3. fejezet – Edward

Ha bárki azt hiszi, hogy ennél már nem lehet rosszabb, erősen téved. Mike, kihasználva az alkalmat, hogy Edward nincs mellettem, folyton követ, le sem tudom magamról rázni. Márpedig egyre rosszabbul érzem magam, mert valahol legbelül tudom: Edward sosem tette ilyet! Lehet, hogy Jess csak azért mondta azt, amit, mert szándékosan akart ellenünk tenni? Az irigység miatt?

Pedig azt hittem, Jess már beletörődött abba, hogy Edward és én együtt vagyunk. Talán Edward csak azért ilyen elutasító mostanában, mert Jess pedig bemesélte neki azt, amit nekem is, csak mondjuk engem Mike-al?

Nem, ezt biztosan nem tette… hiszem Edward könnyedén meghallotta volna a gondolatai által, hogy Jess hazudik.

Pedig érzem, hogy ez az egész nem lehet igaz…

Miért kéne hinnem Jessicának? Ő talán mindig őszinte?

Csak azért, mert van egy kis okom, nem kell minden szavát elhinnem!

Aztán eszembe jutott: Jessica említette Angelát is. Talán ha őt megkérdezem, akkor megtudom az igazat. Sőt, az is lehet, hogy Angela csak nevet az egészen, és azt mondja, ő nem látta sehol Edwardot, bizonyára Jess valamit összekevert…

És akkor ismét elfelejthetem azt a szőke lányt…

Másnap iskolában Angela mellé akartam ülni, hogy óra alatt, előtte, vagy utána, kiszedjem belőle, amit tudni akarok.

De Mike megint bezavart.

-Bella, ülj mellém! – esdekelt minden óra előtt. Nem akartam kemény lenni vele szembe, de legszívesebben eltüntettem volna őt, legalább erre a napra.

Végül az ebédlőben menekültem el Mike elől, és csatlakoztam Angela, Jess, és a többiek társaságához.

Míg ők mindenféle témáról beszélgettek, én inkább Angela mellé ültem, és megszólítottam őt.

-Szia Angela! Kérdezhetek tőled valamit?

Angela bólintott.

-Persze.

-Jessica azt mondta, hogy látta veled valamikor Edwardot egy idegen lány társaságában… Ez tényleg igaz?

-Aha – mondta álmatagon Angela. – Láttuk őket tényleg, de a lány annyira unott volt, hogy rögtön elment tőle az életkedvem…

Aztán rájött, hogy miért kérdeztem ezt.

-Nem, nem dehogyis! Nem úgy tűnt, hogy együtt lennének. Hanem mondjuk inkább üzleti beszélgetésnek tűnt. Nem volt benne semmi romantika…

-Ez egészen biztos? – kérdeztem.

-Aha. Miért hazudnék neked?

-Hát csak, mert…

-Nem, most ez tényleg igaz! – biztosított róla Angela. – Mintha két üzletembert láttam volna. De lehet, hogy nincs igazam. Messze voltunk tőlük, és egyébként is Jess látta meg őket. Én észre sem vettem volna, hogy ott vannak. Aztán Jess úgy döntött, nem akarja, hogy meglássanak minket, tehát tovább mentünk… Egyébként Jessica mit mondott neked, amiért ennyire meg vagy rémülve?

-Azt, hogy a lány biztosan a barátnője…

-Akkor tényleg jogos. Szerintem nem. Nem tűntek túl szerelmesnek. Egyébként nem te jársz Edward Cullennel?

-De… - feleltem. A megkönnyebbüléstől szólni sem bírtam.

-Úgyhogy szerintem semmi ok a félelemre: Jess nagyon átvert téged. Nem vesztetek össze, és így akar bosszút állni?

Rémlett, hogy Jessica nemrég valamiért berágott rám, de azt hittem, azt az ügyet már elfelejtettük.

-Lehet.

-Akkor még egy ok arra, hogy…

-Szia Bella! – mondta Mike.

-Szia!

-Nincs kedved eljönni velem egy…

-Sietnem kell haza! – mondtam gyorsan. – Sajnálom.

Mike úgy tűnt, jobban százszor jobban sajnálja, mint én. Szomorúan mosolygott, de aztán végre elment.

Otthon ma persze sokkal több kedvem volt tanulni, mint tegnap. Főleg azért, mert végre volt valaki, aki nem ért egyet Jessicával. Most már minden teljesen világos lett. Jess bosszút akart állni rajtam, amiért a múltkor… Nem is tudom, mostanság egyre szeszélyesebb lett, és minden rossz húzásomon megsértődik. Ráadásul én ügyetlenebb vagyok, mint mindenki összevéve, tehát valóban van oka – kedélyállapotát nézve – arra, hogy megsértődjön.

De azért nem számítottam rá, hogy ilyen álnok lesz!

Ez nem volt szép tőle!

Másnap Edward végrejött iskolába. Mikor megláttam, ugyanolyan gyönyörű volt, mint mindig. Az egyetlen változás rajta az volt, hogy mikor meglátott, bársonyos hangján csupán ennyit mondott:

-Szia Bella!

De nem mosolygott. Aztán rájöttem, hogy neki máshol lesz órája, így csalódottan baktattam ahhoz a teremhez, ahol az én órám lesz.

Az ebédlőben ott ült Alice-szel és Jasperrel, viszont nem akartam a nyakára ugrani, és odaülni hozzájuk, mint ahogyan azt Mike tenné, ha Edward helyén én ülnék.

Nem akarok púp lenni a hátán, nem akarok ráakaszkodni. Ha ő még mindig a régi Edward, márpedig valószínűleg ő az, akkor esetleg átjön…

A folyosón aztán utolért.

-Szia Bella!

-Szia! – mondtam, de az én hangom már korántsem volt olyan gyönyörű, mint az övé. Fakón csengett.

-Hazamész?

-Igen. Főznöm kell, mire Charlie hazaér, ráadásul nincs otthon semmi, tehát a boltba is el kéne mennem…

-Nem bánod, ha elkísérlek?

-Dehogy!

Aztán szótlanul értünk el a furgonomig.

-Mit szólnál – mondta -, ha inkább az én kocsimmal mennénk? Megkérem Alice-t, hogy vigye haza a furgonodat.

-Szó sem lehet róla! – ellenkeztem.

-Ha a te kocsiddal megyünk, lassabban járjuk meg az utat… - mondta.

De annál többet leszel velem… gondoltam.

-Egy feltétellel – mondtam, de már egy kicsit engedékenyebben – ha normális tempóban fogsz vezetni!

-Jól van! – egyezett bele Edward.

Beültem az ezüst színű Volvóba, majd Edward beindította a motort.

-Edward… - furcsa érzésem volt, amikor kimondjam a nevét.

-Igen?

-Kérdezhetek valamit?

-Attól függ – mondta.

-Mitől?

-Hogy mivel kapcsolatos.

Gondolkoztam pár másodpercig, aztán feleltem.

-A sulival.

-Kérdezz.

-Miért hiányoztál?

Láttam Edwardon, hogy nem számított ilyen kérdésre, de azért válaszolt.

-Nagyon elfoglalt voltam.

-Mit csináltál, hogy még az iskolába sem jöttél be?

Edward tétovázott, végül ezt felelte:

-Nem egyet akartál kérdezni?

-De te nem válaszoltál túl bő szavúan! – feleltem.

-Azt hittem, azt nem kötöttük ki, hogy milyen hosszú válaszokat kell adnom! – mondta Edward mosollyal a szája szélén.

Ettől persze rögtön jobb kedvem lett.

-Azért mégis! Azt hittem, már túl vagyunk ezen a titkolózós fázison!

-Az titkok. Alice mondta, hogy voltál nálunk. Hidd el, neki sem mondtam többet, mint most neked!

-És miért titkolózol?

-Mert a titkot nem szabad elárulni! – mondta Edward mosolyogva. Hirtelen még szebbnek tűnt, mint amilyet el sem lehet képzelni.

-Legalább egy dolgot árulj el belőle! – kértem.

-Sajnos nem fog menni! – jelentette ki Edward. – De ha már a kérdéseknél tartunk: miért érdekel hirtelen, hogy miért hiányzom? Azt hittem ezt már tisztáztuk: nem jövök iskolába, ha süt a nap, vagy vadászni megyünk.

Tudtam, hogy Jess téves információját kéne válaszul adnom, de nem akartam neki elárulni. Féltem, hogy ettől azt hiszi, nem bízom benne.

-Azt hittem, ezen a titkolózós fázison már túl vagyunk! – mondta Edward.

Időközben már megérkeztünk egy közeli ábécébe, és épp azon törtem a fejem, hogy mi legyen a napokban az enni.

-Tudom… - mondtam, miközben pakoltam, ami kell a bevásárló szekérbe.

-Hát akkor? – kérdezte Edward.

-Menjünk a kasszához! – feleltem végül, mikor végeztem a vásárlással. Kicsit reménykedtem, hogy addig Edward végre leszáll erről a témáról, de tudtam, hiába vágyom rá.

Miután beszálltunk a kocsiba, és Edward tudta, hogy ezután már nem tudok meglógni a téma elől, ismét megszólalt:

-Még mindig nem feleltél! – mondta.

Tudtam, hogy a legjobb lesz megmondani az igazat: sosem szerettem hazudni Edwardnak.

-Jess azt mondta, hogy randin voltál egy szőke lánnyal.

Edward szeme összeszűkült. Dühös lehetett.

-És honnan veszi ezt az a Jessica? – kérdezte, és megpróbálta megnyugtatni magát.

-Látott téged, és a szőke lányt valami helyen. Meg Angela is.

-Milyen Jessica? Mi a vezetékneve?

-Stanley. Jessica Stanley.

-Az évfolyamtársunk? – kérdezte Edward, mert leesett neki, melyik Jessicáról beszélek. Végül is jogos, mivel a Jessica eléggé gyakori keresztnév, ebbe az iskolába is több jár.

-Igen.

-Remélem, nem hitted el neki, Bella! – mondta gyöngéden.

-Hát…

-Tudod, hogy szeretlek! – mondta gyöngéden.

-Persze…

-Tudom kell, hogy bízol bennem. Hogy menjek el bárhova is, ha rögtön azután elhiszed, ami nem igaz? Sosem tennék ilyet! Ugye tudod?

-Igen! – hirtelen rettentően gyöngének éreztem magam.

Közben Edward kocsijával megállt a házunk előtt.

-Lassan megjön Charlie… - mormolta.

-Tudom.

De semmi kedvem nem volt kaját főzni az apámnak. Sokkal szívesebben ültem volna itt, az ezüst Volvóban, Edwarddal…

-Mennem kell – felelte végül Edward.

-Feljössz hozzám este? – kérdeztem reménykedve.

-Szerintem igen.

Láttam rajta, hogy most már menne, így kiszálltam a kocsiból, aztán bementem a házba.

Sosem volt ilyen jó kedvem.

Tudtam, hogy megint igazam volt: Edward még mindig olyan, mint régen.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés