Ott álltam a falnak dőlve, és az arcomon egyértelműen tükröződött az ellenszenv. Beléptek a lakásunkba, meggyalázták a légteremet, nincs mit mondanom nekik. Nekik, vámpíroknak. Még mindig elevenen emlékszem rájuk. A Klánra…

Emlékszem, amikor csecsemőként anyám magához szorítva rohant velem az erdőben, hogy ne érjenek utol minket. Amikor kétéves koromban ránk gyújtották a házat, és Edmund az ablakon ugrott ki velem. Amikor Bill-t megkínozták, hogy valljam meg, hogy hol vagyok. Nem tudok megbocsátani ennek a fajnak. Legyenek Klán tagok vagy sem, e házban nincs maradásuk!

Undorodva néztem, ahogy barátságosan mosolyognak ránk. Hangosan kifújtam a levegőt.

- Kirk, remélem nem zavar téged, hogy szóltunk a gyerekeinknek is, hogy jöjjenek át ide, hogy megismerkedhessünk – szólalt meg a férfi. Apámat nem szokták csak úgy a nevén hívni. Nem értem miért árulta el neki a nevét.

- De igen gond! – szólalt meg élesen Edmund. És védelmezően elém lépett. Nem akartam, hogy megvédjen, neki akartam ugrani ezeknek a barbár lényeknek, akik rettegésben tartottak minket, mióta csak élek. Bár ők csak fajtársaik, de tudtam, hogy nem érdemelnek könyörületességet.

- Edmund! – szólt élesen apám. A hangjából erősen kicsengett a figyelmeztetés! Határokat feszegetünk.

- Apa! Ők, vámpírok – mondta Edmund, és én előléptem mögüle. Majd apámra néztem, és szétvettem a lábamat.

- Mi pedig gyűlöljük a vámpírokat! –sziszegtem.

- ARYA! – csengett apám hangja figyelmeztetően.

- Nyugalom Kirk! Semmi baj, sejtettem, hogy ez lesz a következménye, a hirtelenségemnek – mosolyodott el a férfi.

Ekkor az ajtók és ablakok recsegni kezdetek, majd sok sok vámpír tért be a szobába, ki ablakon, ki ajtón. Ott voltak mind. És éreztem a csapda lehetőségét. Nem bírtam uralkodni magamon. Ennyi vámpírral egy szobában... Megfordultam, felléptem a falra, kirántottam a két tőrt a helyéről, szaltóztam egyet a levegőben, majd vívóállásba helyezkedtem. Pont úgy, ahogy apám tanította. Edmund azonnal kirántotta a zsebéből a bicskáját, majd a falról levett egy kardot elképesztő gyorsasággal.

A többiek pedig csak álltak. Pár vámpír érdekes és jellegzetes támadó állását vette föl. Többek között a playboy-s lány és a kicsi vörös fiú. A szőke hajú srác és az egyik ikerlány is. Bill, azonnal vicsorogva rávette volna magát valamelyikre, ha apám és a szőke hajú férfi nem áll közénk.

- Állj! – szólaltak meg egyszerre.
- Ők… - kezdtem vicsorogva, és ekkor a tekintetem találkozott a sötétszeművel. Rám nézett és a tekintet nyugodt és higgadt volt.
- Tudom kik ők! És ha lenne egy csepp eszetek akkor, végig hallgatnátok őket! – förmedt rám apám és kitépte a kezemből a két tőrt.
- Gyerekek azonnal álljatok fel. Nem vagytok barbár állatok! Gyerünk! – szólt erélyesen a szőke hajú férfi.

Kelletlenül fölálltak és egymásra néztek. Hosszú csend következett, mire a szőke férfi megszólalt.

- Elnézésed kérem, a lányodnak és fiaidnak még be sem mutatkoztam. Ha megengeded, bemutatnám rendesen a családomat, és felejtsük el, ezt az aprócska félreértést.
- Rendben van! – rázott kezet apám a férfival. Az undor és megvetés kettős lángja égette a szívemet.

- Üdvözöllek titeket, én Reid vagyok. Az emberek sok féle képen hívtak minket, életünk során. Itt most éppen Dark-ok vagyunk, de voltak már más neveink is – miközben beszélt a fejével mindig tett egy aprócska mozdulatot a többi vámpír felé. Mintha jelezne nekik.

- A feleségem Florete – mutatott a rézszínű hajú nőre. A nő mellélépet, és megfogta a kezét a hitvesének.

- A lányaink pedig – majd egyesével szólította őket, először a szőke hajú lány lépett előre, aranybarna szeme ellenségesen ragyogott, és babaarcát kedvem lett volna bezúzni az öklömmel – Coleen. A legidősebb lányom. Aztán Meryon – ekkor lépett elő a mosolygós kissé kobold arcú lány – Majd az ikrek: Elizabeth és Lujza – mutatott a jobb majd a bal oldali lányra.

- Az én lányom Nenay! – mondta apám. Nem  tudtam mást tenni, mint leszegett fejjel állni és várni, hogy megjegyezzék arcom minden vonását, testem minden vonalát.

- A feleségem Sandy én pedig Kirk vagyok – mondta apám, majd hagyta, hogy a Reid folytassa.

- A fiaim pedig – kezdete, majd előre lépett a kis vörös és ő maga mutatkozott be – A nevem Arnold – a hangja furcsán és magasan csengett, mint egy cincogás. Aztán a szőke fiú lépett előre.

- Én Victor vagyok! – mondta, majd visszalépett kedvese mellé. Meglepődtem, hogy nem Robin… Háh.

- Én következem – mondta a hosszú fekete hajú fiú – a nevem Ian!

- Én pedig Jack vagyok – mondta a gyúrós fiú. Végül jött a sötét szemű, csak halkan morgott valamit majd az én szemembe nézve kimondta a nevét.

- Wrath.

- Lou vagyok – lépett elő testvérem.

- Én meg Wiliams – mondta Bill.

- Edmund – mennydörögte bátyám. Hangjából csak úgy áradt a harag és a fenyegetés.

- Nos, most hogy így bemutatkoztunk egymásnak, örömmel venném, ha kicsit személyesebben is megismernék egymást – mondta Reid, majd várakozóan ránk nézett…

Remek. Ebből szabadulj ki, hogy ha tudsz, Nenay Wolf!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés