9. fejezet : Az utolsó akadály

A vadászat kicsit csúnyára sikerült. Ilyen véres és mocskos már régen nem voltam. Nem tudtam ellenállni az ösztöneimnek, irtózatos szomjúságot éreztem. Valószínű azért, mert túl hosszú ideig voltam együtt Ryannal kettesben. Hiába nem állt szándékomban bántani, azért nagyon oda kellett figyelnem most is, hogy az ösztöneimet kordában tartsam.

Nem tudhattam, hogy mennyire látja rajtam, hogy másabb vagyok, mint a többi lány. Túl szabályos, túl ügyes, túlontúl tökéletes. Ezt nem titkolhattam, hiszen ez vagyok én. Már nem tudtam rajta változtatni. Csodálkoztam ugyanakkor, hogy a szemeim tetszettek neki. Ugyan nem régen vadásztam, két napja talán, de ha ilyen közel volt egy ember hozzám, mindig sokkal óvatosabb vagyok. Mindenesetre, kíváncsi voltam, mi tetszik neki bennük.

Mikor végeztem azzal a két szarvassal, akiket elfogyasztottam vacsorára, sétálva indultam haza. Közel voltam, és magányra vágytam. Visszamehettem volna a rétre, de tudtam, túl sok régi emlék köt oda. Nem bírtam volna ki egyedül. Persze Ryannal teljesen más jelentése volt az egésznek. De féltem, hogy ha magamban vagyok ott, minden Edwardra emlékeztet.

Ahogy Edward nevét kiejtettem magamban, a legnagyobb csodálatomra csak azt a szeretetet éreztem, amit természetes módon mindig magamban hordoztam. Vártam a szokásos fájdalomra, vártam arra, hogy a szemem égni és szúrni kezdjen, vártam, hogy a szívem helyén lévő valami megfájduljon.

De semmi. Ahogy csendben figyeltem magamat, nem éreztem akkora fájdalmat, amit ne tudtam volna elviselni.

Persze kongó ürességet hagyott maga után, de ez most el volt szeparálva a lelkem mélyén. Tudtam ugyan, hogy Edwardnak mi a véleménye a vámpír lelkéről, de ahogy végignéztem a családomon, biztos voltam benne, hogy az ő lelkük itt van, nem tűnt el, bennük él, érzi a boldogságot, a fájdalmat, és igenis tud önzetlenül szeretni. Nem kárhozik el, ha esetleg eltűnik a test.

Leültem menet közben egy kidőlt fa törzsére. Már majdnem a házhoz értem, de még egy kis magányra volt szükségem, mielőtt bármelyik családtagom útjába nem kerülök.

Nem tudtam, hogy merjem-e Ryant a közelembe engedni. Amiket ma este mondott, az érzéseiről. az altatódalomról… Ezek alapján szinte üvöltötte a bensőm, hogy igen, akarjak vele lenni.

De én egy vámpír voltam. És ezt nem tudhatja meg. Ráadásul egy 74 éves vámpír. Hiába voltam szép, és tökéletes, fiatal és gyönyörű. Mégiscsak egy ragadozó vagyok, akinek a fő tápláléka az ember. Még ha mi kicsit másképp is élünk.

Ryannak pedig egy fiatal, szép, sugárzó tinilány kellene, egy hús vér ember. Nem pedig én. Nem tudta még azt sem, hogy van egy lányom. Nessie.

De az érzéseimet nem tudtam már elnyomni. Nem tudtam nem emlékezni a bőrének tapintására, leheletének édes illatára… Örökre mély nyomot hagyott bennem. Kitörölhetetlen emlék lesz ez is, mint minden más.

Be kellett vallanom magamnak, én sem tudtam elképzelni más lány oldalán, akármilyen is az a leányzó. Maró féltékenységet éreztem, pedig csak elképzeltem, hogy Ryant egy másik hölgyemény oldalán láthatom.

Ezzel már nem tudtam mit kezdeni, így felálltam, s ruganyos léptekkel elindultam a ház felé.

Alig öt perc múlva elértem a hátsó bejáratot, s csöndben beléptem. Átvágtam a konyhán, de ott nem volt senki. Csöndben a nappali felé vettem az irány, de szerencsémre ott csak Alice ült egymagában.

Meglepetten fordultam felé.

- A többiek?- kérdeztem halkan. Alice végigmért, majd elmosolyodott.

- Látom hosszú estéd volt. Remélem jól szórakoztál- csilingelte- Mindenki fenn van a saját szobájába. Jó, Jasper elment vadászni- tette még hozzá. Ismét végigmért és beleszagolt a levegőbe, amikor elidőzött vérfoltos ruhámon a tekintete.

- Hála, nem Ryant nyírtad ki. De a ruhát nagyon sajnálom- jegyezte még meg tettetett szomorúsággal a hangjában.

Ráöltöttem a nyelvemet. Ebben a pillanatban megdermedtem, s ő is csodálkozva nézett rám. Tudtam, min lepődtünk meg mindketten. Ilyen gesztust nagyon rég nem csináltam.

- Huha, Bella- mondta rögtön Alice- Biztos te vagy az? Az én barátnőm ilyet nem nagyon csinált mostanában.

Erre nem nagyon tudtam mit mondani.

- Átöltözöm, ha nem baj- mondtam gyorsan.

- Persze Bella. És a rét, eszméletlenül gyönyörű volt. Szebb, mint emlékeztem- tette még hozzá somolyogva.

- Egy gyors mosolyt még megeresztettem, aztán pillanatok alatt fenn voltam a szobámban. Első utam a ruhásszekrényhez vezetett. Belenéztem még menet közben a tükörbe, s láttam, hogy a ruhám ment csak tönkre, a bőröm tökéletesen tiszta maradt. Hát igen, erre is csak egy vámpír képes. A ruhát ledobtam magamról. s felvettem egy melegítőt.

Miután úgy ahogy rendbeszedtem magam, ledőltem az ágyra.

Fáradtnak éreztem magam, pedig vámpír létemre nem ez volt a fő tulajdonságom. Mégis, most nagyon jól esett volna egy hosszú és mély alvás.

Ryan illata körbelengett, és ez kimondottan jól esett.

Tudtam, hogy itt kellene hagynom, tudtam, hogy nem szabadna mellette maradnom, hogy minél messzebb kerülök tőle, ő annál nagyobb biztonságba van.

De tanultam Edward hibájából. Emlékeztem arra az érzésre, amikor hónapokra itt hagyott, mert azt hitte, nekem így lesz a jó, s hogy így nagyobb biztonságba vagyok. Tévedett. Szenvedtem nélküle, s annál rosszabb volt, minél tovább nélküle kellett élnem. Jacob ugyan valamelyest enyhített a fájdalmon, de véglegesen nem tudott.

Ráadásul láttam az este Ryanan, hogy neki már az fájdalmat okoz, ha elmegyek a közeléből. Azt sem bánja, hogy ha mással vagyok. És abban az egyben teljesen biztos voltam, hogy fájdalmat, azt nem tudok neki okozni. .

S be kell vallanom, nekem sem lett volna már egyszerű csak úgy hátat fordítani neki. Szinte tudtam, hogy érezni fogom a hatalmas lyukat, az űrt a mellkasom közepén. Mintha belevágtak volna. Önző vagyok és voltam, de nem bánom.

Viszont egyetlen személlyel még muszáj beszélnem, mielőtt döntök. És az a lányom, Renesmee.

Mintha megérezte volna, vagy Alicenak köszönhetően, kinyílt az ajtó, s belépett rajta Nessie. Széles vigyor volt a száján. Tehát tudta, hogy hol voltam ma este, s csöppet sem neheztel rám, amiért őt nem hívtam, s nem szóltam neki előre.

- Szia anya! Hogy telt az este?- érdeklődött angyali hangon, miközben odasomfordált az ágyhoz, s egy hirtelen mozdulattal mellém ugrott. Így mindketten feküdtünk, s ő még hozzám is bújt. Ez azok közé a dolgok közé tartozott az életemben, amikről nem lennék képes lemondani.

- Tudsz mindent, igaz?- kérdeztem rosszallóan.

- Bocsi anya, de pont kerestelek, és nem találtalak sehol. Alice pedig éppen hazajött, s láttam, hogy ki van öltözve. Annyira izgatott volt, hogy azonnal elmesélte. De mást nem. Csak annyit, hogy Ryannal vagy.

- Szuper, már a nevét is tudod- morogtam.

- Nah, anya, mesélj már, kérlek- könyörgött nekem Nessie.

- Elvitt a kedvenc helyére az erdőben- böktem ki nem kis időhúzás és Nessie sóhajtozása után.

- És?- kérdezte felhúzott szemöldökökkel a lányom.

- A rétre vitt. A Rétre- mondtam hangsúlyozva.

- Oda, ahol te és apa?..- kérdezte hirtelen mindent megértve Renesmee.

- Pontosan. Majdnem ugyan olyan, mint régen volt, csak most van két fatörzs a közepén. Csodálatos hely- jegyeztem meg tűnődve. Minden emlék odafűz. Ott láttam először Edwardot ragyogni, ott találkozta Laurenttel… s még sorolhatnám. Varázsos számomra, s úgy tűnik, egyre érdekesebb lesz.

- És?

- Nessie, csak beszélgettünk- morogtam megint.

- Okés- mondta tűnődve.

Sokáig feküdtünk így, talán órákig, a gondolatainkba merülve. De nekem volt egy fontos kérdésem a lányomhoz, s ezt mindenképp még ma fel akartam tenni neki.

- Nessie,- kezdtem bele finoman- téged nem zavarna, ha Ryan és én, esetleg együtt…

- Anya,- mondta komolyan a lányom, s egy gyors mozdulattal felült- ha látnád magadat kívülről, nem tennél fel ilyen bugyuta kérdést. Teljesen ki vagy fordulva önmagadból. Boldog vagy. Nagyon régen láttalak ilyennek. És ez nekem is annyira jó, és hidd el, mindenkinek. Tudom, hogy apa miatt aggódsz- intett le, mikor látta, hogy közbe akarok vágni- de arra azért emlékszem még, hogy ő mindig azt nézte, hogy neked mi a jó. Mindig azt szerette volna, hogy boldog légy. És most az vagy, szóval…- mosolygott Nessie, s megölelt.

- Nem zavar, hogy ilyen fiatal?- kérdeztem.

- Anya, köztem és Jacob között is van pár év. És különben is, a mai világban, nem nagyon számít. És hidd el, te nem látszol annyinak, amennyi valójában vagy- jegyezte meg epésen Nessie.

Odabújt ismét, s ránktelepedett a csend.

Igen, boldog voltam. Örültem, hogy a lányom engedélyt adott, s már nem nagyon volt korlát előttem. Most már elhatároztam magam.

S tudtam, hogy Ryant akarom.

A vasárnap csigalassúan telt, de már teljesen más hangulatban. Mindenki a másnapi iskolára készült. Kíváncsi voltam, mi mennyit változott, de legjobban a Ryannal való találkozást vártam. Nem tudtam, hogy fog reagálni, de abban biztos voltam, hogy meg fogom vallani az érzéseimet. Azt, hogy vámpír vagyok, természetesen nem akartam vele közölni, de előbb utóbb úgyis ki fog derülni.

Rosie a szokásosnál is morcosabb volt, s szúrós szemmel vizslatott. Éreztem magamon, hogy máshogy nézhetek ki, mint eddig, de nem foglalkoztam vele. Csak könnyeden járkáltam a házban. Azt is észrevettem, hogy Esme milyen gyakran keresi a társaságomat, s hogy boldogan mosolyog, valahányszor rám néz. Tudtam, hogy neki teljesen mindegy, hogy kiben találom meg a megfelelő párt, csak engem mosolyogni lásson.

S abban most nem volt hiány. Jasperrel sakkoztam, s sorozatban vertem meg Emmett legnagyobb örömére, aki közben jókat nevetet Jasper arckifejezésein.

Jacobbal valami filmet néztünk meg, miközben Nessie, Alice és Rosie a városba mentek vásárolni. Jaken is láttam, hogy mennyivel fesztelenebb már a társaságomban, s ismét úgy éreztem magam, mint régen.

Akkor is nagyokat nevettem, amikor Emmett és Jasper összevesztek valamin, s egy rövid bunyóval próbálják eldönteni, hogy kinek van igaza.

Itt ugyan eszembe jutott, hogy Edward is velük szokott ilyenkor tartani, de próbáltam egy kellemes emlékként kezelni ezt. Nem akartam elrontani a jókedvet, így inkább fogadtam Jacobbal, hogy vajon melyikük győz. Én a taktikás Jasperre szavaztam, mikor már kinn voltak az udvaron, s mi futva követtük őket. Jacob természetesen az erőre fogadott, Emmettre.

De miután Jasper egy jól irányzott ütést adott Emmettnek, s fölé keveredett, az nevetve visszakozott. Így örömmel vettem át a pénzt a bosszankodó Jacobtól.

Estére mindenki hazaért, s a nappaliban beszélgettünk, s tévéztünk.

Régen éreztem magam ennyire kiegyensúlyozottnak. Boldogan mosolyogtam mindenkivel, s ez nem kényszerből volt.

Miután felmentem a szobámba, s elbúcsúztam mindenkitől, azért éreztem az izgatott pillangókat a gyomromba a másnap miatt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés