Két szarvas kivégzése után kíváncsiságomat már alig palástolva indultam vissza a Cullen-házba, de Edward megállított. Aranyszínű szemei meglepettségről, és túlcsorduló szeretetről tettek bizonyságot. Engem meg még inkább felcsigázott.

-         Mi… mi az? – kérdeztem zavartan.

-         Gyönyörű vagy – suttogta, és újra megcsókolt. Szorosan hozzásimultam, és újra éreztem a vágyakozást, és a bizonyítékot arra, hogy ő is így érez. Az egyik közeli tölgyfához hátráltatott, folyamatosan csókolva. Az ellenállásomnak már csak hűlt helye volt, főleg, mikor a nyakamat vette birtokba ajkaival…

Az idilli pillanatot Edward telefonja szakította meg. Ajaj. Alice.

-         Lesztek szívesek befejezni az enyelgést, és hazajönni?! Edward, én csak jót akarok, de esküszöm, ha ezt a tervemet is szabotálod, azt nem úszod meg szárazon. Értve vagyok?!

-         Hogyne, Alice – morgott Edward ingerülten, és újból megcsókolt, de most gyengéden, és hamar elhúzódott. Ez meglepett, azt vártam tőle, hogy ott folytatja, ahol befejezte. Nekem sem lett volna ellenemre…

-         Gyere, indulnunk kell – intett kissé csalódott mosollyal.

Mindennemű fizikai kontaktus nélkül sprinteltünk haza.

Most családtagjainkon kívül Kate, Carmen, és Eleazar is ott volt. Irina és Tanya nem, bár utóbbi nem is hiányzott annyira, főleg azért, mert miután visszanyertem az emlékezetem, enyhén szólva más világításba került az ő kis mesterkedése…

-         Nyertem! Nyertem! Nyertem! – lelkendezett Jasper hahotázva, mikor beléptünk.

-         Gratulálok, nagy vagy – morgott Emmett. – Pedig igazán többet néztem volna ki belőlük.

Edward gyomrából halk morgás tört fel, de mielőtt még rákérdezhettem volna az okára, gúnyosan el is mosolyodott.

-         Szép volt, srácok. Nyilván Rosalie odáig lesz a boldogságtól, hogy egy hétig a közeledbe sem mehet, Emm, hála a kis fogadásotoknak. Köszönjük ezt a megtisztelő figyelmet, de nincs szükségünk asszisztálókra a privát életünkben.

-         Mi?! – csattant fel Rose. – Már megint?! Hogy az az alultranszformált ötvenamperes áram csapjon beléd, Emmett Cullen!

Hirtelen mindenki megértette, mire is utalt a Cullen-srácok közjátéka. Egyszerre nevettünk fel, kivéve persze Rose-t, és Emmettet.

-         Cica, sajnálom, én…

-         Ha nem történt volna az a… - Alice figyelmeztetően mordult egyet, és Rosalie azonnal vette is a lapot. – az a dolog, akkor már itt se lennék!

-         Jó, oké, álljon meg a menet! – vágtam közbe. – Renesmeé?

-         Mikor fogod már végre te is Nessie-nek szólítani? – kérdezte Kate vigyorogva.

-         Sohanapján. A neve Renesmeé, és nem a Loch Ness-i szörny – fintorogtam.

-         Jacob elvitte magával – világosított fel Esme. Aggódva pillantottam rá. – Ne aggódj, biztonságban van. Hiszen eddig is ők őrizték.

-         Persze, tudom… - bólintottam tétován. – De milyen meglepetésről van szó? Kifúrja az oldalam. Ráadásul sietnem kellett haza, pedig szerettem volna még… vadászni.

Jasper újra röhögni kezdett, míg Emmett még Alice-nél is bosszúsabb képet vágott.

-         Ja, nekem meg a te kis meglepetésed miatt Rose miatt lesz hiánybetegségem.

Rosalie ingerülten fújt egyet, én pedig rettentően zavarba jöttem. A többiek veszettül vigyorogtak felénk.

-         Na, jó, elég. Nem bírok már várni! Itt a tükör, nézz bele! – vezényelt Alice. Kíváncsian fordultam a kezében tartott tükör felé, és mikor belenéztem, elakadt a lélegzetem.

A régen csokoládébarna, mostanság pedig vörösen izzó szemek most lágy arany árnyalatot öltöttek. Végre igazán szépnek éreztem magam, és határtalanul boldognak. Kiérdemeltem ezt is, eljutottam hát idáig: hivatalosan is vega-vámpír vált belőlem!

Még tátogtam pár másodpercig, mint a partra vetett hal. Többször belefogtam, de nem sikerült semmit sem kinyögnöm.

-         Edward, tapaszd be a száját a kedvemért – hallottam Emm szemtelen hangját. Végre elszakítottam tekintetem a tükörtől, és rá pillantottam, felvillantva pókerarcomat.

-         Drága bátyókám. Lehet, hogy elfelejtetted, de hiába aranyszínű már a szemem, még ugyanúgy tudok kínozni vele. Vetted a lapot?

Edward és Jasper egy ütemre elfüttyentették magukat, és a többiek is elismerően vigyorogtak.

-         Gyönyörű vagy, Bella – mosolygott Carmen kedvesen.

-         És már hangja is van… - motyogta Emmett, behúzva fülét-farkát, de a szája sarka felfelé görbült.

-         Ejnye, „Emm-mackó” megijedt! Rosalie, védd meg szegényt! Jaj, nem mehetsz a közelébe… hopsz! – Jasper jól láthatóan roppant élvezte a kialakult szituációt.

-         Srácok, elég volt – figyelmeztette őket Carlisle.

Jazz és Emm persze szívesen folytatták volna még, de ez már nagyon kényelmetlen volt számomra, így gyorsan közbevágtam.

-         Irina és Tanya? Vadásznak?

Sűrű csönd ereszkedett a társaságra, de Eleazar, mint családfő, kötelességének érezte megválaszolni kérdésemet. 

-         Elmentek, Bella. Amikor összeestél, Tanya nem maradt velünk, hanem Irina után ment, aki vadászott. Mikor visszatértek hozzánk, már felébredtél, és Alice elmondta nekik, hogy visszatért az emlékezeted. Tanya susmogott valamit Irinával, és közös megegyezésen alapuló döntés miatt a távozás mellett döntöttek. Irina el akart búcsúzni, de látta, hogy Nessie-t altatjátok, Tanya pedig minél hamarabb távozni akart…

Döbbenten pislogtam előre.

-         De… miért?

-         Csak találgatni tudunk, mivel mindkét gondolatolvasó mással volt elfoglalva akkortájt – jegyezte meg Rosalie. Ahogy belegondoltam… szerencse, hogy olyan hamar nézett ránk Irina… ki tudja, minek lett volna tanúja, ha később érkezik… Hű. – Szerintem félt tőled. Mármint Tanya. Most, hogy már visszatért az emlékezeted, nyilván máshogy látod a dolgokat.

-         I… vagyis nem. Meg tudom érteni őt. Aránylag – szemem sarkából is jól láttam, hogy Edward és Alice egymásra pillantanak, és az égnek emelik tekintetüket.

-         Irinát pedig zavarta a vérfarkas-gyülekezet – motyogta Kate.

-         Ez jogos, azt hiszem – bólintottam.

-         Mi se maradunk már sokáig, csak szerettünk volna veled még úgy is beszélgetni, hogy már emlékszel ránk… meg mindenre – kuncogott Carmen.

-         Még egy hétig leszünk, feltéve, ha nem vagyunk terhetekre – tette hozzá Eleazar.

-         Ugyan, ne viccelj. Öröm nekünk, nem fáradtság, hogy itt vagytok – mosolygott Esme, a tőle megszokott elképesztő kedvességgel, és önzetlenséggel.

-         Nem mehettek el még most! Hiszen ingyen vetítés megy mostanság, hála Edwardnak és Bellának! – lelkendezett Emmett. Úgy látszik, megtalálta a hangját. Már megint. Ingerülten fújtattam, mint egy dühös kismacska. Legszívesebben a falhoz kentem volna őt.

-         Bella, a fal menne tönkre, és nem Emm, úgy tervezz – figyelmeztetett Alice bujkáló mosollyal.

-         Micsoda? Ejnye, Bellácska, csak nem Emmett bácsival szeretnél megmérkőzni?

-         Fél kézzel is leverne téged. Újszülött. Meg gondolatolvasó. Sőt, a szemével is tud kínozni – legyintett Jasper. Mielőtt Emmett, vagy én megszólalhattunk volna, Edward gyorsan közbevágott.

-         Bella, elmegyünk Nessie-ért?

-         Renesmeé.

-         Úgy gondoltam – vigyorgott.

-         Felesleges, már itt is vagyunk! – rikkantott Jacob, kislányommal a karján, aki rögtön odaröppent hozzánk. Kevesebb, mint egy napja láttam, mégis szemmel láthatóan nőtt. Miért? Hogyan? Aggódva lestem hol rá, hol Edwardra. Az ő szemében is félelmet láttam.  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés