Jake valószínűleg látta a zavaromat, mert kimentett. Elbúcsúztunk mindenkitől és elindultunk hozzánk. Észrevettem, hogy Jake sokkal lassabban vezet és ez megnyugtatott, vele mindig úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok.  Megint nagyon elmélázhattam, mert mikor feleszméltem már a házunk előtt álltunk. Ekkor jutott eszembe, hogy Monának nem szóltunk, hogy nem kell értem jönnie.
- Jake, bajban vagyunk! Elfelejtettem szólni Monának, hogy értem jössz a kórházba. - szegény, lehet, hogy már riasztotta az FBI-t is, mert azt hiszi, hogy eltűntem. Biztos nagyon aggódik. Jake megint röhögött, de most nem nevettem vele inkább felhúzott, hogy még ilyenkor is képes nevetni, ráadásul olyan dolgon, ami nem is vicces.
- Szerinted ez vicces? - kérdeztem dühös, kétségbeesett hangon.
- Aha, annyira meg vagy ijedve. Nyugi, én mondtam neki, hogy érted megyek és tudja, hogy velem vagy, azt is, hogy együtt tanulunk.
- Ó, rendben. Köszönöm, nekem teljesen ki is ment a fejemből. - mondtam, miközben elindultunk a ház felé.
- Azt vettem észre. - mondta még mindig nevetve.
Mikor beértünk a házba a kishúgom szalad ki a szobából.
- Végre itt vagy! - köszöntött egy hatalmas ölelés kíséretében. - Ki ez a fiú? - kérdezte. Jó kérdést tett fel, én sem tudtam a választ. A barátom? Nem, annál több. A pasim? Ezt így még nem mondtuk ki. Végül Jake válaszolt helyettem.
- Szia, kis hercegnő. Én Jacob Black vagyok, Brittanynak segítek tanulni. - úgy néz ki, hogy Jessicának nagyon tetszett a 'kis hercegnő' megszólítás, mert a mindig szégyenlős kishúgom hatalmas mosolyt eresztett meg Jacob felé.
- Tanulni? De remélem nem biológiát. - jelent meg nevelőapám is.  Tetőtől talpig végig mérte Jaket és úgy látszott, nem nagyon bízik meg benne. Nem értettem: 1. Cinti összes pasija megfelelt az elvárásainak, egyikkel sem volt ilyen 2. már láthatta a kórházban most mégis úgy csinál, mintha életében először látná.
- Nem uram, fizikát tanulnunk majd.
- Rendben, de megtudom, ha mást is csináltok - fenyegető hangnemén meghökkentem, ő, aki sose emeli fel a hangját.
- Kérlek, Tyler, ne csináld! - próbáltam leállítani és úgy látszott, hogy sikerül is. Ekkor fogtam Jake kezét és felhúztam az emeletre, a szobámba.  Kíváncsian vártam a reakcióját, sosem voltam rumlis, mindig szép rendet tartok a szobámban. Szép lassan odasétált a hi-fihez és megnyomta a lejátszás gombot.... Ez ciki lesz,gondoltam, ugyanis a depis cd volt berakva, amin olyan számok voltak, amit rosszkedvemben szoktam hallgatni. Rajta volt: Celin Dion - My heart will go on, Miley Cyrus - The climb, Cascada - Every time we touch stb. De nem nevetett, csak töprengő arckifejezést vágott. Vajon min gondolkodhat?
- Te tudsz ilyen komoly is lenni? Úgy értem, hogy folyton poénkodsz közben pedig ilyeneket hallgatsz. Szomorú vagy valamiért? Nekem elmondhatod!
- Nem, csak úgy általában, néha eltöprengek, és akkor jót tesz ez a fajta zene. Tudod, nem vagyok tipikusan érzelgős típus, de néha muszáj kiadnom a fáradt gőzt, mert ha nem tenném, beleőrülnék ebbe az egészbe.
- De mibe?
-  Amikor a családom meghalt az autóbalesetben, végig sírtam egy napot és szegény kicsi húgom nem értett semmit, folyton anyát kereste és csodálkozott, hogy nem nevetek. Akkor határoztam el, hogy ha törik, ha szakad, nekem nem szabad sírnom többé mások előtt. Nem akarok gyengének látszani.
- Meg fogsz lepődni, de még én is sírok, tudom, hogy a férfiaknak erőseknek kell lenniük, de néha én sem bírom. A sírás nem a gyengeség jele, hanem annak, hogy emberi lény vagy, ugyanolyan, mint a nevetés, az érzéseid kimutatása, ami teljesen normális.
- Tudom, csak nem akartam, hogy Monáék még emiatt is idegeskedjenek. Elég nehéz nekik 3 gyerekkel. Néha eszembe jut, hogy mi lenne, ha még mindig itt lennének. - nem bírtam tovább, elkezdtem sírni 3év után, először. De még szinte le sem gördült az első könnycsepp máris éreztem, hogy Jake letörli az arcomról, majd rögtön ezután magához is húzott és megölelt. Így ültünk legalább 10percig, aztán valaki benyitott, de nem érdekel semmi sem, csak az, hogy ő itt van velem. Valaki megköszörülte a torkát, amire azért már felfigyeltem.
- Ne figyelj rá, majd csak elmegy - suttogta Jake alig hallhatóan.  Összeszedtem az összes lelki és testi erőmet, hogy kibontakozzak Jake öleléséből és szembefordultam Cintivel.
- Tessék? Mi olyan fontos? - kérdeztem olyan hangnemben, amit eddig még nem hallhatott tőlem, ugyanis elkerekedett a szeme, és döbbent arcát látva mosolyognom kellett.
- Jöttem megnézni, hogy hogyan álltok a tanulással, de látom, hogy még el se kezdtétek. Ha, ezt apa megtudja... szépen szólva, nem fog örülni. - ördögien elmosolyodott és már indult is az ajtó felé.
- Nem lehetsz ennyire gyerekes. Komolyan képes lennél árulkodni, mint az ovisok? Hát legyen, de ne feledd, én is tudok jó pár titkot rólad.  Háborúzni akarsz? Hát legyen, már nem ijedek meg tőled.
Ekkor, mint egy óvodás elkezdett toporzékolni és kiszáguldott az ajtón.
- Veled tényleg nem jó ötlet kikezdeni. - mondta Jake. Én pedig előkotortam a könyveimet.
- Látod, ne is tedd meg. Most pedig kezdhetnénk végre tanulni. Mivel kezdünk?
- Nyelvtannal. - felelte, hatalmas, öntelt mosollyal. Nem tudtam mi olyan vicces, de nem sokára kiderült a turpisság.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés