4. fejezet – Jessica bosszúja

De Edward nem jött fel hozzám. Éjjel tizenegyig vártam, ám minden hiába. Persze azután sem tudtam elaludni. Nem kimondottan azért, mert rá vártam volna, de a gondolataim nem hagytak nyugodni.

Egyszer ő a régi, gyöngéd Edward, máskor pedig a feledékeny. A randinkat is elfelejtette. És most sem jött el hozzám.

Egy ideig azon gondolkoztam, mikor jött fel hozzám éjszaka utoljára. Pár hete. De nekem az is borzasztóan hosszú időnek tűnik, talán mert Edwardból „sosem elég”.

Valahol legbelül azonban tudtam, hogy biztos nem akar megbántani. Talán valami közbejött… Nem tudom, mi, de ez most nem lényeges.

Talán el kellett valahova mennie… és nem tudott ideszólni…

Azonban a szívem mélyén tudtam, hogy ezek gyér magyarázatok. De hiszen nemrég pont ugyanolyan volt, mint mindig.

Aztán kb. hajnalban sikerült elaludnom. Ködös álmaim voltak, még alvás közben sem tudtam megnyugodni. Nem Edward bántott… Hanem az a lány…

Reggel elaludtam, mert olyan sokáig virrasztottam este. Villám gyorsan kipattantam az ágyamból, és rohantam is az iskolába. Utálok elkésni.

Még az utolsó percekben be tudtam érkezni, de Edward megint nem jött órára. Így kénytelen voltam Jessica mellé ülni.

Most igazán haragudtam rá, amiért így átvert Edwarddal kapcsolatban. Ráadásul ő ugye azt hiszi, hogy én ezt nem tudom, ezért zavartalanul fecsegett, mintha mi sem történt volna. Nem vagyok túl vad típus, de szívesen bosszút állnék rajta.

A biológia terem felé is hallgathattam a locsogását, de ha visszakérdezett, nem tettem úgy, mint aki meghallotta volna a szavait. Ettől függetlenül nem esett le neki, hogy haragszom rá.

Mr. Banner azonban késett egy kicsit. Végül mikor bejött, így szólt:

-Új tanuló jött az osztályba! – mondta ünnepélyesen.

Ekkor belépett az ajtón egy szőke lány. Hosszú haja majdnem a derekáig ért, és úgy fénylett, mintha gyémántból lenne. A haja volt rajta a legfurcsább, egyébként teljesen átlagos volt.

-Ő itt Carol! – mondta Mr. Banner.

Carol félénken felpillantott. Éreztem, milyen kínos helyzetben van, hiszen pát éve én is ugyanezt éltem át, mikor ideköltöztem.

-Sziasztok! – felelte végül halkan. Furcsa, csilingelő hangja volt.

-Foglalj helyet, Carol! – mondta Mr. Banner. – Ott egy üres pad! Bizonyára a másik fél hiányzik… Majd megjön!

Nekem azonban egy láthatatlan kéz összeszorította a gyomromat. Ez a Carol most az én helyemre ült, Edward mellé.

-Valahonnan pedig ismerős… - gondolkodott hangosan Jessica, miközben az ebédlő felé tartottunk.

-Igen? – kérdeztem vissza unottan.

-Persze! Láttam már valahol, csak nem ugrik be, hogy hol!

Eközben beálltunk a menzánál várakozó hosszú sorba.

-Annyi embert ismerek, hogy nem jut eszembe a nevük!

Haladjunk már, ha ilyen hosszú marad ez a sok, ítéletnapig hallgathatom Jessicát.

-Amúgy a nevüket is összekeverem! Az arcukat nem! Csak hozzá a nevük nem jut eszembe! Ez egyre gyakoribb nálam, és idegesítő is. Mert addig nem bírok nyugodni, amíg rá nem jövök, kit láttam.

-De ha ismeritek egymást, akkor hogyhogy nem ültél mellé?

-Csak látszatból ismerem. Láttam valahol. Nem beszélgettünk! Jaj, csak tudnám, hogy hol…

Ahhoz az asztalhoz néztem, ahol Edward szokott ülni a többiekkel. Az most üresen állt. Pedig bárcsak, bárcsak, bárcsak itt lenne Edward…

-Figyelsz, Bella?! – csattant fel Jessica.

-Bocs. Csak nagyon unatkozom. – feleltem.

-Akkor figyelj ide, érdekes dologról beszélek. Akkor nem unatkoznál! – vágott vissza Jessica.

-Jó!

-Szóval attól, hogy a nevüket nem tudom, és nem beszélek velük, az arcukat felismerem…

Újra elfordultam. Azt hittem, azóta Jessica már témát váltott. Ez tényleg nagyon idegesítő, de nem csak neki, hanem nekem is!

-MEGVAN! – kiáltott fel Jessica.

Csak ekkor vettem észre, hogy lassan mi kerülünk sorra.

-Mi?

-Te tényleg ennyire nem figyelsz? Hogy ki ez a Carol!

Jaj, újra ez a téma. Nem túlságosan érdekel, hogy melyik ruhaboltban látta őt…

-Na?

-Ővele láttunk Angelával Edward Cullent. Tudod, mikor nem jött be suliba!

Már megint elfogott az émelygés. Akkor tehát ez a Carol sosem hagy már engem békén? Nem elég, hogy átvernek vele, most már egy osztályba kell járnom vele, ráadásul ő fog Edward mellett ülni biológián?

Ez nem lehet igaz! Vagy mégis?

-Aha… - próbáltam ugyanolyan unottan beszélni, mint eddig, de nem sikerült túl jól.

Jessica folytatta:

-Most, hogy közelebbről láttam, egy kicsit tényleg hasonlít Rosalie Hale-re! De a haja nagyon gáz! Úgy néz ki, mint egy tükör! – Jessica vihogni kezdett. Közben már a szokásos asztalunkhoz igyekeztünk. Mikor odaértünk, Jess mindenkinek ezt a sztorit mesélte. Ennél kínosabban ritkán éreztem magam.

Jessica persze tudta, hogy milyen rosszul éreztem magam, ezért, hogy tovább fokozza, fennhangon kezdte el ecsetelni:

-Egyébként Carol tényleg tökre szép, a haja olyan fényes, nem tudom, milyen sampont használ. Majd megkérdezem – erre Lauren és társasága vihogni kezdtek. – Az arca is olyan furcsa, de nem csúnya. Meg kéne vele ismerkedni, nem gondoljátok?

Ezután Lauren folytatta, mintha én ott se lennék.

-Biológián meg Edward Cullen mellett fog ülni! Csodálkozom, mert Cullennek elvileg van padtársa. És csak Cullen hiányzott. Akkor meg hol ülhetett az illető? – egyre rosszabbul éreztem magam. Lauren szünetet tartott vihogása miatt. – De tudtátok, hogy Cullen e legjobban biológia alatt tud ismerkedni? Biztos hamar összebarátkozik Carollal. Lehet, hogy őt kéne majd megkérdezni, milyennek tartja Carolt!

A gyomrom összeszorult. Talán akkor gyűlöltem a legjobban A Jessica-Lauren féle társaságot. Mi olyan vicces Lauren szavain? Bizonyára az, amit én nem veszek észre, mivel az asztalunknál ülők vihogtak, ahogyan Lauren engem sértegetett.

Aztán végül inkább távoztam az ebédlőből, bár tudtam, ha elmegyek, csak még nyíltabban fognak kibeszélni. És azt is tudtam, hogy ennek az egésznek Jessica a hibája. Most már kétszer állt rajta bosszút. Ok nélkül.

De most még Edward sincs mellettem. Egyedül vagyok, ők pedig ellenem.

De miért is haragítottam őket ennyire magamra? Kénytelen vagyok belátni, hogy igazából senkinek nem okozok problémát – kivéve Jessicát. Ha ő nincs, a mai ebéd pont ugyanolyan lenne, mint a többi.

Hazafelé sem éreztem túl jól magam. Szédültem.

Émelyegve vezettem, nagyon kellett figyelnem arra, nehogy letérjek az útról.

Aztán egy kanyarhoz értem. Az eső csak homályosította a szélvédőt. Hiába járt ablaktörlő, a rázúduló esőt nem bírta fékezni. Alig láttam ki.

Erre pedig csak kótyagos állapotom segített rá, meg a rossz érzés, ami azóta gyötör, mióta Jessica ennyire rám szállt.

Jó ideje lakom már Forksban, de ezt az állandó esőzést nem nagyon akartam elfogadni. Az egyetlen jó oldala az volt, hogy így Edwardnak nem kellett egész nap a házban ülnie…

Edward…

A név gondolatára fájdalom hasított a szívembe. Miért hiányzott?

Aztán éles fékcsikordulást hallottam, valamint egy nagy csattanást. Végül egy ütést a fejemen, és minden elsötétült…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés