Carlisle a teszt után hazament, hogy valami tápszert keverjen ki Leónak, de azonnal átvette a helyét Esme. Karjaiba vette Leót, és dúdolni kezdett neki. Két perc múlva már aludt is, és Edward finom noszogatni kezdett, hogy induljunk. Nehéz volt újra elszakadni a fiamtól, de tudtam, hogy a biztonsága érdekében vadásznom kell. Ráadásul láttam magam a tükörben, és valahogy nem volt szimpatikus a fekete és karikás szem, a többieken mintha jobban mutatott volna. Így aztán kissé nehézkesen ugyan, de kiléptem Edwarddal az ajtón, és az erdő felé vettük az irányt.
- Te is vadászol? - kérdeztem, míg az erdő széléhez sétáltunk. Odáig nem mertünk futni, mert akármikor idetévedhet egy ember, például Charlie.
- Elvileg nem kéne, mert csütörtökön Alice előrelátóan magával vitt, de... Leo biztonsága érdekében lehet, hogy nem ártana. Különösen, hogy naponta négyszer éreznem kell a vér illatát egészen közelről.
Időközben beértünk a bokrok jótékony takarásába, és én abban a pillanatban rohanni kezdtem. Csodálatos érzés volt, gyorsabb voltam, mint valaha, de nem kellett attól félnem, hogy bárminek is neki megyek - ahhoz túl jók voltak a reflexeim. Nem tudom, hogy Edward csak hagyta-e magát leelőzni, vagy tényleg én voltam a gyorsabb, mindenesetre elsőként érkeztem meg arra tisztásra, ami már elég messze volt az emberektől. Körülszimatoltam, és azonnal meg is éreztem egy nagyobb őzcsorda illatát. Mielőtt Edward bármit kérdezhetett volna, a nyomukba eredtem.

Bő fél órával később jóllakottan álltam fel egy szarvas teteme mellől - ez és két őz remélhetőleg elég lesz néhány napig. Edward egyetlen őzzel is beérte. Nem éreztem magam szörnyetegnek, de azért igyekeztem mielőbb odébb menni. A közeli patakhoz siettem, hogy megmosakodjak. Az arcomat csak elmosódottan láttam, de megbizonyosodhattam róla, hogy a szemem már világosabb volt, mint Leóé.
- Alice dühös lesz - morogtam, és a nadrágomon lévő hatalmas fűfoltot méregettem. Barátnőm még hazamenetele előtt kikészítette nekem a vadász szettet.
- Alice boldog lesz, hogy új ruhákat vehet. A blúzod egyébként különösen tetszik nekem - lépett hozzám közelebb mosolyogva Edward. Mondanom sem kell, hogy az Ő öltözéke makulátlan volt.
Ijedten kapkodtam a szemem, és túl könnyen megtaláltam a folttól méretben alig elmaradó szakadást a jobb vállamnál. Dühösen fújtattam.
- Kibírsz még egy rövid időt Leo nélkül? - kérdezte hirtelen Edward. - Még fél óráig biztosan nem ébred fel...
Válasz gyanánt egy pillanat alatt megszűntettem a kettőnk közt lévő távolságot, és karjaimat nyaka köré fonva csókolni kezdtem. Annyira hiányzott már ez a tűz, ez a szabadság! Egymást szorosan átölelve forró sóhajok között lassan hátrálni kezdtem. A patak partján állt egy nagy, lapos kő, arra akartam leülni. Ám a balszerencsém most sem hagyott cserben, így sikerült megtaláltam az egyetlen gödröt a parton, és belelépve elvesztettem az egyensúlyomat. Edward ezt csak egy pillanattal később vette észre - hízelgő, hogy ilyen mértékben el tudtam vonni a figyelmét -, amikor már késő volt: a patakba zuhantam, és Edward rám. Mivel mindketten halhatatlan vámpírok voltunk sem a víz hidege, sem a kavicsok keménysége nem zavart minket.

- Te nem lettél vizes! - panaszkodtam fél perccel később megszakítva a csókot.
Nevetős birkózás vette kezdetét, amelynek célja részemről az volt, hogy Edward ruhája is elázzon, de természetesen csak én lettem még vizesebb. Valami azonban elvonta figyelmét, így sikerült löknöm rajta egyet, és Ő is hanyatt esett. Előtte térdeltem, gondolván, hogy úgy tisztességes, ha megvárom, míg feltápászkodik, de Ő csak felkönyökölt, és éhes tekintettel bámult engem. Kissé zavartan, az arcomon a pirulást helyettesítő bizsergető érzéssel tekintettem magamra. A vékony anyagú, világos színű pólóm már nem csak szakadt volt, de vizesen és ennélfogva átlátszóan tapadt a bőrömre. Újra Edwardra néztem, és a pillantásunk találkozott.
- Most kéne elfutnom. Nekem, vagy neked. Különben elkésünk Leótól... - mondta kissé összefüggéstelenül, de én ettől függetlenül tökéletesen értettem mire gondol.
- Mindkettőnknek jó az önuralma, de nem bírnám ki estig, ha most ennyi lenne - feleltem, és többé nem törődve a ruhám épségével, térden csúszva másztam hozzá közelebb.
Valójában nem voltam annyira biztos abban, hogy megálljt tudok majd parancsolni a bennünk tomboló hatalmas vágyaknak, de szenvedtem volna, ha nem próbáljuk meg. Edward is így lehetett ezzel, mert nem tiltakozott, amikor csípőjére ültem, és mohón birtokba vettem ajkait. Kapkodva gomboltam ki az ingjét, hogy végre ne csak sejthetőek, hanem jól láthatóak legyenek kidolgozott izmai. Olyan élvezettel és aprólékossággal csókolgattam végig mellkasát, mintha azelőtt sosem tehettem volna. Nos, ilyen kifinomult érzékekkel még valóban sosem tettem.
Örültem, hogy egészen hosszú ideig tétlenül élvezte a kényeztetést, de persze azt sem bántam, amikor kezei lassú simogatásokkal megindultak a combomon, fel a melleimig.

Magamat is megleptem, hogy sikerült időben abbahagynunk, még mielőtt elfeledkeztünk volna mindenről, de a patakból kimászva rájöttem, hogy ez nem oldott meg minden problémát. Edward ingét elsodorta a víz, de a többi ruhadarabunk sem ért többet, mert teljesen eláztunk. Kínos lett volna ilyen öltözetben víztől csöpögő, kócos hajjal, és nagy valószínűséggel még mindig vágytól izzó szemekkel hazasétálni. Esme nyilván megértené, de én mégis kihagytam volna a megpróbáltatást. Ráadásul, ha van egy kis szerencsénk, Jazz is az utunkba akadhat, és onnantól kezdve nem lenne megállás.
- Mindenképpen el kell indulnunk, vagy nem leszünk ott, mikor Leo felébred - rántott vállat Edward, és megindult a ház irányába. - Talán útközben eszünkbe jut valami használható ötlet... Esetleg bemászhatnánk az ablakon.
Némán követtem, a lehetőségeinken töprengve, bár az igazat megvallva, túl boldog voltam ahhoz, hogy komolyan aggódjak a kínos percek lehetősége miatt. Igyekeztem arra koncentrálni, hogy minél kevesebbszer pillantsak Edward fedetlen hátára, melyen még végig-végig szaladt néhány hajából hulló vízcsepp.
- Örök hálám, hugi! - kiáltott fel váratlanul Edward. - Gyere, Bella, ezt nézd meg!
Kíváncsian követtem, és örömmel láttam, hogy utunk egy kosárnyi száraz ruhához és törülközőhöz vezetett. Alice már megint besegített nekünk, és megkímélt néhány kellemetlen pillanattól. Az akaraterőmben kételkedve inkább Edwardnak hátat fordítva öltöztem fel. Fél perc alatt készvoltunk, és a ruhákhoz mellékelt utasítás szerint a vizes holmit a kosárba tettük és otthagytuk. Immár kifogástalan öltözettel és szárazon tettük meg az utolsó kilométereket a házig.

Az udvarra érve lelassítottunk, és hallgatóztunk. Csak egy kicsit kellett figyelnem, hogy meghalljam Leo légvételeit, és szívdobogását. Lassú szuszogásából és az egyébként hatalmas csendből tudtam, hogy még alszik. Nem lehettünk benne biztosak, hogy mennyire jó a hallása, ezért vámpírokhoz mérten is igyekeztünk minél halkabban beosonni a házba.
Esmét Leo szobájában találtuk, a kiságy mellett állt, és olyannyira gondolataiba merült, hogy észre sem vette, hogy megjöttünk. Habár szerettem volna már újra a fiam mellett lenni, Edward egy apró mozdulatából megértettem, hogy most egy kicsit egyedül kell még hagynunk mindannyiunk gondoskodó anyját. Nem kellett semmit sem kérdeznem, anélkül is tudtam, hogy Esme most az ő réges-régen elvesztett kisbabájára gondol. Egy vámpír nem tud sírni, de valószínűleg túl érzékeny állapotban lett volna most ahhoz, hogy mi csak úgy rárontsunk. Lementünk a lépcsőn, és Edward a konyhába kalauzolt. Kicsit megijedtem, amikor kinyitotta a hűtő ajtaját.
- Egyszerűbb most kikísérletezni, hogy mennyit bírsz! - bíztatott Edward. - Ha nem veszel levegőt, az sokat segít! Csak vegyél elő, és nyiss ki egyet, aztán tedd vissza!
Félreállt, hogy átadja nekem a helyet, én pedig remegő kézzel nyúltam a hűtőbe. Nem vettem levegőt, és így a lezárt üvegekből szivárgó illatot kicsit sem éreztem. Kivettem az egyiket, és óvatosan kivettem. Továbbra sem éreztem sokat az illatból, így nem is okozott gondot, hogy a kezemben tartsam. A sikeren fellelkesülve vettem egy nagy levegőt. Egy pillanatig biztos voltam benne, hogy elvesztem, minden érzékemet betöltötte a vér csábító illata, de utolsó erőmmel Leóra és Edwardra gondoltam. Sikerült annyira legyőznöm a vérszomjamat, hogy gyorsan visszazárjam és eltegyem az üveget. Reménykedve pillantottam Edwardra, tényleg nagyon szerettem volna ezúttal már én etetni Leót.
- Csodálatos vagy. Lenyűgöző - suttogta ámulattal, mire boldogan elmosolyodtam. - Még Alice-nek és Esmének is gondot okoz ilyen intenzíven a vér illata, és te szinte teljesen... kezdőként bámulatosan erős vagy!

Leo néhány perccel később felkelt, és hiába marasztaltuk, Esme hazament.
- Még olyan keveset lehettetek hármasban! - mentegetőzött. - Lesz még időm unokázni!
Így aztán hármasban maradtunk. Elfogott a tettvágy, és azonnal előkerítettem a fényképezőgépet, hogy elkészítsem a fotót a képkeretbe. Hármasban is csináltunk képeket, de a legfontosabb most kettejük közös képe volt számomra.
Edwarddal sokat beszélgettünk, de voltak hosszú csendes szakaszok is, amikor csak gyönyörködtünk a fiunkban. Illetve akkor sem beszélgettünk, amikor tisztába tettük, mert légvétel nélkül nehéz beszélni, pelenkázás közben viszont nehéz levegőt venni...
- Meddig vettél ki szabadságot? - kérdeztem meg, és tudtam, hogy semmilyen válasz nem fog igazán tetszeni. Imádtam Leót, nem erről volt szó, de nem akartam, hogy Edward ne legyen ott velünk minden pillanatban. Önzőség volt, tudom. De nem csak erről volt szó. Akármennyire is jól teljesítettem eddig, nem bíztam eléggé magamban. Mégiscsak friss vámpír volnék.
- Szerencsére imád engem - kezdte pimasz vigyorral -, így gyakorlatilag bármire képes, hogy nála maradjak. Szóval hétfőtől számítva három hetet adott nekem. Biztosra akart menni, ezért felajánlotta, hogy rövidítsünk a munkaidőmön. Beleegyeztem, így mostantól csak egyig dolgozom.
Bólogattam, de egyelőre nem akartam belegondolni, milyen is lesz Edward nélkül. Még így is túl hosszú idő.
- Ne aggódj, nem lesztek egyedül. Alice biztos gyakran át fog jönni, és ha szeretnéd, szerintem Esme akár az egész napját is szívesen itt tölti.

Nagyon izgatott voltam - Leo szintén, habár más okból -, amikor elérkezett az etetés ideje.
- Itt leszek végig melletted, ha soknak érzed, csak szólj! - nyugtatott meg Edward a konyha felé menet. - Amíg előkészíted a dolgokat, addig fogom Leót.
Mielőtt átadtam volna neki, mélyet szippantottam az édes babaillatból, hogy ezt érezzem és ne a vért.
Elővettem a palackot, és aztán, ahogyan Edwardtól láttam, elkezdtem melegíteni, cumi fejet csavartam rá... Amikor elkészültem, Edward kihúzott nekem egy székét, és miután leültem a kezembe adta Leót. Nem vettem levegőt, és igyekeztem csak arra figyelni, hogy milyen elragadó is az én fiam, hogy milyen mohón és ügyesen iszik, és nem figyeltem rá, mit is iszik. Szerencsére valóban ügyes volt, így csak kevés vér folyt mellé, amit Edward mindig sebesen letörölgetett. Kizártam minden mást, és csak Leót néztem, ahogy arcán mély összpontosítással táplálkozik. Gyönyörű volt, és aranyos, ugyanakkor mégis éreztem, hogy kevésbé gyermeki, mint egy átlagos csecsemő. De ez a legkevésbé sem zavart...
- Nem kérsz többet? - kérdeztem Leótól jóval később, habár még iszogatott, de már korántsem olyan mohón.
- Azt még meg tudja inni... - jegyezte meg Edward. - Ha jóllakik, akkor nagyon nyugodtan alszik egész éjjel...
Rám kacsintott, mire én bólintottam, és hagytam tovább enni a fiunkat. Nem akartam válaszolni, mert az az egy mondat is bőven elég vérszagot juttatott az érzékeimhez, és Edwardra sem mertem pillantani. Féltem, hogy ez után a kacsintás után nem bírnám megvárni, míg Leo elalszik...
Ez egyébként igen hamar, és gyorsan megtörtént. Edward elmosogatta a palackot, és megtisztogatta Leót, miután végzett a vacsorájával. Tisztába tettük, és átöltöztettük. Láttam már, hogy laposakat pislog, de folyton csak Edwardot nézte. Végül átadtam Neki, és hamar kiderült, hogy Leo az altatódalt várta ily módon... Edward dúdolgatni kezdett, és a kicsi két perccel később már mélyen aludt.

Pár percig még csendben figyeltük Leót, egymást átkarolva. Hihetetlen volt, hogy minden, amire vágytam az enyém. Edward és Leo, az örök család és örök boldogság velük. Végül halkan kiosontunk a szobából, és becsuktuk az ajtót. Csak akkor szólaltunk meg, amikor már a hálószobában voltunk, és két csukott ajtó választott el minket a valószínűleg átlagosnál jobb hallású fiunktól.
- Na, és milyen egészen vámpírnak lenni? - kérdezte csillogó szemmel Edward.
- Nagyszerű - vágtam rá. - Bár, van néhány dolog, amit szeretnék mielőbb kipróbálni...
Csibészesen elmosolyodott ennek hallatán, és lassan elkezdett lépkedni felém.
- Amit szeretnél kipróbálni... - ismételte közben. - Mit is?
Nem válaszoltam. Nem volt szüksége válaszra, gondolatolvasásra, vagy bármi egyébre, anélkül is tudta, hogy mit szeretnék. Lassan tette meg az utolsó néhány centimétert, hogy ajkaink összeérjenek.

Ugyanezzel a lassúsággal kezdtük egymást csókolni, finoman, és mégis lángoló szenvedéllyel. Nem kellett sietnünk, volt időnk, hogy újra egészen megismerhessük egymást, Leo a legrosszabb esetben is hét-nyolc órát fog aludni. Így aztán minden másodpercet kiélvezve új, még élesebb érzékeimért ezerszer is hálát adva ízlelgettem Edward ajkait. Többre vágytam, de mégis könnyen tudtam türtőztetni magamat, hiszen biztos lehettem benne, hogy a végtelenségig együtt leszünk. Úgy éreztem, ebből a végtelenségből évtizedeket is képes lennék így eltölteni; szorosan Edwardhoz simulva.
Mindketten éreztük, hogy ez az este különleges lesz, és hogy nem kell kapkodnunk, így aztán a csókunk is csak fokozatosan mélyült el, lett egyre forróbb. Nyelveink vad táncot jártak, és a lehetetlennel dacolva igyekeztem még közelebb húzódni hozzá. Egyik karommal átöleltem a nyakát, másik kezemmel a hajába túrtam. Megremegtem, amikor kezeivel lassan, ütemesen simogatni kezdte a hátamat, egyre nagyobb utakat megtéve.
Az időérzékemet teljesen elvesztettem, de biztos, hogy jó néhány perc telt el így, mire lassan az ágy felé kezdtünk araszolni. Edward hanyatt fektetett engem az ágyon, Ő pedig a csípőm két oldalán térdelt. Tovább csókolt, miközben kezei lassan a pólóm alá kúsztak. Ajkai lejjebb vándoroltak, és a nyakamat kezdte apró csókokkal behinteni. A gondolataim már ködösek voltak a vágytól, de most eszembe jutott valami, amit azonnal meg kellett tudnom.
- Edward... Milyen az... illatom? - A kérdésemet kétszer félbeszakította a torkomból feltörő apró sóhaj.
- Mmhh... - szusszant a nyakamba, aztán nehézkesen beszélni kezdett. - Még mindig isteni, és csábító... Egy kicsit más, de... jobb. Már csak egyféle vágyat kelt bennem...
Ez után folytatta, amit abbahagyott, és persze cseppet sem bántam. Puszilta, csókolgatta és harapdálta a nyakamat, egyre gyakrabban ösztönözve engem sóhajokra és kéjes nyögésekre. Kezei időközben elértek a melleimhez, és egyelőre a melltartón keresztül kezdte simogatni őket. Úgy tűnt, egy kicsit vesztett a türelméből, mert egy hirtelen mozdulattal megszabadított a pólómtól. Mohón haladt lejjebb, és éreztem, hogy egyik kezével a hátam mögé nyúl. Miután a csat márt nem jelentett gondot fogával apránként, és óvatosan kezdte lehúzni a melltartómat, időről időre megállva, és tovább kényeztetve. A feleslegessé vált darabot végül gyorsan elhajította. Nem bírtam magammal, hiányzott a csókja, így fejét magamhoz húztam. Mialatt újra csókban forrtunk össze ujjaival érzékien körözni kezdett a melleimen, én pedig már lángoltam a vágytól. De ezt a fajta tüzet mindennél jobban szerettem, ebben akár az idők végezetéig szívesen égtem volna.

Jó volt, hogy ezúttal nem volt köztünk versengés, hogy nem próbáltunk önzetlenkedni, és csak a másikra figyelni. Szavak nélkül állapodunk meg benne, hogy egyformán kényeztethetjük egymás, így aztán Edward sem ellenkezett, amikor minden erőmet latba vetve megfordultam, így én kerültem felülre. A csókot közben egy pillanatra sem szakítottam meg, csak amikor már sikerült kigombolnom néhány gombot az ingén. Kezeimmel, és a számmal egyaránt többször is bebarangoltam az izmos mellkasát, melyet most még gyönyörűbbnek láttam. Bőrét még selymesebbnek éreztem, és képtelen voltam betelni az érintésével. Néma megegyezésünket némileg megszegve folyamatosan simogatott engem, de nem tudtam és nem is akartam ellenkezni. Nyelvemmel is feltérképeztem a mesés izmokat, és igyekeztem mindent az emlékezetembe vésni, és minden apró rezzenésére figyelni. Gondolkodni már nem igazán tudtam, de ha mégis sikerült, az zakatolt a fejemben, hogy mennyire szerencsés és boldog vagyok. Eszembe villant az utolsó hónapok visszafogottság, és most minden elfojtott vágyamat egyszerre akartam kiélni. Nyelvem elért Edward mellbimbójához, mire Ő halkan felmordult, folytatásra ösztökélve engem.
Újra helyet cseréltünk, és Ő ott folytatta, ahol én abbahagytam. Közben lassan lehúzta rólam a nadrágomat, és aztán ajkai újra lefelé indultak, miközben kezei már a combomon kalandoztak. Többször is végigcsókolta a hasamat a bugyim mentén, és én túl türelmetlen lettem. Megint magamhoz húztam, és míg csókoltam igyekeztem kigombolni a nadrágját. Észrevette miben mesterkedek, és segített.
Visszatért az utolsó ruhadarabomhoz, és kínzóan sokáig kerülgette. Aztán ennek tökéletesen ellentmondva egyetlen harapással széttépte a vékony anyagot.

A bokámig lehúzódott, és onnan indulva felfelé alaposan végig csókolta a lábam. Mire a combomhoz ért már félig kábult voltam a gyönyörtől, kezeim közt gyűrtem a lepedőt, és hangosan ziháltam. Mikor ajka elért a legérzékenyebb pontomhoz, valami felrobbant bennem, és felkiáltottam.
- Edward! Kérlek... Téged... ak... akarlak!
Feljebb kúszott, és ködös tekintete ellenére feszülten csak a mondandómra figyelt. Vagyis majdnem, mert önmagát képtelen volt megtagadni, így kezei érzékien simogatták az oldalamat, néha-néha egy kis kitérőt téve a melleimre.
- Ez nem jó neked? - kérdezte aggodalmasan.
- Dehogynem, csak... igazán téged akarlak - feleltem akadozva.
Ragyogóan elmosolyodott, és visszatért korábbi helyére.
- Előbb hadd legyek önző, szerelmem, hadd okozzak magamnak örömöt azzal, hogy téged kényeztetlek...
Az ellenállásom, ha volt is valaha, abban a pillanatban elolvadt, ahogy Edward folytatta, amit félbeszakítottam. Az agyam egy mély zugában felmerült az ötlet, hogy halkabbnak kéne lennem, mert a fiam pár szobával arrébb alszik, de nem tudtam fegyelmezni magam. Az elhaló nyögések akaratlanul, kérdés nélkül törtek fel a torkomból, és csak reménykedhettem, hogy Leo elég mélyen alszik. Az egész testem megfeszült, amikor Edward a csúcsra juttatott. Amint összeszedtem magam, szerettem volna viszonozni ezt a mámort, de mindössze addig jutottam, hogy megszabadítsam az alsónadrágjától.
- Majd máskor - fogta le a kezeimet.
- Kérlek - néztem rá esdeklően -, én is önző akarok lenni!

Végül beleegyezett. Megértettem, miért tette Ő is ezt velem. Egészen más, mégis ugyanolyan hatalmas örömöt okozott Őt kényeztetni. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy az én érintésem, és csókjaim nyomán vonaglik meg a teste, és hagyják el ajkait rekedt sóhajok.
Ki tudja hányadszor, újabb helycsere következett, és ösztönösen éreztem, hogy ez most az utolsó lesz. Amikor egyszerre leszünk önzők, és egyszerre kényeztethetjük egymást. Nyöszörögve könyörögtem Neki, hogy ne húzza a pillanatot, amire egész eddig vártam, sőt, amire az elmúlt hónapban vártam, de Edward szeretett alapos lenni. Így aztán előbb újra és újra végigcsókolta a testemet, míg én végigsimította minden apró izmát. Ajkaink újra egymásra találtak, és ezúttal egy kapkodó, követelőző, szenvedélyes csók következett. A boldogság és a beteljesülés utáni vágy furcsán keveredett bennem, és én egyre csak a nevét hajtogattam.
Az egész estét jellemző kínzó lassúsággal hatolt belém, és kezdett mozogni. Aztán szerencsére átszakadt benne az önfegyelem gátja, és az oly régóta hiányolt vad ösztönösség, a félelmektől mentes szabadság diktálta az iramot. Egyszerre kiáltottunk fel, az érzelmek tetőfokán, és zajongásunkat egy csókkal igyekeztük eltompítani. Aztán izmaink elernyedtek, és Edward rám hanyatlott. Jó volt így feküdni, a tűzijátékgyár-robbanáshoz hasonló, és mégis álomszerűen békés érzelmekkel eltelve. Átöleltem Edwardot, és Ő a nyakamba temette az arcát. Boldogsággal töltött el - habár már fokozhatatlannak tűnt az örömöm -, hogy rajtam és nem mellettem fekszik; hogy elfogadta, nem vagyok többé törékeny, és nem félt már magától. Hosszú ideig így maradtunk, talán órákig is, és én nem gondolkoztam, csak lebegtem, némán és boldogan.

Összeölelkezve feküdtünk, megszokásból betakarózva. A felkelő nappal együtt a gondolataim is ébredezni kezdtek, és mintha csak be akarnák pótolni a lemaradást, őrült tempóban cikáztak. Igyekeztem rendet tenni köztük, és mikor úgy éreztem, jó úton haladok, szánt szándékkal próbáltam megnyitni az elmém Edward felé.
Arcán mosoly ragyogott fel, amit bíztató jelnek vettem, így aztán szabad utat engedtem a gondolataimnak, hogy helyettem, a kimondott szavak torzítása nélkül mondják el Neki, mit is érzek.
Magamban felidéztem a legelső pillanatainkat, de csak pergő képkockákként. Amikor megtudtuk, hogy Leo útban van, az esküvőt, mindent, ami szép és jó volt. A gondolataim egyre kapkodóbbak lettek, ám még így is sokkal jobban kifejezték érzelmeit, mint, ha megpróbáltam volna tisztességes mondatokat fogalmazni.
Szeretlek... Sosem voltam még ilyen boldog... Minden tökéletes... Leo... gyönyörű... szeretlek... boldogság... együtt... nem is álmodtam... minden... örökre... A képkockák még gyorsabban váltották egymást, de még felismerhetőek voltak: az első éjszakánk, és a mostani, Leo, ultrahang képek, nászút, millió pillanat, amiben semmi különleges sem volt, Edwardon kívül.
- Szeretlek! - húzott magához, és ajkaink most az örök ígéret pecsétjeként forrtak össze.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés