5. fejezet
- Nem mondta anyukád, hogy másokat bámulni nem udvarias dolog?
- Tévedtem, nem gyönyörű vagy, az nem fejezi ki a szépségedet, te egyszerűen fantasztikus vagy.
- Jacob, ha azt akarod, hogy olyan legyek, mint egy paradicsom akkor csak folytasd bátran. – mondtam, miközben tényleg egyre vörösebb és vörösebb lettem.
- Miért, szerintem aranyos vagy mikor elpirulsz. Főleg, mikor tőlem. – ez a mosoly. Olyan szép, hogy komolyan nekem is mindig mosolyra húzódik a szám tőle.
- Te még élvezed is a zavaromat? Ejnye-bejnye ez nem szép dolog ám.
- Bizony. Viszont kisasszony, most indulnunk kell, mert vár ránk egy tucat könyv. Jut eszemben a családod otthon lesz?
- Igen, úgyhogy, ha el akarnál rabolni, akkor keresni fognak. –jegyeztem meg viccelődve. Ő pedig megint nevetett.
- A franba, akkor ez most nem jött össze. Beugrom a zárójelentésért és mehetünk is.
- Majd én bemegyek, úgyis meg kell köszönöm a dokinak, hogy visszahozott az élők közé.
- Rendben. A folyosón megvárlak.
- Sietek! – azzal elviharzott a doki rendelőjébe. Valóban sietett még el se kezdett hiányozni és már is megint velem volt.
- Látom tényleg siettél. – az arcomon egy letörölhetetlen vigyor jelent meg. Miközben ő is kuncogott.
- Hát, igen siettem, hátha valaki szemet vet rád és inkább vele tanulsz.
- Rám? Nincs egy olyan hülye, sem akinek tetszenék – pedig tudtam, hogy akad néhány, csak kíváncsi voltam a reakciójára.
- Komolyan ezt gondolod? Nem láttad, hogy mikor kijöttünk a szobából és végig mentünk a folyóson az összes srác megbámult? – ez az, amit látni akartam a szemében, féltékenység. Annyira jól esett látni. Talán lassítanom kéne? Elvégre csak 3napja ismerem, nem kellene így kiadnom magam neki, de olyan, mintha már évek óta ismerném. Miközben töprengtem kiértünk a kórház parkolójába. Jake odavezetett egy fekete sportkocsihoz és mivel apa régen autószerelő volt ezért azt is tudtam, hogy ez egy Audi R8.
- Szép járgány! – apa azt is tanította, hogy, ha be akarsz kerülni egy srác szívébe, akkor: tudj főzni és dicsérd meg az autóját.
- Köszi, nem régen vettem. – húzta ki magát és láttam rajta, hogy büszke a verdájára. Apának ebben is igaza volt, ezzel tényleg be lehet vágódni egy srácnál. Kinyitotta előttem az ajtót (még udvarias is) én pedig beültem az anyós ülésbe. Elindultunk,nem nagyon beszélgettünk,mert szerettem,ha a sofőr inkább az utat figyeli. Néztem ki az ablakon és közben töprengtem, hirtelen azt vettem észre, hogy eszméletlen sebességgel mennek el mellettünk a fák. Mikor rápillantottam a sebességmérőre 190km/óra körül járt a mutató. Kiakadtam.
- JACOB BLACK!
- Úristen Brittany mi a baj? Rosszul vagy?
- AMENNYIBEN SZERETNÉD, HOGY A JÖVŐBEN SZÓBA ÁLLJAK VELED,MOST RÖGTÖN LASSÍTS LE!
-  Azt hittem valami baj van, nyugi semmi bajunk nem lesz. – még most is volt pofája röhögni? De azt azért észrevettem, hogy már csak 160-nal megyünk.
- Sajnálom, hogy rád kiabáltam, csak tudod a szüleim autó balestben haltak meg és kicsit félek a sebességtől.
- Elnézést, legközelebb, ha velem leszel, nem száguldozom. – ha vele leszek? Azt hiszi, hogy csak magamat féltem? Nem én legfőképpen miatta aggódtam, hisz mi van, ha… bele se merek gondolni, hogy mi történhet, ha nem figyel egy másodpercig.
- Én nem csak magam miatt aggódom, azt sem akarom, hogy neked bármi bajod legyen, azért nem szóltam hozzád eddig, mert nem akartam elterelni a figyelmed az útról.
- Azt hittem, hogy valamiért haragszol rám, azért nem beszélsz velem. Ne aggódj, mindig így vezetek. Soha nem lett semmi bajom, de ha ez téged megnyugtat, akkor mostantól csak 160-nal megyek max.
- Köszönöm és még egyszer bocs, amiért rád kiabáltam.
- Semmi baj, megértem, hogy mit érzel, az én anyukám is meghalt mikor kicsi voltam. Apa nevelt engem és az ikernővéreimet.  –  Láttam, hogy fájó területre tévedtünk és ezért megpróbáltam másfele terelni a témát.
- Egyébként hova megyünk? Én nem erre lakom.
- Ja, csak beugrunk hozzám pár jegyzetért. Azt hitted, hogy komolyan elrabollak? – próbált egy ijesztő arcot vágni, de inkább egy vicces fintort sikerült összehoznia.  Én pedig megint csak nevettem, mint általában ha vele vagyok.
- Ez igazán ijesztő volt. Mint egy citromot nyelt kutya.
- El sem tudod képzelni milyen közel, jársz. – válaszolta miközben egy nagyon furcsa fintort vágott.
- Tessék?
- Semmi. Viszont most látnád az arcod, ez viszont bejött, olyan ijedt fintort vágsz.
- Ha-ha-ha!
Ekkor hirtelen megálltunk egy hatalmas fehérház előtt álltunk, tele volt ablakokkal és. Nagyon elegánsan nézett ki.
- Egyedül laksz? – kérdeztem, miután ismét kinyitotta előttem az ajtón. Valahogy ez a ház nagyon nagy volt egy ember számára. Legalább 10-en kényelmesen elférhettek benne.
- Nem, dehogy a barátaimmal. Miután apa meghalt és a tesóim elköltöztek ők befogadtak,egyedül nem tudtam volna fenntartani magam.
- Értem, akkor idekint megvárlak. Nem akarok zavarni.
- Dehogyis zavarsz, gyere be.
- Rendben, akkor bemegyek.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés