Amint beértünk a terembe  minden szem ránk szegeződött,nem hiába mindenki azt mondja,hogy ’jó csajok’ vagyunk. Cinti az a tipikus pasiálom: szőkehaj,kék szem,formás alak. Én más vagyok ha lehet mondani,az ellentéte: bajna göndör haj, és amit a legjobban szeretek magamban a zöld szemem,anyától örököltem.Elindultam kosarazni,az a kedvenc sportom. Egyből feltünt egy új srác,nagyon magas volt. Beértünk és ő is,mint a többi srác megbámult minket,de ő nem azzal a tekintettel,mint a többiek,nem megbámult és úgymond levetköztetett a szemével,hanem olyan szeretetteljesen,mintha legalább 2éve járnánk.Odaértem és ő köszönt először.
- Szia Brittany.
- Sziia. Bocs,hogy megkérdezem,de ismerlek??- gyanús volt ugyanis,hogy tudja a nevem,de az is lehet,hogy csak paranoiás vagyok és a többiek beszéltek rólam.
- Ööö…háát..nem igazán,csak  hallotam rólad – na tessék..tényleg paranoiás vagyok.
- Akkor kezdjük – szólt a tanár és kiosztotta a jelzőmezeket. Csapatválasztásban elég jó csapatom volt,de a rejtélyes-idegen az ’ellenfelem’ volt. Elkezdődött a meccs,hoztam a szokásos formám,ám hirtelen az idegen nekem ütközött és onnantól semmire nem emlékszem,csak sötétség. Mikor felébredtem egy kórházban,mit keresek én itt?? Ekkor nyílt az ajtó és belépett rajta ő,a szeme most nem mosolygott látszott rajta,hogy nagyon szomorú,leült az ágy szélére.
- Mi a baj??-kérdeztem,mert éreztem,hogy valami nagyon nincs rendben.
- Még megsem ismerkedtünk rendesen és máris majdnem megöltelek. Biztos utálsz! – mondta és látszott rajta,hogy belemerült az önmarcangolásba.
- Jajj,ne légy ilyen buta,minden sportban előfordulnak a balesetek! –mondtam a legszebb mosolyom kíséretében,reméltem,hogy ettől meglágyul és nem fogja utálni magát. Nem is értem hisz ez bárkivel megeshet.
- Nem haragszol? – kérdezte egy apró mosollyal a szája szélén.
- Csak azért,mert még mindig nem tudom a neved. – mondtam,megjátszott sértődötséggel.
- Ó,elnézést. A nevem Jacob Black. – ezt a nevet mintha valahol már hallottam volna. Áá,már megint a fantáziám szórakozik velem. Sokan mondták már,hogy próbálom dramatizálni az életemet. Senki nem hiszi el ugyanis,hogy én tényleg látom azt az alakot minden éjjel.
- Örülök. És amúgy mióta aludtam? 1óra?
- Huhh Britanny nagyon rossz az időérzéked.- mondta miközben nagyon nevetett valamin.
- Most mi olyan vicces?? Elmondanád,hogy mióta aludtam vagy kérdezzem meg mástól? –kérdeztem most már tényleg kicsit sértődötten.
- Semmi,csak közel sem jártál,sokkaltöbbet aludtál,mint 1óra. Brittany te 2napot aludtál.
- Micsoda? Jajj,Jake ne viccelj! – magam se tudom honnan jött a becézés,de úgy éreztem miközbe beszéltünk,mintha legalább évek óta ismerném,már nem volt bennem az a furcsa távolságtartás,mint az elején.
- Nem vicc volt. Tényleg ennyit aludtál. –válaszolta ismét nevetve.
- Merre van a családom? –kérdeztem a legalapvetőbb kérdést,amit eddig elfelejtettem feltenni.
- Nem rég mentek el,most mentek haza először a balesetünk óta. Nagyon kedves emberek,nem haragudtak rám. – szemében megint átsuhant az önmarcangolás árnya.- Tényleg -csapott a homlokára- fel kell őket hívnom,hogy végre fenn vagy.
- Ne kérlek,ne hagyj itt! – megint ez az érzés.. .nem tudom honnan jön. Azt hittem,hogy megriad a ragaszkodásomtól,de nem a szemeiben mérhetetlen boldogság ragyogott. Mondanom sem kell,sokkal szebb volt így,mint szomorúan.
- Rendben. – mondta,egy hatalmas vigyorral az arcán és visszaült az ágyam szélére.
- Köszönöm. –aztán,hirtelen pánik fogott el,nem is tetszem neki,csak kötelesség tudatból van itt,mert azt hiszi,hogy muszály neki a baleset miatt. – De nem kell ám itt lenned,ha nem akarsz,megértem,ha várnak rád,nem kell rám pazarolnod az idődet. – olyan súllyal a szívemben mondtam ki ezt a mondatot,hogy azt hittem belehalok. Féltem a választól,féltem attól,hogy igazam van.
- Dehogy,nem pazarolom az időmet.- a szívem hatalmasat dobbant,hát nem vagyok teher a számára. Ám ekkor hatalmasat ásítottam és ezzel egy másodpercben el is pirultam.
- Ennyire untatlak? – kérdezte viccelődve.
- Nem,sajnálom csak kicsit fáradt vagyok.
- Én is,nem nagyon aludtam mióta benn vagy,mert féltem,hogy bajod esik amíg én alszok. –ez nagyon jól esett ám,eközben azt gondoltam,hogy ez a srác nem komplett,miattam virrasztani 2éjszakán keresztül?!
-Nagyon aranyos vagy,de most nyugodtan haza mehetsz aludni,jól vagyok. – gyanakvóan nézett rám, ezért hozzá tettem – Tényleg!
- Ha majd nagyon fáradt leszek alszok a székben,mint ezelőtt. Ne aggódj miattam,csak aludj.
- Rendben. – és még szinte ki sem mondtam ezeket a szavakat,máris aludtam. Álmomban,most eltűnt a magas alak. S hirtelen nagyon rosszul éreztem magam,hiányzott?! Nem éreztem magam biztonságban. Zihálva ébredtem,s láttam ahogy Jake békésen hortyogva alszik a székben. Most megnézhettem végre,mert mikor ébren van nem bámulhatom,mert az nem valami udvarias dolog. Ahogy jobban megnéztem rájöttem, hogy nagyon jól néz ki, az arca egyben volt férfias és kisfiús is,és a tüsi haja csak fokozta a hatást, a bőre kicsit barnább az átlagnál és látszott,hogy a felmenői között biztos akadt indián is. Ahogy lejebb haladtam a tanulmányozásában rájöttem,hogy hatalmas izmokkal rendelkezik. Ám ekkor hatalmasat nyújtozott,és felébredt.
- Jó reggelt Csipkerózsika! – köszöntött kedvesen.
- Jó reggelt! – és ekkor nyílt az ajtó és belépett a ’családom’. Mindenki eljött.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés