Nagyjából egy órával később végre csak kimásztunk, méghozzá felöltözve az ágyból. Fanyalogtam még egy sort a nekem osztott ruha miatt, de Edward hipnózissal felérő tekintete teljesen legyőzte a rövidke szoknyával szembenálló érveket.

Természetesen mindenki lent ült a nappaliban, kivéve a Denali-klánt. Talán vadásztak, vagy nem akartak tapintatlannak tűnni, miközben Emmett a szerelmi életünket ecseteli… én magam utóbbira tippeltem, de nem hoztam fel, hátha Emm legalább velünk szemben egy csipetnyivel nagyobb fegyelmet mutat. Bár kizárt, Emmett erre képtelen.

-         Mi történt odafenn, srácok? – Rosalie alig bírta leplezni pimasz mosolyát.

-         Hmm… Renesmeé-t figyeltük. Olyan aranyos, amikor alszik! El sem hiszem, hogy képesek voltatok eddig eltitkolni előlem! Sőt, azt még inkább, hogy nem emlékeztem rá – csóváltam a fejem. Igyekeztem palástolni zavaromat, és Nessie remek téma volt ehhez. Mármint azt hittem…

-         Igen? Ó… kíváncsi vagyok, mit álmodhatott Nessie az imént. Tudjátok, olyan furcsa zajokat hallottunk odafentről, mintha valaki levegő után kapkodott volna, meg volt valami ágyrecsegés-szerűség, ja, és… 

-         Emmett! – csattant fel Esme és Carlisle egyszerre. Emmett pajzánul vigyorgott ránk. Ajkamba haraptam, és vártam, hogy megnyíljon alattam a föld. Kicsit hangosak lettünk volna? Ajaj…

-         Emmett, kérlek, nem gondolod, hogy ez magánügy? – fintorodott el Edward, de a szemében ülő vidámság meghazudtolta megrovó szavait.

-         Ó, pardon, mert mások agyában turkálni nem is sérti meg az illető privát szféráját! – ellenkezett Emm.

-         Hű, most megleptél, bátyó. Mióta is vagy neked agyad? – védett meg bennünket Alice. Felnevettem, de ezzel nem voltam egyedül. Edward átölelt, ami megint elektromos feszültséghez vezetett, de még erősebb volt, mint eddig, az elmúlt pár órának köszönhetően. Mélyen a szemébe néztem, mikor Jasper megköszörülte a torkát.

-         Na, jó, fektessük le az alapszabályokat! Három lehetőségetek van. Első, hogy megmutatjátok Bellának a szülinapi ajándékát, mivel az emlékezete már amúgy is visszatért. Edwarddal elvonulnak oda, amíg… - nyikkanó hangot hallattam, ezért elharapta a mondatot. – A második az, hogy minél messzebb vonultok tőlem, bánom is én, hová, mert még a végén leteperném Alice-t, itt a nappali közepén, ami szerintem egyikőnk önbecsülésének sem tenne jót. Harmadszorra pedig lecsillapítalak titeket. Döntsetek, melyik a szimpatikusabb megoldás.

Emmettből, Rose-ból, és Alice-ből kitört a nevetés, Esme, Carlisle, és Jasper csak gyanúsan somolyogtak. Edwardnak is megrándult a szája széle, de csak várakozóan nézett rám. A pillangók egyre őrültebb ütemben röpködtek a gyomromban. Annyi mindenre oda kellett volna figyelnem… Nessie, Jacob, a kettejük kapcsolata, és sok minden más… de az elmúlt pár óra gyökeresen felforgatott mindent. Nagy levegőt vettem, és határozottan, de halkan megjegyeztem.

-         Jasper, kérlek, hozd a kulcsot.

Emmett persze azonnal röhögő görcsöt kapott. Naná.

-         Egyébként nagyon jól áll neked a miniszoknya, Bella. Eddig még nem is láttalak ilyesmiben – incselkedett. Edward és Rosalie kórusban halkan rámordultak Emmettre, újkeltű zavaromat csupán egy szemforgatással lepleztem.

-         Tudtam, hogy jól fog állni! – vigyorgott Alice önelégülten. Na, ne… most direkt csinálja ezt?

-         Ó, Alice, csak nem?! Hogy te milyen kis előrelátó vagy… - felszisszentem. Egyre inkább eluralkodott rajtam a düh és egyfajta megalázottság keveréke. De örülhettem, hogy Emmett nem tud az Esme-szigeten tönkrement párnák esetéről…

-         Emmett, csak nem féltékeny vagy? Ha gondolod, Bella biztosan szívesen kölcsönadja neked a ruháit, elvégre nem nagyon lesz rájuk szüksége… - Te is fiam, Jasper?!

-         Elég legyen, srácok! – csattant fel Esme.

-         Jazz, nem is rossz ötlet, bár kétlem, hogy jó lenne a méret. Nem baj, Edward és Bella érdekében megpróbálom felvenni…

Kétségbeesetten Edward vállába rejtettem arcom. Teljesen megőrültek? Ez egyszerűen agyrém! Edward is felmordult, bár fáziskéséssel. Gondolom, őt még a neki címzett perverz gondolatok is érintik, amit nem mernek előttem (inkább Esme előtt) kimondani.

-         Emmett, Jasper, csend legyen! – szólt rájuk Carlisle. Rosalie-t az elején szórakoztatta a dolog, de ez már szerinte is sok volt, míg Alice pillanatonként más-más látomást élt át, amiben valahogyan visszaadjuk a páros „kedvességét”.

-         Na, mi van, nem mentek? – kérdezte Jasper. Edward szeme felcsillant, és gonosz mosolyra húzta ajkait.

-         Ami azt illeti, nem. Jó itt nekünk – felelt, miközben magához húzott. Tudtam, hogy ha még a szó hétköznapi értelmében élnék, a pulzusom a triplájára nőtt volna, és a szívem már rég kiugrott volna a helyéről.

Újra megcsókolt, és megint nem olyan féltő aggodalmaskodással, mint régen. Persze nem is úgy, mint odafenn… de ez, és a vágy, ami bennem, és bizonyára benne is fellobbant, bőven elég volt ahhoz, hogy Jasper hanyatt-homlok kirohanjon a lakásból. Alice dühös pillantást vetett ránk, és utána rohant, míg Emmett továbbra is a hasát fogta a nevetéstől.

-         Király, ingyen pornó.

Rosalie, látva gyilkos tekintetem, „meglegyintette” férje fejét. Esme és Carlisle elnéző mosollyal néztek ránk.

Iszonyú zavarba jöttem. Hiszen nem csak mi ketten vagyunk itt!

-         Edward… - motyogtam, és távolabb húzódtam tőle. Egy aranyszínű, vágytól égő szempárba ütközött a tekintetem.

-         Bella… - suttogta, és újra közelebb húzódott. Ajkamba haraptam, és gyorsan a szoba másik végébe hátráltam, mielőtt letepertem volna őt, itt mindenki előtt.

-         Nem lehet – ráztam a fejem. – Figyelj, a legjobb az lenne, ha megmutatnád az ajándékomat. Mit szólsz? – vetettem fel az ötletet. Szimplán bólintott, és ölébe kapott. Futva indult el a meglepetés felé…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés