-3.- // Idegenek érkezése // -

Másnap kipihenten ébredtem, furcsamódon Jake már fenn volt. Mellettem feküdt és csak nézett rám, mintha valami rosszat tettem volna. Arról kérdezősködött, hogy mit álmodtam, mert búcsúzkodni kezdtem tőle. Nem értettem miről beszél: nem emlékeztem semmi ilyesmire.

Itt berekesztettük a témát, és lementünk reggelizni, aztán következett a szokásos kör La Push határának mentén.

Csak futottunk egymás mellett, amikor ismeretlen szag csapta meg az orrom. Jeleztem is Jake-nek:

" Te is érzed ezt?" - megtorpant és visszasétált, majd háromszor mélyen a levegőbe szimatolt.

" Érzem, idegen vámpírok." - állapította meg, mire a többiek is odaértek. Be se kellett avatnunk őket, mert észrevették.

" Swella, Jacob! Menjetek Cullenékhez! Számoljatok be nekik a történtekről! " - utasított minket Sam, mi pedig elrohantunk a barátainkhoz, ahogy kérte.

Mikor megérkeztünk, Alice szokásához híven várt minket. Tudta miről van szó:

- Tudom Swella, harcolni jöttek. Ezúttal azonban nem ellenünk, hanem ellenetek. - hajtotta le a fejét, mi pedig tisztában voltunk vele: ahogy akkoriban a farkasok is segítettek Cullenéknek, úgy ők sem fognak bajban hagyni minket.

- Lehet tudni, hogy mikor támadnak? - kérdezte Jake és féltően rám nézett.

- Még nem döntötték el, de amint tudok valamit, értesítelek titeket. Szerintem menjetek haza. Ha tényleg támadnak, kelleni fog ez energia. Lehetnek legalább húszan. - szomorúan nézett, mi pedig megfogadtuk a tanácsát.

Az elkövetkezendő két napban csak járőrözni mentünk ki, a többi időnket pihenéssel töltöttük.

Nem hagyott nyugodni a vámpírok érkezése. Gyanúm szerint összefüggött a tábortűznél hallottakkal, ám ezt senkinek nem mertem szóvá tenni.

A látogatásaink Cullenéknél mindennaposak voltak, mert mindenki tudni szerette volna, ha Alice lát valamit. Titokban tartottam a félelmemet, de Edward előtt kicsit sem sikerült. Odalépett hozzám és beszélgetni kezdtünk.

- Úgy gondolod a történet miatt vannak itt?

Bólintottam:

- Igen. Régen is tiltott volt erről beszélni, akkor most miért szabadna?

Értette, mire gondolok.

- Félsz, igaz? - tette fel a kérdést, mire felnéztem barátomra és rideg arcáról valami együttérzés félét olvastam le.

- Félek. - suttogtam, de gondolatban hozzá kellett tennem, hogy nem magam miatt. Attól féltem, elveszítem Jacobot. Végig pörögtek a gondolatok a fejemben, és ebben a pillanatban az sem zavart, hogy Edward az összeset hallja.

- Megértelek. Nem lehet könnyű "furcsának" lenni a farkasok között. - lehajtotta a fejét és némán visszasomfordált Bellához, aki kedves megértéssel várta, hogy mindent megbeszéljünk.

Nem kifejezetten kedveltem őt, de utálatot sem éreztem iránta.

Tisztában voltam a ténnyel: régen Jacob nagyon szerette, de azt is tudtam, hogy most csak én vagyok neki és senki más.

Hirtelen Alice rontott be a szobába, megtörve a csendet:

- Támadni fognak hajnalban! - kiáltotta ködös szemekkel, mire mindenki megrémült. Erre nem voltunk felkészülve.

Nagy nehezen sikerült megtartanom a higgadtság látszatát. Alice ijedten bámult Jacobra és rám.

- Mi történt Alice? Mit láttál? - kérdeztem, ő pedig remegett a félelemtől, alig bírta kinyögni:

- Valamelyikőtök meg fog halni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés