-           Mi történt velem? – hallottam a hangomat. Úgy éreztem, hogy nem a saját testemben vagyok, de alig pár pillanat alatt magamhoz tértem és mázsás súlyként nehezedett a mellkasomra a tény, hogy megcsókoltam Emmett Cullent. Jesszus!

Emmett mindeközben szobormereven, ökölbeszorított kézzel állt tőlem pár méterre és kétségbeesettebb képet nem is vághatott volna. Hogy lehettem ilyen közönséges, erőszakos, tapintatlan? Nem elég, hogy Őt is kellemetlen helyzetbe hozom azzal a verssel, de ráadásul letámadom az erdőben, amikor csak meg akar vigasztalni. Mi ütött belém? Bocsánatot kell kérnem tőle, született meg az elhatározás, de mielőtt megszólalhattam volna a semmiből ott termett az összes Cullen, ráadásul mindannyian világfájdalmas képet vágtak. Na jó, ez már nem normális…

-           Emmett nem tetted meg? – kérdezte csodálkozva Alice.

-           Az utolsó pillanatban sikerült megállnom – suttogta a kérdezett.

-           A látomásom szerint megtá… - harapta el a mondatot és jelentőség teljesen rám nézett.

-           Felesleges titkolóznod Alice, már túl sok mindent látott ahhoz, hogy ne gyanakodjon és kutakodjon utánunk – mondta Edward és legnagyobb meglepetésemre rám mosolygott.

-           Hát ezt nem hiszem el! Lassan klubbot nyithatunk az énekeseitek számára – morogta Rosalie és nálam ez volt az a pont, amikor betelt a pohár.

-           Mégis mi a fene folyik itt? Hogy teremtetek itt ilyen gyorsan és egyáltalán milyen látomás, milyen énekes? És mi… - de nem tudtam folytatni, mert egy hatalmas kéz befogta a számat. Rögtön tudtam, hogy Emmett az, éreztem a fűszeres, mentolos illatot.

-           Jól van, elég a kérdésekből. Ezt ne itt beszéljük meg.

-           Egyetértek – bólintott Jasper. - A legjobb lesz, ha felhívom Carlisle-t, hogy otthon találkozunk. Ja és Edward! Szerintem hozd magaddal Bellát is. Ha lesz ott egy másik ember, talán nem sokkolja annyira a hír.

-           Hé! Beszéljetek végre úgy, hogy én is értsem – ráztam le magamról Emmett kezét.

-           Nemsokára mindent megtudsz – trillázta Alice, miközben kedvesen rám mosolygott, majd Emmetthez fordult. – Magaddal hozod, vagy mind kocsival megyünk?

-           Majd én viszem.

-           Akkor én viszem Alina kocsiját, Jasper pedig hazafuvarozza a többieket.

-           Nekem nincs autóm – hajtottam le a fejem. - Bicajjal járok iskolába.

-           Oh – vágott meglepett arcot, Emmett pedig jóízűen felnevetett. – Nem baj, a dzsipben az is elfér. Akkor a háznál találkozunk – intett Alice, majd a többi Cullennel pillanatok alatt eltűntek.

Én tanácstalanul álldogáltam egészen addig, amíg Emmett a vállamra nem rakta súlyos kezét.

-           Sajnálom Alina, hogy belekevertelek ebbe. Remélem megbocsátasz nekem ha megtudod, hogy mit akartam tenni veled.

-           Nem értem.

-           Majd meg fogod érteni, de ahhoz el kell velem jönnöd az otthonunkba.

-           Rendben, de mégis hogyan fogunk eljutni hozzátok, ha a többiek már elvitték az autót? – kérdeztem kíváncsian.

-           Így – ragadott meg és már a karjaiban is voltam mielőtt észbe kaphattam volna. Olyan gyorsan száguldottunk, hogy azon is elfelejtettem meglepődni, hogy mi történik velem. Imádtam a sebességet és Emmett karjai között biztonságban éreztem magam. De a sebes kéjutazásnak hamar vége szakadt és egy csodálatos ház nappalijában találtam magam. A lábaim remegtek, ahogyan Emmett leültetett egy hófehér kanapéra. Hüledezve fogtam meg a kezét, amikor el akart tőlem távolodni.

-           Mégis milyen lény vagy, hogy ilyesmit meg tudsz tenni?

-           Várjuk meg a többieket aztán minden kérdésedre válaszolok. Addig is ismerkedj meg az édesanyámmal, Esme-vel.

-           Sziasztok. Hallottam, hogy jöttök – szólalt meg lágy hangon egy gyönyörű asszony. A szeme ugyanolyan aranybarna volt, mint a többieké, a mosolya pedig lenyűgözően kedves.

-           Csókolom – mondtam bátortalanul, mire Emmett az eddigi leghangosabb kacagást produkálta, amit valaha is hallottam tőle.

-           Tényleg olyan édes vagy, mint ahogyan Alice mesélte – mondta, majd vetett egy megrovó pillantást a fiára, mire az elhallgatott. – Nyugodtan tegezhetsz Alina és szólíts csak Esme-nek – ült le mellém és karolta át a vállam anyáskodva. – Nem vagy éhes? Szívesen készítek neked valamit. Bella is mindjárt itt lesz és Ő is biztosan éhes, ebédelhetnétek együtt.

-           Nem köszönöm – válaszoltam.

-           Itt vannak a többiek – lépett az ajtóhoz Emmett, amin a  Cullen testvérekkel együtt belépett egy hihetetlenül szőke férfi és a már látásból számomra is ismerős új lány az iskolából, akinek az életét egy hónappal ezelőtt mentette meg Edward és nem olyan régen már egy párt is alkottak. Ezt mindenki tudta a suliban és egy csomó lány féltékeny is volt Bellára emiatt.

-           Üdvözöllek nálunk Alina – szólított meg a szőke férfi. – Carlisle vagyok. Te pedig Emmett tua cantante-ja.

 Aki nem tudná, hogy mit jelent a La tua cantante. : Jelentése az énekesed.

Ezt a szókapcsolatot Aro mondta Bellára, amikor Edwardék a Volturi-nál voltak. Azért mondta, mert nagyon csodálkozott azon, hogy Edward képes elviselni Bella illatát, nem csábul el, pedig Bella Edward énekese, vagyis a la tua cantante-ja, mert a vére “énekel” Edwardnak. De csak Bella vére csábítja ennyire. Emmettnél ugyanez a helyzet Alinával.

A folytatást a következő héten.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés