecsuktam szemeimet, és csöndben vártam.

Először csak magamat láttam, és ő még nagyon kicsi lehetett, mert a karjaimban fogtam, és boldogan mosolyogtam rá. A nappaliban voltunk, körülöttem volt minden családtagunk. Ott volt Jake, talán az ő alakja volt a legvilágosabb, és leginkább kivehető. De ráismertem Rosiera, Emettre, Alicere, Jasperre, Esmere. Fogalmam sem volt, hogy mit is akar mutatni nekem. Sok ilyen pillanatunk volt.

Aztán Nessie kifordult a karomból, előre nyúlt. S én hirtelen Edward szemeibe néztem bele, ahogy felpillantottam az arcára. A szívem meglódult, és nem akartam hinni a szememnek.

Nessie előkutatta a legkorábbi emlékeit, s ezek között ott volt az édesapja arcának, alakjának az emléke.

Edward rámosolygott Nessire, s a szívem majd kiugrott a helyéről. Ez a mosoly tele volt szeretettel, melegséggel. Így tényleg csak Nessire nézett. Az emlék azonban folytatódott. Edward átvette a lányunkat, de ő addig izgett és mozgott, míg le nem rakta a földre. Nessie miután lekerült a földre totyogott kicsit előre, és felnézett ránk. Miközben minket figyelt, Edward odalépett hozzám, átölelt, és megcsókolt. Majd szinte egyszerre mondtuk Nessienek, hogy szeretjük. Ő pedig boldogan kacagott, és lépdelt oda hozzánk, hogy aztán Edward ismét a karjaiba kapja, és egy puszit nyomjon a feje búbjára. Még láttam egy pillanatra, ahogy Edward felém néz, féltő és óvó szerelemmel, aztán az emléknek vége szakadt.

Éreztem, ahogy Nessie elereszti a kezemet, s én kinyitottam a szememet. Már vártam a szokásos égő érzést, s az jó ismerősként üdvözölt. Mindketten nehezen vettük a levegőt, s csak néztük egymás arcát.

Majd Nessie odabújt hozzám, és éreztem, ahogy remegni kezd a válla.

- Nessie, drágám, kérlek, ne sírj- mondtam elcsukló hangon. Tudtam, hogy ha képes lettem volna rá, én is zokogtam volna. Nessie könnyei átáztatták a blúzomat, de nem bántam. Hagytam,had sírja ki magát.

Nem számítottam rá, hogy Nessie ilyen emlékeket őriz. Régóta nem hallottam Edward hangját, s hiába emlékeztem rá pontosan, milyen is volt, felkavartak a látottak.

Sokáig ültünk néma csendbe, csak Renesmee szipogása hallatszott.

Halkan nyikordult az ajtó, Alice és Esme lépett be rajta. Csendben odaültek mellénk, és átöleltek minket. Egy végtelen hosszú pillanatig így ültünk. Alice szólalt meg először.

- Láttam mindent- fordult felém. Szomorú volt a tekintete, de azért mosolygott.

- Nagyon szeretett mindkettőtöket, és nem akarná, hogy így búslakodjatok miatta- mondta.

- És én sem szeretem, hogy ilyen vagy Bella- ölelt át Esme, és folytatta- Csak keresd a boldogságot, az előbb vagy utóbb megtalál. S ha már úgy érzed, hogy itt van, akkor se taszítsd el magadtól, inkább örülj, hogy van.

Esme szavai elgondolkoztattak. Úgy éreztem, hogy abban a pillanatban, a szeretteim körében, képes lennék a boldogságra, egy másik férfi oldalán is. De fogalmam sem volt, hogy mi lenne, ha egyedül lennék a szobába zárva, és magamba zuhanva ülnék.

- Menjünk le a nappaliba, Carlisle akar beszélni veled, Bella- mondta Esme.

Így hát mindnyájan felálltunk és lementünk a nappaliba. Nem volt ott senki más, csak Carlisle.

- Bella, beszélhetnénk egy percre?- nézett föl rám az egyik fotelből.

- Természetesen, Carlisle.

Körbepillantottam. Már üres volt a nappali, tehát a többiek már elmentek valahova.

- A tegnap estéről szeretnék veled beszélni. Szeretném, ha legalább nekem elmondanád az érzéseidet, és azt is, hogy pontosan mit láttál, és hallottál.

Egy hosszú pillanatig egymásra néztünk, s tudtam, hogy ez alól a beszélgetés alól nem vonhatom ki magamat. De már nem is akartam, így rögtön a lényegre tértem, s leültem a kanapéra.

- Az a fiú nagyon hasonlított külsőleg is Edwardra. Ugyanaz a mosoly, ugyanaz az alkat, és a tekintete is nagyon hasonló. És a dalt… Tökéletesen úgy játszotta, mint ahogy azt Edward megírta. És az illata is hihetetlen volt. A torkom egyből égni kezdett. De megtámadni nem akartam, egy pillanatra sem.

Egy percig csendben ültünk, nem szólt egyikünk sem.

- Bella, tudnod kell, hogy az a fiú nem Edward. Akármennyire is hasonlít rá. Alice szerint a kiköpött mása. És az, hogy az illata ilyen hatással volt rá, bizonyosan jelent valamit. De nem szeretném, hogy tévhitekbe ringasd magad.

Carlisle komoly tekintettel nézett rám. De én egy percig sem hittem, hogy ez a fiú Edward lehetne.

- Tudom, hogy nem Edward. Ő meghalt, s bár nehéz volt, beletörődtem. Te is tudod, hogy mennyit szenvedtem, s mennyire szeretem őt, a mai napig is.

- Igen Bella, tudom. S immár azt is tudod, hogy a családod mit gondol. Jake tegnap éjjel beszámolt a beszélgetésetekről. Bevallom, örülök, hogy ennyire nyugodtan viselted.

De azt én sem értem, hogy lehetséges az, hogy egy fiú pont itt, Froksban, a dalodat zongorázza, pont akkor, amikor te is a közelben vagy. Sok a véletlen egybeesés.

Tudtam, mire gondol Carlisle.

- Nem lehetséges, hogy valahol hallotta már ezt a dalt?- kérdeztem.

- Nem hiszem, Bella. Egy CD-n volt rajta, az is nálad van.

- Igen, a mai napig őrzöm- hajtottam le a fejem. Ez volt a tizennyolcadik születésnapi ajándékom Edwardtól, és Alicetől.

- Nem tudom, mindenesetre nyitott szemmel kell járnunk. És figyelnünk.

- Értem. De még a nevét sem tudom a fiúnak, sőt, semmit nem tudok róla.

- Hidd el Bella, minden ki fog derülni- csillant fel Carlisle szeme, és bizakodva rám nézett.

- Köszönöm Carlisle, a tanácsokat, és hogy meghallgattál.

- Ugyan Bella. Mint mindenki, én is azt szeretném, hogy boldog légy.

- Tudom.

Felálltam a kanapéról, és a hátsó ajtón át kisétáltam a szabad levegőre. Mélyen teleszívtam a tüdőmet a friss reggeli levegővel. Magam sem értettem, hogy miért, de valahogy könnyebbnek éreztem magamat. Most, hogy megmutatta Nessie, hogy milyen emlékeket őriz, tudtam, hogy ő sem felejtette el az édesapját, s ez megnyugtató érzés volt. Hallottam, hogy megdörren az ég, tehát ma tökéletes nap lesz a vámpírok számára. Akárhova is megyünk, nem fogunk lebukni. Felnéztem az égre, s az tele volt gomolygó viharfelhőkkel. Az első esőcsepp a kézfejemre esett. Így hátat fordítottam az erdőnek, és besétáltam házba. Most már többen lenn ültek a nappaliba.

Az augusztus utolsó napjai voltak, így nemsokára iskolába kellett járnunk. Örültem a gondolatnak, hogy nem kell egész nap a házba bezárva lennem.

- Bella- nézett fel rám Rosalie- ma bemegyünk a városba, új ruhákat venni az iskolakezdésre. Van kedved velünk tartani?

- Nem tudom, hogy Bella mennyire értékelné a ti lelkesedéseteket- nézett rá nagy komolyan Emmett, majd elnevette magát, amikor Rose meglendítette felé a kezét.

- Vicceltem, csak vicceltem- mondogatta Emmett folyamatosan.

- Lenne kedvem veletek menni- mondtam Rosiera pillantva. Ő elmosolyodott és felrohant öltözni. Nessie is belelkesült és Alice is úgy gondolta, hogy velünk tart.

Mire mindnyájan elkészültünk már benne jártunk a délelőttben .Alice, Rosalie és a lányom elbúcsúztak szerelmeiktől, én pedig kisétáltam a kocsihoz. Rosieval mentünk, az nagyobb volt, kényelmesen elfértek benne a hatalmas szatyrok, amikkel várhatóan hazaérkezünk.

Gyorsan beértünk a városba, s már az ötödik ruhabolton voltunk túl, mikor Nessie éhes lett. Nem csak vérrel táplálkozott már, megszerette a különféle húsokat is. Így a legközelebbi étterem felé indultunk.

Ahogy átsiettünk az úttesten, kíváncsi pillantások kísértek minket, de mi ezt már megszoktuk, s fel sem tűnt. Amikor az étterem bejáratához értünk, Alice nyitotta ki az ajtót, s lépett be először. Én követtem, s mivel nem figyeltem eléggé, nekiütköztem, mivel ő földbe gyökerezett lábbal állt előttem.

A következő pillanatban a tüdőm megtelt az édes illattal, s megpillantottam a barna szemeket, amiktől előző este elvesztem.

Az érzés most sem változott. Pislogni is elfelejtettem, csak bámultam a csodálkozó, gyönyörű arcot.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés