8. fejezet
Az arca egyre közeledett az enyémhez pont, mint a kórházban, de remélni mertem, hogy most senki sem zavar meg minket. Rettentően szerettem volna ezt a csókot, nem szégyellem, ugyanis ő mondta, hogy az érzéseinken nincs szégyellni való. Már rájöttem, hogy érzek iránta valamit. Nem is valamit, hanem szerelmet. Tudtam, vagyis csak reméltem, hogy ő is ezt érzi irántam.  Most már csak 2-3 mm volt az ajkaink közt a következő másodpercben, pedig végre megcsókolt. Olyan volt, mint ahogy a mesékben le van írva. A szemem előtt tűzijáték szikrázott a szivárvány minden színében, a gyomromban pedig pillangók repdestek össze-vissza. A keze ráfonódott a derekamra én pedig beletúrtam a hajába. Még nagyon sokáig álltunk volna így, de szükségünk volt az oxigénre, így elhúzódtam, vettem egy mély levegőt és ő is.
- Hmm, nálad ilyen egy nyelvtan korrepetálás?
- Csak veled veszem át ilyen intenzíven a tananyagot.
- Hát az biztos, hogy így jobban megtanulom, mint mikor Mrs.Miller félóráig magyaráz. Miért van az, hogyha veled vagyok, akkor csak nevetni tudok? - kérdeztem meg tőle, a kérdést, ami már az első beszélgetésünk óta foglalkoztat. Olyan, mintha egy láthatatlan drót feszülne köztünk és, ha távol van tőlem az olyan, mintha a kötél rántana utána.
- Ezt inkább tanulás után beszéljük meg. - meglepődtem a komolyságon a hangjában, vicces választ vártam, ehelyett inkább úgy tűnt, hogy valamire nagyon erősen koncentrál. Néma csendben kezdtük el a tanulást, csak akkor beszélt, ha muszáj volt. Valamivel megbántottam? Nem mondtam semmi olyat.
- Oké asszem kész vagyunk - szólalt meg végül. - Ha apukád elenged, megmagyarázok mindent.
- Rendben, menjünk le megkérdezni.  - semmit sem értettem, mit kell megmagyarázni? Miért nem tudja itthon? Miért vágott ilyen arckifejezést mikor, egy kérdést tettem fel neki méghozzá viccből?
- Tyler végeztünk a tanulással, elmehetnék Jakkel?
Láttam rajta, hogy nem nagyok akar elengedni ezért bevettettem a 'könyörgőkiskutya' tekintetem.
- Rendben, de vigyázz rá és legkésőbb este 10-re hozd haza! -adta ki a parancsot Jakenek.
- Jobban vigyázok rá, mint a szemem fényére. - ígérte meg neki Jake, hogy Tyler megnyugodjon, jó kezekben leszek.
- Ajánlom is. - tette hozzá még a nevelőapám, majd kiindultunk az autóhoz. Jake megint nem szólt hozzám egész úton, csak bámult ki az ablakon és közben töprengett. Az erdő felé hajtottunk, de inkább nem kérdeztem semmit, nem úgy nézett ki, hogy csevegni szeretne velem.  Egyszer csak megálltunk és Jake kiszállt az autóból.
- Gyalog megyünk tovább, ha nem bánod. - mondta, miután kinyitotta a kocsiajtót. Már el is indult az erdő fele. Így baktattunk körülbelül negyedóráig egy hang nélkül, mikor végül megállt.
- Lehet, hogy amit most fogsz látni, megváltoztatja majd az érzéseid, de kérlek, ne szaladj el, mert nem szeretném, ha bántódásod esne. -  Most vettem észre, hogy hozta a hátizsákot is, amiben a könyvei vannak. Az meg minek neki?
- Még valami. Bármi is történik, miután ezt meglátod, tudnod kell, hogy szeretlek.
Abban a másodpercben már nem Jake, hanem egy hatalmas farkas állt előttem. Először nagyon megijedtem, de aztán mikor belenéztem a farkas gyönyörű barna szemébe, tudtam, hogy nem eshet bántódásom, hisz ő mégis csak az örökké mosolygós Jake lesz, aki eddig volt. Aztán hirtelen a farkas lefeküdt a földre és két mancsával eltakarta a szemeit, mint aki valami rossz fát tett a tűzre.
- Jaj, Jake neked is tudnod kell valamit. Én is szeretlek. - mondtam, miközben megsimogattam a rézvörös bundáját.  A farkas ekkor nevetésszerűen ugatni kezdett és szája mosolyra húzódott.
- Nem igaz! Te még farkas alakban is képes vagy röhögni?  - megint csak elkezdett 'nevetni', majd fogta a táskáját és elindult a fák közé.
 - Most meg hová mész? Ne merészelj itt hagyni! - vált hisztérikussá a hangom a másodperc töredéke alatt. A farkas egy pont felé bökött az orrával. Odapillantva láttam, hogy Jake összes ruhája cafatokra szakadva hever a földön.
- Ó, elnézést nem vettem észre. - mondtam fülig pirulva.
- Mindig hordasz magadnál váltóruhát? - a farkas csak bólintott egyet válaszként. Majd elindult a fák sűrűjébe, pármásodperc múlva már emberi alakban tért vissza.
- Nem félsz tőlem? Egy szörnyeteg vagyok.
- Dehogy félek tőled. Nem vagy szörnyeteg, tudom, hogy sosem bántanál.
- Önként nem is, de ha erős érzelmeket érzek, akkor változom át. Ha ez a közvetlen közeledben történik, ha csak egy pillanatra vesztem el a fejem, akkor kész a baj. Viszont vagyok olyan önző és azt tartom szem előtt, hogy nekem mi a jó. Nekem pedig az a jó, ha veled lehetek. Azért érzed ezt a kötődési vágyat, mert te vagy a lenyomatom.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés