-Hogy csinálja? – kérdezte Edward. Otthon voltunk, és együtt feküdtünk az ágyban. Edwarddal azonban nem lehetett bármit is csinálni, mert folyton azon járt az esze, hogy hogyan csinálta a Shopie nevezetű lány azt, hogy nem hallotta az ikertestvérének gondolatait.
Én erre legszívesebben elmondanám a gyanúmat, hogy ők azok a lányok, akiknek elvileg a mi családunkban kéne felnőniük, helyette egy másik házaspárnál élnek, de azt hiszem, a vezetéknév nem passzol. Viszont az, hogy Shopie meg tudja védeni testvérét Edward képességétől, hasonlít az én tudományomhoz. Csak hogy sem Emma, sem Shopie nem vámpírok. Akkor meg valóban: hogyan csinálták?
Aztán Emma hallgatta Edward gondolatait. Csak hogy én rájöttem, és gyorsan burkot vontam közé és Edward közé… hogy nehogy olyat tudjon meg, amit nem kéne. Tehát a két lány képes a mi vámpír képességünkre, amikor nem is vámpírok. Ez nagyon különös.
-Nincs semmi furcsa abban a két lányban! – mondta Alice. – Pont ugyanolyanok, mint minden más kamasz lány. Az tény, hogy hasonlítanak…
-És képesek arra, amire mi! – mondtam.
-Ezt hogy érted?
-Shopie megvédte Emmát, hogy Edward ne hallja a gondolatait. Aztán Emma akarta hallani Edward gondolatait… csak megakadályoztam benne.
-Ez jó bonyolult! – ismerte el Alice. – De azért nagyjából értem, mit akarsz mondani. És gondolod, hogy ők…
-Igen. A név is stimmel. Hasonlítanak. Képességük van, pedig nem vámpírok. Örökölték, nem lehet olyan?
-Nem tudom. Igazán nem gyakori egy olyan gyerek, akinek az egyik szülője vámpír, másik ember. Így ezen a téren tudatlanok vagyunk.
-Kár. Az a baj, hogy a vezetéknevük… Henzi… valami olyasmi. És úgy emlékszem, azoknak, akik hazavitték őket a kórházból, nem ez volt a nevük. Akkor még csak ember voltam, úgyhogy nem emlékszem pontosan… Most sem bírom megjegyezni azt a nevet! Akkor meg hogy emlékezhetnék, hogy mit mondtak nekem tizenkét éve?
-Igazad van. Gondolod, hogy akkor ez csak puszta véletlen?
-Őszintén, Alice! Szerinted ezek után mit gondoljak?!
-Igen… Nem tudom. Ez az egész nagyon homályos, ha érted, mire célzok. Szerintem nem kéne magunkat téves hitekben ringatni; ez csak puszta véletlen. Minden.
-Gondolod?
-Igen.
-De hát a név kivételével minden passzol! Nem hiszem hogy ez is csak véletlen!
-A név nem stimmel. Akkor ők nem azok a lányok, akik a tieid. Ezt muszáj elfogadnod. Biztosan száz olyan ikrek van a világon, akiket úgy hívnak, hogy Shopie és Emma…
-De nekik nincs képességük, nem érted, Alice? Ők képesek arra, amire Edward és én! Erre nem képes minden tini! Ráadásul még a koruk is stimmel! Utánanéztem. Azok a lányok körülbelül tizenkét évesek voltak. Shopie és Emma is nagyjából tizenkét éve születtek. Ez is a véletlen műve?
-Nem tudom. És ha tévedtél a névvel kapcsolatban? Az az egyetlen, ami nem stimmel.
-Nem hiszem, hogy tévedek.
-Akkor kénytelenek vagyunk beismerni, hogy ez nem lehet igaz, vagyis hogy ők ketten nem azok a lányok, akiket igazából úgy kéne hívni, hogy Shopie és Emma Cullen.
-Nem akarom elhinni! És ha a nő olvasta félre a kórházban? Akkor az előbb ott voltak a… lányaim!
-Lehetetlen. Vagy a névre emlékszel rosszul, vagy ezekhez a lányokhoz semmi közünk! Se neked, se senki másnak a családban! – vetett véget a beszélgetésnek Alice. – Most pedig felmegyek Jasperhez! Szia Bella!
Azzal kecses léptekkel felment a lépcsőn. Ezután mentem fel én is Edwardhoz. Vele viszont alig bírtam normálisan szót érteni, mert folyton csak Shopie képességén gondolkozott.
Most pedig itt fekszem, és csak töröm a fejem Shopie-n, Emmán, és az egész délutáni kalandon…
-Shopie és Emma? – kérdezte Carlisle.
-Igen – mondtam.
-És a vezetéknevük? Nem tudod?
-„H” betűvel kezdődik. Henzi…
-Ezzel azt hiszem, rájuk tudok keresni.
Beírt valamit a gépébe, én pedig türelmesen vártam, eszem ágában sem volt sürgetni őt. Nehogy valamit elrontson.
-Megvannak! – szólt Carlisle. – Shopie és Emma Henzibah!
Henzibah! Ez az a név, ami már évek óta nem jut eszembe! Furcsa, mert mikor Emma mondta a nevüket, nem ugrott be. De most eszembe jutott: ezt a nevet mondta a nő is a kórházban, Mr. és Mrs Henzibah…
-Ez azt jelenti, hogy?…
-Igen. Szerintem legalábbis.
-Akkor ők az én lányaim voltak? Istenem…
-Minden passzol, tehát igen. Egyébként, be kell hogy valljam, nagyon hasonlítanak rátok, így nem is csodálkozom!
-Kösz, Carlisle! – mondtam mosolyogva. – Nem tudod, hol laknak?
-Sajnos nem.
-Akkor meg mit tegyünk?
-Mindenképp meg kell tudnunk, hol laknak. Gondolkozom addig, hogy hogyan.
Az elkövetkező napok hosszan teltek, de Carlisle mindent megtett az ügy érdekében. Egyik nap bejelentette:
-Megvan a lakcímük! Most már tényleg semmi nem választ el tőlük…
-Ez fantasztikus! – mondtam. Láttam, hogy a többiek is vidámak. Kivéve Edwardot.
-Most mi lesz, Bella? – kérdezte.
-Mi lenne? Végre találkozhatok a Kislányaimmal! Ennek miért nem örülsz?
-De utána mi lesz?
-Mi lenne? Még nem tudom. Te nem akarsz találkozni a lányaiddal?
-Ők nem az én lányaim. Hanem Jacob Black lányai. Semmi közöm hozzájuk!
-Mielőtt megszülettek volna, megmondtam neked – szóltam –, hogy Shopie és Emma apja te leszel nem pedig Jacob! Vagy talán nem emlékszel?
Én minden esetre tisztán emlékeztem minden szavamra…
-Edward! – mondtam, minden erőmet beleadva, hogy normális hangon beszéljek. – Akármi is történjék, ennek a kicsinek TE leszel az apja! Nem érdekel Jacob Black, vagy bárki más! Jó?
-Persze, de ez így…
-Nem érdekel! Jacob Black azóta fütyül rám, mióta ez az egész történt. Te pedig ahelyett, hogy otthagytál volna, mikor mindezt elmondtam… - görcs hasított belém.
-Bella!
-Hadd fejezzem be… - motyogtam. Úgy éreztem, minden erőm elfogyott. – Ahelyett, hogy otthagytál volna, megbocsátottál nekem, és mindvégig mellettem voltál! Ez nagyon sokat jelent számomra, tudod?
-Persze… De…
-A! – a fájdalmaim egyre nőttek.
-Bella! Minden rendben?
-Most kérdezed? – kérdeztem ingerülten. – Persze, minden a legnagyobb rendben. Csak szülök egy gyereket! Amúgy semmi.
Edward mosolygott.
-Tehát nincs semmi nagy baj!
-Emlékszem – felelte Edward. – De nem fogadhatom el.
-Emma képes arra, amire te! – érveltem. – Ezek szerint tőled örökölte ezt! Te vagy az apja!
-Nem hiszem…
-Én viszont tudom – szakítottam félbe.
-Remélem, igazad van – hagyta rám Edward.
Ekkor Carlisle szólalt meg:
-Akkor indulunk meglátogatni Shopie és Emma… Cullent?
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés