Megszerettem Forksot, ideálisak voltak az éghajlati adottságok, megfelelő a vadállomány és a város polgárai sem kíváncsiskodtak sokat. Mondjuk ez főleg Carlislenak köszönhető, aki nagyszerű orvos és belopta magát a pácienseinek a szívébe.

A suli eléggé unalmas volt, de Rosalie elviselhetővé tette számomra, amikor néha a kémia szertárban „kísérletezgettünk”.

Két évvel ezelőtt, amikor a 11. osztályt kezdtük szórakozottan pattantam ki a kocsiból és Rosaliet cukkoltam, amikor meghallottam Edward kuncogását. Általában egykedvűen és némán álldogál mellettünk így eléggé furcsa volt tőle ez a megmozdulás.

-         Mi olyan vicces?- kérdeztem rá, mire ő még jobban elvigyorodott és a fejével az gólyák irányába bökött.

-         Akadt egy hódolód.

-         Tényleg? Hol van, hol van?- nyújtogattam a nyakam, abban reménykedve, hogy egy bombázó az illető.

-         A hosszú fekete hajú, azzal a hatalmas hátizsákkal.

-         Az a kislány?- fintorogtam elégedetlenül. - Miért van az, hogy mindig neked meg Jaspernek jutnak a bombázók?

-         Hé!- kiáltották kórusban a lányok, Rosalie pedig a fejemre csapott.

-         Ugyan Cica, csak vicceltem. –mondtam békülékenyen és leheltem egy puha csókot az ajkaira.

A nap további részében nem igazán jutott eszembe a kislány, aki olyan mélyen elpirult, amikor rá néztem, hatalmas hátizsákja alatt pedig meggörnyedve és magányosan álldogált a szemerkélő esőben.

Ebédszünetben azonban ismét feltűnt, ott toporgott az étkező másik oldalán. Egy üres asztalhoz telepedett le miután vett magának egy szendvicset és egy almát, majd miután meglátott ismét mélyen elpirult, Edward pedig felkuncogott.

-         Gratulálok Emmett, teljesen beléd esett a kiscsaj. Olyan szórakoztatóak az ábrándozásai. Most például éppen kézen fogva sé…

-         Hé, elég legyen! – csattant fel Rosalie. – Nem kértünk közvetítést.

-         Engem érdekel –csilingelte Alice. –Olyan romantikus, amikor…- de hirtelen elkomorodott, ahogyan Edward is, majd dühödten meredtek a kislány felé, akit éppen nyakon öntöttek egy tál gyümölcslevessel.

-         Legszívesebben kitekerném a nyakát az ilyen rosszindulatú, felszínes embereknek –szorította ökölbe a kezét Edward, miközben gyilkos pillantásokat lövellt a három delikvensre, akik gonoszul kinevették újdonsült hódolómat. Nyilvánvaló volt mindenki számára a „baleset” szándékoltsága.

-         Sajnálom szegényt, olyan kis védtelen. – mondta Alice és egyet kellett vele értenem. Termetre olyan alacsony volt, mint kedvenc nővérkémé, alakja pedig ha lehet még törékenyebb. Éreztem, a sós könnyek illatát, ahogyan kibuggyannak hatalmas barna szemeinek sarkából. Messziről is jól láttam, ahogyan végigfutnak a szeplős arcán és eltűnnek a nevetségesen kislányos fehér blúz gallérja alatt.

Attól a naptól elkezdve kísértük figyelemmel, ahogyan Alina Yonwin (internetes kutakodásunkból kiderült) egyre szerelmesebb lett belém. Edward szeretett a gondolatai között olvasni, azt mondta felüdíti az álmodozása, mert olyan ártatlan és romlatlan. Mindannyiunkat dühített, ahogyan az osztálytársai csúfolódtak rajta, egyedül Rosaliet nem zavarta a dolog. Legszívesebben a védelmembe vettem volna, akárhányszor meglökték a folyosón, vagy megrázkódott a válla a visszafojtott sírástól. De nem tehettünk semmit, ha meg akartuk őrizni a titkunkat, nem hívhattuk fel magunkra a figyelmet, na és persze nem kerülhettem közel ehhez az emberlányhoz, ha nem akartam hogy baja essen.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés