4. fejezet- Ismét a bárban

 Rosie morgása rántott vissza a valóságba. Alice és én ugyanis teljesen elálltuk a bejáratot, így Nessie és ő be sem láttak az étterembe. Alice egy lépéssel beljebb lépett, ezért nekem is befelé kellett araszolnom. Közben le sem vettem a szemem a fiúról, és ő sem szakította meg a szemkontaktust. Még mindig csodálkozva bámulta a jelenetet, ahogy négy fiatal nő próbál bejönni egy ebédlő ajtaján, kisebb-nagyon szerencsével.

Pár pillanat múlva érzékeltem, hogy Nessie és Rosie is megmerevedett, amint észrevették, hogy Alice és én kit bámulunk. Felszisszentek, de nem mozdultak.

Már elég nagy feltűnést keltettünk, és már ki akartam hátrálni az étteremből, amikor Nessie megragadta a kezemet, és így szólt:

- Bella, én itt szeretnék enni.

Ellentmondást nem tűrve mondta és már húzott is maga után az étterem belseje felé, egy négyszemélyes asztalkához.

Mikor mind a négyen helyet foglaltunk, egy pincér kihozta az étlapot, és felvette a rendelésünket. Nem akartunk továbbra sem feltűnést kelteni, ezért mindenki rendelt valamit. Miután négyesbe lettünk, Rosie szólalt meg először.

- Róla beszéltetek, ugye?- kérdezte azonnal- Tényleg nagy a hasonlóság.

Alice eközben végig aggódó tekintettel figyelt engem.

- Bella, biztos, hogy jól vagy?

Ami azt illeti, alig kaptam levegőt, a torkom égni kezdett, de ismét nem az éhségtől, ami nagyon furcsa volt. A légutam pedig megtelt az elképesztően édes és vonzó illattal.

- Igen- nyöszörögtem Alicenak.

- Hát, nem úgy festesz- jött az epés válasz.

- Nessie,- kérdeztem a lányomat- mire volt ez az egész jó?

- Csak kíváncsi vagyok- felelte röviden.

Csöndben ültünk pár percig. Mivel én szemben ültem a fiúval, aki a pultnál állt, ezért próbáltam nem rápillantani, ami nehezen sikerült. Egy fiatal lánnyal beszélgetett, aki szemmel láthatóan teljesen odáig volt érte. De ahogy megfigyeltem, ő rá sem hederített, csak udvariasságból beszélt hozzá. Alice ült mellettem, s még mindig aggódva figyelt, de nem törődtem vele.

Nessie és Rosie csöndben beszélgettek, s eltelt így negyed óra. Néha felpillantottam, de legtöbbször a kezemet bámultam az asztalon.

Mikor láttam, hogy a pincér közeledik a mi rendelésünkkel, határtalanul megkönnyebbültem. Már nem kell sokáig itt ülnöm, és éreznem magamon a pillantásait.

- Bella, le sem veszi rólad a szemét az a fiú- jegyezte meg Alice somolyogva.

- Igazán?- néztem rá, mintha én magam nem vettem volna észre. Ami azt illeti, szinte perszelt a pillantása, nehéz lett volna nem éreznem.

Miközben Nessie jóízűen evett, Alice észrevétlenül elővett egy zacskót, s minden tányérról eltűntette az ételt. Eközben persze mi Rosieval úgy tettünk, mintha jóízűen falatoznánk. Mire Nessie végzett, már a mi tányérjaink is többé-kevésbé üresek voltak. Alice intett a pincérnek, hogy fizetnénk, s én alig vártam, hogy kikerüljek a fiú pillantásai alól. Bár nem tagadhattam, hogy tényleg nagyon hasonlít Edwardhoz, s tényleg vonzódom hozzá, nem akartam, hogy bármit félreértsen, s így inkább kerültem a tekintetét.

Miután fizettünk, óvatosan felálltam, vigyázva arra, hogy ne nézzek a srác felé, kisétáltam az étteremből. Mikor kiléptem azutcára, vettem egy mély levegőt, s kiszelőztettem azonnal a tüdőmet.

- Azt hiszem ideje indulnunk- mondta Alice és a kocsiig meg sem álltunk.

A hazafelé vezető úton végig a fiúra gondoltam. Furcsa érzések kavarogtak bennem, s nem tudtam őket hova tenni. Csendben ültünk, mindenki maga elé bámult.

Mikor hazaértünk mindenkit a nappaliban találtunk.

Jasper és Emmett sakkozott, Esme kötött, Carlisle és Jake olvasott. Besétáltunk. Valamit leolvashattak az arcunkról, mert mindannyian ránk meredtek.

- Mi történ megint?- kérdezte ijedten Emmett.

- Láttuk megint. A fiút- válaszolt Nessie. Közben odament Jacobhoz, s hozzábújt. Alice mellettem maradt, Rosie leült az egyik fotelba.

- Történt valami figyelemre méltó?- nézett ránk Carlisle.

- Bella úgy viselkedett, mint valami tizenéves- nézett rám mosolyogva Rosie. Nem tudtam, hogy ezzel piszkálni akar, vagy esetleg örül neki.

- Hagyjuk a témát, jó?- kértem őket- Nem akarok erről beszélni.

Mindannyian kurtán biccentettek.

Felsétáltam emberi tempóban a szobámba, s ledőltem az ágyra. Az édes illatot ugyan halványan, de még mindig éreztem. Úgy tűnt, mintha teljesen belevésődött a tudatomba, s már nem akar onnan mozdulni. Semmit nem tudtam a fiúról, még a nevét sem, mégis akkora hatással van rám, mint régen Edward volt.

Magam előtt már nem tagadhattam tovább. Tetszett, jobban, mint kellett volna egyetlen nap után. S bár fogalmam sem volt arról, hogy hogyan is fogok elszámolni a lelkiismeretemmel, mégis úgy éreztem, hogy meg kell ismernem, tudnom kell, ki ő, s miért van rám ekkora hatással. Nem tudtam, mi hajt jobban, csak azt éreztem, hogy mindent ki kell derítenem, még ha időbe telik is, és nem lesz könnyű.

Sokáig feküdtem az ágyon mozdulatlanul. Hallottam, hogy közben elmegy Carlisle a kórházba, Nessie és Jake is autóba szállnak, s elhajtanak. Jasper és Alice a szobájukban beszélgettek. Rosie és Em elmentek valószínű vadászni, mivel gyalog indultak útnak.

Tudtam, hogy Esme így egyedül van odalenn a nappaliban. Felálltam, kinyújtóztattam a végtagjaimat, s lementem hozzá. Még mindig a nappaliban volt, s kötött.

- Bella drágám, hát itt vagy- mosolygott rám, mikor megérezte, hogy leülök mellé a kanapéra. Lábaimat magam alá húztam, s kényelmesen elhelyezkedtem. Esme anyám helyett anyám volt, s mindig megnyugtatott a jelenléte.

- Nem akartalak zavarni, különben már lehívtalak volna- nézett rám szomorúan. Tudtam, hogy miattam szomorú, hogy látja, nem vagyok igazán boldog.

- Soha nem zavarsz, Esme- válaszoltam neki fáradtan.

- Látom drágám, hogy valami aggaszt. Tudod, ha akarod, elmondhatod. Meghallgatlak.

Még pár percig némán ültem, s magam elé bámultam. Latolgattam az esélyeimet. Mindenképp meg akartam valakivel osztani a gondolataimat, s tudtam, Esme tényleg megértene, tanácsot adna. Abban viszont egyáltalán nem voltam biztos, hogy meg tudnék neki nyílni ennyi bezárkózott idő után. Végül úgy döntöttem, hogy megéri megpróbálni a beszélgetést.

- Mikor ma beléptem az étterembe, újra megéreztem az illatát, s elöntött valamiféle melegség, amikor rápillantottam, s belenéztem a szemébe. Nem tudom, miért történt ez, nem én akartam így, de már megtörtént. S rájöttem, hogy nem akarok tovább gyászolni- mikor ezt kiejtettem a számon, Edward meggyötört tekintetét láttam magam előtt. Elhessegettem a képet, s Esmere néztem.

- Tudod Bella, tudtam, hogy eljön ez a pillanat is egyszer. S őszinte leszek. Nekem mindegy, hogy ki lesz a jövőbeni párod, támogatni foglak, mert nem bírom tovább nézni, ahogy szenvedsz- mondta.

- Csak nagyon félek. Félek, hogy mindenkiben Edwardot fogom keresni, félek, hogy senki nem lesz annyira jó nekem, mint ő volt. S attól is félek, hogy ehhez a fiúhoz is csak azért vonzódom, mert annyira hasonlít rá. Nem akarom sem magamat, sem őt becsapni.

- Jajj, drága Bella. Ettől ne félj. Mindig azt csináld, amit a szíved diktál, mert az nem fog hazudni neked soha. Szerintem nem véletlen az sem, hogy most jöttünk ide, hogy itt ez a fiú, s hogy ennyire vonzódsz hozzá. Tedd azt, amit jónak látsz.

Boldogan átöleltem Esmet. Már régen nem éreztem magam ennyire élőnek, már amennyire ezt az állapotom megengedi.

- Esme, kérlek, ne szólj másnak, de azért szeretném, ha mégis valaki tudna róla. Ma este visszamegyek a bárba, hátha sikerül valamit megtudnom. Egyedül akarok menni.

- Nem szólok róla senkinek. Mindenesetre azért a mobilod legyen nálad, hátha mégis…

- Köszönöm, Esme.

Ha sírni tudtam volna, megtettem volna. Éreztem, hogy szúr a szemem, de most nem a szomorúságtól. Boldog voltam, hogy Esme itt van nekem, megbízik bennem, s én bízhatok benne.

Adtam neki egy puszit, s rohantam fel a szobámba. Levetkőztem, elszaladtam zuhanyozni és hajat mosni. Mikor végeztem, visszasiettem öltözködni. Nem akartam túlzásba vinni, csak egy farmert és blúzt vettem fel. Nem szerettem volna kitűnni a bárban. Megszárítottam a hajam, és hagytam, hogy beálljon, úgy, ahogy akar. Mióta vámpír voltam, nem volt nagyon szükségem semmilyen szépítkezésre, így is elég vonzó voltam.

Mikor mindennel végeztem, kihallgatóztam az ajtón. Nem volt semmi nesz, ezért kinyitottam az ajtót. Némán lerohantam a lépcsőn. Esme intett, s már a kinn is voltam.

Egy perc sem telt el, már a kocsiban ültem, s a város felé hajtottam. Nem tudtam, hogy mit is akarok csinálni, pontos tervem nem volt. Annyira azonban rájöttem, hogy a bárba kell mennem, mert ő ma este is ott lesz. Fogalmam sem volt, mindezt honnan szedtem, egyszerűen csak tudtam.

Nem egészen negyed órán belül a parkolóban találtam magam. Lassan kiszálltam a kocsiból, s körülnéztem. Ma még annyi kocsi sem volt, mint tegnap. Az órámra pillantottam, s láttam, hogy már én is késésben vagyok. Az előző nap ilyenkor kezdődött a koncert. Odasiettem a bejárathoz, s beléptem rajta.

Ugyanaz a félhomály uralkodott. De alig volt valaki. Úgy tűnt, hogy rosszul éreztem, s a mai nap elmarad a szokásos esti program. Megpillantott a pincér, s rámmosolygott. Ez furcsa volt, általában az embereket inkább taszítjuk a külsőnk miatt. Vagy nagyon jól végezte a dolgát, vagy tényleg nem félt tőlem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés