~2.fejezet~Brandon

A szoba nagyon kellemes hangulatot árasztott. Kicsi fehér barokk stílusú szoba volt. Volt benne pár kanapé és egy könyvespolc teli könyvekkel. A szoba közepén volt az asztal, mögötte egy karosszék amiben Carlisle ült. Miután beléptünk a szobába, rögtön felállt, s kérdőn nézett Edwardra.
-Nem tudom- felelte. Nme tudtam, hogy mire érti és kérdőn nézetem Carlisle-ra.
-Edward, miben segíthetek?- tette fel a kérdést, hogy engem is bevonjon a beszélgetésbe.
-Én szeretnék beszélni veled.- feleltem Edward helyett.
-Rendben. Gondolom te már tudod, hogy mik vagyunk, és valószínűleg a nevünket is, de mi ezt még nem tudjuk.-mondta nyugodtan Carlisle.
-Elnézést…- kértem bocsánatot udvariatlanságomért.-…én Vanessa Volturi vagyok.- nyújtottam a keze, mire Edward és Carlisle is értetlen arcot vágott, de egy kis ijedelmet is láttam az arcukon.-Aro küldött.
Edward felmorgott, de Carlisle továbbra is nyugodt maradt.
-Mit tehetünk érted?-kérdezte, s végül ő is kezét nyújtotta; kezet ráztam vele, majd válaszoltam.
-Ahhoz, hogy rendesen el tudjak mindent mondani, nem mehetnénk el innen?-kérdeztem, majd a félreértések elkerülése miatt folytattam.-Nem bírom túl jól az emberi vér szagát…rosszul leszek tőle.
Mindketten meglepetten néztek rám.Még az ál-lélegzetünk is elakadt. Carlisle találta meg először a szavát.
-Nem bírod az emberi vért? Akkor hogyan…-akarta folytatni a kérdését, de én belefúrtam a szemeimet az övébe. Ő is megkönnyebbült, mint Edward. Újra enyém volt a szó.
-Akkor szabad elmennünk?
-Persze, máris szólok a főnővérnek, hogy hazamegyünk.Edward hazaszólsz addig, hogy vendégünk érkezett?
-Szerintem Alice már szólt nekik.
-Szerintem meg nem.-suttogtam. Rám néztek választ várva, de mivel nem folytattam elindultunk.
Útközben azon gondolkoztam, hogy nagymamám nővérét is Alicenek hívták, de még tizenéves korában elmegyógyintézetbe zárták és nem sokkal utána meghalt.Gyorsan haladtunk, én az ablakon kifele bámultam a tájat, hogy visszatudjak majd találni, hisz a csomagaimat a város határában az erdőben hagytam. Eszembe jutott az Aronak tett ígértem, hogy miután megtaléltam őket felhívom majd őt. Majd beszélek vele ha már mindent tisztáztunk. Kicsit izgultam hisz most fogok majd a többiekkel találkozni és lehet, hogy nem fogok tetszeni nekük, majd megálltunk a ház előtt.
Gyönyörű volt, 3 emeletes, rendes falak helyett néhol üvegfalak voltak. de láttam, hogy szélüknél ott van megkötve a sötétítő is . gész mélyen voltunk az erdőben, mindenhonnan fák vették körül a házat.
Carlisle már az ajtóban állt rám várva, Edward pedig mögöttem állt. Utána mentem, mire ő benyitott, s én mögötte léptem be egy hatalmas világos nappaliba érkezve. Hárman ültek egy kanapén, a két fiú a focimeccset nézete a tv-ben, alány pedig rajtuk kuncogott. Egy nő sietett le az emeletről és Carlisle ölelésébe bújt. Mögötte egy hosszú szőkehajú modellszépség jött le. Végigmért, majd leült a kanapé-hármas mellé, akik hirtelen megfordultak felém.
Mindenki engem nézett, még a gyönyörű barna hajú hölgy is, aki immár felém fordult Carlisle ölelésében. De én nem figyeltem rájuk, a szemem egy személyen ragadt meg. A kis koboldszerű, fekete hajú lányt figyeltem. És hirtelen beugrott honnan volt annyira ismerős. A szívem ha tudott volna most bizotos, hogy kihagyott volna két ütemet és ha tudtam volna sírni  a könnyeim most halkan potyogtak volna; de helyette csak a szemem szút egy kicsit. Ő is engem nézett és biztos voltam benne, hogy nagyon meglepődött. gy pillanatra elgonolkodott, majd egyre több örömöt láttam a szemében. Megfpgta egyik fiú kezét, magához húzta.Figyeltem, hogy mosolyog a fiúra és az egyre jobb kedvre derült ettől. A szőke dühösen fújt egyet vagy inkább  morgott egyet, mire  a nagydarab fickó átölelte. Legalább már tudtam ki kinek a párja, és kiváncsian vártam mikor jön egy lány és bújik Edward ölelésébe, de ez nem történt meg.
Ekkor Carlisle öleléséből a nő odajött hozzám és bemutatkozott.
-Szia, én Esmé vagyok.Carlisle felesége és mindenki más pótanyja. Gyere beljebb!-invitált be a küszöbről a házba. Mikor odaértem a kanapékon ülőkhöz Esmé karon ragadott és minekit bemutatott.
-Ők Rosalie és Emmett- mutatott a szőkére és a nagydarabra, mire Rosalie közelebb húzta magához Emmettet.-Ők pedig Alice és Jasper- fordult tovább és én újra Alicere bámultam. Talán sokáig tehettem ezt, mikor köhintést hallottam és Jasper szólt hozzám.
-És téged hogy hívnak?
-Vanessa Volturi- felelte helyettem Edward.
-Volturi?-csodálkozott Esmé.
-Igen… de nem ez a teljes nevem- suttogtam a földte bámulva, majd hangosabban folytattam.- A teljes nevem: Vanessa Alice Brandon Volturi.
A szobában vágni lehetett volna a csöndet. Mindenki értetlenül meredt rám, és néha Alicere ugrott a szemük. Carlisle találta meg először a szavát, miközben Alice lassan elkezdett felém sétálni.
-Azt mondod, hogy Alice Brandon?- kérdezte Carlisle nevem egy részletét.
-Igen, a nagymamán Cynthia adta ezt a második nevet nekem.
Nem tudom hogy mit hallottak a végéből, mert Alice rámugrott és szoros ölelésébe zárt. Először meghökkentem, sejtettem, hogy Alice rájöhetett, higy kis is vagyok hisz Cynthia nagyi kiköpött mása vagyok. Éreztem. hogy Alice meg-megremeg a karjaim közt, mire Jasper odejött és megfogta az én vállam és az Alicet is. Érztem ugyan, hogy valami erőt próbál használni rajtam de én nem hagytam, viszont Alice lassan megnyugodott. Jasper kérdőn nézett rám, majd lassan lecsillapíítottam magam, és eltoltam egy kicsit magamtól Alicet.
A többiek arcán megdöbbenés ült ki és kiváncsiság csillant a szemükben. Esmé a fejével a kanapé felé bökött, s tudtam, hogy most jön a magyarázataim ideje.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés